A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-30 / 48. szám
A jugoszláv munkás elhelyezkedése külföldön persze visszahat a kint levők és az otthon maradtak gondolkodására is. Háromnegyed millió jugoszláv dolgozik a kapitalista országokban. Olyan arány ez, amely nem csupán gazdasági, hanem politikai kérdés is. Hogy a folyamatot meg lehessen állítani, elsősorban otthoni munkahelyekre van szükség. A Szovjetunió által nyújtott gazdasági segítség a többi között azt is elősegíti, hogy a zágrábi metró építésétől kezdve a nemesfém-bányászaton át a feldolgozóiparig sok tízezer új munkahely létesüljön. EGÉSZSÉGES IRÁNYZAT Az egyoldalú „fogyasztói mentalitás“, a pénz utáni hajsza természetesen nemcsak az úgynevezett vendégmunkások s a „vendégmunkásnak“ készülők között jelentkezik. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége az elmúlt időszakban éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a szemlélet a társadalom csaknem minden rétegébe behatolt. Egyes gazdasági vezetők körében divat lett az az elmélet, hogy a gazdaság irányításához nincs szükség hozzáértő politikai vezetésre, csak szakemberekre. Eközben megint csak egyeseknél milliós vagyonok halmozódtak fel. Sokszor tényleges munka nélkül, spekulációval vagy bűnös úton. Ezek a tendenciák két esztendővel ezelőtt oda vezettek, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége (a Tito elnök és Sztane Dolanc titkár által aláírt levélben) felhívta az ország kommunistáit, lépjenek fel a negatív irányzatok ellen. 1971 őszétől számítják általában azt az időszakot, amely megfordította a dolgok alakulását. Természetesen ennyi idő alatt nem lehetett minden kérdést megoldani, hiszen Jugoszlávia olyan gazdasági gondjai, mint a tagköztársaságok közötti különbségek, a munkanélküliség, a vendégmunkás-kérdés, hosszú időnek feladatai. A megfordult irányzat, az egészséges gondolkodásmód ellentámadása azonban mindenütt tapasztalható. Moszlor ősi boszniai varos 1945-ben a Szovjetunió segítségével felszabadult Jugoszláviában november 29-én kikiáltották a népköztársaságot. 1963-tól Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság. gondok s eredmények Minden utazásnak vannak olyan futó benyomásai, apró megfigyelései, amelyek esetlegesek, véletlenek, mégis általánosíthatók. Persze, a következtetésekkel vigyázni kell. Aki például a fényes belgrádi bevásárlóutca, a Terazija áruházainak, cipőüzleteinek, divatboltjainak, iparcikk-kereskedéseinek kirakataiból akar képet nyerni az országról az biztos, hogy téves következtetésekre fog jutni. A csodálatos cipők, női táskák, bundák, ékszerek, luxusélelmiszerek ugyanis nem azt árulják el, hogy a gazdasági életben nincsenek problémák, hanem, hogy a gondokat az ország vezetése nem a fogyasztás korlátozásával, hanem más módon kívánja megoldani. Két esztendő alatt igen sok történt a gazdasági egyensúly helyreállítása érdekében. 1970-ben a mérleghiány 1 milliárd 200 millió dollár volt, ez év végére ez nemcsak fokozatosan egyensúlyba jut, hanem valami többlet is lesz. Persze a pénzügyi mérleg kiegyensúlyozatlansága csak a jugoszláviai problémák egyike volt, megfelelő intézkedéssel (itt már központi intézkedésre volt szükség) viszonylag ez volt a legkönnyebben orvosolható — mondják. ÖLTÖNYÖK ÉS BUGYOGÖK A Terazijáról — ha nemcsak a kirakatokat figyeli az ember — mégis sok minden látható. Néhány állomásnyira van a pályaudvar (a/ autóbuszok végállomása is). Az ország érpályáin át ide — a szívbe — számtalan vidék embere áramlik. Egy óra a váróteremben — igen jól öltözött szlovének, bugyogós, rossz cipőjű mohamedán asszonyok, kerek sapkás bosnyákok között elárul valamit azokból a különbségekből, amelyek a különböző köztársaságok között vannak. Miközben Szlovénia — amelynek lakossága egész Jugoszlávia népességének 9 százaléka — a nemzeti jövedelem 16 százalékát termeli meg, addig az ugyanekkora lélekszámú Macedónia a nemzeti jövedelemhez csak 5,2 százalékkal tud hozzájárulni. A pártkongresszus irányelvei adatokat idéznek. Ezek szerint — bár komoly erőfeszítések történtek a gazdaságilag fejletlenebb köztársaságokban — tovább nőtt a relatív különbség a területek és az országos átlagszint között. Az ország gazdaságilag legfejletlenebb részén az egy főre jutó társadalmi termelés 1953-ban 610 dinárral, azaz 27,3 százalékkal, 1971-ben 2582 dinárral, azaz 39,5 százalékkal volt alacsonyabb az országos átlagnál. Ez természetesen rendkívül komoly gond. Amit még tetéz, hogy közgazdászok számításai szerint a fejlett iparú köztársaságokban minden beruházás 65 százalékkal térül meg jobban, mintha ugyanazt az összeget az elmaradott területek iparának fejlesztésére fordítanák. De vajon helyénvaló-e csak a gazdasági okoskodás? A politikai feszítőerőket csak növeli az, ha nő a távolság az egyes országrészek között. A gyengébben fejlett területeken még akkor is szükségük van a központi támogatásra, ha ez a gazdagabb köztársaságokban nemegyszer a nacionalista ellenzék szembeszállásával találkozott. Tito többször kifejtette — s ezt tartalmazza a X. kongresszus platformja is —, biztosítani kell a tagköztársaságok önállóságából fakadó lehetőségek érvényesülését, ezzel párhuzamosan viszont Jugoszlávia közös szocialista érdekeinek megvalósulását is. Esténkét még a hűvösre változó napokon is locsolóautók mossák a várost. Minden kocsi után két ember jár, óriási tömlőket visznek, ők irányítják a vízsugarat. Azt végzik, amit más országokban ugyanez a locsolókocsi egymaga is ellát. De így két emberrel többnek jut munka. S kalauz van a buszon meg a villamoson is, és a szállodák halijaiban (az automata felvonók előtt) külön liftajtónyi toga tót foglalkoztatnak. Háromszázezer Jugoszláviában a munkanélküliek száma. Ez a probléma nem ritkán kiélezett módon vetődik fel. Sok például a hazalátogató külföldön dolgozó munkás. E szorgalmas, jó munkaerők iránt nagy a kereslet Európa-szerte. Dusán Vujics, az egyik belgrádi gyár igazgatója ezt azzal magyarázta, hogy az országból kikerülő dolgozók megszokták a kemény munkát, ezenkívül pedig — a szakképzettek olyan univerzális oktatásban vettek részt, hogy ellentétben a tőkés országok szakmunkásaival, rövid időn belül mindenre átképezhet ők. Belgrad központja Piac Szarajevóban JUGOSZLÁV
