A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-19 / 42. szám
Ez lenne hát az életet adó puszta, amiről Mongóliában az a mondás járja, hogy „nincs ízletesebb hús, mint a Góbi füvén nevelt birkáé, nincs erősebb kumisz, mint az itt termett ürömmel készült“ ? Messzire kimentünk hát a városon kívülre, hogy megnézzük, hol legeltetik a híres pusztai juhokat, lovakat és tevéket. Sokáig szállt a levegőben a terepjáró kocsink által felkavart porfelhő, míg az első élőlényeket megpillantottuk. Két magányos teve keresztezte az utunkat. Nyugodtan ügettek előttünk, nem ijedve meg sem a motor zajától, sem a fényképezőgépek csillogó lencséjétől. Aztán még több tucat kilométert tettünk meg, amíg félénk pej lovak egy kisebb csoportjával találkoztunk. Földnek szegezett fejjel legelgették a kövek közül itt-ott kibukkanó fűcsomókat, s mégis olyan domború volt a hasuk, mintha kiadósán abrakoltak volna. De hát hol vannak az emberek? ! Ezek a lovak talán teljesen szabadon mozognak, senki sem őrzi őket? A kilométermutató tanúsága szejint már vagy hatvan kilométert hagytunk magunk mögött. Még mindig sehol egy teremtett lélek. Csak csillogó, hullámzó, kékesfehér látszólagos víztükör a látóhatáron: délibábos légtükröződés, amit a talajmenti légrétegek erős felmelegedése okoz, csak menekülő ürgék, a levegőben köröző sasok és itt-ott elpusztult lovak fehér csontvázai. Csak hetven kilométer megtétele után találkoztunk egy jókora ménessel, körülötte lovas tabuncsikok — csikósok, végén szíjhurokkal ellátott hosszú rúddal, ezzel a furcsa mongol pányvával a kezükben. Ha valamelyik jóvérű csikó otthagyta a ménest, utána vágtatnak és nyakába vetik a hurkot, hogy észre térítsék. Az ajmak területén levő 15 szómon, kollektív gazdaság egyikéhez tartoznak. Ezek a szomonok Dalanzadgad körül 100—150 kilométeres körzetben vanak elszórva. Hogy valami elképzelésünk legyen a dél-góbi kerület nagysága és lakóinak száma közötti aránytalanságról, képzeljük el, hogy az ajmak nagyobb, mint egész Csehszlovákia, de területén mindössze 26 ezer ember él, az állatállomány viszont 917 ezer darab ló, teve, szarvasmarha és juh. Szerettük volna tudni, hogyan élnek az emberek egy ilyen szövetkezetben, felkerestük tehát a Bajandalaj nevű szomont. Egy csoport földszintes házikó körül néhány tucat nemezsátor, jurta. Zöldet nemigen látni, a máshonnan ide hozott néhány facsemete — rezgönyárfák és vörösfenyők — alig tengődik a forrón tűző napon. Genden, a szövetkezet elnöke egyben a közigazgatás vezetője, a falunak alig nevezhető település elöljárója is. Elhalmozott minket adatokkal, amelyek ismét az említett aránytalanságot dokumentálják. Ez azonban megvolt itt emberemlékezet óta s egész Mongóliára érvényes. Miben különbözik azonban a fiatal nemzedékek élete, mit adott nekik a Mongol Népköztársaság fennállásának félszázada alatt? Első helyen a nyolcosztályos általános iskolát említette, amelyet 320 gyerek látogat. Közülük kétszázhuszan lovon járnak be harminc kilométeres távolságokról is, a többiek A takarmányalap fejlesztése és téli fedelek építése az állatok számára, további artézi kutak fúrása, a megművelt földek kiterjesztése, a gépkocsiállomány bővítése és szakképzett fiatalok visszaáramlása a gazdaságokba — mindez a mezőgazdasásági termelés eredményeinek további növelését szolgálja. A mongolok nem szeretik, ha lefordítják az itteni elnevezéseket. Ne haragudjanak rám, ha ezúttal vétek e szabály ellen. A Bajandalaj szómon neve hozzávetőlegesen azt jelenti, hogy „Gazdag tenger“. Igaza volt tehát Lentinnek, a francia utazónak, de annak is, aki a Góbiban rejlő lehetőségekről beszélt nekem. Mongólia volt az első olyan ország, amely a kapitalista fejlődési út megkerülésével jutott el a szocialista társadalom építéséig. A mongol nép a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió önzetlen baráti segítségével hazáját elmaradott agrárországból agráripari, országgá változtatta. Ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy a Mongol Népköztársaságnak ne lennének problémái. Míg például a jurtákban való lakás szükséges és indokolt, a pusztákon, a jurták anakronisztikusán hatnak a városokban, amit új lakónegyedek építésével igyekeznek fokozatosan megszüntetni. A közúti és a vasúthálózat bővítése nélkül nem képzelhető el a további iparfejlesztés. Helyenként még nem megfelelő szintű az üzlethálózat, az áruellátás, és az építőiparban túlnyomó a kézművesmunka. A Mongol Forradalmi Néppárt ismeri ezeket a problémákat és fokozatosan megoldja őket, ahogy megoldotta a feudális társadalomtól a szocializmusba való forradalmi átmenetet. JAN BRT A szerző felvételei kollégiumban laknak. Az iskolának 16 tanítója van, tehát egyre-egyre húsz gyerek jut. Nicsak — jobb arány, mint nálunk! A szomonnak van orvosi rendelője, s épül a fekvő betegek elhelyezésére is alkalmas egészségügyi központ. Van itt gyógyszertár, bankfiók, klub, könyvtár, mozi, vegyesbolt és természetesen áramfejlesztő telep. A szövetkezet tagjainak jövedelme? Tavaly 2100—3300 tugrik volt fejenként egy évre. Ehhez jönnek a természetbeni juttatások, az ingyen munkaruha és a saját állatállomány jövedelme (a szövetkezeti tag maximálisan 75 állatot is tarthat). Ha évente elkölt 1500 tugrikot — márpedig ennél többet nem tud kiadni élelemre —, akkor még körülbelül ugyanennyi marad neki kulturális szükségletei kielégítésére. A rádiókészülék csaknem minden jurtában megtalálható, a padlót borító szőnyeg sem ritkaság, és egyre nagyobb számban száguldoznak a pusztán csehszlovák gyártmányú Jawa motorkerékpárok. Pedig a szomon a haszonnak csak 55 százalékát osztja szét a tagok között, a másik felét beruházásokra fordítja és a kultúra fejlesztésére. A- 17
