A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-01 / 9. szám
PAKSI LÁSZLÖNÉVAL, a CSEMADOK Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) helyi szervezete színjátszó csoportjának rendezőjével a munkahelyén: a magyar tannyelvű általános iskola tantestületi szobájában beszélgetek. Este van, néhány perc híján hat óra . .. Fülében talán még a szlovák társalgási óra ma átvett tananyagának néhány mondata cseng, hiszen éppen az imént fejeződött csak be a délutáni váltás utolsó tanítási órája. Fáradtan ereszkedik a szemközti fotelbe. Háta mögött nyitva az ablak: langyos, tavaszias szél játszadozik a függönnyel. Paksi Lászlóné hangja kissé rekedtnek tűnik, arcán enyhe kimerültség tükröződik, csak sötét szemében csillog valami pajkosan fiatalos derű. A szerdahelyi színjátszás múltját idézzük. Röpke néhány pillanat alatt papírra vetett jegyzeteibe pillantva, halkan és csak a lényegeset említve mesél: — Városunkban a műkedvelő színjátszás valóban jeles hagyományokra, immár több évtizedes múltra tekinthet vissza — mondja. —Első komoly s mindmáig emlékezetes sikereit még a harmincas években Karel Capek: Anya című drámájával aratta az első műkedvelő gárda. A rendszeresen irányított, céltudatos amatőr színjátszás ellenben csak röviddel a CSEMADOK megalakulása után kezdődött. A szerdahelyiek az indulás, az útkeresés n.ehéz éveiben főképpen klasszikus magyar írók drámáit tűzték műsorukra. E tervszerű munka eredményeképpen 1961-ben — a CSEMADOK jb hathatós támogatásával —, a járási népművelési otthon szervezeti keretében létrejön Szlovákia első magyar nyelven játszó állandó műkedvelő színpada: a Csallóközi Színház. A színjátszó mozgalom központi irányító szervei csakhamar fölfigyelnek az együttesre, mely több ízben nagy sikerrel vesz részt különböző szlovákiai fesztiválokon és seregszemléken. Háromszor egymás után elnyerik például a Barátság Vándórserleget az öntevékeny színjátszók versenyének kerületi fordulójában és így nem csupán ez az értékes trófea válik véglegesen a dunaszerdahelyiek tulajdonává, de az egész nyugat-szlovákiai kerületben is különösen jó művészi hírnévre és tekintélyre tesznek szert. Az igényes színjátszás mellett rendszeres színészoktatás is folyik a Csallóközi Színház együttesében, ami saját munkájuk művészi mércéjének emelése mellett egyben arra is lehetőséget nyújt, hogy a környező falvak színjátszóit is segítsék. Az elmúlt esztendők eredményeit számba véve krónikába illő adat, hogy az elmúlt negyedszázad alatt összesen 35 színművet mutattak be, s előadásaikat több százezer néző látta. Művészi fejlődéssel párosuló igényes változatosságról tesz tanúbizonyságot a csoport műsorválasztása is. Az 1950-ben bemutatott Lúdas Matyi óta egyebek között játszották A bort (Gárdonyi), a Figaro házasságát (Moliére), Amerika hangját (Lavrenyov), A debreceni lunátikust (Jókai), a Lidércfényt (Dávid Teréz), a Kincskeresőket (Kónya Lajos) a Kisunokámat (Afinogenov); de szerepeltek már az együttes repertoárjában olyan neves színpadi szerzők művei is, mint Tennessee Williams (üvegfigurák), Gyárfás Miklós (Koratavasz) vagy Viktor Rozov (Felnőnek a gyerekek). Régi falragaszok, sárguló egykori színlapok őrzik e közel 25 esztendős sikersorozat fő részeseinek: a rendezőknek (Riedl Sándor, Szuchy M. Emil, Steiner Vilmos, Kubik János, Molnár János, Brunner Tibor) és a színészgárda egykori alapító tagjainak, ám többnyire ma is még aktív színészeinek (Cséfalvay Erzsi, László Mária, Érsek Rezső, Sós Lajos) neveit. Az elmúlt esztendők eseményeit visszapergetve nem lehet elhallgatni, hogy a hatvanas évek végén a csoport, sajnos, hullámvölgybe jutott. 1970-ben ismét Molnár János lát a csoport újjászervezéséhez, de igyekezetének folytatója néhány hónappal később Paksi Lászlóné lett. Igaz, eleinte csak nyelvi tanácsadóként kapcsolódik a serény munkába, rövidesen azonban a rendezés és a csoportirányítás számos többi szála is az ő kezében összpontosul. S itt kell elmondani: az újrakezdéskor nehéz fába vágták fejszéjüket, amikor a Klimits Lajosnak a kosúti sortűz évfordulójára írt Véres pünkösd című sokszereplős darabja betanulását vállalták. Lelkesedésük s igyekezetük ellenben nem maradt visszhang nélkül: a szerdahelyiek néhány esztendei távolmaradás után, ismét ott lehettek legjobb csoportjaink komáromi seregszemléjén, a Jókai-napokon. Egy esztendővel később is megismétlik ezt a bravúrt — és újra egy Klimits-darabbal. Ezúttal a napjainkban játszódó Szúnyogpuszta színre vitelével. E két komoly témájú darab után — részben lazításképp, részben pedig bekapcsolódva a CSEMADOK KB által meghirdetett Szovjet Drámafesztiválba — 1973-ban Mihail Zoscsenko: Táskadáridó című vígjátékát mutatják be. Most mintha kissé föloldódna Paksi Lászlóné fáradtsága és a hangjába öröm vegyül: — Eddig tizenhétszer adtuk már elő a „Dóridét“, sót Magyarországon is jártunk már a darabbal ... A tavaszi hónapokban pedig főképp a környező községekben szeretnék tájolni. — Terveik. Elmosolyodik. — A Jókai-napokig műsoron tartani a Táskadáridót, az ősz folyamán pedig egy új bemutatóval köszönteni szövetségünk fennállásának negyedszázados évfordulóját. B. M. P.
