A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-07 / 36. szám
Szeptember elseje sorozatos ismétlődésében is ünnepnapot jelent. Az idei tanévnyitó különösen gazdag tartalmat kapott azáltal, hogy sor került ez év július elején a CSKP KB ülésére, amelyen ián Fojtik, a CSKP KB titkára „A fiatal nemzedék szocialista nevelése s felkészítése az életre és a munkára a fejlett szocialista társadalomban* címmel részletes beszámolót tartott az iskola* és az oktatási rendszer problémáiról, az iskola szerepének döntö jelentőségéről a gyermekek és az ifjúság személyiségének kialakításában. Számos lényeges probléma mellett hangsúlyozta: „Az iskola és az élet közötti egykori éles határ ma feloldódott, s napjainkban a művelődés távolról sem fejeződhet be az általános, a közép- vagy a főiskola, elvégzésével. A tanulás, az új ismeretek megszerzése a szakmai, politikai és erkölcsi ismeretek állandó gyarapítása fokozatosan mindenkinek létszükségletévé válik.* Természetesen az ismeretek állandó gyarapítása létszükséglet a pedagógusnak is. Csak igy juthat érvényre az a lenini követelmény, mely szerint kell, hogy az iskola a szocializmus támasza legyen, és sokoldalúan felkészült, szakmailag képzett, politikailag és erkölcsileg fejlett nemzedéket neveljen fel. Szerkesztőségünk kérésére pedagógusok nyilatkoznak iskoláik és munkásságuk eddigi sikereiről, problémáiról és az új tanév feladatairól. MÖHÖLY LAJOS, példás tanító, Dolny Bar (Albár) — Huszonöt éve vagyok pedagógus. Jelenleg mint igazgató-tanító az albári általános iskola négy összevont osztályát tanítom. A község helyi pártszervezetének titkári tisztségével ^ is engem bíztak meg. Természetesen nagy érdeklődéssel tanulmányoztam át Fojtik elvtárs beszámolóját, s pártszervezetünk is foglalkozik az ifjúság nevelésével kapcsolatos problémákkal. Meggyőződésem, hogy a falusi pedagógus munkája a leadott órákkal, a tanítás befejezésével nem érhet véget. Feltétlenül ismerni kell a tanulók családi körülményeit, s ahol lehet, ott segíteni kell. Hiszen a gyengébb előmenetelű tanulók javarészt rendezetlen családokból kerülnek ki. Velük mindig külön foglalkozom. Sok türelemre, tapintatra van szüksége a pedagógusnak. Közhely, de nem elég hangsúlyozni, hogy a pedagógia hivatás, s különösen a falusi tanítóra érvényes ez. Szeretek falun tanítani, mert minden közelebb kerül hozzám. Áttekintést nyerek minden összefüggésről. S úgy érzem magam, mint egy népes családban. Nekem öröm tanítani. Hiszen kiváló tankönyvek, szemléltető eszközök állnak a pedagógus rendelkezésére. Emlékszem, amikor kezdtem, az újságokból nyírtuk ki a betűket és csomagolópapírból csináltunk füzeteket. A mai fiatal pedagógus minden segítséget megkap. Az új tanév legfontosabb feladata lesz felszámolni a „kettős nevelést“. Gondolok itt az ateista felvilágosító munka fontosságára. Ami az új tanévet illeti, én mindig optimista vagyok. Tudom, lesznek problémáink, de következetes munkával mindig meg lehet oldani őket. VARGA JENŐ, igazgatóhelyettes, Velky Cetín (Nagycétény) — Tizennégy esztendeje, hogy pedagógus vagyok. Mindig csodálkozom rajta, ha egy pedagógus ideges. Furcsa, de én éppen akkor nyugszom meg, ha belépek az osztályba. Iskolánkban jó a tanítói közösség s a szülőkkel is általában egészséges kapcsolat alakult ki. (Bár esetenként AZ ÜJ TANÉV akadnak, akik elvárnák, hogy gyermekük érdemtelenül jobb osztályzatot kapjon.) A gyengébb tanulókkal külön foglalkozunk. Az új tanévben iskolánk 27 elsőssel lesz gazdagabb. Szinte természetes, hogy már az első osztályban is nagy gondot fordítunk a kisegítő oktatásra, a hátrányos helyzetű gyermekek érdekében, de különösen a pályaválasztás előtt helyezünk nagy súlyt a differenciált oktatásra. Szinte egyénenként igyekszünk előkészíteni, irányítani a tanulókat. Ennek tudható be, hogy iskolánk tanulói közül mennyi mérnök, pedagógus került már ki. Eltérően más iskoláktól jó matematikusaink és szlovák szakos tanítóink vannak. A jövőben külön gondot fordítunk az ateista nevelésre. E téren még fennáll némi kettősség az iskolai és a családi nevelés között. Bár a szülők vallásossága ma már csak inkább formális, nem meggyőződésen alapul. Iskolánk kiváló szemléltető eszköztárral rendelkezik. Néhány észrevételem azonban lenne a tankönyvekkel kapcsolatban. Például furcsának tartom, hogy a szófajok minden tankönyvben másképpen vannak felosztva. Jó lenne, ha fogalmazásra is némileg több anyagot találnánk, valamint dolgozati témákban is gazdagabbak lehetnének tankönyveink. S még egy dolog. Okvetlenül emelni kellene a kötelező olvasmányok példányszámát. ADÄM ZSOLT, elekrotechnikus, a Rimavská Sobota-i (rimaszombati) szakmunkásképző iskola pedagógusa — Tizenhat éve tanítok. Iskolánk, az egész járás szolgáltatóipari üzemei részére képez szakmunkásokat. Az új tanévben és a jövőben a legfontosabbnak azt tartanám, hogy az üzemek és vállalatok még nagyobb körültekintéssel válogassanak a jelentkefő fiatalok közül. Gyakori eset, hogy nem a legrátermettebbek kerülnek az igényes műszaki ágazatokra. Továbbá jóval nagyobb gondot kell majd fordítani, különösen az üzemekben, a' fiatal ipari tanulók erkölcsi nevelésére. Nagyon sok múlik a felnőtt dolgozók, művezetők helyes magatartásán. Mint azt Fojtik elvtárs is hangsúlyozta beszámolójában. Az új tanévben még nagyobb figyelmet igyekszünk szentelni a munkás- és parasztcsaládokból kikerülő, a hátrányos helyzetű tanulók nevelésére, a differenciált oktatásra. Sajnos jelenleg nagy tanteremhiánnyal küzdünk, de épül már az új iskola, amely Vidám emberek között Az ember leszáll a vonatról, és mindjárt ugyanabba a dilemmába esik, mint ismert népdalunk hőse: „Két út van előttem, melyiken induljak ...?“ Négy tornyot lát maga előtt a távolban, célbaveszi a legközelebbit. Átballag egy tarlóíöldön, majd végigmegy egy utcán — kétoldalt cseréptetős és nádfödeles házak — s végül megérkezik a kultúrház elé, ahol kiderül, hogy nem a keresett faluban jár. Valahogy így kezdődött látogatásom Okoéon (Ekecsen), pontosabban Opatovské Sokolce-ben (Apácaszakállason) az egyik esőre hajló szombat reggelen, s már búnak ereszteném a fejem, amikor megtudom, hogy voltaképp nem is tévedtem olyan nagyot; ha a két falu még nem is épült egybe (a közeljövőben erre úgyis sor kerül), a szövetkezeteket már vagy egy éve összevonták, s ez magában fölér a falvak egyesítésével. Elindulok a főutcán, s jóformán észre sem veszem, amikor Ekecsre érek. A szövetkezet központja előtt nagy a zsibongás. Népviseletbe öltözött lányok és fiúk hangoskodnak a lépcsőkön — az aratási fölvonulás részletein vitatkoznak. Aztán jókedvű dalolásba kezdenek, szinte zeng belé a határ (a falu szélén vagyunk). Az elnöki irodában komoly csend honol, Öllé Imre, a szövetkezet elnöke elnézést kér, most igazán nem fogadhat, majd a nagygyűlés befejezése után. Természetesen addig sem tétlenkedem, szeretnék minél többet megtudni a ’készülődő eseményről és magáról a faluról. — Az aratási fölvonulást a SZISZ helyi szervezete rendezi — mondja Szabó Katalin, s máris rohan tovább, mert még nem beszéltek meg mindent. — Kati a lelke a szervezetnek — mondja Kis Vendel SZISZ-elnök, s bemutatkozásként összeüti a csizmája sarkát. — Ha ő nem lenne, bizony nehezebben mennének a dolgok. Az ember el sem hiszi, hogy két apró gyermek mamája. Persze Kis Vendel és még sokan szintén kiveszik részüket a munkából. Az ekecsi fiatalok tevékenységét az egész járásban jól ismerik, s a falu is sokat köszönhet nekik. Társadalmi munkában parkosították a falu főterét, évente bemutatnak egy-egy színdarabot, tánccsoportjuk, irodalmi színpaduk van, az ember nem győzi sorolni. Kis Vendel szabad idejében — ha marad neki egyáltalán — fafaragásokat készítget, állítólag tele van velük az egész lakás. A klubhelyiség részére is ő készítette a csillárokat — stilizált kocsikerekek formájában. — A szövetkezet és a falu vezetősége — mondja — készségesen támogatja az ifjúsági szervezetet. Nekik köszönhetjük, hogy önálló klubhelyiségünk van, hogy minden héten teadélutánokat és különböző összejöveteleket rendezhetünk, de úgy érzem, a fiatalok ezt meg is érdemlik. Igaz, az idősebb emberek néha zsörtölődnek, hogy már megint csak a szórakozáson jár a fejünk, és hogy alig várjuk a munka végét, pedig csak arról van szó, hogy megváltozott, átalakult az élet. Ha mindenki időben és becsületesen elvégzi a dolgát, természetes, hogy több idő marad szórakozásra, művelődésre. Közben újra fölcsendül a dal, a lovasszekerek sorokba rendeződnek, kezdődik a felvonulás. Az ég — talán a meghatottságtól — elpityergi magát, és sírdogál egészen déli harangszóig. De ez senkit sem zavar, legkevésbé a felvonulókat, pedig ilyen esőben nem irigylésre méltó a sorsuk. A házak előtt emberek üdvözlik őket, virágcsokrok szállnak a levegőben és mindenki vidáman énekel. — Tavaly még rosszabb volt az idő — mondja egy fiatalember, aki elfelejtkezett bemutatkozni — úgy zuhogott, mintha csak dézsából öntötték volna. De lelkes ember az ekecsi, nem 6 hőt
