A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-26 / 43. szám
A korona-toron) — Lány, nagy szégyent okoztál! g A legszívesebben megkorbácsoltat- jj nálak, de nem teszem. Miért búj- 3 tál el? — Azért, mert mást szeretek! — Azt az átkozott törököt? A legnagyobb ellenségemet? — Igen. Nakics Husszein török vezért szerelem, a felesége leszek. — Ameddig élek, soha! — Másé nem leszek, inkább meg-! halok! Kinos csönd következett. A várkapitány odament a szoba sarkában álló kis asztalhoz. Bort öntött a kanoséból, megitta. Máriához lépett. — Utoljára kérdelek: nem vagy hajlandó róla lemondani? — Nem, soha! Csak őt, szeretem!: A várkapitány dühe egyre fokozódott. Katonáit hívatta. — Vessétek a legsötétebb tömlöcbe, és kettőzött őrséget állítsatok az ajtó elé, nehogy megszökjön! — pa- i rancsolta, A katonák engedelmesen teljesítet-! ték a parancsot. Mária nem ellenkezett .., Végtelennek tűnő, hosszú napok következtek, hiába kérték, könyörögtek az asszonyok, a várkapitány szíve nem lágyult meg. Mária, amikor észrevette, hogy az egyik fiatal őr órák hosszat szerelmesen bámulja, minden kívánságát teljesíti, furfangos cselt agyait ki. Egyik éjjel kacérkodni kezdett a fiatal katonával. — Gyere ide hozzám, tetszel nekem, elbeszélgetünk. Es ha jó leszel, megsimogatom azt a göndör hajadat.,. De az ajtót hagyd nyitva, hadd halljuk, ha valaki közeledne...! A fiatal katona mindenről megfeledkezve kinyitotta a tömlöc ajtaját. Megállt a küszöbön, majd oda-i lépett Máriához. — Szép vagy, gyönyörű... Nálad szebbet még sose láttam ... Nagyon szeretlek... Mária kacéran odasimult hozzá és szenvedélyesen megcsókolta. A legény reszketve szorította magához a lányt. — Igen ... nagyon szeretlek ... a tiéd leszek... De előbb esküdj meg, hogy velem jössz, együtt szökünk el innét. Tudom, hol van a titkos alagút ajtaja... — Esküszöm, — veled megyek... 1 És sohasem hagylak el — fogadkozott a fiatal katona s közben csó- ; kolta, ölelgette Máriát. — Várj... — suttogta Mária, miközben lassan a fal mellett álló lóca felé hátrált. Leült. — Oltsd el a mécsest! — szólt parancsoló hangon. Az őr lassú, imbolygó léptekkel a falon függő mécseshez ment, leakasztotta s elfújta a lángját. Mária ugyanakkor nesztelenül odaosont az ajtóhoz, a nehéz vasajtó becsapódott, s mire az őr meglepetésében magához tért kattant a zár, Mária kulcscsal rázárta1 az ajtót. Lassan, elővigyázatosan • végigosont a folyosón, míg a titkos alagúton át kijutott a váraljai templommal szembeni ház udvarára. Felhős, csípősen hideg éjszaka volt. Körülnézett. A tágas udvaron, a kút mellett egy szekér állt. Nagyon megörült, amikor az ülésen talált egy pokrócot. Vállára terítette és elindult. Az apró, fekete házikók alig látszottak a pocsék időben. Meggyorsította lépteit. Édesanyja egykori szolgálójának a viskóját kereste.) Végre megtalálta. Bekopogott a kis ablakon. Az öregasszony nagyon megijedt, amikor meghallotta Mária hangját. — Anna néni.. Nem kell fél- ; nie... Senki sem tudja, hogy ide jöttem. Gyorsan eresszen be! Pillanatok alatt a meleg konyhában volt. Az öregasszony teával és mézzel kínálta. — Nem maradhatok itt! Meleg , ruhára és kendőre van szükségem. Zjeravics Vidával kell találkoznom. Hol találom meg?-r A templom melletti kocsmá- I ban, Kora reggeltől ott ácsorog, iszik a kupecekkel. A kocsmában már meglehetősen sokan iddogáltak. Pékek, kocsisok, kupecek, tejesek és kofaasszonyok állva szürcsölték az erős pálinkával ízesített teát, néhányan az asztalok körül ültek, reggeliztek. A tűzhe- ; lyen hatalmas tűz lobogott. A fél kocsmát a rőzseláng véres világossága öntötte el. Aki csak bejött s leverte csizmájáról a havat, megmelegítette meggémberedett kezét, indult, hogy megkeresse övéit. Mária azonnal megismerte Zjera- ; vicset, az ügyes kémet. Odalépett hozzá. — Jöjjön, üljünk le, beszélnünk kell! Zjeravics nagyon meglepődött. — Hogyan sikerült a tömlőéből elszöknie? — Most nem az a fontos! Azonnal 1 a török táborba kell mennünk, Na- ; kies Husszeinhez. — Az lehetetlen ... Mindketten az ; életünkkel fizetünk érte — rémüldözött Zjeravics. — Nakics Husszein a mátkám, gazdagon megjutalmazza. Élete végéig nem kell majd dolgoznia; gaz- , dag ember lesz... Az életben ilyen alkalom csak egyszer adódik... Ha nem vállalja, van más, aki velem tart,.. « * « I Napnyugtakor érkeztek a török tá- j borhoz. Az alkony pírja kialudt, csak itt-ott izzott nyugaton, mint a kial- j vó zsarátnok a hamuban, és a föld lassan sötét lepelbe takaródzott. ! A hold még nem kelt fel, csak a száraz, fagyos hótól csillogott a kihűlt jeges fény, amelyben minden olyannak látszott, mintha szemfödél- ) be volna takarva, s valósággal meg is volna halva. A csillagok azonban megjelentek a sötét égen, úgy nőttek, fénylettek, hogy a hó is visszatükrözte ragyogásukat. A fagy egyre erősödött, s a hó úgy. ropogott, hogy szinte csengett belé az ember füle. Zjeravics tudta, hol találja Nakics Husszeint. Az egyik útszéli kocsmában, zeneszó mellett, barátjaival, Iá- • nyokkal mulatott. Amikor odaértek a kocsmához Zjeravics keményen rá- ■! szólt a lányra: — Itt várjon meg! j Nem kell látnia azt, ami odabent ] történik...! — s bement a csapszékbe. Mária ott maradt a nyomában s belesett az ablakon. — Elhoztam Pálffy Máriát, a vár- ; kapitány lányát — mondotta a török vezérnek. — Minek...? Van itt elég szép lány! Nem látod...? Vagy talán az ; a senkiházi azt hiszi, hogy feleségül } veszem ...? — Ha nem, akkor miért csaltad ide?-- Vidd vissza az apjának, s mondd meg, savanyítsa be a lányát. Nekem [ nem kell! Már nem érdekel... Iiu/:ii ínjuk — Szégyelld magad, te átkozott bitang, te török kutya! — Te mersz sértegetni? — ugrott fel a lócáról a török és arcul csapta Zjeravicsot. Mária mindezt látta és hallotta a kis ablakon át, melynek egyik szárnya kissé nyitva volt. Zjeravics tőrt rántott. A török táborban is ismerték, a kocsma pillanatok alatt kiürült. Csak ők ketten maradtak. Nakics Husszein kardot rántott, azzal támadt Zjeravicsra, aki eldobta a tőrét, felkapta az egyik nehéz, tölgyfa lócát, azzal védekezett. | Mária izgatottan figyelte küzdelmüket, majd észrevétlenül beosont a kocsmába. Felkapta a földön fekvő tőrt, és abban a pillanatban, amikor a török teljes erővel Zjeravicsra támadt, hátulról szíven szúrta. Nakics Husszein holtan rogyott össze. A szerelmében csalódott t lány levágta a török fejét és magával vitte. — Mást nem érdemelt! Mária, maga nagy hőstettel szolgálta most hazáját! Végzett legnagyobb ellenségünkkel — nyugtatta Zjeravics a reszkető lányt, de figyelmeztette: — Most pedig tűnjünk el, mert könynyűszerrel elfoghatnak itt minket a bugyogós kutyák! Már este volt, amikor másnap visszaérkeztek a pozsonyi várba. Pálffy várkapitány nagyon meglepődött, amikor meglátta Máriát, kezében a török vezér fejével. — Hiszen ez Nakics Husszein feje! Ki ölte meg...? — Én ... Végeztem vele, mert mást nem érdemelt.,. A várkapitány felállt. Elfordult, hogy ne lássa a lánya a szeméből kibuggyanó könnyet. — Tudtam, éreztem, hogy nem csalódom... A lányom vagy... Olyan vagy, mint én, azzal, aki meg- ■ bánt, ellenségként leszámolsz... Másnap eljegyzést tartottak a várpalotában. Mária Zjeravics hitvese lett, azé, aki sokszor kockáztatta az életét, hogy a török elől megmentse a várat és a várost... A várudvar keleti díszkapuja A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya idegenforgalmi bizottságának cikksorozata hazánk szépségeiről és történelmi nevezetességeiről. hőt 19
