A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-14 / 37. szám
A GARAM MENTI VÉGVÁR Levice (Léva) északnyugati részén, alacsony trachit dombtetőn ősi vár üszkös, omladozó romjai állanak. Érdemes felkapaszkodni a dombtetőre. Az évszázados romos vártalak maradványairól szép kilátás nyílik a környező vidékre, a gyönyörű Ga«ram-völgyre. És tanulságos alaposabban szétnézni az egykori bevehetetlennek tartott ősi vár és várfal-maradványok között, melyek a régi harcos idők néma, de mégis sokat mesélő tanúi. Amikor az üszkös, omladozó romok között járunk, önkéntelenül az az érzés ragadja el az embert, hogy az egykori büszke végvár falai között egy nagy dráma utolsó felvonása játszódott le. Az impozáns falmaradványok között nehéz magunk elé képzelni az épületek egykori elrendezését, és nehéz elképzelni azt is, hogy hol állott a későbbi vár elődje, mely az északabbra fekvő bányavárosokat védte az ellenség ellen. Történészeink nem tudták még megállapítani, hogy kik és mikor rakták le a lévai vár alapjait. Egyesek szerint IV. Béla király uralkodása alatt épült, a tatárok elleni harcokat szolgálta. Valószínűbb azonban az a feltevés, hogy Csák Máté, a trencséni kiskirály építtette. A várral kapcsolatos első írásos feljegyzés 1318-ból maradt fenn. Az okiratban Csák Máté a tapolcsányi Gyula comest hűségéért és a lévai vár védéséért dicséri. Gyula comos Csák Máté halála után is védte Léva várát, azt csak elkeseredett harcok után, 1321. július 6-án adta fel. Az uralkodó — Károly Róbert — feleségének, Erzsébetnek ajándékozta. Nagy Lajos király uralkodása alatt fontos történelmi események színhelye volt a lévai vár. Zsigmond király, 1395-ben Sárai Lászlónak ajándékozta, kinek fia, Lévay Péter a husziták elleni harcában segítette. A feljegyzések szerint 1434 novemberében nagy tűzvész pusztított a lévai várban. Nagyon értékes archívum pusztult el ott. A Lévay-család kereken 165 éven át birtokolta a várat. A család utolsó tagja, János, 1553-ban, tizennyolc éves korában halt meg Bécsben, ahol tanulmányait folytatta. A lévai vár és a hozzá tartozó hatalmas uradalom a Lévay-nemzetség kihaltával Balassa Menyhért kezébe került, aki kegyetlenül sanyargatta a környékbeli jobbágyfalvakat. Rablásai miatt I. Ferdinánd király Salm Miklóst küldte ellene, aki Lévát elfoglalta s a királynak visszaadta. Ferdinánd később Dobó Istvánnak, az egri vár urának ajándékozta, aki a várpalotát nagy költséggel kibővítette és fényűzően berendezte. Dobó István 1572 májusában halt meg. A vár ura fia, Ferenc lett. Az országban portyázó török seregek 1566-ban Léva körül is megjelentek, de bevenni nem tudták. Dobó Ferenc halála után, 1604-ben Petényi Zsófia (Székely Jakab Özvegye), aki Kollonich Sigfriedhez ment nőül, örökségként kapta meg Léva várát. Kollonich így lett a vár ura. 1605-ben Bocskay István felkelő seregei ostromolták a várat, de bevenni, nem tudták. A felkelők bosszúból felgyújtották a várost. Kollonich Siegfrid 1623-ban hunyt el. Az uralkodó fiát, Györgyöt nevezte ki várkapitánnyá, majd 1640-ben Cséky Lászlónak ajándékozta a várat 1663. november elsején a törökök elfoglalták Léva várát, de 1664-ben Des Souches tábornok, a komáromi várkapitány nagy hadizsákmánnyal visszafoglalta. A törökök nem nyugodtak bele a végvár elvesztésébe. Harmincezer harcossal támadták meg ismét Lévát, de Des Souches tábornok visszaverte őket. Csákytól Eszterházy Pál vásárolta meg Léva várát, melyet 1678-ban Thököly Imre felkelői foglaltak el. 1703. szeptember 17-én I. Rákóczi Ferenc hadvezére, Ocskay László foglalta el Léva várát, ahol Tisza Ilonával házasságot kötött. Rákóczi Ferenc a nagyszombati vereség után Léva várában talált menedéket, ahol 1705. január elsején fontos megbeszélést tartott a felkelés vezetőivel. Az ülésen Bercsényi Miklós, a felkelő hadak fővezére és Széchényi Pál hercegprímás is részt vettek. Rákóczi január 10-ig tartózkodott a várban. Lipthai Ádámot nevezte ki várkapitánynak, s elrendelte a vár megerősítését és élelemmel való ellátását. Rákóczi később Léva várát hűséges tábornokának, Bottyán Jánosnak ajándékozta. A császár Heister tábornokot bízta meg a vár elfoglalásával. A császári generálisnak ugyan sikerült elfoglalnia, de Bottyán rajtaütésszerű ellentámadással visszaszerezte, a várat s a császári seregeket elűzte. Ezekben a harcokban a vár szinte teljesen tönkrement, elpusztult. Hadászati célokra alkalmatlanná vált. Bottyán rendeletére 1709-ben a kurucok lerombolták, a védősáncokat pedig betemették. Léva vára azóta romokban hever, csak- a főfalak merednek az ég felé... Léva várának történetével kapcsolatban a nép ajkán sok hagyomány él. Az alábbiakban a török megszállás idejéből fennmaradt egyik kedves regét meséljük el. A LÉVAI VÁRRA ráborult az éj. Mély csönd vett körül mindent. A török strázsák ébren őrködtek, szemmel tartották a várost és a vi-A lévai vár romjai ma déket, attól tartottak, hogy a végvári vitézek erős haddal, váratlanul ismét megjelennek. De hiába lestek. Hiába erősítették meg a sáncokat, a várt támadás késett... A város házacskáinak ablakai sötéten meredtek az éjszakába. Az emberek féltek a váratlan éjszakai vendégek látogatásától, a durva török harcosok fosztogatásaitól, akik legszívesebben a pincékben , elrejtett aranyszínű bort dézsmálták és a fiatal lányokat hajszolták. A lévai házacskák apró ablakait ezért elsötítették, még a házőrző kutyákat iá elrejtették. Az egyik váraljai ház konyhájában csendben folyt a munka. A torzsa recsegett a kés alatt, a káposztafejek pedig mint a golyók, úgy zuhogtak egymás után a lepedőre, s halmozódtak mind nagyobb garmadába. Kollár Béla bácsi, az öreg házigazda káposztát gyalult a tűzhely mellett a nagy cseber fölött. Belepirult a munkába. Ősz haja szétborzolódott, sűrűn lepte homlokát a veríték. Erősen dolgozott, de közben a körülötte beszélgetőket figyelte, akik suttogva mesélték egymásnak az eseményeket, mégis olyan zúgás volt, mint a kaptárban rajzás előtt. Kakas Márton, a molnár szolgája érkezett. Minden szem feléje fordult. — Ellopták a molnár lovait! — újságolta. — Olyan lovak voltak azok, mint a sárkány Szerszámostul vitték el. De azt sem tudjuk, mikor, mert a kutya sem ugatott, döglötten fekszik a bódéjában... — Nyakon kellene csípni s agyonütni a gaz lókötőket! De így nincs büntetés, mert az egész népet csak nem büntethetik...?! — szólt közbe Béla bácsi, és dühösen a konyha sarkába vágta a kezében maradt káposztatorzsát. A ház asszonya rájuk szólt: — Olyan csöndben suttogtok, hogy a város túlsó felén is hallani! Még meghallják a házak között ólálkodó ' janicsárok és ránk rontanak. Csöndesebben nem tudtok beszélgetni?! Ismét nagy csönd lett. ^ Csak a torzsa recsegése hallatszott, Béla bácsi szótlanul dolgozott. — A legszívesebben nem a káposztát, de a törököt vágnám! Azt kellene végre innét elűznünk! — szólalt meg hosszú hallgatás után ismét az öreg. — Fiam, Pista is élbúj dosott. Pedig itthon volna rá szükség. Legényeivel a vidéket járja, és csak az a vigaszom, hogy veri a törököt, segíti a szegény embert. Talán ez így helyén is van... Ahmed Köprülü volt a török birodalom nagyvezére. Üj hódításokkal akarta a hanyatló oszmán hatalmat feléleszteni. 1663-ban hadüzenet nélkül Magyarországra tört és szeptember 25-én elfoglalta a fontos Érsekújvárt, majd a lévai várat, ahová Mindenszentek napján költözött be. A vár épségben maradt; BartakoVics Gáspár várkapitány mentette mega pusztulástól, mert amikor látta, hogy nem tudja tartani a török túlerővel szemben, feladta. Ahmed Köprülü a vár legszebb termét pompás keleti szőnyegekkel kárpitoztatta ki, s úgy rendezkedett be, mintha örökre ott akarna maradni. A vár főbejáratát és a Várfalakat is buggyos nadrágú török flintások és piros dolmányos janicsárok őrizték — a legmagasabb torony tetejére pedig kitűzték az ezüst félholddal és görbe karddal díszített vérpiros zászlót. Hűvös reggelre ébredt a török sereg vezére. Az éjszaka keveset alüdt, rosszkedvűen kelt. Fél éjszakán át azon tűnődött, hogyan szerezhetné meg a már úgyis nagy háremébe a legszebb lévai lányokat, amivel *elsősorban Ali Karbudzsit, nagy vetélytársát, a dunántúli török seregek vezérét akarta bosszantani. liUKSii fsfjsil: A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya idegenforgalmi bizottságának cikksorozata hazánk szépségeiről és történelmi nevezetességeiről.
