A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-01 / 9. szám
Igazság a szíriai fronton ejtett hadifoglyokról Az októberi háború folyamán nagyobb számú izraeli hadifoglyot ejtett a szíriai hadsereg. Szíria ezeket a hadifoglyokat eddig nem küldték haza, rámutatva a tényre, hogy Izrael hibájából még nem jött létre a nemzetközileg elismert tűzszünet: Izrael nem hajlandó visszavonni csapatait az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata értelmében az október 22-én elfoglalt vonalakra s továbbra is megszállva tartja az említett határozat megsértésével elfoglalt területet. Szíriai foglyok az izraelieknél — ruhátlanul, összekötözve és megfosztva emberi méltóságuktól (Az olasz Epoca felvétele) Szíria egyébként hajlandó rendelkezésre bocsátani az izraeli hadifoglyok jegyzékét, amennyiben Izrael visszaengedi lakóhelyükre a Golan-magaslatokról a harci cselekmények miatt elmenekült arab lakosságot. Izrael az elmúlt negyedévben igyekezett nemzetközi kampányt szítani Szíria ellen, azzal a hamis váddal, hogy „legyilkoltak“ elfogott izraeli katonákat, más verzió szerint „Szibériába vitték őket“ stb. Az izraeli kormány a Szíriával fennálló konfliktus bármiféle rendezését a hadifoglyok feltétel nélküli szabadon bocsátásától, kiadásától teszi függővé — a BT határozatát azonban nem hajlandó teljesíteni, nem vonja viszsza csapatait az október 22-i vonalakra. A harcok folyamán és közvetlenül a háború után a világsajtóban megjelent néhány valós információ a szíriaiak kezén levő izraeli és az izraeliek által ejtett szíriai hadifoglyok helyzetéről. Az izraeli tisztek rendkívüli brutalitással bántak a szíriai foglyokkal — kényszerítették őket, hogy alsó ruhaneműre vetkőzzenek, levegyék a cipőjüket, összekötözték a hátuk mögött a kezüket és bekötötték a szemüket. A foglyokat a szíriai egységek elhelyezkedéséről és mozgásáról folyó kihallgatások, vallatások során kegyetlenül megkínozták. Pierre Démeron francia újságírónak, a jobboldali beállítottságú és Szíriával egyáltalán nem rokonszenvező Paris Match című képes hetilap tudósítójának szerencséje volt — az októberi háború idején Damaszkuszban tartózkodott s szemtanúja volt, amikor egy lelőtt izraeli Phantom vadászbombázó pilótája, Joram Sarar százados ejtőernyővel kiugrott a gépéből, Damaszkusz belső területén foglyul ejtették, a szíriai parancsnokságra vitték és kihallgatták. Démeron akkor hangsúlyozta, noha igen nagy volt a szíriaiak felháborodása, hogy az izraeli Phantomok kegyetlenül bombázzák, gyilkolják a polgári lakosságot, Sarart korrekten és minden incidens nélkül ejtették foglyul. Démeron negyedévvel később ismét Damaszkuszba utazott és engedélyt kapott a hadseregfőparancsnokságtól, hogy meglátogasson izraeli hadifoglyokat. Tapasztalatairól ismét beszámolt a Paris Matchban. Démeron tanúsítja: a foglyokkal teljesen korrekten, az 1949-i genfi konvenciók határozatainak megfelelően Sarar .lelőtt izraeli pilóta októberben kihallgatáson... járnak el. Szíriai egyenruhát kaptak (természetesen az állami címer nélkül), ugyanolyan az élelmezésük, elszállásolásuk és egészségügyi gondozásuk, mint a szíriai katonáknak. Démeron meglepetésére ismét találkozott a foglyul ejtett Sararral, aki egy csésze fekete mellett elmondta neki, hogy a fogságban töltött időt matematikai tanulmányokra használja fel. Sarar megrajzolt^ felesége Ulsteri utcakép — az itteni gyerekek hamar megismerkednek a megszállás jelképével, a brit katonával Folytatódik az dráma Mindössze öt perc telt el éjfél után, szilveszter éjszakáján, amikor Belfastban földre hullott az első halálos áldozat, egy középkorú munkás, a katolikus negyed lakója. Ennek az embernek a halálával már hatodik esztendeje kezdődött a polgárháborúszerű állapot. Észak-írországban. Ez már elválaszthatatlan része az ország jelenkori történelmének, aminek igen szomorú a mérlege. A „zöld sziget“ északi megyéiben csak a múlt év folyamán 328 embert öltek meg. köztük 249 polgári személyt s 79 katonát és rendőrt. Ha visszatekintünk a mostani, a legutolsó megmozdulások kezdetére, megállapíthatjuk, hogy 1969 augusztusa óta az összetűzések következtében 927 ember vesztette életét. A legtöbb áldozat a polgári lakosság közül kerül ki. Megrázó következményei a két vallási csoport, a katolikusok és a protestánsok közötti ellentétek „rendezésére“ irányuló kísérleteknek. Ez azonban nem volt az egyetlen kiváltó oka azoknak a megmozdulásoknak, amelyek 1969 nyarán egyes észak-írországi városokban kitörtek. A szigetország két részének egyesítésére irányuló törekvések s a brit expedíciós hadsereg távozásának kikényszerítése voltak további okai az erőszakos cselekedeteknek, bombamerényieteknek és emberöléseknek. Az utóbbi hónapokban a protestáns szervezetnek és az illegális ír Köztársasági Hadsereg radikális szárnyának szélsőséges csoportjai tevékenységüket kiterjesztették a szomszédos Ír Köztársaságra, de a nagyobb angol városokra is. A legtöbb bombamerénylet híre a brit fővárosból, Londonból érkezik. A Scotland Yard központját az utóbbi időben különleges postai küldemények foglalkoztatták, amelyekben merénylők robbanó töltetet helyeztek el. Az egyik legnagyobb akció végrehajtására az angol belügyminisztérium közvetlen közelében került sor. Az egyik leparkolt gépkocsiban bomba robbant. A robbanás következtében nemcsak jelentős anyagi kár keletkezett, hanem negyven ember is megsebesült. A múlt év decemberében és az idén januárban végrehajtott több tucat hasonló akciót követő nyomozás során azonban az angol rendőrség semmi komoly eredményre sem jutott, mert a tettesek az ese-Unionista protestáns szélsőségesek tüntető felvonulása tek döntő többségében ismeretlenek maradnak. A sajtóban csak találgatások jelentek meg, amelyek szerint valamennyi akciót az IRA ún. ideiglenes szárnyának tagjai tervezték és hajtották végre. Ezeket az akciókat, amelyeknek következménye halál, súlyosabb vagy könnyebb sérülések s legjobb esetben csak tetemes anyagi károk, csak el lehet ítélni. El kell azonban gondolkodni azon, mi a kiváltó oka ezeknek az erőszakos cselekményeknek. S itt találkozunk egy másik tényezővel, amiről nem szokás hangosan beszélni. Ez a konzervatív Heathkormány magatartása. Tizennyolc hónapos közvetlen kormányzása Ulsterben (így is szokás Észak-írországot nevezni) semmiféle eredménynyel sem járt. Az észak-írországi ügyek minisztere, akit különleges
