A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-01 / 9. szám
Varga Erzsébet versei Ébredés bölcsőm falevél volt ringatott a szél harmatcsepp volt fürdővizem hajnal mosdatott s a nap arany kendőjével minden reggel minden reggel letörölte a szememből hulló bánatot elmúlt sok-sok millió év falevél-bölcsőm kidobott viharrá nőtt a ringató szél s a hajnal rózsás tenyeréből minden csepp harmat elfogyott szememből mégsem bánat hull már — öröm virágzik kék füvén: borvörös szívem nagyra nőtt; szerelmek zöld vízesései zuhognak piros kavicsain — csókok égnek ajkam kapui előtt s feszítik karom végzetes erők: ölelni s ölni egyaránt tudok Kompozíció (népmeséi motívumokra) köd előttem köd utánam bottal üthetik nyomom az üveghegyen is túl járok tüzes harmadfű lovamon tüzes harmadfű lovamon ifjúságom fehér csikóján árkon-bokron hegyen-völgyön száguldók — várnak már reám rám várnak a száz-évig-alvók várják megváltó csókomat rajta rajta hófehér lovam repüljünk mint a gondolat mint a gondolat vagy mint a villám várnak a Csipkerózsikák az elátkozott királyfiak s a kővé változtatott lány a kővé változtatott lány a befalazott vőlegény — az átkozottak: mindahányl rajta rajta hófehér lovam tüzes harmadfű paripám! mikor jöttél kacagott az ajtóm hogy beléptél táncolni kezdett szobámban a fény kitárta karját egyetlen székem: ölelni-vágyón nyújtózott feléd nevetve bókolt a tükröm száját kínálta poharam s mellkasomból kitörni készült szívem: kalitkás madaram Változó környezet A kultúra szót általában leszűkített értelmezésben használjuk. Csak azt értjük alatta, ami közvetlenül jelent kultúrát, kulturális életet: színházat, zenét, képzőművészetet, irodalmat. A magam részéről most ezt egy kicsit tágabb értelmezésben szeretném használni, mivel a kultúra szónak van egy ilyen általánosabban értelmezhető jelentése is. Az alábbiakban erről szeretnék beszélni. Azok a belső és külső változások, amelyek fal - vainban az elmúlt 25 évben végbementek, elválaszhatatlanul összekapcsolódtak az egységes termelőszövetkezetek megalakulásával, fejlődésével. A gazdasági változásokról most csak dióhéjban szólok, mivel azokra a kulturális változásokra szeretném a figyelmet ráirányítani, amelyek mellett rendszerint elmegyünk, ha a termelőszövetkezetek, a falu s a falu kulturális kérdéseiről esik szó. Falvaink kulturális életének egyik — bár nem valami szokványos — mértéke lehet például, hogy mennyit változott az a környezet, amelyben ma a termelőszövetkezetek tagjai, a falusi emberek élnek és dolgoznak. A termelőszövetkezetek megalakulása idején a gazdasági épületek felépítése, valamint a gépesítés legelemibb szükségleteinek megteremtése volt a fő cél. S ez, tudvalevő, óriási anyagi terheket rótt a közös gazdaságokra. Ebből természetesen következett, hogy a szövetkezeti tagok kulturális igényének kielégítésére már nem volt mód. De még arra sem, hogy a szűkebb munkakörnyezetet kulturáltabbá tegyék Az első időszakban a termelés gazdaságosabbá tétele, a nagyüzemi gazdálkodás megalapozása volt a fő feladat. Azok a pénzeszközök, amelyek a szövetkezetek rendelkezésére álltak, ezt a célt szolgálták, s — bizonyára sokan emlékeznek rá — a jutalmazás sem volt valami fényes. A termelőszövetkezetek megszilárdulásával, a műszaki alap fejlesztésével a szövetkezetekben fokozatosan megváltozott a munka kultúrája. Ez törvényszerűen magával hozta a környezet megváltoztatásának igényét. A szervezési, termelési és műszaki feltételek kétirányú igényt hoztak magukkal: az egyik a szövetkezeti tagok számára azt jelentette, hogy el kellett sajátítaniok a magasabb termelékenységű gépek, gépsorok kezelésének a módját, a másik pedig, hogy az adott, magasabb színvonalú termelési eszközökkel végzett munka kulturáltsága megkövetelte, hogy azok kezelői a maguk belső igényeit — tudásuk szintjét — a követelmények szintjére emeljék. Elég ha példának említem, hogy mit jelentett ez az állattenyésztésben dolgozók számára. A tojás, a sertéshús, a baromfihús nagyüzemi előállítása (hogy csak néhányat említsek) jelzi az előbbiek fontosságát. A növénytermesztés gépesítése is hasonló módon hatott vissza a szövetkezeti tagokra. Az, hogy ma az aratás már egyáltalán nem tartozik a csúcsmunkák közé, valahogy természetes dolognak számít. Huszonöt évvel ezelőtt, amikor megjelentek az első kévekötő-aratógépek, majd a kombájnok, mindez egyáltalán nem volt ilyen természetes és mindennapi. Ma viszont egy kétezer hektáros termelőszövetkezet gabonáját 10—14 nap alatt úgy aratják le, hogy a faluban szinte észre se venni. Ha ma a falu kulturális életéről, helyzetéről van szó, akkor a magam részéről elsősorban ezekre a változásokra gondolok. Ugyanis véleményem szerint a munka kultúrája a legdöntőbb a fejlődés szempontjából. Az ember nem arra született — s a parasztember sem —, hogy látástól vakulásig gürcöljön. Kell, hogy önmaga számára, önmaga művelésére is maradjon ideje és ereje. S ez csakis akkor lehet, ha mindazokat a korszerű gépeket, eszközöket felhasználja a termelésben, amelyeket korunk megalkotott. S hogy a ma falujának embere él ezzel a lehetőséggel arra legfőbb bizonyíték a — ma faluja. Az a változó, korszerűsödő falu, amely a szövetkezeti gazdálkodás huszonöt esztendeje alatt fejlődött ki. Hogy sárban járunk-e vagy aszfaltúton: ez is lehet a kultúra egyféle mércéje. S csak az tudja értékelni ezt a változást, átalakulást, aki taposta falvaink feneketlen sarát, s aki ma aszfaltozott utakat lát a falukban. Az utóbbi években tanúi vagyunk a termelőszövetkezetek gazdasági felemelkedésének. Ezzel egyidőben azt is tapasztaljuk, hogy a szövetkezetek vezetői és dolgozói már nem elégszenek meg egyedül a termelés növelésével. Űj irodaházak, szociális létesítmények épülnek amelyek egytől-egyig a munka kulturáltságát hivatottak fokozni. Arról nem is beszélve, hogy szinte minden faluban a termelőszövetkezet segítséget nyújt a kultúrház építéséhez. Számos olyan falut, termelőszövetkezetet tudnék felsorolni, ahol a kultúrház közvetlenül a szövetkezet gondozásában van, vagyis a szövetkezet kulturális alapjából fedezik az üzemeltetés költségeit. A falvak kulturális helyzetéről beszélve csak a dicséret hangján szólhatunk a szövetkezetekről. A dolgozók szakmai továbbképzése, a színházi látogatások, kirándulások, üdülések szervezése és finanszírozása, mind a szövetkezet támogatásával történik. Nyilvánvaló, hogy a termelőszövetkezetek részéről továbbra is a termelés fejlesztése az elsődleges feladat. Azonban a termelési eredmények növelésével létrejön egy olyan szilárd gazdasági alap, amely törvényszerűen kihat a kulturális fejlődésre is. A CSKP XIV. kongresszusa határozatában foglalkozik mindezekkel a kérdésekkel s megszabja a további fejlődés irányát. Az elmúlt év termelési eredményei a várakozáson felüliek voltak, ami az előbb említett alap gyarapodását is jelenti. A termelőszövetkezetek összevonása, amely az ökonomikus gondoskodás és gazdaságfejlesztés természetes következménye, szintén a kultúra és a kulturáltság fejlődésének további lehetőségeit adja. A termelőszövetkezetekben az elmúlt huszonöt év folyamán bekövetkezett változásokat s velük együtt falvaink kulturális életében egy rövid cikkben lehetetlen felmérni, értékelni. Az azonban a napnál is világosabb, hogy 1949 óta, amikor a CSKP IX. kongresszusa meghirdette a szövetkezetesítési tervet, falvaink olyan változáson mentek át, amelyhez fogható még nem volt. Megváltozott a falu, megváltozott a paraszti munka s ezzel együtt a parasztság élete is. —gs— J
