A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-02 / 5. szám
Kocsis Sándor éalovói (nagymegyeri) olvasónk azt szeretné tudni, igaz-e, hogy a magas vérnyomású embernek nem ajánlatos magas hegyvidékre utazni. Régóta tartja magát az a nézet, hogy akinek magas a vérnyomása, az őrizkedjék a magaslattól. Ma már tudjuk, hogy a közepesen magas vérnyomású ember számára egyáltalán nem veszélyes, sőt, éppen ellenkezőleg, hasznos a magaslati levegő. Szív- és vérkeringési szakemberekből álló kutatócsoport Max Halhuber professzor vezetésével több héten át megfigyelés alatt tartott magas vérnyomásban szenvedő betegeket egy 2000 méter tengerszint feletti magasságban levő gyógyhelyen. A kezelés előtt, alatt és utána szigorúan ellenőrizték valamennyi beteg vérnyomását, a szívműködését és a pulzusát. Az eredmény: valamennyi hipertóniás betegnél jelentősen csökkent a vérnyomás. A nagy magasságban is a kívántnak megfelelően alakult a szívműködés és a pulzus. Még azok a betegek is. akik az első napokban akklimatizálódási nehézségekről panaszkodtak, hamarosan kijelentették: „Sokkal jobban érezzük magunkat itt, mint korábban az alacsonyabban fekvő klinikákon.“ Kálmán Edit levicel (lévai) olvasónk azt szeretné tudni, hogy meddig élnek a madarak? Van erre egy jó szabály: a nagyok tovább élnek, a kicsik rövidebb ideig. Ez igen jó szabály, melyet — mind mondani szokták — a „kivételek erősítenek“. Az afrikai strucc, ez a kihalóban levő óriás pl. nemigen él el 20— 22 esztendőnél tovább. A varjú viszont bár sokkal kisebb a struccnál, megért már 69 évet is. A papagájok eddig nyilvántartott legöregebbike 102 esztendeig élt, a hatalmas dögkeselyű 101-ig. Török Péter koéicei (kassai) olvasónk írja: sokszor hallom, hogy Darwin szerint az ember a majomtól származik. Mondott-e ilyet Darwin valaha? Sem Darwin, sem a fejlődéstan más kutatója nem mondotta azt, hogy az ember valamelyik ma élő majomfajtától származik. Ilyen állításokat csak a fajok fejlődéstanának tudatos ellenségei, vagy a kérdésben teljesen járatlanok terjesztenek. Darwin megcáfolta a fajok állandóságának tanát, mely szerint a Földön annyi faj van, amennyit „kezdetben a Teremtő megalkotott". Felismerte a természetes kiválogatódás folyamát, azt, hogy a fejlődés során azok az élőlények maradtak fenn és szaporodtak tovább, melyek az adott körülmények között a legalkalmasabb tulajdonságokkal rendelkeztek és bebizonyította, hogy az ember is az élővilág egyeteme^ fejlődése során, alacsonyabbrendű Pintér Ferenc nitrai olvasónk arra kíváncsi, hogy honnan ered a Nap melege. A Földön ha hőt akarunk nyerni, általában elégetünk valamit. A tudósok eleinte azt gondolták, hogy a Nap is valamilyen égési folyamat útján nyeri azt az óriási energiát, amelyet a tér minden irányában szétsugároz. Később azonban erről az elképzelésről le kellett mondani, mert hiszen akkor az egész Nap régen hamuvá vált volna. Mi tehát akkor a napenergia forrása? Erre a kérdésre csak a 30-as évek végén, az atomfizika kibontakozása után sikerült feleletet adni. Kiderült, hogy a Nap belsejében a hidrogén állandóan héliummá alakul át, és ez az átalakulás óriási energiamennyiség felszabadulásával jár együtt. És ami a legfontosabb: nem egy esetben a kezelés után néhány hónapig mind a magas vérnyomás, mind a szívműködés megfelelő maradt. Max Halhuber professzor véleménye hangoztatta, hogy az orvostudománynak ez a felismerése még újkeletű, ugyanakkor szorgalmazza, hogy az üdüléskutatás terén az orvos és az idegenforgalmi szakember között az eddiginél nagyobb együttműködést kell megvalósítani. szervezetekből fokozatosan alakult ki. Az ember rokonsága azonban a jelenkori majmokkal úgy értendő, hoev közös ősöktől, egy régen kipusztult, magasabbrendü főemlőstől származnak. Mi tehát a majmokkal nem egyenes, hanem oldalági rokonságban állunk. Az "ember és az emberszabású majmok mintegy 15 millió éve külön úton fejlődnek és ennek folyamán alakultak ki az őket elválasztó különbségek. A mai majmok természetesen nem válhatnak emberré. A majmok testi felépítése és idegrendszere számos tekintetben az emberre emlékeztet. A legdrámaibb bizonyítéka ennek az afrikai expedíciók tagjainak furcsa élménye, akik az első majom lelövésekor, az eltorzult pofájú, sikitó állat láttán, úgy érezték, mintha embert öltek volna. A majmok tehát, ha nem is őseink, de kétségtelen, hogy legközelebbi rokonaink a természet világában. Az európai népek farsangi szokásai szinte egyöntetű képet mutatnak, s a néprajzkutatók szerint a közös vonás lényege a Dionysos-kultuszban keresendő. Trencséni Waldapfel Imre: Mitológia című könyvében olvashatjuk a következő sorokat; „Dionysos atyja Zeusz és anyja földi királyleány: Kadmosznak, Théba királyának leánya. A nizai nimfák az erdő és a vízmellék bőségében ápolják, hogy első tettével szőlőt ültessen, s hogy Dionysost és egész erdei kíséretét a bor mámorával ismertesse meg. ö a lysisos, a „megoldó“, aki minden fegyelmező és feszélyező korlátozást megsemmisít. Ereje a föld megfékezhetetlen buja bőségével függ össze. A termékenységet biztosító nedvességgel ...“ Tehát a farsangi szokások feltételezhetően kapcsolatosak a szeretet, a termékenység, de főleg a bőség képzetével és annak szimbolikus ábrázolásával. A régebbi írásokban nemcsak a jelen időszakot jelölték farsangi időszaknak. Ez az elnevezés az év több időszakában is előfordult. „Bárányfarsangnak“ vagy „kisfarsangnak“ nevezték azt az őszi időszakot, amikor már a termést betakarították és a bor kiforrt. Ugyanúgy ismert elnevezés volt a „zöld farsang“ is, amely húsvéttól pünkösdig tartott. A legelterjedtebb és a legismertebb volt mindig és ma is az ún. „nagy farsang“, amely vízkereszttől húshagyókeddig tart. Az idén január 6- és március 7-re esik a nagy farsangi időszak. A farsangi szokások között több esetben előfordultak karácsonyi és újévhez tartozó hagyományok is. Ilyenek voltak például a gyerekek háromkirályjárása, másképp az ún. csillaggal járás. Mivel a farsangi szórakozások Európa-szerte szokássá váltak, így az egyháznak is kénytelen-kelletlen szemet kellett hunynia felettük. Persze sohasem ismerték el másként, mint „pogány, ördögi szokásoknak“. Lényegében ez a története annak, hogy a vígabb karácsonyi és újévi szokások, mivel akkor szentségtörésszámba mentek volna, átcsúsztak farsangra. Hiszen a farsangi karneválokat olykor még a pápa és a bíborosok is végignézték. Később Benedek pápa egyre erősebben óvta tőle a híveket, de eltiltani ő sem merte, hiszen szinte lehetetlenség volt, annyira elterjedtek egész Európában. így is érdemes elolvasni még ma is a lehető legrégebbi (eljegyzést, amely nagyszerűen jellemzi a kort és annak hivatalos vallási nézetét, a farsangolást, a vígságot illetően. Az idézet Bőd Péternek 1786-ban Pozsonyban kiadott „Szent Herotokrátest“ című könyvéből való: „Azt a nevezetes Fársáng a Magyarok vették a Németektől, akik a cantu circulatorium, a játékos tréfát, mótskot űzőknek tselekedeteiből formáltak: a kik sok-féle játékokat s bolondságokat indítottak ezen a napon, s időben vendégeskedvén, nyargalódzván s magokat múlatván. Deákul hívják Bachanalis a Bakhusról: értetik pedig ez a nap egyenesebben, a mely a nagy Böjt első napját meg előzi és utolsó Hús-evő nap, a melyen a Keresztyének között is sok rendetlen, tréfás és vétkes dolgok mentenek véghez. Mert némellyek lárvákat vettenek, más nemnek ruhájába öltöztenek, sok vásottságot, feslettséget vittenek véghez: némellyek sokféle figurás köntösöket vévén magokra, mutatták magokat Pokolból jött lelkeknek.“ Hát igen. Ha nem is merik teljesen betiltani a farsangi szokásokat, az egyház sohasem értett egyet az emberek jogos, természetadta jókedvével, tehetségével, a zene, az ének, a tánc iránti vonzalmával. A farsangolókat így gúnyolja még a későbbi időszakban is egy régi vers: Tekintsd meg a táncost, mint kellemes majmot, meglátod, jól micsodás ... fejét, nyakát rázza, mint rossz lovú talyigás ... Karjait csóválja Pajkos 6 munkája, Mint rongyos f a r s a n g o s n ak, Kezei csattognak, Veszteg nem állhatnak ... A becsmérlés ellenére is mind a falvakon, mind a városokban a farsang mindig az ötletes és humoros szokásokkal teli időszak volt. Természetesen ahány vidék, annyi szokást őriz. A legismertebb és a legelterjedtebb farsangi hagyomány volt, hogy különböző jelmezekbe öltözve szórakoztak a bálokon vagy mókázva köszöngetnt jártak házról házra. Ezek a figurák maskara, maszkura, deda, dőre, cucorka, bakusz, kuka (néma), bubujka, borica stb. néven ismeretesek a néphagyományokban. Például egy 1869-ből származó Vasárnapi újság közli, hogy „A cucorka, másutt bubújka éjfél felé rendesen felkeresi a vízkereszti vigalmat, s a cucorkát — másfél öles szörnyetegre maszkírozott legényt — mindenhová be szokták engedni. Tréfál a táncolókkal, pöröl velük, de mert ő hozta a farsangot, végül is megbocsátanak neki...“ De kedvelt volt, hogy a nők férfiruhába öltöztek és fordítva. Másutt az asszonyok kéményseprőknek, kovácsnak öltöztek és azzal az ürüggyel, hogy megpatkolják a csizmákat, bekormozták vagy valamivel bekenték azokat, akik a közelükben voltak. A szalmával kitömött „töltött ember“ is a farsangi idők kedvelt alakja volt. Voltak „szép és csúnya farsangok“, illetve azokat ábrázoló alakok, párok. A szép farsangot a lakodalmas menet ábrázolta, a csúnyát az ún. „bopó“ és felesége, a „banyó“. Móricz Zsigmond is leírja, hogy „a farsangi táncokon a lakodalmak egyik fő jelenetét is elrögtönzik: a menyasszony táncát... A menyaszszony kezében hosszú kendő van s azt tánc közben a földön húzza, s ha a táncosa rálép, meg kell csókolniuk egymást“. A farsang vége, az ún. húshagyó volt a legzajosabb. A farsangot természetesen nemcsak falun tartották meg, bár a legeredetibb ötletek mindig a falvakon születtek, hanem a polgárság és a nemesek is. A felsőbb osztályok sokat átvettek a népi szokásokból. Például II. Lajos király nevelője, Brandenburgi György őrgróf írja felháborodva 1519-ben: „Milyen fársángolást néhány sorban MEGSZIGORÍTOTT BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEKET # léptettek életbe az Egyesült Államok repülőterein, hogy véget vessenek a légi kalózok akcióinak. Richard Klelndiesnt igazságügyminiszter kijelentette, a kormány törvénytervezetet terjesztett a kongresszus elé, mely előirányozza, hogy repülögéprablás bűncselekményére visszaállítják a halálbüntetést.
