A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-26 / 43. szám

nyel, annál la Inkább, mert a meglevő gépek állapota nem a legjobb. Traktoraink 80—80 százaléka 8—10 éves vagy annál Idősebb. Ugyanez .vonatkozik a vontatott eszközökre is. Az egyesítés óta új gépekkel gyarapítottuk a gépparkot de még több kellene. Például sikerült teljesen gépesítenünk a répabetakarítást, ugyanígy sikerült a kukorica művelését és betakarítását komplex módon megoldanunk. De továbbra is sok gondot okoz a szalmabetakarítás.

— Milyen összetételű traktorállománnyal lehetne fedezni a gazdaság jelenlegi szükségleteit?

— Körülbelül 98—100 traktorra volna szükségünk a jelenlegi termelési feltételek között, a következő összetételben: 8 százalék 100 lóerőn felül, 20 százalék 80 lóerőn felül, 8 százalék lánctalpas traktor, 40 százalék 80 lóerőig, 20 százalék 30 lóerőig és 10 százalék klstraktor. S természetesen mindehhez a járulékos vontatott eszközök. Ahhoz, hogy ezt elérjük, azonnal vásárolni kellene egy 30, hét 800-100 és öt 100 lóerőn felüli traktort. Persze ezt megoldani egyelőre nem lehet. Idő kell hozzá. Addig azonban mindent el kell látni azzal a gépparkkal, ami jelenleg megvan.

Oanyó István mérnökkel, a szövetkezet agronómusával, amúgy „menet közben“ beszélgetünk, ugyanis dél körül beültünk a terepjáró autóba, hogy egy kicsit kint is körülnézzünk.

— Ez az én lovam — mondja a fiatal mérnök —, átlagosan napi százötven kilométert teszek meg a szövetkezet „útjain“.

Ez havi háromezer, vagyis évente közel negyvenezer kilométert tesz ki, számolom magamban. S egy kicsit csodálom a volán mögött ülő, vidáman mosolygó fiatalembert.

Mert ha csak utazni kéne, és semmi mást ezeken a nyaktörő dűlőutakon, már abba is alaposan elfáradna az ember, de neki ötezer hektár mezőgazdasági területtel kell még úgy „mellesleg“ törődnie is.

— Mennyi időt tölt naponta a gazdaságban?

— Tiz-tizenkét órát.

— Nem találja soknak?

— Egy kicsit. A feleségem azonban rettenetesen soknak találja.

A gyümölcsös felé tartunk, amely a jánokl gazdaságban van. Szép termést hozott az almás. A gyümölcsösből áthajtunk, helyesebben átzötykölődünk egy dombon, s már a silózásnál is vagyunk. Egy rövid megbeszélés a silózás menetéről, s már indulunk is tovább, oda, ahol a búzát vetik. Itt egy kicsit hosszabb megálló következik, mert valami nincs rendben. A tegnapelőtti zápor „leverte“ a jól előkészített magágyat, s a vetőgép csoroszlyája nem teszi bele a magot a földbe. Oanyó mérnök meg Bodnár Andor, a jánoki gazdaság agronómusa és Maruscsák István gépesítő tanácskozásra dugják össze a fejüket. S nemsokára megszületik a döntés is. Közben felállók a vetőgépen levő padkára, s a búzát nézem, amely nemsokára földbe kerül. Itt-ott toklászos szemek is előfordulnak.

Almaszttret

— Panamás a vetőmag — Jön hozzám az egyik idős bácsi, aki a vetőgépre ügyel.

— Baj az?

— Hát bajnak baj, mert ha panaj más, akkor az nem olyan, mintha

tiszta lenne...

Űjra elered az eső. Jól benne járunk már a délutánban, mire ismét Bodolóra érünk.

Soltész László, az egyesített szövetkezet elnöke az irodában vár. Délelőtt más elfoglaltsága miatt nem volt ideje arra, hogy leüljön velem beszélgetni. Most, hogy végigjártam a szövetkezetei, úgy vélem, jobb is,

• hogy így esett. Így ugyanis a gazdálkodással kapcsolatos kérdések elmaradnak, hisz azokat ismerem, s több idő marad másra.

— Jelenleg hat mérnök dolgozik szövetkezetünkben — mondja az elnök. — Ez a pillanatnyi igényeket kielégíti. De a szőlő és a gyümölcsös fejlesztése 3—4 éven belül még 1—2 mérnököt igényel majd. Ha ezt elérjük, akkor a körülményekhez mérten olyan mennyiségű felsőfokú szakkáderünk lesz, amellyel a vezetést el tudjuk látni.

— Ahogy tapasztaltam, a szakemberek itt a szövetkezetben, de más szövetkezetekben is, úgy átlagosan napi 10—12 órát töltenek a gazdaságban. Ezt a magam részéről több oknál fogva soknak találom. Például az önművelésre, a szakmai feljődésre stb. alig marad idő. Ml a véleménye erről?

— Valóban egy kicsit túlzott az igénybevétel. Ezt magamon is tapasztalom. Aki a mezőgazdasági termelésben irányítóként dolgozik, nem nagyon ér rá szórakozni. Az önművelés, a szakmai továbbképzés is nagyon nehéz, hiszen az ember a folyóiratokat is inkább c«ak átlapozza, komolyabb szakmunkákba aligha van idő belefogni. Legalábbis nálunk ma ilyen a helyzet. Azonban meg vagyok győződve arról, hogy egy-két év múlva javulni fog a helyzet ezen a téren.

— öt szövetkezet egyesítése, tulajdonképpen öt falu népének az egyesítését jelenti, öt falu — ötféle szokás. Nem jelentett ez gondot az egyesítéskor vagy azután?

— Természetesen az egyesítésnél számolni kell ezzel a tényezővel. Mert egyáltalán nem lebecsülendő. De számítani kell azt is, hogy a tagság és a vezetőség mögött húszéves tapasztalat áll a szövetkezeti munkában. Sokat fejlődött ezen a téren a szövetkezet tagsága. Kialakult egyféle közösségi szellem, közösségi gondolkodás, s ez az egyesítéskor kedvezően befolyásolja a gazdálkodást.

— Még egy kérdés. Mennyi idő kell ahhoz, hogy az egyesített szövetkezet a megváltozott viszonyokhoz igazodva teljes Intenzitással termelhessen?

— Ügy vélem, 4—8 év okvetlenül kell az egyesítés után ahhoz, hogy elmondhassuk, hogy az alapozást befejeztük. Ezután jön majd a gazdálkodásban az a minőségi változás, amiért voltaképpen az egyesítés történt.

GÁL SÁNDOR

HALBÖLCSÖDE

Csodálatot látvány. Zubog a víz ezüstösen csillog a tá felszíne. Életre kelt a tá, százezernyi pontyivadék nyüzsög, tülekedik az élelemért. Egy-két perccel ezelőtt még csendes, mozdulatlan volt a tótükör, láthatta magát benne a fákkal övezett part és a parton állá kopott épület. Falán a felirat: „Liahéfl ;ryb — Halkeltető''. Az emeletes ház lépcsős bejáratánál egykedvűen üldögél az öreg Jani bácsi.

— Já napot! — köszönt ránk. Tizenkilenc esztendeje szolgálja az újvári tógazdaságot.

— Supala mérnök elvtárs nincs itt, de a többiek benn vannak, tessék beljebb — invitál barátságosan.

Beléptünk a kis szobába. Hárman ülnek benne.

Várjuk már, a mérnök elvtárs három órára Jelezte érkezését — fogad Hitko György, a keltető gépkocsivezetője. A kis szobában rajta kívül még Oeleta János üzemi technikus és Kasai Vilmos technikus tartózkodik. Rövid megbeszélés, utána kimegyünk o halastó partjára. Figyelmesebb szemlélődéssel sötétebb foltok láthatók a vízen. Az Ivadékhalak sütkéreznek. A lépések neszére

Felboncolják a hasvizkórra gyanús halakat

lebuknak a vízbe. Apró halak még csupán, de már óvatosak.

Majd kiszórunk egy kis élelmet — mondja a technikus.

Máris hoznak egy nagy papírzsákot. Liszt van benne.

Hárman beszállnak a ladikba és lapátolják a lisztet a vízbe. A liszt szűrké-fehér foltokban úszik a tó felszínén.

Egy Ideig semmi, aztán enyhe fodrozódással kezdődik a nyüzsgés. Pillanatok alatt forr a tá vize.

Háromszázezer Ivadékponty van a tóban — mosolyogják meg elképedésemet a keltető dolgozói. Nem nagytó, tavacska csupán, területe 0,89 hektár. Mélysége sincs több másfél méternél, az Ivadékhal szereti a felmelegedett langyos vizet. Apró halak, hosszuk még csak három-öt centiméter. Több mint negyedmillió a tóban.

Hogy fér el ennyi belőlük? — kérdem.

Volt már több Is. Eddig már 750 ezer gyorsított pontyot szállítottunk Szlovákia halgazdaságainak — mondja Oeleta János üzemi technikus. Az idén 500 ezer volt a tervünk, már eddig 1$ jócskán túlteljesítettük, Itt vdn még 300 ezer klspontyunk, a másik tóban Is van szépen, de azt már meghagyjuk magunknak. A saját tavainkat Is be kell népesítenünk.

A halakat télen az anyahalakkal együtt a tógazdaság egyik tavában .,kontrázzák", vagyis teleltetik. Fehér amur, harcsa, ponty, csuka, süllő...

Nem mondhatjuk meg, melyik tóban, nert így sem tudjuk megvédeni a hal-Próbaholászat. Legény a talpán, aki kiemeli a vízből a sok halat az emelőhálóval

Etetik a halakat

állományt az orvhalászoktól és horgászoktól.

Merítőzsákkal próbahalászatot tartanak a keltető alkalmazottai. Egy-egy húzásra 80—100 hal a hálóban. Nézegetik, vizsgólgatjók az ivadékhalakot. A nagyobb tóból emelőhálóval vesznek próbát. Annyi a hal a hálóban, hogy a keresztrúd eltörik. A technikus két halat kivesz a többi közül. Forgatja, nézegeti. Gyanús. A két hal hasaljón duzzadás. Hasvízkór-gyanúsak. Az épület előtti lépcsőn felnyitják a halakat és megvizsgálják a belső részeiket.

Gyanús ez a két hal, de még nem biztos, hogy valóban hasvízkór — mondja a technikus. Mindenesetre megelőzésként gyógyszert szórnak a tóba. Kényes jószág a halivadék, a vízben gyorsan terjed a kór.

Az újvári keltetőben mesterségesen termékenyítik meg az Ikrákat. A tóból kifogják a szerelmi nászukat „keringő" törzshalakat és „lefejik" őket, vagyis kifejik belőlük az ivarterméket, a tejet és az ikrát. A vízzel még nem érintkezett ivorterméket gumilapáttal vagy műanyagból készült kanállal gondosan összekeverik, aztán egy kevés vízbe szórják az ikrákat, néhány percig ismét gondosan összekeverik, hogy a megtermékenyítés biztosan megtörténjék. A ragadás pontyikrákból fészkeket is készítenek. Az ívató tóban is elősegítik az ikrák megtermékenyülését. Valamennyit lefolyotnak a tó vizéből, a part melletti lapos, füves részeken felmelegedik a víz, ott történik a törzshalak párzása. A lerakott ikrákra a hímhalak ráengedik a tejet. Példaképpen említjük, hogy a csuka egy köbcentiméternyi tejében 20 milliórdnál több ondószál van. Bőkezű a természet, ám a halak ivartermékéből igen sok elpusztul. Ezért végzik a mesterséges megtermékenyítést a keltetőházakban, aztán a megtermékenyített ikrákat kiteszik a keltetőtóba. Sok ezer ivadékhal kerül ki a tógazdaságból, ellátják vele az egész ország tavait, folyóit, hogy jövőre jó fogósuk legyen a sporthorgászoknak és a hivatásos halászoknak. -os-