A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-12 / 41. szám
ICI LOY AGYÁR támadás váratlanul érte a vár lakóit. A száz részeg rabló ellepte a vár termeit, minden értéket összeszedtek, még a keleti szőnyegeket is felszedték, úgy bevégezték a rablás munkáját, hogy egy tűzvész sem különbül, a zsákmányt lovaik hátára csomagolták, s gyorsabban, mint ahogyan jöttek, eltűntek. A LEDNICI RABLÓLOVAG már napnyugta előtt várában volt. Telekessy Imre örült a gazdag zsákmánynak az értékes, drágakövekkel díszített ékszereknek, az aranydukátoknak és a mesterkezek alkotta nehéz ezüsttárgyaknak, de a legjobban annak örült, hogy sikerült ellopnia a morva őrgróf mesebelien szép lányát, a szőke hajú, ibolyakék szemű Máriát. — Fűtsetek be, és vacsorára két személyre terítsetek! — parancsolta szolgáinak, s majd amikor a kandallóban már szikrázva pattogott a száraz hasébfa, és az asztalt megtérítették újabb parancsot adott: — Vendégemet, a morva őrgróf lányát vezessétek ide! Vele vacsorázok... Amikor Mária a keleti kényelemmel berendezett teremben megpillantotta a borostás, vadarcú rablólovagot, szeme tágra nyílt a rémülettől, torkán megakadt a kiáltás, ösztönszerűen hátrálni kezdett de az egyik szolga elállta útját. Könnyei fátylán át még csak annyit látott, hogy a rablólovag az asztalhoz lépett, az egyik pohárba nehéz, sötétvörös bort öntött, amit a kezébe nyomott. — Egészségedre! Ez a bor visszaadja erődet, életkedvedet! — biztatta a rablólovag. . Mária reszkető kezéből kiesett a pohár, a vörös bor végigfolyt a szőnyegen. — Csak nem félsz tőlem...? Vagy igazán olyan vagyok, mint ahogyan azt rólam ellenségeim híresztelik: a sátán is különb nálam...? A rablólovag érces, cinikus hangja a rémületből magához térítette Máriát, Aranyszőke haja kócosán simult vállára, ibolyakék szeme szikrázott a dühtől. — Rondább undorítóbb vagy, mint ahogyan híre járja, de nem félek tőled! — Látom, bátor lány vagy! Gyere ülj mellém, együtt vacsorázunk. Mária néhány lépést tett a terített asztal felé megállt, az asztalt nézte. Egy ideig tűnődött, majd ő szólt ironikusan: — Azt is beszélik rólad, hogy nemcsak rablólovag, de várúr is vagy. De milyen vár az, ahol még két személynek sem tudnak megteríteni,..? Mária az asztalhoz lépett előbb elrendezte a tányérokat és a poharakat majd az evőeszközöket. — Most már felszolgálhatják a vacsorát! — szólt parancsolóan, de a szolgák előbb mossák meg a kezüket! Szótlanul vacsoráztak. A rablólovag többet ivott, mint evett. A szolgák öblös kőkorsókban hordták az italt. Mária a vacsora után egy pohár vörös bort ivott, de az előtte álló pálinkához hozzá sem nyúlt. — Miért nem iszol a pálinkából? — kérdezte a várúr. — Talán azt akarod, hogy kínálgassalak? Tudom, a lányok jobban szeretik a pálinkát mint a macska az édes tejet, csak kínáltatják magukat. — Már aki! Még az ízét sem ismerem, és nem is vagyok rá kíváncsi! — Akkor, galambocskám, gyere ülj az ölembe! Ha nem szereted a pálinkát, szeress engem! — makogta már részegen a rablólovag. Mária felállt, a kandallóhoz ment. — Előbb azt mondottad, nem félsz tőlem... Akkor miért nem ülsz az ölembe? Mégis félsz...? — Nem félek, undorodom! Nemcsak gazember, de részeg disznó is vagy! — Hallgass! Tartsd a pofádat! Engem ne sértegess! — ordította dühösen Telekessy. — Ha még egy szót szólsz, éjszakéra az erdő peremén kiköttetlek, reggel pedig kerékbe töretlek! Ha az apád nem tanított meg viselkedni, megtanítalak én! Gyere, azonnal ülj az ölembe, szórakoztass, szeress! Csak ezt akarom tőled! És ha kedves leszel hozzám, kézfogót is tarthatunk, feleségül veszlek. Még ma ... — dadogta kimeredt véres szemmel, s most már eszét vesztve tántorogva közeledett Máriához. Mária megijedt. Félelmében földbe gyökerezett a lába. Amikor azonban a részeg várúr tántorogva hozzá közeledett, teljes erejéből ellökte magától. Telekessy a padlóra zuhant. Nehézkesen feltápászkodott, Mária felé ment. — Ne félj tőlem galambocskám... örülj, hogy az enyém lehetsz! Különbet úgysem találsz az egész környéken... Tudod-e egyáltalában, hogy ki vagyok én...? — Tudom! Közönséges rablógyilkos, részeg disznó! Telekessy dühében ütésre emelte a kezét. Mária ügyes, mozdulattal kikerülte, majd a várúrra támadt. Szinte pillanatok alatt körmeivel mély árkokat szántott a részeg várúr borostás arcán, homlokán. A vér elöntötte arcát. Mire a meglepetéstől magához tért, Mária az ajtónál termett. Végigrohant a folyosón, a lépcsőházon, az udvaron, egészen a meredek várfalig futott. Ott megállt... Nagy csönd vette körül. A sziklafalon csak az eső kopogott nagy cseppekben, valahol a vár alatt egy kutya vonított, mintha a bőrét nyúznák. A rablólovag vérző arccal Mária után futott. — Állj! Egy lépést se tovább! Mély szakadék van alattad! — kiabálta feléje a vár ura. Gyere vissza...! Nem akarok mást tőled, csak szeress! Mária a szakadék' szélén állt. Az eső egyre sű-. rűbben és nagyobb cseppekben kopogott a kőfalon. Telekessy tántorgó léptekkel, szitkozódva közeledett feléje. — Gyere, szeress! — szólt a lányhoz ismét parancsoló hangon, s amikor közelébe ért, ölelésre nyújtotta karját. \ — Soha! Inkább meghalok! — volt Mária válasza, és a következő pillanatban a szakadékba vetette magát. A kegyetlen, embertelen várúr egy ideig tántorogva állt a sziklafalon, majd visszament a várba. — Hozzátok ide Rózsát! ö az én hűséges szerelmem! Vele mulatok! És hozzatok italt! Sok pálinkát! A RABLOLOVAG ÖBLÖS ÜVEGBŐL itta a pálinkát. Szerelme, Rózsa az ölében ült. — Ez kellett neki! Inkább a halált választotta! Nem kellettem neki! Meghalt... — dadogta részegen. — Pedig még jobb dolga lehetett volna, mint neked, mert szebb és fiatalabb volt... — Ne rimánkodj, Inkább igyál! — biztatta a vár urát Rózsa. — Idd ki az egészet, elfelejted bánatodat. Telekessy kiitta az egész üveg pálinkát. Felállt, az ablakhoz tántorgott. Rózsa a nyomában volt. A rablólovag kinyitotta az ablakszárnyakat. A sűrű, hideg eső az arcába csapdosott. — Ott lent fekszik... Meghalt... Pedig őt nagyon tudtam volna szeretni.,. Bátor, becsületes lány volt... Nem olyan céda, mint amilyen te vagy! Takarodj' innét, te közönséges ringyó, többé látni sem akarlak! — ordította eszevesztetten a rablólovag. Rózsa arcába szállt a vér, elöntötte a düh. — Takarodj a szemem elől! Téged is megöllek! — támadt. Rózsára, fojtogatni kezdte a lányt. Rózsa kitépte magát a részeg várúr fojtogatásából, hatalmas erővel ellökte a támadót. Telekessy tántorogva az ablakpárkányra esett, s onnan a mélybe zuhant. A várúr halálsikolya törte meg az éjszakai csendet. A lány elmenekült.., Hatalmas, meredek mészkősziklán épült az egykor bevehetetlen vér A részeg rablólovagnak szerencséje volt. Törött lábbal és bordákkal megakadt a várfal egyik kiszögellésében, A fájdalomtól azonnal kijózanodott. Sokáig dühösen segítségért ordítozott. A szolgák a zuhogó esőben nagy nehezen szedték le a várfalon akadt urukat. — Rózsát, az átkozott cédát törjétek kerékbe! Bőrét élve nyúzzátok le! — parancsolta, de a lányt hiába keresték, eltűnt. TELEKESSY IMRE sorsa megpecsételődött Néhány nap múlva a várat körülvették az uralko** dó seregei, bevették, a kalandos életű, embertelen rablólovagot a pozsonyi bíróság elé állították. „Telekessy Imrét a királyi bíróság minden jogától és vagyonától megfosztja, rablások, gyilkosságok, falvak, kastélyok és kolostorok kirablása miatt, mint közönséges gonosztevőt kötél általi halálra ítéli“ — szólt az ítélet, amit néhány napon belül végre is hajtottak. A Vág mentén ismét rend és nyugalom lett, a környék és a távoli vidék is megszabadult rettegett rémétől — Telekessy Imrétől, a rablólovagtól. Lednlc vára — egykorú metszet alapján
