A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-06 / 27. szám
Snovavec Rózsika, a pásztorlány már hajnali négykor indul ki naponta hol gyalog, hol kerékpáron, hol meg gépkocsin a Parlagra, a juhásztanyára. Tizennyolc éves kortársai közül még senki sincs ébren ilyenkor Behyncében (Bején) ... dehát ö pásztorlány, apja nyomdokaiba lépve választotta magának ezt a foglalkozást. Fél hétig nincs megállás. Kétszáz juhot megfejni nem gyerekjáték. Még akkor sem, ha némelyik csak egy-két deci tejet ad. Még akkor sem, ha ebben a munkában segít neki édesapja vagy a nővére. Fél kilenckor kihajt legeltetni. Ez az igazi boldogság! Pattint egyet az ujjával, s hü kísérője, Dzsudi, a puli már tereli is a nyájat. Ügyes kutya. Királyiból való Ügyes . . . meg finnyás, mivelhogy bundáskenyéren kívül másba nemigen üti bele az orrát. De a legfontosabb, hogy kötelességtudó. Pásztorbotja nincs Rózsikának. Minek az? Inkább tranzisztoros rádióját viszi, ügy vezeti, meg tereli a nyájat völgynek le, hegynek fel, hogy közben rádiót hallgat. Ha felérnek a domb legmagasabb pontjára, leheveredík a puha füszönyegre, kikapcsolja a rádiót és már a bogarak zümmögését hallgatva lesi azokat a szeszélyes fénykarikákat, amiket a bokrokon átszürődö napsugarak rajzolnak a gyepre. Ilyenkor még azt is elfelejti, hogy két óra múlva, itatáskor hetvenszernyolcvanszor kell a vödröt leereszteni a gémeskútba s onnan felhúzni. Megszokta ezt is, mint a pásztorkodással járó mindenféle munkát, hiszen családi hagyomány ez már náluk. Kilenc testvére közül öten juhászok. Ha néha eszébe is jut, hogy talán a szövetkezet kertészetében is kaphatott volna munkát, elhessenti a gondolatot. Inkább előveszi a közlekedésrendészeti szabályzatot, belelapoz, olvas. Kiszámította, hogy ha naponta csak egy órát tanulgat a kis zöldfedelű könyvecskéből, hamarosan sikeresen leteheti az autóvezető vizsgát. Édesapja is biztatta, hiszen van a háznál autó, könnyebbén kijut vele a tanyára. Belefárad a tanulásba, mert forrón perzsel a nap. A karórájára pillant, ha éppen érdekli, hogy hány óra van. Tizenegykor hajtja visszafelé a nyájat. Ölbe veszi a háromhetes, pici bárányt, a legfiatalabbat a nyájból. Ügy viszi féltőn, anyáskodva, mint amikor világra jött fent a dombtetőn és saját szvetterébe tekerve, ölbe kapta, nehogy megtapossák a többiek. Most ez a kedvence. Két évvel ezelőtt volt a nyájban egy fekete bárány, olyan sötét, mint az éjszaka. Azt is szerette, de mikor megnőtt, elvitték. Megkönnyezte. Most itt van ez'... Olyan kedves ... Leérnek a tanyára. Itat, behajt az akolba. Számontartó szemmel körülnéz. Rendben van minden. Hazamehet megebédelni. Azután újra vissza. A délután már gyorsabban telik. Estéiig nyúlcipöben fut az idő, és az esti munkánál már segít Anna, a nővére, édesapja meg édesanyja is. Fáradt azért estére. Már észre sem veszi, hogy a hanyatló nap tányérjának csak a fele szór a tájra piros sugarakat, amikor hazafelé indul. De ha megkérdezik tőle, hogy mi a foglalkozása, büszkén feleli: pásztorlány a szövetkezetben ! BENYÁK MARIA ihhhhhhhhhhhsbhhh V ;• % : • W «■**% © : y^m MM mm
