A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-09 / 45. szám
Épülnek, fejlődnek az Ural nagyvárosai. — A képen: új kultúrpalota Szverdlovszkban A tudomány világa felé EGY NOBEL-DlJAS SZOVJET TUDÓS A FIATALSÁG CS A MODERN TUDOMÁNY KAPCSOLATÁRÓL részeiben nagy távolságokról kell beszerezni — az energiaforrás. A bokharai és tyumeni földgáz mór jelentősen megváltoztatta az uráli ipar energiabázisának struktúráját, s a legközelebbi jövőben az Uraiban települt üzemek fel fogják használni az Orenburgból kapott földgázt is. Az Ural több mint kétezer kilométer hosszúságban húzódik, s ez a terület túlságosan nagy ahhoz, hogy egyetlen ipari körzetet alkothasson. Az Uraiban számos önálló ipari központ van. A szverdlovszki gépipari központ az Ural középső részén, ettől nem messze délre Cseljabinszk kohó- és gépipari üzemeivel, még távolabb délre Magnyitogorszk és az orlov-halili kombinát és északra Nyizsnij Tagil — ezek a nevek képviselik az Uraiban települt kohó- és gépipart. Perm és Szolikamszka Bereznyiki vegyipari és petrokémiai központok. Ezeknek a városoknak, illetve ipartelepeknek a fejlesztését nemcsak egyes ötéves tervidőszakokra, hanem távlatilag 1990-ig tervezik. Több mint kétszáz tervező és tudományos kutatóintézet dolgozik az Ural ipari fejlesztésének tervein, és 1971 márciusától a Szovjet Tudományos Akadémia újonnan alakult uráli tagozata is részt vesz a munkálatokban. Genagyij Kolbin, az SZKP szverdlovszki területi bizottságának titkára elmondotta, hogy a fűtőanyag-energetikai egyensúly optimális megoldására irányuló gyakorlati ajánlások kidolgozásában és a gépipari együttműködés terveinek előkészítésében mintegy száz üzem vesz részt. Kolbin igazi uráli. Nyizsnij Tagilban született, olyan családból, amelynek tagjai nemzedékekre visszamenően munkások voltak. Szverdlovszkban végezte tanulmányait — a szverdlovszki műszaki főiskolán egyébként huszonötezer hallgató tanul — és hazament, északra. Aztán beválasztották az üzemi pártbizottságba, innen jutott magasabb pártfunkciókba — már harmadik éve a területi pártbizottság iparügyi titkára. A mi kenyerünk az ipar, s mindig is az marad, mondja Kolbin mérnök. Most nagy ipari komplexumokat kell kialakítanunk, a kis termelő üzemeket rentábilis nagyvállalatokká kell összevonnunk. Olyan munka ez, amely szakaszokban ezerkilencszáznyolcvanig eltart, hatalmas megtakarításokat eredményez és javít mintegy hetvenötezer ember munkakörülményein. Egyre több alumíniumra van szükség — a legközelebbi jövőben megkezdődik a gazdag bauxitkészletek kiaknázása az Ural északi részén, új kálisó-telepeket és aranybányákat tárunk fel. Fönn északon vannak a 40—50 százalék vastartalmat is elérő vasérckészletek már 300 méterrel a felszín alatt, és rézérckészletekre is bukkantak. Az Ural gazdag, hihetetlenül gazdag. Kolbin dolgozószobájának ablakán besüt a nap. Napfényben csillog Szverdlovszk főútja. Szverdlovszk egyike a sok-sok ipari központnak, nagyvárosnak Európa és Ázsia határán, abban az ipari körzetben, amelylye! a jövőben igen-igen komolyan számolni kell. Búcsúzom Szverdlovszktól és az Uraitól. Minden évben sok ezer szovjet fiatal lép tudományos pályára. Ennek köszönhetően az utóbbi három évtized során a tudományos dolgozók száma csaknem tízszeresére nőtt a Szovjetunióban, s ma meghaladja az egymilliót. Mi, idősebb tudósok, nagyon örülünk ennek. Jól tudjuk, hogy a természettudomány elméleti problémáinak megoldásában mindig különösen nagy szerepet játszottak a fiatalok. Einstein, Bohr de Broglie és Dirac huszonhat-huszonhét éves korában alkotta legkiválóbb munkáit. Mengyelejev 35 éves volt, amikor közzétette híres felfedezését az elemek periódusos rendszeréről. Lobacsevszkij 34 éves korában dolgozta ki a nem-euklidészi geometriát. Watt még nem múlt el harminc éves, amikor megfogalmazta fő gondolatait, amelyek azután a gravitáció törvényének felfedezésére s ragyogó optikai és matematikai felismerésekre vezettek. Ahogy megváltozott a tudomány szerepe a társadalomban, megváltozott a tudós egyénisége, társadalmi szerepe és jelentősége is. A tudomány, amely nem is olyan rég még egy kis csoport kiváltsága volt, ma millió és millió kutatót foglalkoztat, köztük jelentős részben fiatalokat. A Szovjetunióban a tudományos dolgozóknak a fele — több mint 500 000 fő! — harmincévesnél fiatalabb. Ezért különösen nagy figyelmet kell fordítaniuk az ifjúságra. Közismert, hogy a forradalom után a Szovjetunióban az egész állam, az egész nép számára igen fontos feladat volt a tudomány és a technika gyors fejlesztése. A szovjet kormány Lenin vezetésével még a polgárháború és a gazdasági bomlás nehéz éveiben is mindent megtett azért, hogy a lehető legnagyobb mértékben fejlessze a közoktatást, a tudományt, a technikát és a kultúrát. Ebben a vonatkozásban igen nagy jelentőségű volt A tudományos-technikai munkák tervének vázlata, amit 1918-ban vetett papírra Lenin, valamint az ő javaslatára 1920-ban kidolgozott villamosítási terv. A fiatal szovjet tudomány szervezői már a kezdetben igen nagy fontosságot tulajdonítottak az elmélet fejlesztésének és a tudományos szakemberek lépésének. Lenin állandóan nagy figyelmet fordított a tudósok élet- és munkakörülményeinek javítására. Mindannyian nagy lehetőséget kaptunk, hogy kezdeményezzünk, hogy megfogalmazzuk és részletesen kidolgozzuk elképzeléseinket. Én például a vegyi reakciók kinetikájának és mechanizmusának elméleti problémáival foglalkoztam. Amikor e munkában sikerült felmutatni az első látható eredményeket, 1930-ban megalakult a Kémiai-Fizikai Intézet. Igazgatójává engem neveztek ki, Harmincnégy éves voltam akkor, a laboratóriumokat vezető tanítványaim pedig még fiatalabbak. Egész tudományos munkám, egész életem tapasztalatai alapján talán kijelenthetem, hogy a pályakezdő kutatók nevelésében az a legfontosabb, hogy fejlesszük kezdeményezőkészségüket és önállóságukat. Már a főiskolán, az egyetemen olyan szellemben kell nevelni a tudományos pályára készülő fiatalokat, hogy ne csak értsék és ismerjék a tudomány eddig elért eredményeit, hanem saját erejükből új tudományos értékeket, új gépeket és berendezéseket, új termelési módszereket is tudjanak létrehozni. Az ilyen szakembereknek azonban már a főiskolán, az egyetemen tapasztalatokat kell szerezniük a műszaki tudományok új területein végzett alkotó munkában, a gyakorlatban kell rájönniük és kitapasztalniuk, milyen is az alkotó munka. A felsőoktatás elsősorban éppen így biztosítja, hogy a fiatal szakemberek felkészültek és aktívak legyenek, s hogy eredményes munkát végezhessenek. Az eredmény természetesen jóval nagyobb lesz, ha az ifjúság említett nagyszerű tulajdonságai a közös munkában az idősebb kutatóktól átvett tapasztalatokkal, felkészültséggel párosulnak. A tudományt nem újonnan teremti meg minden új nemzedék, a tudomány olyan, mint a folyton égő fáklya, amely nemzedékről nemzedékre száll. Világos, mi a kötelességünk azokkal szemben, akik átveszik tőlünk, s továbbviszik ezt a fáklyát: segítenünk kell őket, de ne diktáljunk nekik, mert a dogmatizmus ártalmas, gátolja a tudomány fejlődését és még inkább a tudósok nevelését. A Szovjetunióban ml, tudósok, és a politikai vezetők is egyaránt kitartóan kutatjuk és vitatjuk, hogy oldható meg a tudósképzésnek és a nevelésnek ez az igen fontos problémája. Néhány intézkedés már megvalósulóban is van, de tovább keressük c. legjobb megoldásokat. A tudomány extenziv fejlődését már napjainkban az intenzív fejlődés váltja fel, ami azt jelenti, hogy a tudományos eredményeket azután nem annyira a tudósok számának növekedése teszi majd lehetővé, mint inkább munkájuk színvonalának emelkedése, minőségének javulása, az, hogy egyre szélesebb körben tudják majd alkalmazni a számítógépeket és más bonyolult modern eszközöket. Tehát maga a történelem követeli megfellebbezhetetlenül: napjainkban a tudósnak roppant képzettnek kell lennie, és ugyanakkor képesnek kell lennie a tudományos kezdeményezésre. Gyakran hallani olyan véleményt, hogy az ismeretek elmélyülése következtében eltűnnek az úgynevezett polihisztorok. Visszavonhatatlanul elmúlt, szokták mondani, Leonardo da Vinci és Mihail Lomonoszov kora, minden tudós bezárkózott a maga tudományterületére, amely annyira szűk, hogy ott „mindent tudnak a semmiről“. Napjainkban azonban a roppant jelentőségű tudományos eredmények egyre inkább a különböző tudományágak határterületein, érintkezési pontjain születnek. Ezért ha egy tudós eredményesen akar munkálkodni szakterületén, tanulmányoznia kell a szomszédos tudományokat is. Befejezésül szeretnék még egy megjegyzést tenni. Az alkotás öröme nem valamiféle kiváltság, amely csak a nagy tudósokat vagy művészeket illeti meg. Minden ember, bármely foglalkozási ágban, alkotó munkát végezhet és átélheti annak szenvedélyeit, kereséseit, eredményeit és felfedezéseit, ha akarja ezt, és képes megvalósítani önmagát. Ha akarja és ha képes rá, mondom. Az akarat mindenkitől magától függ, a lehetőséget a társadalom megteremti számára. A szovjet állam és nép minden egyes ember számára megteremti az alkotó munka és kezdeményezés feltételeit. Az ifjúságnak kötelessége, hogy teljes mértékben éljen is ezekkel a lehetőségekkel. NYIKOLÁJ SZEMJONOV akadémikus A nyugat-szibériai lelőhelyekről távvezetékeken jut el a kőolaj és a földgáz, e két fontos energiahordozó az uráli ipari központokba
