A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-05 / 40. szám
IHECiÉBDEIHELT KITÜNTETÉS • • • A vándor, aki tíz éve nem járt ezen a vidéken, talán rá sem ismerne a gabéíkovói (bősi) határra. Azt mondják, a szerencsés nők némelyike idő múltával még szépül. Nos, a bősi határ és maga a falu is, mint egy termékeny szép asszony, úgy megváltozott az elmúlt tíz év alatt — már nem is hasonlít valamikori önmagához. A szerencsének is könnyebb dolga volt, mint a szépasszonyok esetében, mert munkájához nagyban hozzájárul az itt élő emberek őtletessége, kétkezi munkája, élni akarása... Kérésünkre Bognár József agrármérnök, a bősi állami gazdasági igazgatója emlékezett vissza erre a tíz évre: — 1963-ban a bősi határban még két kisebb mezőgazdasági üzem volt, a várkonyi állami gazdaság és a bősi termelőszövetkezet, A vidék nagy részét posványos mocsarak borították. A földművelésben és az állattenyésztésben alkalmazott módszerek elavultak voltak, messze mögötte maradtak az országban akkor mgr ismert és alkalmazott módszereknek. Ilyenformán a föld alig-alig adott valamit, az említett gazdaságok csak állami segéllyel tudták folytatni a munkát... A sorozatos sikertelenség, az alacsony évvégi jutalékok elkeserítették az embereket. Nagy szükség volt már valami gyors és hatásos megoldásra, mert az emberek az iparban kerestek megfelelően jövedelmező munkát találni maguknak; ha már itthon ilyen alacsonyak voltak a keresetek. Az a néhány agrármérnök, aki akkoriban az említett gazdaságokban dolgozott, jól látta a fogyatékosságokat, de sajnos, a két gazdaság külön-külön nem tudta anyagilag bebiztosítani a szükséges korszerűbb berendezéseket.,. Ekkor ötlött fel a két gazdaság egyesítésének gondolata. Ezt rövid időn belül meg is valósítottuk. Ezután először is a mocsarak lecsapolásához kezdtünk hozzá. Sajnos az emberek, sokan még a tapasztalt földművesek közül is — talán túl sokat ígértünk nékik — a kezdeti kudarcokat látva, most már végképp elvesztették a bizalmukat... Senki sem hitte hogy ebben a földben valaha is lehetséges lesz annyi kenyérnek valót termelni, ami a puszta megélhetéshez szükséges. És az emberek szállingózni kezdtek a városba. .. — A gazdaság veztősége úgy oldotta meg ezt a tarthatatlan helyzetet, hogy a munkások közül kiválasztott tizenkét önkéntes traktoristát, akik hajlandók voltak szakemberek — agronómusok és agrármérnökök — irányítás alatt folytatni a munkát. Nehéz feladat volt, mert olyan emberek bizalmát kellett megnyernünk, akik már évek óta csak a sikertelenséget látták. De aratáskor a legmerészebb elképzeléseket is fölülmúló eredménnyel végeztük... — A bősi állami gazdaság tehát valóban izgalmakban gazdag időket ért meg, amíg megerősödött, összesen hány dolgozója van jelenleg a gazdaságnak ? — Hétszáz, ebből 67 a technikus és agronómus. Az agrármérnökök száma a kezdeti háromról tizenkettőre bővült. — Mit jelent Bős felnövő fiatalságának életében a gazdaság? Vajon a fiatalok terveikben számolnak-e a gazdasággal ? — Munkásaink átlagos életkora 36 év, ami rendkívül jó átlag a többi csallóközi szövetkezetben uralkodó viszonyokhoz képest. Közismert, hogy némely szövetkezetben az átlagéletkor meghaladja az ötven évet... A bősi fiatalság tehát számít a gazdaság adta lehetőségekkel, hiszen ahogy a gazdaság s ezzel a falu anyagi helyzete megszilárdul, úgy tudunk mind nagyobb és nagyobb kulturális lehetőségeket biztosítani a fiataloknak. Több ifjúsági sportszakosztály anyagi támogatását vállalta a gazdaság. Azonkívül még egy örvendetes tény: Bősnek már van saját uszodája. Festői környezetben, a közeli erdő egyik napsütötte tisztásán létesítettük. — Bős tehát a változó követelményeket szem előtt tartva igyekszik az itt élő emberek igényeit kielégíteni. A kultúrház vakolata arról tanúskodik, hogy nemrég építették az épületet. Igazgató elvtárs, milyen szórakozási és művelődési lehetőséget nyújt az embereknek, akik a nap legnagyobb részét a földeken töltik, ez a kultúrház? — Megítélésem szerint ma már a falusi ember — ott, ahol lehetősége van rá — másképp tölti a szabad idejét, mint mondjuk, ezelőtt tíz évvel. Nem szentírás, hogy a mezőgazdasági munka utón csak a kocsmában lehet „felüdülést“ keresni. A kultúrházat igyekeztünk úgy berendezni, hogy ott lehetőleg mindenki, korhatárra való tekintet nélkül megtalálja a magáét... Többek között berendeztünk egy „múzeumszobát“, ahol képekben megörökítve kiállítottuk Bős rövid fejlődéstörténetét... — Köztudott, hogy falusi ember, szabad idejének legnagyobb részét a háztáji gazdaság rendbentartásával tölti. Mikor marad hát ideje az említett lehetőségek kihasználására? — Marad — mondja Bognár József igazgató. — A racionalizálás ez a sokat emlegetett követelmény a mezőgazdasági munkában is érezteti a hatását, ha valóban a nevének megfelelő módon alkalmazzuk ... Ma már olyan mértékben gépesítettük a mezőgazdasági munkát, hogy nemsokára nem arról lesz szó, hogy a gép felszabadítja az embert, hanem arról, hogy: kiszorítja... Olyannyira, hogy azoknak a számára, akiknek a munkáját ma mór teljes egészében gépek végzik, más munkaterületről kellett gondoskodnunk. Ezért létesítettünk 50 hektárnyi szőlészetet, ahol az említett dolgozók munkát kapnak. — Vajon a racionalizálással nem csökken-e az emberek kereseti lehetősége? — Nem — mondja az igazgató. — Mert először azokat a munkaterületeket gépesítjük, ahol kimerítő munkát végeznek az emberek, tehát elképzelhető. hogy csak megkönnyebbülést jelent az ilyen munka alól való felszabadulás... Másrészt a munkabeosztásban bekövetkezett változás semmiféle anyagi hátránnyal nem járhat a munkásra nézve. A gazdaságot ‘nemrég Munka Érdemrenddel tüntették ki... — Az utóbbi években gazdaságunkat a korszerű gazdálkodási módszerekkel lépést tartva fejlesztjük. Az állandó fejlődés eredményeként az idén 90 hektár területen átlagosan 61 métermázsás hektárhozamot értünk el búzából, ami tulajdonképpen egyedülálló eredmény az országban. .. Ezért kaptuk meg ez év szeptember 12-én a Munka Érdemrendet, ami újabb eredmények elérésére ösztönöz minket... hét c