A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-12 / 41. szám

A GALÁNTAI LABDARÚGÁS GALANTAN is, mint a többi dél-szlovákiai vá­rosban, már a kilencszázas évek elején futballoz­tak. Vasárnap délutánonként vagy a munka, ta­nulás után a sportolni, „focizni“ vágyó fiatalok összeszedtek két csapatra való játékost és meg­kezdődött a nagy „harc“. Hol az egyik, hol pedig a másik utcacsapat győzött. Már jó néhány éve kergették Galántán a kerek bőrlabdát de egye­sület, vagy ahogyan akkor nevezték: klub, még nem volt. Végre 1911-ben megalakult a Galánta Futball Club, de a régi Osztrák-Magyar Monar­chia területén alakult csapatokban akárki nem futballozhatott. Ahhoz is legalább érettségi kel­lett, de vitathatatlanul többet ért annál a nemesi származás, vagy a szülők földbirtoka. Munkás­ember gyermekei az „úri kluboknak“ nem le­hettek tagjai. Előfordult ugyan, hogy egy-egy nagyon tehetséges, nem „úri“ származású labda­rúgó — természetesen ha kellett a csapatnak a játékuk — helyet kapott az együttesben, játszhat­tak, de még játék közben is éreztették velük, hogy nem „közibük valók“ ... 1929-ben nagyszerű csapata volt Galántának. Az együttes tagjai: Bugár, Hegedűs I., Hegedűs A., Do­­hánek, Kohóry, Kovács, Markó, Mandl, Slauka, Ma­­jerník, Stern, Grel, Hromada, Papánek Az 1932-es csapat: Majerník, Heidecker, Goldstein, Dohánek, Szalay, Markó, Havas, Macsuha, Ferenczy, Balogh, Janego És az aranycsapat: Hegedűs, Sulc, Bőrei, Ferenczy, Molnár, Markó, Buzik, Gottstein, Dohanek, Éliás, Ba­logh múltja mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmtmmmmmKmammmmrnmmmmmmm -*■ • •• /y • es jovoje A GALÁNTAI ISE Hosszú utánjárás, kilincseié« és sok sok pecsétes engedély kellett 1913-ban ahhoz, míg megalakult a GISE — a Galántai Ifjúsági Sport Egyesület. Ebbe a testnevelési és sportegyesületbe tömörül­tek a munkásifjak és a diákok, és ekkor kezdő­dött meg a labdarúgás fejlődése Galántán. A lel­kes sportmunka azonban csak rövid ideig tartott, mert 1914-ben kitört az első világégés, és a fia­talságnak be kellett vonulnia. A Bécsben székelő császár és király, valamint a német császár érde­keiért és a tőkések profithajhászásáért kellett harc­ba indulniok: a sportolásról, a labdarúgás fejlesz­téséről abban az időben a kis vidéki városokban szó sem lehetett. A régi Vásártéren, ahol ma takaros családi há­zak, villák állnak, volt az első galántai labdarú­gó-pálya. A háború esztendeiben hatalmas gaz lepte el a játékteret, s mire négy hosszú eszten­dő után véget ért az öldöklés, a hazatértek rá sem ismertek arra a pályára, melyet saját ere­jükből, társadalmi munkával építettek. — Szomorú látvány volt ez — mesélte néhány évvel ezelőtt Bugár Bertalan, a galántaiak Berci bácsija, a GISE alapító tagja. Az első világháború után a semmiből kezdték újra a munkát. Fiatal munkások, diákok tömö­rültek az újonnan megalakult egyesületbe. Saj­nos, a bajnokságba nem tudtak bekapcsolódni, mert az egyesület alapszabályait a felső szervek nem akarták jóváhagyni. Végre azonban dr. Brüll és Kohut Pál szerkesztő segítségével jóváhagyták az egyesület alapszabályait, és bekapcsolódhattak a déli kerület II. osztályú bajnokságába. — Annak idején, amikor én futballoztam — em­lékezett vissza Bugár Berci bácsi a régi „szép“ időkre — bizony anyagi támogatást nem kaptunk, Bántani azonban ott bántottak minket, ahol csak lehetett. Az iskolaigazgatók megtiltották a diá­koknak a labdarúgást, és a sportrendezvények megadóztatása szintén nagy hátrány volt, megbé­nította a fejlődést. Amerre néztünk, mindenfelé csak akadállyal találkoztunk. De ez sem vette el a kedvünket... Nagy lelkesedéssel játszottunk, és az 1925/26-os évadban már a déli kerület I. osz­tályában küzdöttünk. Ekkor már a nézőközönség is felfigyelt ránk, s vasárnaponként már szép­számú szurkoló biztatott minket. A galántai labdarúgók szép sikereket értek el. Nagynevű ellenfeleket fektettek két vállra, külföl­di csapatok ellen is szép eredményekkel dicse­kedhettek, a legbüszkébben azonban arra, hogy az akkori Ligeti SC aranycsapatát legyőzték és megnyerték az Esti Űjság serlegét. Ez pedig ak­kor nagy fegyvertény volt! NAGY SIKER Az Esti Üjság munkatársa a döntőről szóló tu­dósításában a galántaiak nagy sikeréről így írt: „Senki sem hitte volna, hogy a galántaiak nye­rik majd el a serleget. Nagyszerűen játszottak, s noha győzelmük nagy meglepetés, de tegyük mindjárt hozzá azt is: megérdemelt!“ 1938-ig, a bécsi döntésig váltakozó sikerekkel szerepeltek a galántai labdarúgók. A belvederei döntés utáni, majd a háború alatti években a ga­lántaiak az érsekújvári megyei bajnokságban küzdöttek. De csak rövid néhány évig, mert köz­bejött a második világégés, melynek utolsó évei­ben szinte teljesen leállt a sportélet. Az első világháború utáni években épült pálya — ekkor már a villanytelep melletti sporttelepen játszottak, melyet szintén társadalmi munkával építettek — teljesen tönkrement. A pálya fából készült kerítését a fagyoskodó lakosok elégették, s mire elérkezett a felszabadulás napja, a sport­pálya helyén szemétdomb volt. A munkát ismét elölről kellett kezdeni . .. A LELKES MUNKA EREDMÉNYE A feszabadulás után újjászervezték a galántai sportéletet. Először az SK Galanta jött létre, majd az Üsvit Galanta, azután Spojené Závody Galan­ta néven szerepelt a csapat, utána Tátrán Ga­­lantának nevezték, végül pedig a Slovan NV Ga­lanta nevet kapta. — Az öreg fa elhullatta lombját, és mire az új csemete gyümölcsözni fog, terebélyesedni kezd és kivirágzik, bizony néhány esztendő is beletelik — mondták akkor a galántai sportvezetők. — Ne­héz munka vár reánk, de örömmel végezzük ... 1948-ig, testnevelésünk és sportunk egységesí­téséig a munka lassan, nehezen haladt. Ezt a többszöri átszervezés is igazolja. A labdarúgó­csapat ekkor váltakozó sikerrel szerepelt. — Sportunk egységesítése után, de különösen az ötvenes évek elejétől mérföldes léptekkel kez­dett fejlődni Galántán a labdarúgás is. A tömeg­sport fejlesztése révén a labdarúgásba is sok száz fiatal kapcsolódott be — mesélte Pavol Sí­rnék, a Szlovákiai Testnevelési Szervezet galántai járási titkára. — Természetesen elsősorban a rendszeres sportoláshoz kellett megteremtenünk az alapokat. Korszerű pályára, felszerelésekre volt szükségünk. ÚJ, KORSZERŰ STADION — Az egységesítés után kidolgoztuk a galántai sportélet s természetesen a labdarúgás fejleszté­si tervét is. Amikor azzal álltunk elő, hogy új, korszerű stadiont építünk, vasbeton lelátóval, zu­hanyozókkal, klubhelyiségekkel, bizony sokan megmosolyogtak minket, nem hitték el, hogy Ga­lántának stadionja lesz — emlékezett vissza a-kezdeti nehézségekre Rafael Pekarovíé, a járás akkori sportszervezetének elnöke. — Minél többen leszünk, minél többen látunk munkához, annál gyorsabban készül el, épül fel a stadionunk! — mondtam a kétkedőknek — folytatta visszaemlékezését Pekarovié sporttárs. — A földmunkák után gyorsan nőtt a létesít­mény. Rekordidő alatt készült el a korszerű, nagyszerűen gépesített labdarúgó-pálya. A galántaiak büszkék sportlétesítményükre, de labdarúgóink teljesítményeire nem! Többet vár­nak tőlük, elsősorban a szurkolók, mert ahogyan mondják a hagyomány erre kötelez! — Az elmúlt negyedszázadban nagy sikereket értünk el a testnevelés fejlesztése terén — mon­dotta Pavol Simek, a Szlovákiai Testnevelési Szervezet galántai járási titkára. — Elsősorban a tömegsport fejlesztése terén. Szinte minden sport­ágban indulnak versenyzőink, részt vesznek a járási, kerületi és az országos bajnokságokon is. A labdarúgás fejlesztése azonban szinte egy hely­ben topog... Mi ennek az oka? Mi az oka annak, hogy a ga­lántai labdarúgás most már évek óta egy helyben „tipródik“, noha minden lehetősége megvolna a fejlődéshez. Ezt a kérdést Ferenczy sporttársnak, az ismert és közkedvelt galántai sportbarátnak, egykor szintén aktív labdarúgónak tettük fel, amikor a galántai labdarúgás a mélyponton volt. — A mai fiatalokból hiányzik az igazi lelkese­dés, az igazi sportszeretet — mondotta a tősgyö­keres galántai sportember. — A mi időnkben bi­zony másképpen volt... Mi azért fociztunk, mert szerettük a bőrlabdát, s nem azért, hogy abból anyagi hasznunk vagy valamilyen más előnyünk legyen. A mai labdarúgók — tisztelet a kivétel­nek — azt hiszik, hogy ők kiváltságos személyek, nekik nem kell úgy dolgozniuk, mint a többiek­nek. A sportban, a labdarúgásban nem az örö­möt, a felfrissülést és az egészséget keresik, ha­nem elsősorban azokat az előnyöket, melyeket a labdarúgással nyernek. Így is van! A sport, a labdarúgás igazi célja, hogy szórakozást, örömöt és egészséget nyújtson annak, aki azt rendszeresen űzi. A galántai fia­talok közül is sokan vannak olyanok, akik első­sorban az öröm és a játék miatt kergetik a ke­rek bőrlabdát. A galántai fiatalok is — és erről nem egy esetben meggyőződhettünk — szeretik a sportot, szeretnek versenyezni, játszani és jó eredményeket, sportsikereket elérni. Minket természetesen az is érdekelt, hogy mik a galántai sportvezetők, labdarúgók tervei. — Mi, az egyesület vezetői — ^mondották — mindent megteszünk annak érdekében, hogy csa­patunk jól szerepeljen a bajnokságban. Sajnos, vannak olyan hibák — és ezek ma minden vidé­ki városi csapatban megvannak —, melyek hát­ráltatják a, fejlődést. A csapat játékosai nem mind dolgoznak Galántán. Ezért rendszeres ed­zésről, felkészülésekről szó sem lehet. Az a ter­vünk, hogy már most olyan fiatal keretcsapatot, ifjúsági együttest szervezünk, melynek minden tagja itthon dolgozik, és ezzel megoldjuk az ed­zések kérdését. Biztos vagyok benne, hogy ha ez a tervünk sikerül, a galántai labdarúgás ismét visszanyeri régi fényét, hírnevét. FEDERMAYER ISTVÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom