A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-19 / 42. szám
VIRÁGZÓ KÖVEK / TÖRÖK ELEMÉR új verse! Ezerkilencszázötvennégyben három fiatal költő mutatkozott be egy közös versesgyűjteményben: Ozsvald Árpád, Veres János és Törölt Elemér. Török Elemérnél lényegesen hosszabb Időt követelt az érés, az egyéni hangfelcsendülésének ideje. Első verseiben felfigyeltetett humanizmusa, a társadalom problémái iránti érzékenysége, ám ugyanakkor aggályt ébresztett, hogy felelősségtudatról tanúskodó, szenvedélyes hangjába szólamok tévedtek. Fel kellett tennünk a kérdést, vajon közéletinek mondható verseinek szövetéből ki tudja-e küszöbölni ezt a külsőséges agitációs hangot, és sallangok nélkül tud-e vallani a világról,' pontosabban arról a szükebbre határolt közösségről, amelyben él, s melynek gondjairól és öröméről az elkötelezett költő felelősségével kell híradást adnia — oly formában, hogy az ne legyen szoclológiavázlat, de a teljességre igényt tartó vers? A tizennégy esztendővel debut-je után megjelent első önálló kötfete (Fényért perelek, Madách Könyvkiadó, 1968) az 1966—67-es években írott verseit tartalmazza. A közben eltelt esztendők terméséből nincs gyűjteménye. Nyilvánvaló hézagról van szó, melynek sokfelé szálazó oka nem csupán magában a költőben, hanem a közben szerencsésen elmúlt kiadási nehézségekben kereshető. A nagy késéssel megjelent első önálló gyűjtemény füljegyzete korántsem túloz, amikor megállapítja, hogy költészetében van valami „elemi természetesség és felszabadultság“, bár szorongása és szkepticizmusa is ott bujkál a képekben és metaforákban. Nyugtalansága — űzöttségnek is nevezném —, megsebzett türelmetlensége megmaradt, de érzékletesebb és igazabb valóságtartalommal csapódik le. A kötet utolsó verse, Tégy szabaddá engem, Török Elemér egyik legszebb műve, gondolat és forma szerencsésen ötvöződik benne. Török ezekben a sorokban legjobb költőink szintjét éri el, tiszta vallomás ez, amely jogot ad, hogy emberségért, fényért pereljen, kenyér-lobogású tisztaságra lázítson és magáról elmondhassa, hogy nem élt hűtlenül e korban. A most megjelent új kötet (Virágzó kövek) érésének újabb igazolása. A némaság, a hallgatás évei tehát nem voltak hiábavalók. Már nem érzi szükségét, hogy elkötelezettségéről, forradalmi hitéről, embermagyarságáról fellengzősen valljon, jól tudja már, hogy a közösségi cselekvésvágy hangzatos szólam nélkül, kimondatlanul munkálhat, megnyilatkozhat a versben, ha jobban önmagába néz, befelé, lelke legrejtettebb zugába, s ott önnönmagában érzi meg, hogy a föld „ös-termékeny" ölében felsebzett szíve nyugalomra lel. Török Elemér — eltérő a szokástól — nem osztja ciklusokra verseit. Az egész kötetben ember- és szülőföld szeretete dominál, s az összekötő, a tartókapocs ő maga, a magányos költő, aki a jámbor jegenyéktől kéri: töltsétek be lombotok nyugalmával hogy elfelejtsem a fekete szemhéjú hajnalokat s emberi múltam nem emberi emlékeit (Füvek némaságában) Sok verse csak pillanatkép, illanó hangulat, röpke gondolat, mintha Illyés Gyula csodálatos fordításaiban Li Taj-Pótól, Tu Futói vagy a hegyi madarakat, a vén parasztot megéneklő Csang Citől tanulta volna meg a kifejező költői egyszerűséget: Arcán szabálytalan szögek, sötét horpadások, indaként tekergő ráncok, ül csendesen, kék eres kezét ölébe rejtve, készül a síri sötétbe az ősapák mellé betelni némasággal. (öreg paraszt) Szerelmi lírája kevés versében is ott a kínai költészet szelíd visszfénye. Formában és tartalomban, érzésvilágában egyaránt. Szemérmes és halk hangú, a kenyér melegét idéző ez a szerelmi líra. És kimondatlanul is az élet minden jó ízét magába foglaló öröm és köszönet: Te gyújtod rám a fényt ha gázolok fűszagú szélben hosszú utakon, kóbor ebek közt. (Szerelem) Nem hinném, hogy a zeneköltő Wagnertől tanulta volna meg a megédesült könny hatalmát, de ez a megédesült könny ott remeg a torkában, amikor a kötet egyik legszebb és legbensőségesebb verse utolsó szakaszában elhunyt fia emlékét idézi: A folyónál ülök felidézem örvénybe fúlt emlékedet ki már csak megfoghatatlan álombéli kép vagy s örök csillagvirágzás a tejúton túli mindenségben (Attila fiam emlékére) Jó érzéssel teszem le Török Elemér kötetét, és újból és újból előveszem, hogy egy-egy versét jobban magamba véssem. Elfelejtem hallgatásának éveit, és örömérzés tölt be, ha, tanúja lehetek igazi költői érésének. Mert ízig-vérig költő az, aki így bocsátja útra versét: Még egyszer megforgatlak szívem haldokló tüzében, aztán útra bocsátlak engedelmesen, hogy fényeskedj éjszakáim egén makulátlan tisztasággal, miként az anya tekintete, ha szoptatja gyermekét. EGRI VIKTOR GÁL SÁNDOR ha akarom hullámokra kiterítlek hullámokban elkeverlek ha akarom hal leszel ha akarom hínár ága erdők csendjébe takarlak erdők zajába bevetlek ha akarom fa leszel ha akarom őzek álma levegőbe ragadlak magasságokba temetlek ha akarom fény leszel ha akarom sasok árnya kán ivott. A bárpulthoz megy, a hosszúlábú ülőkére telepszik, iszik, cigarettát vásárol, még egyszer körülnéz, végül elindul Klára asztala felé. Megáll, enyhén meghajol s köszön. Szabad ez a hely? Klára bólint. A férfi megköszöni, leül, rágyújt, aranyozott gázöngyújtót, egy csomag amerikai cigarettát tesz maga elé az asztalra. Később gint rendel, még később kávét. Mit rendelhetek a hölgynek? — kérdi fél ára elteltével egyszerű közvetlenséggel. Köszönöm. Kérem, ne utasítson vissza, s ne vegye tolakodásnak .. . szépen kérem... mit rendelhetek? Bárgyú az arca, fátyolos a szeme. Az egész ember egy nagy szomorúság. Kiváncsivá teszi Klárát. Talán akaratán kivül csúszik ki a száján. Konyakot ittam . .. A pincér hozza a konyakot és a gint. A férfi megfogja a nagy, öblös poharat, kettejük közé emeli: Szekeres József.. . Klára . .. Kedves egészségére! Egészségére! A zenekar játszani kezd, a párok mennek táncolni. A férfi lehorgasztott lejjel néz maga elé, majd Klárára: Tetszik tudni, ma van a születésnapom ... a negyvenkettedik . .. Kissé többet ittam. Bocsánat. Elnézést. . Cigarettával kínálja Klárát, maga is rágyújt. Egyedül élek. Tíz éve halt meg a feleségem. . . Remek asszony volt... Csodálatos asszony volt. Hozzá fogható nem él még egy a földön . . . legalább egy gyerek maradt volna a házasságunkból. Semmi nem maradt, csak az emlékek. A szép emlékek . .. Klára hallgatja s mosolyog befelé. Csibész ez is, mint a többi. Leadja a nagy dumát, hogy sajnálatot ébresszen maga iránt, (gy akar a bizalmába férkőzni. Rossz helyen kopogtat. Mégsem tud rá haragudni, ellenkezőleg: olyasfajta érzések csíráznak benne, mint a csinytevésre készülő gyerekben. — Valamit kifelejtett a monológjából, kedves uram monaja Klára pici iróniával. A férfi kérdőn néz a lányra. . . . hogy télen, nyáron, minden vasárnap egy csokor virágot visz szegény megboldogult felesége sírjára. Gúnyolódik?.., Miért teszi?... Fájdalmas arccal, bárgyún néz Klárára. Most elhihetö a szomorúsága. Bocsánat, nem akartam megsérteni mondja Klára, s öt is hatalmába keríti, a férfiéhez hasonló szomorkás érzés, pedig ő nem veszitett el senkit, most mégis úgy érzi magát, mintha kifosztották volna. Zavarában a pohárért nyúl. Egészségére! Mindenkinek megvan a maga gondja-baja . . . Így igaz bólint a férfi , a különbség csak az, hogy az egyik embernek kisebb kanállal mérték, a másiknak meg nagyobbal . .. Maga például mivel foglalkozik? — Tanítónő vagyok egy kis faluban. Nem irigylem a sorsát. Miért? Nem sértődik meg, ha őszinte leszek? Nem vagyok sértödékeny. A falun élő magányos tanítónőnek kilátástalan a helyzete. Egész élete a szürke hétköznapok hosszú sorából áll. Nem szórakozhat, élettársat nem választhat ,.. Nem igaz! pattan ki Klárából a tiltakozás. Munka is van ... hivatástudat is létezik ... — fűzi hozzá csendesebben. Ugyan kérem, mit sem változtatnak a tényeken, a lényegen!... Ezer szem figyeli minden szavát és mozdulatát. Apácaélet, annál is rosszabb. Aztán vagy belenyugszik, hogy pártában maradva vénül meg és idő előtt zsémbes vénasszonnyá válik, vagy megszökik, vagy ... időnként elmenekül a faluból a városba, mint most is, hogy kötetlenül, kedvére kitombolhassa magát... Lehet, hogy igaza van... Igen, azt hiszem, igaza van — mondja Klára sokára —, ha nem is teljesen és mindenben . . . Nem haragszik az őszinteségemért? Semmi okom rá. A férfi ismét konyakot és gint rendel. Oldódik a szomorúsága, s lassan megváltozik a magatartása ét a viselkedése is. Egyszeriben könnyed és felszabadulttá válik. A záróra közeledtével a hangulat is a tetőfokára hág. Csillog a férfi szeme, meleg tüzek égnek benne, láthatóan kitünően érzi magát, meg-megfogja Klára asztalon nyugvó kezét, mesél, viccelődik, aztán egyszer csak elkomolyodik. Bizalmasan hajol át az asztalon és félreérthetetlen célzással megkérdezi Klárától: — Váltott szobát odafenn? Nem váltottam, kedves uram — mondja Klára lesújtó pillantással, majd feláll és sarkon fordulva (aképnél hagyja a szemébe vigyorgó férfit. Az utcán még égnek a neonok, de keleten már hasad az ég: virrad. Vasárnap van és reggel, szép, tiszta reggel. Kár, hogy valaki újra bemocskolta ... n hét^ 13
