A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-06-29 / 26. szám

guanóból nyert állami bevétel a tizedére sorvadt. Napjainkban állami ellenőrzés alatt, racionálisan termelik ki a madártrágyát.

Novembertől májusig tikkasztó napsütésben ég a Costa. Júniustól októberig (ekkor van itt az ősz és a tél) viszont hatalmas ködpadok képződnek. A vastag ködréteg, a garua megüli a hegylejtőket is a 400—800 m közti szinteken. A ködréteg felett viszont örökké napsugaras tavaszi ég ragyog.

Peru 13 milliónyi lakosságának 46 százaléka indián, 44 százaléka mesztic, 9 százaléka spanyol származású (nem keveredett) kreol, a többi néger, mulatt, japán, kínai, olasz, spanyol, angol, német és észak-amerikai.

A főváros a (külvárosaival együtt) két és fél milliós Lima a Kordillerák nyugati lábánál, egy tengerparti síkságon, a Csendes-óceántól 12 kilométerre fekszik. Az indiánok, kreolok és meszticek mellett sok európai bevándorló, főleg spanyol és német él itt, de jelentős a japán és kínai kolónia is.

Limát 1535. január 18-án alapította Francisco Pizarro spanyol konkvisztádor — V. Károly spanyol király ás német-római császár szolgálatában álló hadvezér Ciudad de los Reyes, „királyok városa“ néven. Mai elnevezését, amely a rajta keresztül folyó Rimac nevének eltorzított változata, később kapta.

Pizarro építtette fel a katedrálist (ahol földi maradványai nyugszanak), az alkirályi palotát s a város első 117 háztömbjét (ún. jirónját). 1551-ben itt alapították meg az első egyetemet egész Amerikában; 1581- ben itt alakult az első nyomda a kontinensen. A helybeli lakosok, a bevándorolt spanyolok már 1563-tól rendszeresen járhattak színházba, amivel akkor még a legtöbb európai főváros nem dicsekedhetett. A limai nők szépségéről és intelligenciájáról sok történet maradt fenn. Az egyik leghíresebb szépség a 18. században élt és „La Perricho)i“-nak nevezték.

Lima 1821. július 28-tól a független Perui Köztársaság fővárosa. A mai Lima továbbra is megtartotta hírnevét. Nemcsak az ország, de egész Latin-Amerika egyik legfontosabb kulturális központja, a történelmi emlékek és a felhőkarcolók városa; itt összpontosul az ország ipari termelésének 67 százaléka, mindenekelőtt textilgyárak, vegy- és gépipari, bőrfeldolgozó és üvegipari üzemek. A városnak 12 múzeuma van, ahol az ember mindent megtudhat a Peru területén a spanyol hódítók ide érkezését megelőző időkben réges-régen már virágzott kultúrákról és civilizációkról.

1930-ban alakult meg a kommunista párt. Az elmúlt évtizedben kétszer — 1962-ben és 1968-ban került sor puccsra, a hatalmat katonai junta vette át. A jelenlegi elnök Juan Velasco Alvarado, aki programnyilatkozatában a sürgős feladatok közé sorolta — és azóta megvalósította — az olajmezők államosítását és a földreformot. 1972-ben jó gazdasági eredményeket ért el az ország, megnövekedett az államosított olajtársaságok termelése, államosították a vasutakat és folytatták a földreform végrehajtását.

Gál

György

Sándor

Egy diadalmas élet regénye

Csodálatos világ a színház. Külön légköre van, égboltja, csillagai, törvényei, erkölcse, államformája — sőt királyai és királynői is. Az ember azt hinné, ez csak látszattörvények szerinti látszatkirályság. Pedig nem így van. Márkus Dezsőné, született Szoyer Ilonka olyan hatalommal rendelkezik a Népopera falai között, mint aminővel Nagy Katalin vagy Mária Terézia bírhatott csak. Amazok birodalma nagyobb volt. Szoyer Ilonkáé jóval kisebb, de éppen ezért, mert e szűkebb birodalomban minden összezsúfolódik, sűrűbb a levegő, gyakrabban villámlik, s az indulatok, intrikák, szenvedélyek és aprócska színházi konspirációk is a dzsungelnövényzet természeti törvényei szerint bonyolódnak, fonódnak sűrű bozóttá.

Hanna elég tanácstalanul áll e szövedék kellős közepén.

Mi mást tehet: vár. A jószerencsére. Mert egy kezdő számára más lehetőség nincs is. A direktorné csak játszik Hannával, mint sakkmester a gyalogosokkal. Hiszen Márkusné őnagysága tudja már, ki a király és ki a királyné, a futár és a bástya szerepét is kiosztotta, maradnak tehát a gyalogosok. Hanna nem érzi jól magát a színházban, és nem érzi jól magát mint kicsinyke báb. a színház káprázatos sakktábláján. Megtesz minden tőle telhetőt. Közepes sikerrel. Talán jobb volna, ha kifütyülnék. Mert az is az észrevétel egyik formája. Ha goromba és ellenséges forma is. De hát csak langyos fogadtatásban volt osztályrésze. Így fogadják magát az operettet és az egész együttest is. Nem szidják különösen, de nem is dicsérik.

A következő bemutató Kálmán Imre Kiskirálya.

Ebben Hanna már nem kap szerepet. Mérei Adolf, a rendező több ízben behívja, beszélget vele, nézi, méregeti mint holmi szakértő boltos az élőhús portékát, de végül üres kézzel engedi el a fiatal színésznőt. A saját intenciója ez, vagy Ilonka asszonyé? Ki tudja. Lehet, hogy valóban nem tetszik az igazgatóságnak.

Aztán a siker nagy kegyesen mégis rámosolyog a színházra.

Félreértés ne essék: csak a műintézetre és nem Hannára. A darab címe: Aranyeső. A szerző Zerkovitz Béla. Furcsa szerző és furcsa partitúra.

Hanna az Aranyesőből kimaradt.

Legfeljebb a színészpáholyból nézheti a két sztár (akkoriban még csak primadonnának mondták), Szoyer Ilonka és Berky Lili nemes párharcát. Ha Szoyer Ilonka egyperces tapsot kap, akkor Lili hívei nem nyugszanak addig, míg meg nem döntik a rekordot, s kétpercesre nem dagasztják a tapsvihart.

Zajlik hát a primadonna-háború.

Berky Lili ahhoz az eszközhöz nyúl, amit manapság sztrájknak nevezünk. Leteszi a munkát. Mivel ehhez indok is kell, megfelelő orvosi igazolással — beteget jelent.

Márkus őrjöngj

Ilonka asszony 'kijelenti, hogy fogalma sincs, mi késztette Berky Lilit erre a lépésre. Hiszen mindig a legkedvesebb volt hozzá. Együtt búslakodott vele, ha egy-egy szereplése nem sikerült, de boldogan osztotta meg vele a sikert és ünneplést is.

Márkus direktor nyelt egyet, és nem mer a királynői nyilatkozatnak ellentmondani.

Viszont áll a színház. Az óramű, melynek egy kereke eltört, mozdulatlan. Szaladgálás, táviratváltás, telefonálás, könyörgés, kapacitálás — a város, helyesebben az ország valamenyn.vi primadonnájával kísérleteznek. Mérei veti fel a forradalmi ötletet:

— A színházban kell keresnünk primadonnát.

Szoyer Ilonka felcsattan:

— Ugyan ne bolondozzon, Mérei... A kórusból akar kiemelni valakit, vagy a tánckarból?

— Hajnal Hajnalkára gondoltam.

Hajnalka három napja nem volt

már bent a színházban, nincs szerepe és nem is próbál. Tehát rohanás az Andrássy útra. Hajnalka nincs otthon.

— Hol van?! — maga Mérei zihál Hajnalka lakása előtt. A mama álmatagon felel:

— Azt hiszem, Anthes úrnál van. Eneklcckét vesz.

De hát Hajnalka nincs Anthes úrnál sem. Hajnalka éneklecke helyett a daliás Halmos Gézával sétál. Mi mást tehet szegény Mérei, vár az Andrássy út 17. kapuja előtt. Jó óra múltán a művésznő valóban megérkezik. Ragyog. Ügy látszik, van valami a világon, ami még a színháznál is boldogítóbb.

Mérei nem is beszél: tüdeje fütyül, vagy inkább sivít, mint a mozdonysíp, amibe túl sok gőzt eresztettek:

Hajnalka, azonnal be kell jönnie a színházba.

— Miért?

— Berky beteg. At kell vennie a szerepét. Alig van három-négy óránk.

— Tudom a szerepet.

— Hogy-hogy tudja. ..?

— Ott voltam valamennyi próbán. Rám ragadt a zene. Ügy látszik, ez afféle ragadós muzsika...

Rendes próbára nincs idő. Márkus expressz tempóban végigrohan a zeneszámokon (közben hitetlenkedve bólogat: jó füle van. Nagyon jó füle van!), aztán Hanna Méreivel végigpróbálja a színpadon a „járásokat“. Hol jön be, hol megy ki, mikor kell megadnia az óriás virágváza mellett és mikor közvetlenül a súgólyuknál, hogyan játssza magát oldalra (hogy az Istenért, ne takarja Ilonka asszonyt) és hogyan jut vissza középre, mikor az ő szólója következik.

Este előadás.

Márkus Dezső ámul: Hanna úgyszólván rá se néz. Nincs szüksége beintésre, tempójelzésre. Vagy talán nem is így van. Dominál a színpadon, s nem „hozzáénekel“ a zenekarhoz. A zenekart és a karmestert kényszeríti rá, hogy kísérje.

Siker.

Pedig Hajnalkának nincs klakkja. Fegyelmezett, akciókész hódolói. A közönség tapsol. Azok az emberek, akik Hannát most látják először a színpadon. Mert eddig észre se vették.

Éjszaka vad telefoncsörömpölés Márkuséknál. Berky Lili jelentkezik:

— Ma orvosi konzílium volt nálam.

Márkus meghökken:

— Az Istenért, csak nincs valami komoly baj?

— Ellenkezőleg. Meggyógyultam. Holnap visszaveszem a szerepem.

D. . .ezúttal státvizitbe érkezik. íme, a régi cilinderes gavallér: ezüstszürke csíkos nadrág, őzbőr mellény, szürke zsakett és az elmaradhatatlan szürke cilinder.

Hanna mosolyog, de ebben a mosolyban nyoma sincs az iróniának:

— Milyen ünnepélyes, kedves barátom. . •

— Búcsúzni jöttem.

— Csak nem örökre? — Hanna leül és hellyel kínálja a cilinderes lovagot is.

D.. . másra tereli a szót:

— Csak most látom, milyen szép ez az otthon, ritka adomány a jó ízlés.. .

— Nem az én ízlésem, kedves barátom, a magáé... Szóval búcsú, csak még azt nem tudom, mennyi időre...

A lovag befészkeli magát a kanapé sarkába, de aztán rájön, hogy ez túlságosan otthonossá, köznapivá tenné a jelenetet. Feláll, az ablakhoz lép s úgy beszél — kitekintve az utcára —, mintha nemcsak Hannához szólna, hanem kissé önmagához is:

— Elutazunk. A feleségemmel. — öt németországi rokonai hívják, engem

üzleti ügyeim Franciaországba és Angliába szólítanak. Lehet, hogy egy fél esztendő telik bele, mire hazajövünk. Ámbár az sincs kizárva:

Hanna közbevág:

— Tehát kibékültek.

— Igen. Kibékültünk.

— Higgye el, nagyon örülök. Jó utat.

D... elfordul az ablaktól, Hannához

lép, megsimogatja. Mintha egyik pillanatról a másikra öregedett volna meg. Ez valóban a pater familias simogatása:

— Magára igen nagy terheket ró a lakás. Cselédség. Az egész környezet, amit én teremtettem meg, és most magára hagyományozom, mint valami kellemetlen terhet. Ezt rendezni szeretném, mielőtt elutazunk.

— Szükségtelen.

— Ügy látszik, nincs tisztában vele, hogy a háztartás milyen tenger pénzbe kerül.

— Tudom. Tudok minden fillérről. Megtanultam gyerekkorom óta, hogy számot kell adni minden garasról. Még egyszer mondom: az én életemre ne legyen gondja.

— Soha többé?

— Soha többé.

A pater familias visszavedlik vénülő férfioroszlánná:

— Üj férfi a láthatáron?

Hosszú csönd.

Most Hanna lép az ablakhoz s ö beszél úgy, mintha a vallomást megosztaná D... és önmaga között:

— Néhány nap múlva nyilvánosságra hozzuk: dr. Halmos Géza miniszteri titkár és Hajnal Hajnalka jegyesek.

— Hogy mondta az előbb? Jó utazást. .. Hát én se kívánok egyebet. Jó utat, Hajnalka. Jó széljárást, csendes vizeket, s a leendő kapitány is derekasnak bizonyuljon.

Hanna sokáig hallgat, mert valami leereszkedett közéjük, ami leginkább a színházak olcsó fátyolfüggönyéhez hasonlatos. Átlátsz rajta, de tekinteted bizonytalanná válik, kontúrok, színek, formák elmosódnak. Ez a színpadi tüllfüggöny — az elérzékenyülés. Hanna vár jő darabig, csak nagy sokára nyújtja a kezét:

— Sokat köszönhetek magának. Úgyszólván mindent. Azt hiszem, nem voltam olyan rossz, mint amilyen rossz lehettem volna. Az ember ritkán szereti azokat, akiktő^ sokat kapott. A mi dolgunk kivétel. Én annyira szerettem magát, amennyire tőlem telik. Anyám azt mondja, hideg vagyok, mint a kő. Bízom benne, hogy maga jobb véleménnyel van rólam.

D... csak kezet csókol, és mímeli, mintha megcsókolná Hanna haját is. De hozzá se ér. Aztán csukódik a szálon ajtaja, a halié, és végül egészen halk csattanás: az előszoba ajtaja is becsukódott.

örökre?

Az élet nagyon furcsa: ezt a szót „örökre“ nem ismeri el játékszabályként. Csak azokkal kapcsolatosan, akik meghaltak már. D... még él. A sors különösen magas életkorral ajándékozza meg. Egyszer majd felbukkan még — de zsakett, őzbőr mellény és cilinder nélkül.

Most kattan az előszobaajtó, és Hanna életének egy fejezete ismét lezárult.