A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-07-27 / 30. szám

§ • • Mint azt már több napilap is hírül adta, 1973. június 21-én az SZSZK Egészségügyi Minisztériuma a szaporulatról és a terhesség mű­vi megszakításának problémáiról tartott sajtóér­tekezletet. A megjelent újságírókat dr. Vrábelo­­vá Rozália miniszterhelyettes, valamint dr. Ja­­roslav Sochor és dr. Juraj'Velié, az Egészségügyi Minisztérium dolgozói tájékoztatták. Egyebek között elmondották, hogy Szlovákiá­ban 1972-ben 34 B08 esetben került sor a terhes­ség művi megszakítására. S bár 1971-hez viszo­nyítva némi csökkenés tapasztalható, így is 100 terhesség közül 27,8 végződik művi megszakítás­sal. Természetesen mind egészségügyi, mind tár­sadalmi szempontból igen kedvezőtlen az abor­tuszok számának növekedése, különösen az a tény, hogy javarészt fiatal nők kérik a beavat­kozást. KOMOLY VAGY ÁLPROBLÉMÁK? Az egyik egészségügyi központ folyosóján mintegy tizenöt nő vár az AB bizottság dönté­sére. Néhánnyal megpróbálok ismeretséget kötni. Ügy véltem, túl nehéz lesz találni közöttük olyat, aki hajlandó lenne nyilatkozni problémáiról, de nem így történt. Végülis inkább olyan érzésem támadt, hogy megkönnyebbülnek, ha aprólékosab­ban elmondhatják azokat a komoly vagy annak vélt gondjaikat, amelyek miatt a művi beavat­kozást kérték. Egy huszonkét éves asszony: — Három hónap­ja volt az esküvőnk. Férjem tavaly, én az idén végeztem a filozófián. Nem kértük volna a mű­vi megszakítást, de még nem helyezkedtem el és a férjem kezdő fizetése nem lenne elég hár­munknak. Hiszen kölcsönt fizetünk, szövetkezeti lakást vásároltunk. Tisztában vagyok azzal, hogy először munkaviszonyt kell teremtenem. Sajnos, terhes nőt nem szívesen alkalmaznak, sőt! Cso­bírnám ki, hogy esetleg olyan rosszallást sugár­zó légkörben várjam a gyermeket, mint a volt kolléganőm. Nem a szülés, az átvirrasztott éj­szakák, a gyermekneveléssel járó gondok riasz­tanak el, hanem a közvetlen környezetem vár­ható kellemetlen magatartása. Az első gyerme­kemmel is annyira érzékeny voltam s annyira igényeltem az udvariasságot, a kedvességet, hogy kiráz a hideg még a gondolatra is, ha esetleg. . . Igaza van, ne hagyjam magam. De mindenki más harcolhat egy rossz szemlélet ellen, csak ép­­egy terhes asszony nem. Egy tizenkilenc éves lány: — Azért kérem a művi megszakítást, mert nem maradt más kiút a számomra. Ugyanis azóta kerül az udvarlóm és kétli, hogy ő lenne az apja. Pedig sohasem volt előtte más. Mindig hangoztatta, hogy ko­moly a szándéka, nemcsak előttem, de az anyám előtt is. Most pedig kerül. Tény, hogy fiatal, mindössze 22 éves. A keresete sem sok, de hi­szen én is dolgozom, megélhetnénk, anyám is segítene. Nem hinné, mennyit sírtam az utóbbi időben. Sohasem gondoltam volna, hogy így meg­tagad. Nekem ilyen embertől nem kell gyerek. És nemcsak ő változott meg, de a mamája is. Többször jártam náluk, meghívtak annakelőtte. s most a legutóbb, amikor elmentem hozzájuk, az édesanyja majdnem kidobott: „Miért akarod tönkretenni a fiam életét?! Minek nősüljön ilyen fiatalon? Csak te vagy a hibás. Egy rendes lány ilyesmit nem enged meg az udvarlójának“ — ki­abálta. A többi most már az én gondom. Kár erről beszélni. Ha egy lány bajba jut, az egész világ ellene fordul. Megelőzni a bajt? Hogyan Nem értek én ahhoz... • • • A bizottság döntésére váró asszonyok érthe­tően idegesek, túloznak és talán olykor nem a teljes igazságot mesélik el. Furcsa például az. A csa lád - a társadalom daszámba megy, ha akad eset, hogy munkába léphet. Talán felvettek volna, ha bölcsen elhall­gatom a valóságot. Ismerek ilyen esetet, S tu­dom azt is, hogy megvetik, ha valaki ílymódon kerül állásba. Különben jónéhány napja gondol­kodom azon, hogy vajon mennyivel vállal töb­bet egy olyan nő, aki — mondjuk öthónapos munkaviszony után esik teherbe, mint én. S míg ő fizetésének kilencven százalékát kapja, illetve jogosult a 26 hetes anyasági szabadságra, addig én nem tudok most már elhelyezkedni sem. Mindenképpen választanom kellett s rájöttem, hogy a pályakezdés előtt legokosabb elvétetni a magzatot. Ez az ésszerű sorrend. Igen. Jobb lett volna vigyázni, megelőzni a problémát, dehát... Egy huszonnyolc éves asszony: — Engem tu­lajdonképpen a volt kolléganőmmel történt eset űzött ide. Űj számvevőt, egy 32 éves nőt vettek fel arra az osztályra, ahol én is dolgoztam. Ügyes, gyakorlott munkaerő volt. A próbaidő le­telte után fizetésemelést kapott. Négy hónap múltán teherbe esett. Heteken át nagyon ideges volt, mert nem tudta, hogyan jelezze ezt az osz­tályvezetőnek. Ugyanis az osztályvezetőnk első kérdése az volt a felvételénél, hogy nem vár-e gyermeket, illetve nincsenek-e ilyen tervei. Nem várt, és mintegy nyolc esztendőn keresztül úgy tudta, hogy hiába is várna. Nagyon örült, hogy lehet gyermeke, de legalább olyan mértékben tartott az osztályvezetőtől. Végül egy napon rá­szánta magát és bement hozzá. Elképzelheti, ho­gyan fogadta a hírt, ugyanis az asszony kisírt szemmel jött ki tőle. Néhány napon belül csök­kentették a fizetését is. Amikor felajánlotta, hogy maga helyett egy nagyon jó munkaerőt szerez, azt a választ kapta, hogy köszönik, de nem kér­nek belőle, mert esetleg olyan szélhámos lesz, mint ő. Nemsokára munkahelyet változtattam, mert végre szakmámba illő helyet kaptam. S most képzelje el, hogy öt hónap eltelte után te­herbe estem. Holott engem is keresztkérdések alá vett a főnök, mielőtt beléptem. Igaz, csak egy gyermekem van. De inkább kérem a művi megszakítást, majd valamikor később vállalko­zom még egy gyermekre, mert egyszerűen nem alapja hogy a huszonnyolc éves asszony, egy negatív eset alapján, minden meggyőződés nélkül, már előre tudja, hogy munkahelyén rosszallnák a ter­hességét. Vagy hogy a huszonkét éves filozófiát végzett újdonsült fiatalasszony miközben a vár­ható anyagi problémákra hivatkozik, amelyeket egy gyerrrjek születése jelentene a számukra, mé­regdrága Tuzex-pulóverben feszít, és amint ki­nyitja elegáns retiküljét, láthatóvá válik a 20 koronás Marlboro cigaretta és az 50 koronás francia rúzs. Később az is kiderül, hogy nem­csak a fiatalasszony, de a férje is jómódú szü­lők egyetlen gyermeke. Am van egy „égető“ problémájuk: sürgősen garázst keresnek. A legrosszabb lehet a tizenkilenc éves kis­lánynak. Nem csak le kell mondania gyermeké­ről, de a szerelmében is csalódnia kellett. S az ő esetében a „komolyan udvarló“ fiatalembert is számon kellene 'kérni. Bár a kislány is hibás. Még nem tud úszni, de máris túlságosan mély vízbe ugrott. A képletes mondathoz bizonyára nem kell kommentár. A leglényegesebb probléma az a tény, hogy nemcsak a 19, 22, és a 28 éves nő nem tudja vagy nem akarja tudni, hogyan lehet megelőzni a bajt, hanem a 45 éves, ötgyermekes asszony sem. Sajnos a férfiak is ritka esetben törődnek ezekkel a problémákkal. Pedig rajtuk is nagyon sok múlik. A felvilágosítás terén akad hát ten­nivaló, hpgy az egyébként is veszélyes művi megszakítások helyett a terhesség megelőzése jusson előtérbe. S ezt csak állandó egészségügyi felvilágosítással lehetne elérni. Sajnos ilyen jel­legű előadásokról, szakkönyvekről nem tudunk túl sokat. Ezt követően, szükséges és pozitív in­tézkedésként könyvelhetjük el a terhesség művi megszakítását szabályozó törvények különböző módosítását. A módosításokra a közeljövőben ke­rül sor. / Ma már egyre több megértő férj, apa vállal részt a gyermekgondozásból Fontos lenne továbbá egyes vezető beosztású dolgozók helytelen szemléletén is változtatni. Küzdeni kell az olyan negatív magatartás ellen, amelynek nyomán a terhesség művi megszakí­tásának akár a puszta gondolata is felmerülhet a dolgozó nőben. Még akkor is, ha érhető a mun­kaadók óvatossága, hiszen a vállalatokról, üze­mektől, intézményektől elsősorban az elvégzett munkát, a terv teljesítését kérik számon. Ennek ellenére tudatosítanunk kell, hogy a szaporulat csökkenése korántsem csak ún. női probléma, és nagyon kényelmes álláspontra he­lyezkednek azok az osztályvezetők, akik csak gyermektelen vagy éppen gyermekgyűlölő nőket szeretnének alkalmazni. Szerencsére az ilyen fő­nökök vannak kisebbségben. S ez így van rend­jén. Márcsak azért is, mivel hazánkban az összes foglalkoztatottaknak mintegy 46 százaléka nő és társadalmunk semmiképen sem nélkülözhetné munkájukat. S mert a dolgozó anyának gondja és problémája így is marad egészen addig, amíg tökéletesen meg nem valósulhat a lenini elv: „A nő felszabadítása nem teljes, amíg a társa­dalom magára nem vállalja azokat a családi és háztartási szolgáltatásokat, amelyeket egykor a családi csoport keretében a nőre bíztak.“ Tudjuk, hogy társadalmunk még nem tudott teljesen megbirkózni az anya kettős hivatásával, mert nincs még elegendő gyermekgondozó intéz­ményünk és fejleszteni kell még azokat a szol­gáltatásokat is, amelyek leveszik a nő válláról a házimunka terheinek javarészét. Pártunk és kormányunk azért is hozott leg­utóbb további szociális intézkedéseket. Ezek sze­rint, hogy csak néhányat említsünk, ha az édes­anya két kiskorú gyermekről gondoskodik és ott­hon akar maradni, államunk jelentős összeggel járul hozzá a gyermekek nevelésének költségei­hez. A 26 hetes anyasági szabadsággal világvi­szonylatban az első országok között foglalunk r helyet. Napjainkban is számos óvoda, napközi otthon létesül szerte az országban. Lényeges szempontok ezek, mert a gyermeke­ket vállalók kedvét sajnos nagyon rontják a fel­sorolt problémák, hiszen az egygyermekes vagy gyermektelen házaspárok életstílusának előnyeit a mindennapok amúgyis elég erősen bizonyítják. A gyermekszaporulat, a család létünknek, a társadalom létének alapja, s így korántsem, csak a nők, de az egész társadalom ügye. tki

Next

/
Oldalképek
Tartalom