A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-31 / 35. szám
•ssa» Állok a rajeci völgyben, a kuneradi emlékmű előtt. Erőteljes női alak úszik a légben... Mintha kilépve a történelemből elszállna a dicső harcok színhelye felett. Nyugalmas ás békés most a táj. Megkapóan szép látvány a fenyvesekkel borított lankák smaragdzöld színe, az égre nyúló hegycsúcsok acélkék csipkézete. A susogó lombok alatt fürge patakok csobognak. Az ózondús levegőt szénaillatt fűszerezi. Ebbe a nyugalmas, békés tájba és csendbe néha belekondul egy legelésző tehén kolompja... Huszonkilenc évvel ezelőtt elnémultak a kolompok. Helyette géppisztolyok dobpergése, ágyúk bömbölése és harckocsik dübörgése hallatszott. Német csizmában járt errefelé a halál... A szlovák nép legelszántabb fiai és lányai fegyvert fogtak, hogy szembeszálljanak a fasiszta hordákkal. A szabadságért és önállóságért vívott harcban segítették őket francia, lengyel és magyar ellenállók is. A leghathatósabb segítséget azonban a szovjet emberektől kapták. Űj fejezet kezdődött a szlovák nép történelmében. Azoknak a napoknak az emlékeit próbálom megidézni a szemtanúk és résztvevők szavainak — múltat mába emelő — hitelével. Cicmany, a partizánfalu A Kis-Fátra nyugati nyúlványának egyik völgykatlanában lapul meg szerényen, csendesen. Körös-körül magasba emelkedő, fenyvesekkel borított hegyek — a Javorinka, Laáteky, 2iar, Vyhnán és StraSovo — koszorúzzák. Földhözragadt, szegény emberek éltek itt a múltban. Gazdálkodtak, amennyire a sziklás, köves talaj megengedte. Juhot, szarvasmarhát tartottak. Fát irtottak és szállítottak. Innen indultak útnak a déli tájak felé az ablakosok, s az úgynevezett „olcsójánosok“, akik nyakukba akasztott ládikójukból tükröt, bicskát, szélforgót, fésűt, megannyi csecsebecsét árultak falusi búcsúkon. Sokan Amerikában, Kanadában és Franciaországban keresték a szerencséjüket. —Sok világjárta, haladó gondolkodású ember élt a faluban — mondja Hanuska Ferdinand. — Franciaországból például nem egy elvtársunk tért haza párttag-könyvvel a zsebében. Aztán az orosz hadifogságból hazatérő apáink magukkal hozták és terjesztették a lenini eszméket. Jó, kommunista tanítónk is volt: Emil Straftai. Sokat tett az ifjúság kommunista szellemben való neveléséért. Büntetésből el is helyez-Kohútovó Viktório ték őt a faluból... Egyébként a falusi pártszervezet 1935-ben alakult meg nálunk. Az utolsó választásokon a kommunista párt győzött döntő fölénnyel. Nagy szó volt ez akkoriban. Mondanom sem kell, hogy a Szlovák Állam kikiáltásakor tüntettünk a köztársaság szétverése ellen. A csehek és szlovákok egységét követeltük. .. Mikor aztán eljött az ideje, az egész falu lakossága tudta, hol a helye, s szinte természetessé vált, hogy Ciémany partizánfalu lett. Megmozdult a föld népe Megmozdult és fellángolt, hogy lerázza és felégesse évezredes jármát, hogy szabad és önálló legyen, hogy a vetését magának arathassa le, maga irányítsa a sorsát, hogy fiai és lányai előtt megnyithassa a felemelkedés útjának kapuját, hogy felvirágoztathassa a hazáját. 1944. augusztus 29-én népgyűlést hívtak össze Ciémanyban és megválasztották a Forradalmi Nemzeti Tanácsot. Radena Ondrej lett az elnöke. A gyűlésen részt vettek Klokov és Rezuto kapitányok, valamint Panfilov hadtestparancsnok. A Nemzeti Tanács első feladata az volt, hogy fiatal embereket szervezzen be a felkelésbe. Munkához láttak. Szeptember 3-án harminc fiatal ember vonult Kuneradba, hogy fegyvert fogjon. Popov őrnagy volt a partizánbrigád parancsnoka, Karol Stráfiai pedig a politikai biztosa. Ellenőrzésük alatt tartották a környéket, járőrszolgálatot teljesítettek, í fegyverrel és lőszerrel látták el a kisebb partizáncsoportokat. Székhelyük a kuneradi kastély volt, melyet Balestrin német gróf építtetett és birtokolt a háború előtt. Szeptember dereka táján parancsot kaptak a Banská Bystrica-i pártbizottságtól, hogy támadást kell indítani a iilinai német helyőrség ellen, mivel 2ilina és Martin között megszakadt a kapcsolat. A támadásban részt vettek a Ciémany-i harcosok is: Hanuska Viktor, Filip Stefan, Podú- Sel Stefan, HlebiS Imrich és a többiek. Miéuda Michal súlyosan megsebesült. Sikeresen indult a támadás, de a németek erősítést kértek és kaptak. Tüzérséggel és harckocsikkal támogatott ellentámadással visszaszorították a partizánbrigádot, majd dühödt támadást indítottak a kuneradi központ ellen. Az óriási túlerő elől a brigád szétszóródott a környező erdőkben és hegyekben. Ezt követően kezdődtek meg a valódi partizánakciók. Többek közt felrobbantották a magasfeszültségű villanyvezetéket, aláaknázták és több helyen levegőbe röpítették a 2ilina és Prievidza közti fontos közlekedési utat. Vasutakat és lőszerraktárakat semmisítettek meg, és rajtaütésszerű támadásokkal pusztították a németeket. A németek állandóan rettegtek, az erdőbe nem merészkedtek be, különösen éjjel nem, minden lépésüket halálfélelem kísérte. Sosem tudták mikor és melyik fa mögül kapják a golyózáport, melyik szikláról hull nyakukba a kézigránát. Tehetetlen, fogcsikorgató dühükben aztán nem riadtak vissza a legszörnyűbb tettektől és tömegmészárlástól sem. Állandó feszültségben Szinte naponta kisebb-nagyobb partizáncsoportok jöttek és álltak meg a faluban. Tisztálkodtak, élelmet kértek, a hidegek beálltával száritkoztak, melegedtek. Olyan volt a falu, mint a darázsfészek, hiszen minden pillanatban jöhettek a németek, mint ahogy jöttek is. Heten-Filip Stefon és Hanuska Ferdinand
