A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-04 / 1. szám

i?ÄOT?-BSBipw.: ■jCTjffpia örvendetes, hogy az utóbbi évek­ben egyre több fiatal érdeklődése fordul a népművészetek felé. Még örvendetesebb, hogy szívügyükké válik a népi hagyományok ápolása, felszínre hozzák s felragyogtatják a nép lelkében fogant művészet igazi értékeit és szépségeit. így voltak a féli (tomasovoi) fiata­lok is. A hatvanas évek elején meg­alakították a táncegyüttest. Akkor azonban csak alkalomszerűen lép­tek fel. Rendszeresen 1969-től dolgoznak. A táncegyüttes művészeti vezetője és koreográfusa Czingel László, a szervező titkár Bognár Sándor. Az együttes 26 tagú. 16 a táncos és 10 az énekes. Az éneklő csoport tagjai magyarbéliek. 1973 májusá-Kis-Duna táncegyüttes ban egyesültek a téliekkel. Az egye­sülés szerencsés és hasznos lépés­nek bizonyult, mert kölcsönösen ki­egészítik egymást, színesebbé és színvonalasabbá vált a műsoruk. A tánccsoport vezetője Varga Ka­talin, az éneklő csoporté Bognár Sándorné, a zenekar élén pedig Berták Miklós áll. Az együttes műsorán négy olyan tánc szerepel — Csárdás szvit, Bodrogközi táncok, Tavaszköszöntő, Nyitócsárdás —, melyek koreográ­fiáját a zselizi népművészeti feszti­válon díjazták. Horváth Rezső vendégkoreográ­fusként segített az együttesnek, két saját feldolgozásával — Csárdás­csokor és Citerabál — gazdagította a műsorukat. Az elmúlt évben a táncegyüttes­nek 15 önálló fellépése volt: Gom- I baszög, Zseliz, Bős, Kolozsnéma stb. Szintén az elmúlt évben, má­sodszor tartott az együttes kétórás, önálló bemutatót. A bemutatót kö­vető szakmai értékelésen a szak­emberek igen elismerően nyilatkoz­tak az együttes színvonalas munká­járól. Ezzel a sikersorozat azonban még nem fejeződött be. A SZISZ járási titkárságának a felkérésére részt vettek Jankov Vrsok-on a kerületi ifjúsági találkozón, melyet a Szlo­vák Nemzeti Felkelés 29. évforduló­ja alkalmából rendeztek. Az itteni teljesítményért és az egész évben végzett jó munkáért a Népművelők napján a járási nemzeti bizottság művelődésügyi osztálya „A népmű­vészet ápolása terén kifejtett mun­káért" című kitüntetést adományoz­ta az együttesnek és négyezer koro­nás pénzjutalomban részesítette. Dicséretet érdemel Urge István idősebb tanító, aki lelkes segítője és támogatója az együttesnek. Rá mindig és minden helyzetben szá­míthatnak az együttes tagjai. Ami az együttes jövőjét illeti, a népi hagyományok ápolását tűz­ték ki célul, vagyis a megkezdett úton akarnak továbbra is haladni. Eredeti anyagok feldolgozásával, színes, igényes és színvonalas mű­sorral akarják szórakoztatni dolgo­zóinkat.- Ib -

Next

/
Oldalképek
Tartalom