A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-10 / 32. szám
Csibe kisasszony egy egész óráig jött a perifériáról a törvényszékre. Gyalog jött természetesen, közvetlenül a villanyos mellett. De észre se vette a hosszú utat, mert volt min gondolkoznia. Nem azon. hogy mit is fog mondani, vagy hogy is történt, amiben tanúskodnia kell, ez nála tisztában van. ö azon gondolkozott, hogy lehet ilyen disznó gazember egy férfi, hogy feleségül vesz egy nőt, gyereke is van és mégis kirúgja. Az anyja szemit, egv ilyen embert meg lehetne ölni. De ez a Franci is megérdemelné, hogy jól megpofozzák, hogy tudott egy ilyen alakhoz hozzá menni, hiszen azt az embernek előre látni kell, hogy miféle egy ilyen kalauz. Villanyos kalauzhoz ne menjetek, mert azt a végállomáson úgy kitanítják, ez is olyanokat kívánt már Francitól, hogy ember nem hallott affélét s ott is kellett hagyni. Egész úton csakúgy pukkadt és oly gyorsan ment, repült. Mikor beért a nagy törvényszéki épületbe, ahogy a rémségesen magas kapun bejutott s egy még rémségesebb csarnokban állott, csak akkor jutott eszébe, hogy hogy is fogja ő itt megtalálni a pört? — Aha, itt kísér két csendőr egy betyárt... Mindgyárt meg is örült s úgy ment a csendőrökhöz, mintha régi jó ismerősök lettek volna: — Csendőr úr ... Hé, ide tessék figyelni. A csendőr szalutált s a bajuszához nyúlt, ahogy a kis kisasszonyt megértette. — Tessék. — Hol van itt a becsületsértési tárgyalóterem? A csendőr nevetett, mert Csibe kisasszonynak olyan kiejtése van, amitül a férfiaknak nevetés jön a szívére. — Én nem tudom kérem, én is vidéki vagyok. De azért nem hagyta cserben a kislányt. Odament a mutatóterembe s kérdezősködött, addig s addig, hogy valami ezüstzsinóros azt felelte: tizennégyes terembe tessék felmenni. Csibe ment s a lépcsőről véletlen visszanézett, hogy jó irányba fordul-e, hát látta, hogy a két csendőr, de különösen aki neki segédkezett, úgy néznek utána, mint a bálvány. Még a betyár is utána bámult, ahelyett, hogy közben megszökött volna. Megtalálta aztán a 14-es termet. Mindgyárt benyit s ott lát egy fiatal fogalmazót, ő legalább úgy tudja, hogy itt minden fiatal ember fogalmazó úr s kérdi tőle: — Kérem szépen Cserepes Mátyás és Mácsik Franci becsületében hol tárgyalnak, itt? — Én nem tudom — mondja a fogalmazó s nevet. — Itt nem. — Hát hol? — Tessék csak bemenni a szomszéd terembe, de nem igen mondják meg az ilyet, csak ha nagyon szépen tetszik könyörögni. De mit nevet annyit? Csibe ment tovább. Benyitott a másik terembe: — Kérem szépen, tessék szíves lenni megnézni, hogy Cserepes Mátyás és Mácsik Franciska felperes. — Mikor vót a tárgyalás? — Mit tudom én. — Hát én tudjam? S felnyitott ez a fogalmazó is egy nagy könyvet, de olyan finesszesen nézett, csak úgy kacsintott. — Itt a mellettünk levő 13-asba. 0 aztán bement a 13-asba, s a kályhánál melegedett, ott kellett ugyanis várni. Franciska meg kint sétált a folyosón s ő meglátta az üvegajtón át s kifutott érte: — Szervusz, már itt vagyok régen. — Szervusz — és akkor bementek és már tíz perc múlva lett kilenc óra. Akkor jött a Cserepes az ügyvédjével, avval a nagy szeplőskezü veres ügyvéddel, akivel a múltkor is összeveszett. De nem haragudott azért az ügyvéd, most is odajött hozzá és köszönt neki jónapot. Csibe elfogadta a kezét s azt mondta neki: Nehogy meghazudtoljon aztán, hé. Az ügyvéd nevetett. MÓRICZ ZSIGMOND A kislány megnyerte a pört — Mert nem szeretem, ha meghazudtolnak, mikor teljes igazam van. — Én csak az igazat fogom mondani — szólt vidáman az ügyvéd. — Jójó, ügyvédnek az a kötelessége, hogy mennél nagyobbat hazudjon. Minél zsírosabbakat hazudjanak. Az ügyvéd úgy elkezdett nevétni, hogy csak későn vette észre, hogy ez nem is egészen bók. — Jójó, — szólt Csibe a mentegetőzésére — az a kötelességük. De már jött a kopasz kis öreg szolga és mondta, hogy akinek kilenc órára van idézése, menjenek be. Csibe meg volt sértve, mert őt kint hagyták. De azon még jobban, hogy az ügyvéd összedugta a fejét Cserepes Mátyással, meg a tyúkjával, akit tanúnak magával hozott és tanította őket, hogy mit hazudjanak. — No, ha nagyot hazudtok — mondta Franciskának, — szétvágom a fejeteket. Franciskának is be kellett menni, mint felperesnek és sokáig bent voltak, azt nem lehet tudni, mit csináltak odabent, csak végre valahára Csibét is hívták. Ügy ment be, mint egy katona. A kis svájci sapkája félszemére volt húzva, helyes kis barna télikabátja nagyon csinosan állott s félcipőben volt, a barna cipőjében, s akárki láthatta rajta, hogy nem valami huszonnégypengős takarítónő. Egész merészen ment be: — Jónapot. Erre a bírók nagyon ránéztek, nevettek és felállottak mind a ketten és a fő bíró azt mondta: — Ismeri ezt a Cserepes Mátyást? — Sajnos. Bediktálta az adatait. Mi a foglalkozása? Tanuló. Nagy józsef rajza — Mit tud a dologról? — Szabad úgy elmondani, ahogy én tudom? — Kéremszépen. De úgy engedelmeskedett a bíró, ahogy Csibe akarta. Nem szólott az ő ellene semmit, csak a szeme nevetett az egész tárgyalás alatt. — Kérem szépen — kezdte vallomását a kislány — mikor elrendelte az árvaszék, hogy tanút vigyen ki a barátnőm, hogy a Cserepes úr ... nem adja ki a gyereket, pedig törvénybe lett adva, hogy kéthetenként szépen meg kell mutatni az anyának... akkor engem hívott meg a Franci és én el is mentem vele. S mikor becsengettünk Kispesten a kapun, nem akart ajtót nyitni senki és mi sokáig ott állottunk s akkor véletlenül a kis Gabi a vécére szaladt, meglátta az anyukáját, odafutott s azt mondta: Anyukám, mingyán jövök, csak megmosdok, mert még nem mosdottam, mert mióta anyuka nincs, azóta engem nem mosdatnak... így beszélt a kicsi és olyan édes volt a kis arca. Aztán elment s mi megint nagyon soká vártunk, de én újra meg újra csengettem, úgy megnyomtam azt a csengőt, hogy a halottak is felébredhettek... hát jön ki egy szipirtyó, ez a tyúk, aki itt gubbaszt, és azt mondja, mit akarunk itt. Kérem szépen, mondtam, az árvaszék elrendelte, hogy az édesanya lássa a kisfiát. Hát azt mondja, abból nem eszik és akkor kijött a Cserepes Mátyás úr ... és azt kiáltotta: az istenedet, még nem volt elég?... Arra én azt mondtam: Vigyázzon, mert tanú vagyok, csöndesebben... De nem adta ki. De a gyerek kiszaladt félig felöltözve s akkor az apja visszalökte a kapun belől és a Francira egy jó nagyot köpött. Elhallgatott, oly élénken emlékezett vissza, hogy elfutotta a szemét a könny. — Olyan édes volt az a szegény kis gyerek, kérem, és én is úgy megsirattam... Azt mondja a bíró Cserepes Mátyásnak: — Van a tanúhoz kérdezni valója? Azt feleli Cserepes Mátyás: — Nincs, kérem, semmi. Azt gondolja, magában Csibe: — No akkor megbuktál. Erre aztán kihirdették az ítéletet, hogy az alperes tanúi semmit sem érnek és minden vallomás semmis, csak az egy felperesi tanú vallomása hiteles... csend legyen kérem, mondta a bíró — a házvezetőnője, vagy mije az magának, rokonszenvesféle, de a másik független... és elrendelem, hogy Cserepes Mátyás kötelessége megfizetni Mácsik Franciskának a díjakat, százöt pengőt és ötven pengő büntetést... — No Franci, újra megnyertem a pert neked — kiáltott fel Csibe. De ahogy most ránézett Franciskára, rettenetesen megijedt, olyan rosszul állott az a kis kövér szőke nő, hogy a hasa úgy kidagadt, mintha egy görögdinnyét nyelt volna. Nem is mert ránézni tovább, nem is hallotta, mit beszélnek csak azon gondolkodott, hogy ennek a Franciskának a bánattól valami betegsége lett. Nem is törődött senkivel és semmivel, futott ki s amint kettesben maradt Francival, kérdezte, rámutatva. — Mi van veled? — öthónapos — felelt Franci. Csibe megnémult. — Jézus Mária, hiszen egy esztendeje már elmúlt, hogy az uradtól eljöttél. — Igen, vőlegényem van. Katona. Tüzér. Mihelyt szabadul, elvesz, kárpitos és poloskairtó és azt mondta, hogy ha nem hallgatom meg, ő nem bír megmaradni a katonaságnál, elszökik, katonaszökevénynek. Csibe soká nézett rá s szólt: — Nézd, ha nekem lett volna apám, anyám, mint neked ... jaj nekem kisülne a szemem... és azonkívül ilyen buta vagy, ezt a pert megnyertem neked, és te már egy másik perbe bocsátkoztál? Azt hiszed, én minden pert meg fogok neked nyerni? Aztán bólogatott: — Én megnyertem a pört, de te elvesztetted.
