A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-02-22 / 8. szám

EMLÉKEZÜNK láttam senkit, de így is számoltam az­zal, hogy ha visszajönnek a németek és megtalálnak, biztosan engem is agyon­lőnek. Ebben a pillanatban nyögésre lettem figyelmes. Nem gondoltam már menekülésre. Bielik szomszéd, egy 53 éves öreg hangját hallottam a hullák alól, segítségért könyörgött. Fejlövés érte, arca csupa vér. Szemét is alvadt vér födte, ezért nem látott meg, ami­kor odaléptem hozzá, s amikor szóltam neki, megkérdezte, ki vagyok. „Izidor fia, Ferko" — mondtam neki. „Ferko, hol vannak a fiaim?" — „Az egyik ott fekszik holtan maga mellett, Karol pe­dig kiszökött az erdőbe, még mielőtt a németek lövöldözni kezdtek volna. Át­mászott a kerítésen és szaladt a parti­zánokhoz. Azóta nem láttam." Bielik bátyó nyöszörgött: „Ferko, kérlek, adj innom!" A szobában nem volt víz, ke­resztülmásztam a hullákon, ki a kony­hában, ott találtam. Merítettem egy csu­porral a vederből, inni adtam Bielik bá­csinak s a maradékkal megmostam az arcát a vértől. Most értettem meg, hogy lehet eszméletén. Csak amikor még egy­szer vizet hoztam és megmostam az arcát, láttam, hogy a golyó csak fel­sértette a bőrt a feje tetején. A sokk­tól nyilván pillanatokra elveszítette az eszméletét, s ez volt a szerencséje. Ahogy a szomszéd fejét mostam, gép­kocsi zajára lettem figyelmes. Egy ug­rással megint az asztal alatt voltam, Bielik bácsi pedig mozdulatlanná mere­vedett, ahol feküdt. Amikor az autó el­haladt a házunk előtt, nem tudtam, fel­felé megy-e vagy lefelé. Amikor elhalt a gépkocsi zaja, kimásztam az asztal alól és kiszabadítottam a sebesült Bie­lik bácsit a hullák közül. A konyhaajtó előtt ott láttam feküdni az apámat, arc­cal lefelé, fejével a küszöbön, mellette a bátyám, Emil, ahogy apám nyakát átölelve tartotta. Mór nem tudtam se­gíteni rajtuk. . . Anyámat, testvéreimet nem láttam, a holttestek alatt feküd­tek. Kimentem az útra, megálltam, s töp­rengeni kezdtem. Eszembe jutott, hogy fölfelé, Kl’ak irányába nem mehetek, mert ott vannak a németek, fgy hát el­indultam a másik irányban, Hrabisov felé. Útközben eszembe jutott, hogy vannak ott rokonaim, Cmelákék. Szeren­csésen el is jutottam hozzájuk. Amikor elrendelték a kiürítést, a rokonaimmal együtt Podzámciéba kerültem. Ott vol­tam február kilencedikéig, onnan aztán a Selmecbánya melletti Teplába men­tem a nagybácsimhoz, apám fivéréhez. Ott értem meg a háború véget! — Végezetül mit mondhatna még, Debnár elvtárs? — Tudja, sokat lehetne még mesél­ni... Igaz, megviseltek ezek a szörnyű élmények, de azért nem érzem magam olyan öregnek, mint sokan mások, akik átélték ezt a poklot. Talán keményebb fából faragtak, ezért jobban el tudom viselni az emlékek terhét. Szörnyű meg­rázkódtatás volt ez mindenki számára, aki átélte a vérfürdőt, úgyhogy sohasem tudják elfelejteni. Persze, az idő múlik, az emlékek halványulnak, s a fiatalok az országban ma már alig tudják, mi­lyen szörnyűségeket, mészárlásokat haj­tott végre az Edelweiss partizánvadász alakulat. A háború után sokáig rosszul, na­gyon rosszul éltünk, mondhatnám nyo­morogtunk. Nem is éltünk, robotoltunk, nem volt semmink, senki sem segített rajtunk. Most már jól élünk, mindenki­nek van munkája, s keresetéből meg­szerezhet mindent, amire szüksége van. De hát az emlékek . . . Mindent el kell követnünk, mindannyiunknak, hogy soha többé ne ismétlődhessék meg, ami itt történt. Beszélgetett: PAVEL HASKO J Jh Antonín Sochor Jón Nálepka Karel Klapálek A Felkelés kiemelkedő személyiségei ANTONIN SOCHOR vezérőrnagy 1914. július 16-án szüle­tett a németországi Loburgban. Anto­nín Sochor kezdettől fogva a Szovjet­unió területén megalakult önálló cseh­szlovák katonai egység soraiba tarto­zott. A szokolovói ütközetben a géppisz­­tolyos lövész-szakasz parancsnoka volt. Az ellenséggel folytatott ütközetben megsebesült, de a csatateret még ak­kor sem hagyta el és katonáit ellentá­madásba vezette. Ukrajna fővárosá­ért, Kijevért folytatott harcban is a gép­­pisztolyos lövészszakasz parancsnoka volt. amely a legelszántabb egységek közé tartozott. Sokol géppisztolyosai ki­tűntek a csernahovói harcokban és to­vábbi harci feladataikat is siker koro­názta, különösen a Dukla-hágónál az 534-es magaslati pontért vívott ütközet­ben. Sochor főhadnagy a duklai ütkö­zetben súlyosan megsebesült. A felada­tok példás teljesítéséért és a fasiszta betolakodók elleni harcokban tanúsított rendkívüli érdemeiért 1943-ban a Szov­jetunió Hőse címmel tüntették ki. 1950. augusztus 16-án hunyt el. JAN NÁLEPKA százados 1912. szeptember 20-án szü­letett Smizanyban. Mikor a fasiszta Né­metország megtámadta a Szovjetuniót, mint tartalékos tisztet behívták a szlovák hadseregbe. Itt illegális csoportot szer­vezett és kapcsolatot teremtett a szovjet partizánokkal. Ö szervezte meg, hogy a 101. ezred átállt a partizánokhoz. Az első csehszlovák partizánzászlóalj pa­rancsnoka volt. Az volt a feladatuk, hogy a Dnyepertől visszavonuló német hadsereg hátába kerüljenek. Osztaga azt a feladatot kapta, hogy biztosítsa az Ovrucsba vezető utat és a többi par­tizánalakulattal tartsa a várost addig, amíg a szovjet hadsereg katonái oda­érkeznek. Ján Nálepka vezetésével a partizánok 1943. november 16-án táma­dást indítottak Ovrucs ellen. A száza­dos a fasiszák ellen vívott kemény csa­tában hősi halált halt. Helytállásáért és az ukrajnai partizánmozgalom fejleszté­sében szerzett érdemeiért 1945-ben in memórián a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki. KAREL KLAPALEK hadseregtábornok 1893. május 26-án született Nővé Mésto nad Metujíban. A második világháború idején a Közel- Keleten néhány száz csehszlovák kato­nából sikerült megalakítania egy kato­nai egységet. Ez az egység Eszak-Afri­­kában többször megütközött az ellen­séggel. E harcok közül Tobruk védelme a legkiemelkedőbb. 1944. augusztusában a Szovjetunióba ment, ahol a 3. cseh­szlovák brigád parancsnoka lett. A Dukla-hágóért folytatott harcokban két­szer megsebesült. 1945-ben az első csehszlovák hadtest parancsnoka, részt vesz több helyiség és település felsza­badításában és sikeresen harcol egész Prágáig. A csehszlovák nép szabadsá­gáért és önállóságáért folytatott har­cokban szerzett érdemeiért Karel Kla­pálek hadseregtábornoknak 1968-ban a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hő­se címet adományozták. MOZGÓSÍTÁS Nyugat-Szlovákiában Trnava volt az egyetlen város, amelyet — ha rövid idő­re is — o felkelők birtokoltak. 1944. augusztus 29-ének éjjelén a trnavai helyőrség katonái a középületeket s a városba vezető utakat megszállták, és letartóztatták a fasiszta főkolomposokat. 1944. augusztus 30-án mozgósítást ren­deltek el. A város több mint kétezer polgára fegyverrel a kezében harcolt a Szlovák Nemzeti Felkelés sikeréért. Trnava város lakossága felszabadítói iránt érzett mélységes hálája jeléül, akik közül sokan életüket áldozták a város felszabadításáért, a felszabadulás 14. évfordulóján emlékművet lepleztek le. A monumentális alkotás L. Sno­­pek szobrász műve, mely egy csehszlovák és egy szovjet ka­tonát ábrázol magasra tartott zászlóval, jelké­pezve a közös harcot a gyűlölt ellenség ellen. Az emlékmű A város főtere KÉRDÉSEK: 1, Melyik észak-afrikai város védelmében harcoltak a katonai egységek? csehszlovák A hírhedt Edelweiss partizánvadász-alakulat, melyik faluban kegyetlenkedett? Annak a századosnak a neve, akit halála után a Szovjetunió Hőse címmel tüntettek ki. * Z 8 3 s <£ o z A megfejtő neve 4. Foglalkozása Címe Válaszok: 1. 2. 3. Kést» 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom