A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-28 / 52. szám

Gerd Gusztáv tárlata A bányák, hegyek, iskolák, törté­nelmi emlékek és múzeumok városa Banská Stiavnica (Selmecbánya). A múlt mulasztásai után napjainkban gyors ütemben folyik a város műem­lékeinek restaurálása. A város veze­tői kulturális rendezvényekkel kí­vánnak hozzájárulni Selmec pati­­náns múltjának felidézéséhez. A múlt emlékeit ápolva felkarolják azokat a művészeket, akiknek munkássága a városhoz fűződik. így kerül most sor a város mellet­ti Piargon (Hegybányán) született Gerő Gusztáv festőművész kiállítá­sának megrendezésére. A művész itt töltötte ifjúságát, s kapcsolatát szü­lőföldjével ma is fenntartja. A Ban­ská Bystrica-i Kerületi Képtár tá­mogatásával a Selmeci Bányamú­zeum vállalkozott a 84 éves festő­művész gyűjteményes kiállításának megrendezésére. Egy „rejtett“, csak szűk körben is­mert, s talán csak töredékében szá­mon tartott életművet állított nyil­vánosság elé a rendezőség. A kiállí­tás legnagyobb érdeme, hogy Gerő Gusztáv, ez az értékes művész, vég­re megtalálta méltó helyét a hazai képzőművészetben. A kiállításon szereplő másfélszáz alkotása közül a legtöbb olajfest­mény és pasztellkép, de szép szám­mal találunk köztük kombinált tech­nikával készült enkausztikát, akva­­rellt, temperát és rajzot is. Egy-egy alkotása, az első világháborút követő hadifogságából való hazatérést idézi, amikor Vlagyivosztokból jövet végig­utazta Koreát, Japánt, Kubát és Amerikát. Gerő Gusztáv miután hazakerült a hadifogságból, Losoncon telepedett le. Itt alapított családot, s a Buda­pesti Képzőművészeti Akadémián szerzett tanári diplomájának nosztri­­fikálása helyett a szabad alkotómű­vész pályáját választotta. Cseh La­jos festőművész barátjával társulva kis „batikoló“ üzemet létesítettek. Együttes munkájuk eredménye az úgynevezett képzőművészeti-batik, a selyem-grafika megteremtése. Slo­­venská Lupéén élte át a második vi­lágháború borzalmait. 1945-ben is­mét visszatért Losoncra s itt 1956-ig, nyugdíjaztatásáig tanárként műkö­dött. Amíg tanár volt, kevés ideje maradt az alkotásra. A nyári szüne­tet rendszerint családjával együtt Selmecen töltötte. Ilyenkor szorgal­masan festett, olajjal és pasztellel dolgozott, 1958-ban a Banská Bystri­ca-i Vnb egy nagyobb kompozíció elkészítésére adott neki megbízást. A mű a Budinské Lazyn kivégzett partizánoknak állít emléket. 1965-től rendes tagja és kiállítója a DIELO-nak. 1973. októberében szülővárosában rendezték meg gyűj­teményes kiállítását. Sólyom László a és Nagykaposon értek el. Nagyszerű .és felejthetetlen vitaesteket sikerült szervezni főleg Királyhelmecen, ami elsősorban a helmeciek nagyfokú ér­deklődésének és hozzáértésének a bi­zonyítéka. Ügy gondolom, egyetlen csehszlovákiai magyar író és költő sincs, aki ne járt volna Királyhel-EREDMÉNYES NEGYEDSZÁZAD Kulturális szövetségünk a CSKP internacionalista politikájának ered­ményeképpen — egy évvel a Győzel­mes Február után — 1949-ben ala­kult meg. A CSEMADOK a negyed­század alatt felnőtt, erősödött és a csehszlovákiai magyar dolgozók tar­talmában szocialista, formájában nemzeti kultúrájának fáklyavivője lett. A 25 év alatt az emberek tö­megében ’ kibontakoztatta a színját­szás, az ének, a tánc és az irodalom iránti érdeklődését. A CSEMADOK az emberek ezreit „fedezte“ fel, akik tehetségüket, rá­termettségüket szövetségünk kereté­ben bontakoztatták ki és segítették önzetlenül dolgozóink kulturális szín­vonalának emelését. A népszokások, népviseletek százait mentették meg a teljes feledés homályától és tették az országos és járási ünnepélyeken mihdannyiunk számára ismertté, köz­kinccsé. Elmondhatjuk, hogy a CSE­MADOK rendezvényei hagyomány­­őrző, hagyományápoló szerepüket be­töltötték, és így dolgozóink számára közkedveltté váltak. ELSŐ TALÁLKOZÁSOM A csehszlovákiai magyar kulturális élettel először 1950-ben kerültem köz­vetlen kapcsolatba (1950-ig Magyar­­országon tanultam). Oly szerencsés helyzetben voltam, hogy éppen a kul­túra akkori fellegvárában, Komá­romban volt szerencsém — mint he­tedikes gimnazistának — megízlel­nem a csehszlovákiai magyar kultu­rális élet ízét. Komáromban oly gaz­dag és magas színvonalú kulturális élet volt az ötvenes évek elején, hogy aki annak akkoriban részese volt, egész életére eljegyezte magát kultu­rális életünkkel. így voltam ezzel én is. Még most is — a majd negyed­század távlatából — rendkívül ele­venen él (bennem azoknak a kedves, meleg hangú, nagyszerű szórakozást és művelődést jelentő kulturális ren­dezvényeknek a hangulata, hogy még ma is legkedvesebb emlékeim közé tartoznak. A ráhatás, a kulturális élet útján való elindítás oly erős volt, hogy azóta állandóan szinte meg­szakítás nélkül aktív szervezője és tisztségviselője vagyok kulturális szö­vetségünknek, lassan egy évtizede én töltöm be a tőketerebesi járási bi­zottság elnöki funkcióját. Ebből következik, hogy a mai fia­talokra, ha a kultúra terjesztőinek nehéz, de rendkívül felemelő útjára akarjuk őket vezetni, olyan erős, tartós és mély élményeken alapuló hatást kell gyakorolni, amely egész életünk folyamán elkíséri őket, olyan élmények részeseivé kell őket tenni, amelyekből hosszú éveken át meríthetnek. így kell nevelnünk a kultúra fiatal fáklyavivőit, hogy a stafétaátadás zökkenőmentesebb le­gyen, hogy a kulturális életben ne következzen be törés és pangás. Ar­ra kell törekednünk, hogy a fiatalo­kat a szocialista eszmék iránti hű­ség mellett áthassa a kultúránk irán­ti forró szeretet, így meglesz a bizto­sítéka annak, hogy a nehézségektől és sikertelenségektől nem riadnak vissza és képesek lesznek kultúránk fejlesztése útjából az akadályokat el­hárítani. BODROGKÖZI ÉS UNG-VIDÉKI MOZZANATOK Járásunk területén az 1949—1950- es években kezdtek megalakulni a CSEMADOK-szervezetek. A kezdeti nehézségek elhárítása után rohamo­san fejlődtek és szinte a semmiből nőttek ki vidékünkön elsőként a színjátszó együttesek. Egy-egy bemu­tatkozás az egész községet lázba hozta, szinte ünneppé vált. így volt ez Királyhelmecen, Nagykaposon, Kiskövesden, Kistárkányban, Kapos­­kelecsényben, Battyánban, Perbe­­nyikben, Radban, Szinyérben, Bély­­ben, szinte az Ung-vidék és a Bod­rogköz minden községében. A lelkes rendezők közül is meg kell említe­nünk a színjátszás úttörőinek nevét, akik fáradtságot nem ismerve vállal­ták a kultúra terjesztőinek az „új ember kovácsának“ szerepét. Ezek Plachy Imre, Lackó Nándor, Köblös János, dr. Sutka László, Kassai Bé­la, dr. Varga Tibor, Majkrics József, Pikor István, Ripcsu Bertalan, Sza­bó János, Rudas István és mások. Rendezőink nagy szeretettel vitték színpadra a hazai szerzők műveit. Egri Viktor, Dávid Teréz és Lovicsek Béla darabjai szerepeltek leggyak­rabban színjátszóink repertoárján. Ezek a színielőadások a sok-sok ezer néző számára a jó szórakozás mellett szocialista öntudatformáló szerepet is betöltötték. Kár, hogy az utóbbi években járásunkban kissé vissza­esett a gazdag hagyományokkal ren­delkező színjátszó mozgalom. Sokan a televíziót vádolják e helyzet ki­alakulásáért, de talán a megválto­zott és rohanóvá vált élettempó egy­re ritkábban teszi lehetővé a sok fá­radsággal, lemondással járó színda­rab-betanulást. Pedig a fáradozásért teljes kárpótlást nyújt az előadás si­keréből származó felemelő élmény. Ilyen csodálatos kárpótlásban volt részük a perbenyikieknek, akik fe­lejthetetlen sikerrel adták elő évek­kel ezelőtt a „Gül baba rózsái“ és a „János vitéz“ című daljátékot. Jelenleg a következő községekben fejtenek ki rendszeres tevékenységet a színjátszó együttesek. Bély. Nagv­­kaoos. Bári, Perbenyik, Ruszka és Mátyóc. A színjátszás mellett az irodalom népszerűsítésének és terjesztésének van leggazdagabb hagvománva járá­sunkban. Számtalan könyvkiállítás és az író-olvasó találkozók sokasága jel­zi. hogy az olvasás iránti érdeklődés felkeltése, a könyv megszerettetése mindig fontos helyet foglalt el a CSEMADOK tevékenységében. Az irodalom népszerűsítésében leg­szebb eredményeket Királyhelmecen ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ mecen. Sőt az egyetemes magyar iro­dalom kimagasló képviselőit is ven­dégül látták igazán felemelő és ta­nulságos író-olvasó találkozókon. Ta­lálkozott helmeci olvasóival Illyés Gyula, Veres Péter, Váci Mihály, Lengyel József, Dobozi Imre, hogy csak a legnevesebbeket említsem. Az utóbbi években iskoláink is eredményes és hasznos tevékenységet fejtenek ki az irodalom népszerűsí­tése és a könyv terjesztése terén. Ezt bizonyítja a hazai írókkal és költők­kel szervezett beszélgetések sokasá­ga, melyek minden esetben a könyv iránti szeretet elmélyülését eredmé­nyezik. A néptánc területén járásunkban nem sikerült mind ez ideig a kellő színvonalat elérnünk. Ha volt is egy­­egy kiváló tánccsoportunk, működé­se általában tiszavirág életű volt. Sok évvel ezelőtt Szirénfalván mű­ködött — „Szirénfalvi aranylábú öregek“ néven — a legsikeresebb tánccsoportunk, amely Gombaszögön és Zselizen is sikeresen képviselte járásunkat. Kár, hogy a szirénfalvi táncosok teljesen kiöregedtek, és nincs helyettük kellő lelkesedéssel át­fűtött utánpótlás. Hasonló a helyzet Abarán, Deregnyőn és Királyhelme­cen is, ahol lényegében a tánccso­portoknak csak az emléke él. Jelenleg Kaposkelecsényben, Nagy­kaposon, Bélyben, Mokcsán, Bodrog­­szerdahelyen és Szomotoron van a CSEMADOK-nak tánccsoportja. A felsoroltak közül a kaposkelecsényie-

Next

/
Oldalképek
Tartalom