A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-27 / 30. szám
§ • • Mint azt már több napilap is hírül adta, 1973. június 21-én az SZSZK Egészségügyi Minisztériuma a szaporulatról és a terhesség művi megszakításának problémáiról tartott sajtóértekezletet. A megjelent újságírókat dr. Vrábelová Rozália miniszterhelyettes, valamint dr. Jaroslav Sochor és dr. Juraj'Velié, az Egészségügyi Minisztérium dolgozói tájékoztatták. Egyebek között elmondották, hogy Szlovákiában 1972-ben 34 B08 esetben került sor a terhesség művi megszakítására. S bár 1971-hez viszonyítva némi csökkenés tapasztalható, így is 100 terhesség közül 27,8 végződik művi megszakítással. Természetesen mind egészségügyi, mind társadalmi szempontból igen kedvezőtlen az abortuszok számának növekedése, különösen az a tény, hogy javarészt fiatal nők kérik a beavatkozást. KOMOLY VAGY ÁLPROBLÉMÁK? Az egyik egészségügyi központ folyosóján mintegy tizenöt nő vár az AB bizottság döntésére. Néhánnyal megpróbálok ismeretséget kötni. Ügy véltem, túl nehéz lesz találni közöttük olyat, aki hajlandó lenne nyilatkozni problémáiról, de nem így történt. Végülis inkább olyan érzésem támadt, hogy megkönnyebbülnek, ha aprólékosabban elmondhatják azokat a komoly vagy annak vélt gondjaikat, amelyek miatt a művi beavatkozást kérték. Egy huszonkét éves asszony: — Három hónapja volt az esküvőnk. Férjem tavaly, én az idén végeztem a filozófián. Nem kértük volna a művi megszakítást, de még nem helyezkedtem el és a férjem kezdő fizetése nem lenne elég hármunknak. Hiszen kölcsönt fizetünk, szövetkezeti lakást vásároltunk. Tisztában vagyok azzal, hogy először munkaviszonyt kell teremtenem. Sajnos, terhes nőt nem szívesen alkalmaznak, sőt! Csobírnám ki, hogy esetleg olyan rosszallást sugárzó légkörben várjam a gyermeket, mint a volt kolléganőm. Nem a szülés, az átvirrasztott éjszakák, a gyermekneveléssel járó gondok riasztanak el, hanem a közvetlen környezetem várható kellemetlen magatartása. Az első gyermekemmel is annyira érzékeny voltam s annyira igényeltem az udvariasságot, a kedvességet, hogy kiráz a hideg még a gondolatra is, ha esetleg. . . Igaza van, ne hagyjam magam. De mindenki más harcolhat egy rossz szemlélet ellen, csak épegy terhes asszony nem. Egy tizenkilenc éves lány: — Azért kérem a művi megszakítást, mert nem maradt más kiút a számomra. Ugyanis azóta kerül az udvarlóm és kétli, hogy ő lenne az apja. Pedig sohasem volt előtte más. Mindig hangoztatta, hogy komoly a szándéka, nemcsak előttem, de az anyám előtt is. Most pedig kerül. Tény, hogy fiatal, mindössze 22 éves. A keresete sem sok, de hiszen én is dolgozom, megélhetnénk, anyám is segítene. Nem hinné, mennyit sírtam az utóbbi időben. Sohasem gondoltam volna, hogy így megtagad. Nekem ilyen embertől nem kell gyerek. És nemcsak ő változott meg, de a mamája is. Többször jártam náluk, meghívtak annakelőtte. s most a legutóbb, amikor elmentem hozzájuk, az édesanyja majdnem kidobott: „Miért akarod tönkretenni a fiam életét?! Minek nősüljön ilyen fiatalon? Csak te vagy a hibás. Egy rendes lány ilyesmit nem enged meg az udvarlójának“ — kiabálta. A többi most már az én gondom. Kár erről beszélni. Ha egy lány bajba jut, az egész világ ellene fordul. Megelőzni a bajt? Hogyan Nem értek én ahhoz... • • • A bizottság döntésére váró asszonyok érthetően idegesek, túloznak és talán olykor nem a teljes igazságot mesélik el. Furcsa például az. A csa lád - a társadalom daszámba megy, ha akad eset, hogy munkába léphet. Talán felvettek volna, ha bölcsen elhallgatom a valóságot. Ismerek ilyen esetet, S tudom azt is, hogy megvetik, ha valaki ílymódon kerül állásba. Különben jónéhány napja gondolkodom azon, hogy vajon mennyivel vállal többet egy olyan nő, aki — mondjuk öthónapos munkaviszony után esik teherbe, mint én. S míg ő fizetésének kilencven százalékát kapja, illetve jogosult a 26 hetes anyasági szabadságra, addig én nem tudok most már elhelyezkedni sem. Mindenképpen választanom kellett s rájöttem, hogy a pályakezdés előtt legokosabb elvétetni a magzatot. Ez az ésszerű sorrend. Igen. Jobb lett volna vigyázni, megelőzni a problémát, dehát... Egy huszonnyolc éves asszony: — Engem tulajdonképpen a volt kolléganőmmel történt eset űzött ide. Űj számvevőt, egy 32 éves nőt vettek fel arra az osztályra, ahol én is dolgoztam. Ügyes, gyakorlott munkaerő volt. A próbaidő letelte után fizetésemelést kapott. Négy hónap múltán teherbe esett. Heteken át nagyon ideges volt, mert nem tudta, hogyan jelezze ezt az osztályvezetőnek. Ugyanis az osztályvezetőnk első kérdése az volt a felvételénél, hogy nem vár-e gyermeket, illetve nincsenek-e ilyen tervei. Nem várt, és mintegy nyolc esztendőn keresztül úgy tudta, hogy hiába is várna. Nagyon örült, hogy lehet gyermeke, de legalább olyan mértékben tartott az osztályvezetőtől. Végül egy napon rászánta magát és bement hozzá. Elképzelheti, hogyan fogadta a hírt, ugyanis az asszony kisírt szemmel jött ki tőle. Néhány napon belül csökkentették a fizetését is. Amikor felajánlotta, hogy maga helyett egy nagyon jó munkaerőt szerez, azt a választ kapta, hogy köszönik, de nem kérnek belőle, mert esetleg olyan szélhámos lesz, mint ő. Nemsokára munkahelyet változtattam, mert végre szakmámba illő helyet kaptam. S most képzelje el, hogy öt hónap eltelte után teherbe estem. Holott engem is keresztkérdések alá vett a főnök, mielőtt beléptem. Igaz, csak egy gyermekem van. De inkább kérem a művi megszakítást, majd valamikor később vállalkozom még egy gyermekre, mert egyszerűen nem alapja hogy a huszonnyolc éves asszony, egy negatív eset alapján, minden meggyőződés nélkül, már előre tudja, hogy munkahelyén rosszallnák a terhességét. Vagy hogy a huszonkét éves filozófiát végzett újdonsült fiatalasszony miközben a várható anyagi problémákra hivatkozik, amelyeket egy gyerrrjek születése jelentene a számukra, méregdrága Tuzex-pulóverben feszít, és amint kinyitja elegáns retiküljét, láthatóvá válik a 20 koronás Marlboro cigaretta és az 50 koronás francia rúzs. Később az is kiderül, hogy nemcsak a fiatalasszony, de a férje is jómódú szülők egyetlen gyermeke. Am van egy „égető“ problémájuk: sürgősen garázst keresnek. A legrosszabb lehet a tizenkilenc éves kislánynak. Nem csak le kell mondania gyermekéről, de a szerelmében is csalódnia kellett. S az ő esetében a „komolyan udvarló“ fiatalembert is számon kellene 'kérni. Bár a kislány is hibás. Még nem tud úszni, de máris túlságosan mély vízbe ugrott. A képletes mondathoz bizonyára nem kell kommentár. A leglényegesebb probléma az a tény, hogy nemcsak a 19, 22, és a 28 éves nő nem tudja vagy nem akarja tudni, hogyan lehet megelőzni a bajt, hanem a 45 éves, ötgyermekes asszony sem. Sajnos a férfiak is ritka esetben törődnek ezekkel a problémákkal. Pedig rajtuk is nagyon sok múlik. A felvilágosítás terén akad hát tennivaló, hpgy az egyébként is veszélyes művi megszakítások helyett a terhesség megelőzése jusson előtérbe. S ezt csak állandó egészségügyi felvilágosítással lehetne elérni. Sajnos ilyen jellegű előadásokról, szakkönyvekről nem tudunk túl sokat. Ezt követően, szükséges és pozitív intézkedésként könyvelhetjük el a terhesség művi megszakítását szabályozó törvények különböző módosítását. A módosításokra a közeljövőben kerül sor. / Ma már egyre több megértő férj, apa vállal részt a gyermekgondozásból Fontos lenne továbbá egyes vezető beosztású dolgozók helytelen szemléletén is változtatni. Küzdeni kell az olyan negatív magatartás ellen, amelynek nyomán a terhesség művi megszakításának akár a puszta gondolata is felmerülhet a dolgozó nőben. Még akkor is, ha érhető a munkaadók óvatossága, hiszen a vállalatokról, üzemektől, intézményektől elsősorban az elvégzett munkát, a terv teljesítését kérik számon. Ennek ellenére tudatosítanunk kell, hogy a szaporulat csökkenése korántsem csak ún. női probléma, és nagyon kényelmes álláspontra helyezkednek azok az osztályvezetők, akik csak gyermektelen vagy éppen gyermekgyűlölő nőket szeretnének alkalmazni. Szerencsére az ilyen főnökök vannak kisebbségben. S ez így van rendjén. Márcsak azért is, mivel hazánkban az összes foglalkoztatottaknak mintegy 46 százaléka nő és társadalmunk semmiképen sem nélkülözhetné munkájukat. S mert a dolgozó anyának gondja és problémája így is marad egészen addig, amíg tökéletesen meg nem valósulhat a lenini elv: „A nő felszabadítása nem teljes, amíg a társadalom magára nem vállalja azokat a családi és háztartási szolgáltatásokat, amelyeket egykor a családi csoport keretében a nőre bíztak.“ Tudjuk, hogy társadalmunk még nem tudott teljesen megbirkózni az anya kettős hivatásával, mert nincs még elegendő gyermekgondozó intézményünk és fejleszteni kell még azokat a szolgáltatásokat is, amelyek leveszik a nő válláról a házimunka terheinek javarészét. Pártunk és kormányunk azért is hozott legutóbb további szociális intézkedéseket. Ezek szerint, hogy csak néhányat említsünk, ha az édesanya két kiskorú gyermekről gondoskodik és otthon akar maradni, államunk jelentős összeggel járul hozzá a gyermekek nevelésének költségeihez. A 26 hetes anyasági szabadsággal világviszonylatban az első országok között foglalunk r helyet. Napjainkban is számos óvoda, napközi otthon létesül szerte az országban. Lényeges szempontok ezek, mert a gyermekeket vállalók kedvét sajnos nagyon rontják a felsorolt problémák, hiszen az egygyermekes vagy gyermektelen házaspárok életstílusának előnyeit a mindennapok amúgyis elég erősen bizonyítják. A gyermekszaporulat, a család létünknek, a társadalom létének alapja, s így korántsem, csak a nők, de az egész társadalom ügye. tki
