A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-28 / 39. szám
TAKA munkájára. Messzi vidékén ismerték, kitűnő faszene mindig az utolsó darabig elkelt. — Török hordók pusztítanak ismét a vidéken. Amerre járnak, ott még a fű sem nő. Mindent tönkretesznek, felégetnek — panaszolta Fekete Balázs az öreg szénégetőnek. — Nyitrán, sebesült katonáktól hallottuk, hogy megint körülvették Gímes várát. Asszonyaink elmenekültek a faluból, a várban kerestek menedéket. Segítségükre sietünk! Vörösfenyőből dárdákat faragunk, szurokból pedig fáklyákat készítünk. Azért álltunk meg itt nálad, hogy szurkot vásároljunk. — Szurkom van elég, ingyen adok belőle annyit, amennyi csak kell! De hányán vagytok? — mondta a legidősebb Szenes fiú. — Tizenhatan. — Mi négyen is veletek megyünk, így húszán leszünk — ajánlotta a legény. — Negyven dárdát és legalább négyszáz szurokfáklyát kell gyorsan készítenünk. Azonnal munkához láttak. Előbb megfaragták a dárdákat, aztán a szurokfáklyákat készítették el. Szorgalmasan dolgoztak. Már éjfél előtt útra készen állt a kis csapat. Az éjszaka leple alatt közelítették meg a várat. orgách Zsigmondnak, Gímes urának nem okoí zott meglepetést a törökök váratlan támadása. A várban állandóan elegendő élelmet, ivóvizet, tűzifát tartott, és szívesen látta mindig azokat, akik sasfészkében kerestek menedéket a barbár támadók ellen. A törökök az erdő szélén telepedtek le. Csak a vezér sátrát verték föl. Ebből a várbeliek arra következtettek, hogy támadásukat hajnalra tervezik. — Egészen közelről láttam őket, a beszélgetésüket is hallottam, de nem értettem a szavukat — jelentette a várúmak az egyik felderítő — De a készülődésük arra vall, hogy támadni akarnak. — Sajnos, kevesen vagyunk, de a várat meg az embereket meg kell mentenünk — mondta Forgách Zslgmond, s a várkapitánnyal és tisztjeivel részletesen megbeszélte a védelmi tervet. — Éjfél után riadó. Az őrséget azonban már most mindenütt meg kell duplázni. Véleményem szerint a keleti oldalról várhatjuk a támadást. .. — mondotta a várkapitány. — Ezzel számolok én is — mondotta csendesen a vár ura. — A gyerekeket és az asszonyokat a vár északi termeiben szállásoljátok el. A szakácsok meg gondoskodjanak arról, hogy mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz jusson. És minden fegyverforgató álljon csatasorba! • • sodálatos éjszaka volt. A telihold beragyogta a Nyitra folyó és a körü:'lőtte elterülő nádasok tükrét, s ahol a parti szél érte, felborzolta és ezüstbe vonta a vizeket. A harcba indulók azonban mindebből semmit sem láttak. A tikkasztó, fullasztó meleg kínozta őket. Az emberek csendben ballagtak egymás mellett, arra a pillanatra várva, hogy rajtaüthessenek a törökön, elűzhessék sanyargatóikat. Jakab, az öreg szénégető is velük tartott. Az utolsó pillanatban határozta el, hogy nem hagyja magára fiait. Az öregnek vasmarka és hajthatatlan lelke volt. Sok éven át rendelkezett mindenben, sok esztendőn keresztül nem merészelt vele i senki ellenkezni, szembefordulni. Most sem... Már pirkadt, amikor északnyugat felől megközelítették a várat. Sokáig csendben figyelték a tájat. Csend 1 volt körös-körül, csak a fák suhogása hallatszott. Gábris Béla vállalta, hogy körülnéz a faluban és a vár környékén. Sokáig vártak rá, már azt hitték, hogy útközben elfogta a török. Végre megérkezett. — A falu üres és elhagyott, a várkaput dupla őrség vigyázza — újságolta. — A török a vár bejáratával szemben az erdő szélén táborozott le. Jakab gondolkozott. Hosszú töprengés után megszólalt: — Kik tudnak ügyesen sziklát mászni? — kérdezte. Hatan is jelentkeztek. Köztük legidősebb fia. — A török egész biztosan a keleti oldalról támad. Nekünk az északnyugati oldalon, a sziklákon kell feljutnunk a várfalhoz. Két csoportra oszolva a főbejárat körül várjuk be a támadókat. És ha a közelünkbe jutnak, tűzesővel fogadjuk őket! De legyünk óvatosak, nem szabad hogy észrevegyenek minket. Mindenki nagyon meglepődött, amikor az öreg valamit cipelt a há! tán. — Faszén — mondotta büszkén. A várfal mindkét oldalán tüzet rakunk. A faszénnek nincsen lángja, az ellenség nem veszi észre. Vigyázzatok, hogy ne aludjon ki a parázs. Amikor a támadók odeémek a közelünkbe, parázzsal lángra lobbantjátok a fáklyákat és a támadókra hajítjátok! Mire a felkelő nap vöröslő korongja az erdő szélén kidugta a fejét, mind fenn voltak a várfal előtt. — Beszélnünk kell a várkapitány - nyal! — mondta Fekete Balázs. Közölnünk kell a tervünket a védők-I kel. Balázs néhány percen belül a várkapitány előtt állt. — A terv kitűnő — mondotta örömmel a kapitány. — felengedjük a törököt a főbejáratig, ott majd megkapják azt, amit keresnek. Forgách Zsigmond és a várkapitány a főbejárat mögötti kőtorony ablakaiból figyelték, lestéka támadásra készülő török sereg mozdulatait. A nap már magasan járt. amikor az első lovascsapat megjelent. A zászlótartó barna paripáján ülve magasra emelte a félholdas lobogót, támadásra serkentette a harcosokat. Percek alatt nagy lovascsapat árasztotta el a vár főbejáratával szembeni térséget. A törökök nagyon csodálkoztak, hogy a vár védőinek fegyverei hallgattak, egyetlenegy lövés sem dörrent. — Ellenállás nélkül megadják magukat! — jelentette Ali bégnek a lovascsapat parancsnoka. Erre a hírre úgy felpezsdült a török tábor, mint rajzás előtt a kaptár. Izgalom szállta meg a lelkeket, mert Ali bég elrendelte, hogy este, a győzelem után, harci ünnepséget rendeznek, és a gazdag zsákmány, meg a vidám lakoma reménye még a legfáradtabb harcost is boldog várakozással töltötte el. — Támadás! — parancsolta a bég. — A védőárkokban mély a víz! — jelentette az egyik janicsár. — Azonnal verjetek hidat! — parancsolta a bég. — A főkapu ellen támadunk! Indulás, minden percért kár! A harcosok gyorsan hidat vertek és megkezdték a várkapu ostromát. Már vagy kétezer török volt a kapu előtt, amikor váratlanul megszólaltak a vár ágyúi és a várfal körösein át felhangzott az első sortűz. — Roham a főkapu ellen! Törjétek be a kaput! — parancsolta katonáinak a bég. Ebben a pillanatban egyszerre két ágyúgolyó találta telibe a sajkákból rögtönzött hidat, és megkezdődött a végső harc. A várfalról az ágyuk és a muskéták szinte megállás nélkül ontották a tüzet. A repülő fáklyákból szikrázva, égve fröcskölt a tűzeső a török harcosokra, akik lángoló köntösben menekültek. A bég dühöngött, ordított, de már senki sem hallgatott a parancsaira. Mindenki a bőrét mentette. — Támadás! Döntsétek be a várkaput! Be kell jutnunk a várba! — ordította a bég, de hiába... A vár védői szünet nélkül tüzeltek, a törökök menekültek árkon-bokron át. Csak az mentette meg az életét, aki úszni tudott, akinek a golyózáporban sikerült átevickélnie a mély vizesárkon. Sokan megadták magukat. Forgách Zsigmond a vár udvarán sorakoztatta föl a foglyokat. — Aki szökni próbál, azt kerékbe töretem! A halottakat szekéren az erdő peremére viszitek s ott eltemetitek — parancsolta, — És ha ezzel meglesztek, rendbehozzátok azt, amit tönkretettetek! A török foglyok elcsigázva, alázatosan hallgatták a várúr parancsát. A vár főbejárata (egykorú metszet) Nyugovóra készült a nap, leszállóit a föld színéig s ot csüngött az erdő iölött. Aranyos fény öntötte el az óriási fatörzseket és a zöld bokrokat. öreg Jakab a várkapunál várta fiait. Amikor mind együtt voltak megszólalt. — Fiaim, sietnünk kell! Vár minket a munka! Két boksa ég, kettőt még ma szét kell szedni, mert holnap szekereken jönnek a szénért. Fekete Balázs éppen akkor érkezett, amikor az öreg indulni készült a fiaival. — Feleségem már megfőzte a vacsorát... Vár minket! Olyan birkapörköltet meg törvebabot főzött, aminek messzi vidéken nincsen párja. Még a lakodalmas házak is megirigyelnék, ha kóstolóba kapnának belőle — invitálta Balázs a szénégetőket. — És van még egy kis hordó kadarkám... Elástam... Így mentettem meg a török elől. A szénégetők örömmel fogadták el a meghívást. Fáradtak éhesek voltak, Jól jött egy kis pihenés. Borozgatás közben elbeszélgettek, terveket szőttek. — Azt hiszem, ide egyhamar nem jön vissza a török — mondotta boldogan Balázs — Gímest alaposan megemlegeti... — A törököt sikerült elűznünk. Talán soha nem jön vissza ide. De nemcsak a török az ellenségünk. Nyakunkon, kezünkön a rablánc. De egyszer majd azt is sikerül leráznunk — mondotta csöndesen, meggondoltan az öreg szénégető. — De csak akkor, ha ebben is olyan egységesek, kitartóak leszünk, mint most, a török ellen voltunk... A vár keleti oldala (egykorú metszet)
