A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-21 / 51. szám
VÁRKASTÉLY fl KIS ■w érvény Kameft — Vöröskő vára — pa| > laszürke falaival, piroscserepes tetejével egészen valószínűtlenül hat a távolból. I Olyan mint egy történelmi színes film (t díszlete. Az évszázados hársakkal szegélyzett hegytetőn álló vár azonban nem díszlet, hanem valóság, egykori hatalmas erődítmény, mely több száz éven keresztül birkózott az idő vasfogával, s ebben a gigantikus küzdelemben emberi segítséggel ő maradt a győztes. A múlt és a jelen csodálatos tarkaságban ötvöződik egybe az ősi várpalotában. Az évszázados vártermekben ma villanycsillárok öntik a fényt, és a restaurált freskókat ma már nem kell félteni a kandallókból visszaverődő füsttől, mert a fűtést is korszerűen megoldották. Leletek és különböző emlékek tanúskodnak róla, hogy Vöröskő környékén a legrégibb időben éltek emberek. A várat állítólag III. Béla király neje, Mária építtette eredeti építkezéséből már csak két kis torony van meg, a többi épület a XVI. és XVII. századból való. Vöröskő vára a törökök elleni harcok idején élte fénykorát. A Kis-Kárpátok legjelentősebb erődítménye volt. Mária Terézia uralkodása alatt, 1759-ben — Bél Mátyás feljegyzései szerint 30 000 aranyforint költségen — Pálffy Rudolf építtette át, s ebben a formájában áll még ma is. Az eredeti, az ősi vár lényegesen kisebb volt, Hatalmas kőfallal —- melynek maradványai még ma is láthatók — vették körül. A vár sarkain kör alakú megfigyelőtornyok voltak, melyekben a várőrség tartott szolgálatot. Három ilyen megfigyelőtorony még ma is áll. A főkapu előtt — évszázadokkal ezelőtt csapóhíd volt —, ma az érdeklődő turisták boltíves kőhídon jutnak a főbejárathoz. Régi, kifakult okmányok szerint Csák Máté, a trencséni vár ura tulajdonában is volt Vöröskő vára, majd a Bazini és Szentgyörgyi grófok bírták, később pedig az augsburgi Fugger-család birtokába került, akik borkészletet tároltak a kúttal ellátott hatalmas háromemeletes pincehelyiségekben. A pincékben fogdák, börtönök és kínzókamrák is voltak. A Fugger-családtól Pálffy Miklós vásárolta meg Vöröskő várát. Halála után — 1600-ban — felesége, Fugger Mária örökölte, aki azt fiainak, Istvánnak és Jánosnak ajándékozta. Az ajándékozási okmány aláírása után a várpalota leégett. A fivérek nem tudtak megegyezni abban, hogy milyen arányban osszák meg az újjáépítés költségeit. Érdekes, hogy hosszú éveken át tartó huzavona után 1646. május 29-én mindhárman — anyjuk és a két fivér — egy napon haltak meg. 1705-ben Rákóczi seregei vették körül Vöröskőt, ostrom alatt tartották, de bevenni nem tudták. 1759-ben ismét nagy tűzvész pusztított a várpalotában. Gyönyörű, kőből faragott díszkapun jutunk be a várba. A kapu alatt balra őrszoba, mellette az egykori börtön, ahol középkori kínzóeszközök láthatók. A volt börtön helyiségében egy hatalmas, több száz éves harang alakú cserépkályha áll, melyet állítólag egy cseh püspök adományozott, aki látogatóban volt a várban, és látta, hogy a velőkig hatoló hidegben mennyire fáznak a rabok. A vár termeibe az udvarról nyíló díszkapun juthatunk, ahol ma már csak elvétve látható régiségek vannak. Különféle színű üvegből, porcelánból készült dísztárgyak, neves mesterektől származó festmények, freskók és szobrok láthatók. A vár egyik legnagyobb és teljes épségben fennmaradt értéke a hatalmas, több ezer kötetből álló könyvtár és a rendben tartott irattár, valamint a még a középkorból származó gyógyszertár, melyben ma is ugyanabban az elrendezésben állnak az agyagtégelyek és az akkori gyógyszertári felszerelések, mint régen. Vöröskő várának második legnagyobb értéke a különböző stílusú bútorok gyűjteménye, mely európai viszonylatban is szinte egyedülálló. A felszabadulás után a várat és a hozzá tartozó Pálffy-birtokokat az állam vette át. Az évszázados múltra visszatekintő és még ma is épségben álló várpalota karbantartására nagy gondot fordítanak. Ha Vöröskő vidékén jár, okvetlenül tekintse meg az ősi várat. Nagy élmény a gyönyörűen berendezett termek megtekintése, és a várhegyről nagyszerű kilátás nyílik a távoli, sűrű erdőkkel szegélyzett gyönyörű vidékre. Vöröskő várának a történetét is sok rege, legenda övezi. Az alábbiakban az egyik legérdekesebbet mondjuk el olvasóinknak. A FORRÓ NYÁR UTÁN hirtelen hűvösséggel köszöntött be az ősz. A Kis-Kárpátok déli lejtőin sokféle színáranyalatban, pompázott a táj, amikor az aranyszínű és a vérvörös szőlőfürtöket leszüretelték, s hordókba került a hegy leve. Esténként, amikor a szüretelők befejezték a napi munkát, a levegő élessé, frissé vált, mintha fagy készülne. Már alkonyat szállt a földre, beállt az esti szürkület, amikor Gáspár József hazaérkezett. Pirkadattól napnyugtáig a szőlőben dolgozott. Ledobta szűrét, nadrágja zsebéből előszedte a szőlőmetsző kacorkést, amit esténként, vacsora után, nagy gonddal élesített, hogy másnap is könnyen, gyorsan menjen a munka. A kacorkést letette az asztalra s fáradtan ült a lócára, hogy levesse nehéz csizmáját. Felesége, Mária köhécselt, csendesítette a nyitót tűzhely köré telepedett fehérnépet, akik éppen arról vitatkoztak, hogy nem ember az olyan aki nem fogad szót az asszonynak. Kényes téma volt ez, mert Gáspáréknál a fukar asszony őrizte a garast: úgy megregulázta deres fejű urát, hogy az zsörtölődő hangos szavára ijedten meglapult, mint bolha a gatyában. Gáspár József leült az asztalhoz. Jóízűen kanalazta a forró bablevest, eszegette a friss, ropogós krumplis-kenyeret, amikor váratlan látogató nyitott ajtót. A vendég megállt a konyha közepén, végignézett a tűzhely mellett suttogó asszonyokon, és odaszólt: — Megint itt gubbasztotok? Más dolgotok nincsen, mint fecsérelni a drága időt? Ha unatkoztok, csak szóljatok! A várban annyi a tennivaló, hogy sohasem lesztek kész vele! — Nem trécselni, melegedni jöttünk. Kora reggeltől vágtuk, hordtuk a szőlőt. Mára éppen elég volt a munkából. De holnap te is jöhetsz segíteni, néked sem árt meg a munka, mióta a vár ura csatában van, nagyon elurasodtál — feleselte az egyik menyecske, közben az asszonyok egymás után kiosontak a konyhából a sötét tornácra. Csak Mária maradt a tűzhely mellett. Fát rakott a tűzre, és kíváncsian figyelte a látogatót, közben krumplit válogatott. A váratlan látogató Gáspár Mihály, József testvérbátyja volt. Odament a tűzhelyhez s leült. Egy ideig szótlanul ült, a kotróval ütögette az égő fát, hogy szikrázott belé. Látszott rajta, hogy valami nyomja a lelkét, dühös. Időnként vérhullámok csaptak fel arcába, s haja minduntalan szemébe hullott, mely úgy égett, mint a vadmacskáé, de fékezte magát. Végtelennek tűnő csend nehezedett a konyhára, csak a tűz ropogása hallatszott. — Török támadással kell számolnunk — kezdte végre. — Nem marad más hátra, fel kell készülnünk a vár védelmére, vagy koldusbotot foghatunk, mehetünk világgá... — Aki menni akar, ne tartóztassuk. Én maradok...! Szülőföldemet nem hagyom el! És ha a buggyosnadrágú török ide merészel, harcra kerül a sor, megvédjük magunkat! Nem rezelünk be a török előtt! Még nem felejtettem el, hogyan kell a muskétával bánni, és a kardot is meg tudom még forgatni! — jelentette ki József, letette a kanalát, felállt s a tűzhely mellett ülő bátyja mellé telepedett. — Ma tudtuk meg, hogy Pálffy Miklós, a várúr török fogságba került. Budán a török az úr, Esztergomot ostromolják, szabad az útjuk erre is... Fegyverünk, lőszerünk van, harcosokat a környéken toborzunk. — Hol tartják fogva a vár urát? — vágott bátyja szavába József. — A győri várban. — Jól ismerem... Sokáig nem lesz török fogságban. Elszökik onnan, hazajön! — Az lehet, de addig nem várhatunk. Azonnal fel kell készülnünk a vár védelmére — mondotta Mihály. — A várban felhalmozott értékeket, kincseket biztonságba kell helyeznünk. Az aranyat, ékszert el kell rejtenünk, az értékes holmikat pedig a pince egyik sarkában te falazod be. / A vár előcsarnoka és díszfeljárata
