A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-06-22 / 25. szám

Egy Július Negyediké után, késő este. hazafelé kocogva a városból, a nagy szekéren Joe Garnerrel és családjával, Nickék kilenc részeg indiánt hagytak el az út mentén. Nick megjegyezte, hogy kilencen voltak, mert Joe Garner, a szürkületben hajtva, egyszerre visszafogta a lovakat, leugrott az útra, és félrevonszolt egy indiánt a keréknyomból. Az indián aludt, arccal feküdt a porban. Joe bevonszolta a bokrok közé, és visszamászott az ülésre.

— Ez a kilencedik — mondta Joe — a város szélétől idáig.

— Indiánok — legyintett Mrs. Garner.

Nick hátul ült a két Garner fiúval. Figyelt a hátsó ülésen, hogy lássa az indiánt az út mellett, ahová Joe félrevonszolta.

— Billy Tabeshaw volt? >— kérdezte Carl.

— Nem.

— Éppen olyan a nadrágja, mint a Billyé.

— Minden indiánnak egyforma a nadrágja.

— Én nem is láttam — mondta Frank. — Apa leugrott az útra, és már fenn is volt megint, mielőtt bármit láthattam volna. Azt hittem, kirúgtak a hámból a lovak.

— Egy csomó indián kirúg a hámból az éjjel, azt hiszem — mondta Joe Garner.

— Indiánok — legyintett Mrs. Garner.

Hajtottak tovább. Az út letért a fővonalról,

és felfelé vezetett a hegyekbe. A szekér nehéz volt, a lovak alig vonszolták. A fiúk leszálltak, és gyalog mentek mellette. Az út homokos volt. A hegy tetejéről Nick visszanézett az iskolaépület felé. Látta Petoskey fényeit, és odább, Little Traverse Bayen túl, Harbour Springs fényeit. Újra felszálltak a szekérre.

— Szétteríthettek volna valami kavicsot erre a szakaszra — mondta Joe Garner. — A szekér ment tovább a úton a fák között. Joe és Mrs. Garner szorosan egymás mellett ültek az első ülésen. Nick a két fiú között ült. Az út egy tisztáshoz ért.

— Itt gázolta el apa a görényt.

— Oflább.

— Mindegy, hogy hol — mondta Joe hátra se fordulva. — Egy görényt elgázolni egyik hely éppen olyan jó, mint a másik.

— Múlt éjjel láttam két görényt — szólt Nick.

— Hol?

— Lenn a tónál. Döglött halat kerestek a part mentén.

— Biztos mosómedve volt — mondta Carl.

— Görény volt. Azt hiszem, tudom, milyen a görény.

— Tudhatod — mondta Carl. — Indián nőd van.

— Hagyd abba ezt, Carl — mondta Mrs. Garner.

— Pedig körülbelül egyforma a szaguk.

Joe Garner nevetett.

— Ne nevess, Joe — mondta Mrs. Garner —, nem akarom, hogy Carl így beszéljen.

— Indián lányt fogtál, Nickie? — kérdezte Joe.

— Nem.

— De igenis, apa — mondta Frank. — Prudence Mitchel a nője.

— Nem az.

— Minden áldott nap meglátogatja.

— Nem igaz. — Nick, ahogy a két fiú között ült a sötétben, könnyűnek és boldognak érezte magát, hogy Prudence Mitchell-lel ugratják. — Nem a szeretőm — mondta.

— Halljátok? — szólt Carl. — Mindennap együtt látom őket.

— Carl nem tud magának nőt fogni — mondta az anyja —, még egy indián vénasszonyt sem.

Carl hallgatott.

— Carl nem tud a nőkkel bánni — mondta Frank.

— Te tartsd a szád.

— Jól van, Carl — mondta Joe Garner. — Igazi férfit nem akárhol találnak a lányok. Nézz az apádra.

— Igen, te elmondhatod ezt. — Mrs. Garner közelebb simult Joe-hoz, ahogy a szekér zörrent. — Igen, neked a magad idejében rengeteg szeretőd volt.

— Lefogadom, hogy apának sose volt indián lány szeretője.

— Ne gondold — mondta Joe. — Jó lesz, ha vigyázol Prudi-re, hogy megtartsd magadnak, Nick.

A felesége a fülébe súgott valamit, és Joe nevetett.

— Mit nevetsz? — kérdezte Frank.

— Ne mondd el, Garner — kérte a felesége. Joe megint nevetett.

ERNEST

HEMINGWAY

Tíz indián

— Nickie megtarthatja Prudence-t magának — mondta Joe Garner. — Nekem is jutott egy jó kislány.

— így már lehet beszélni — mondta Mrs. Garner.

A lovak nehezen húztak a homokban. Joe kinyúlt a sötétbe az ostorral.

— Gyerünk, húzz bele! Holnap még ennél is jobban meg kell izzadnotok.

Leszaladtak a hosszú lejtőn a rázós szekérrel. A farmerépületnél mindenki leszállt. Mrs. Garner kinyitotta az ajtót, bement, és lámpával a kezében jött ki. Carl és Nick lerakodott a szekérről. Frank felült a bakra, hogy a szín alá hajtson, és ellássa a lovakat. Nick felment a lépcsőn és benyitott a konyhaajtón. Mrs. Garner épp tüzet rakott. Megfordult, hogy petróleumot öntsön a fára.

— Viszontlátásra, Mrs. Garner — mondta Nick —, köszönöm, hogy elhoztak.

— Ugyan, Nickie.

— Nagyon jól éreztem magam.

— örülünk, ha velünk vagy. Nem akarsz itt maradni? Kapsz egy kis vacsorát.

— Mennem kell. Azt hiszem, az öregem már vár.

— Jó, akkor menj. Nem küldenéd fel Cárit a házba?

— Küldöm.

— Jó éjszakát, Nickie.

— Jó éjszakát, Mrs. Garner.

Nick kilépett az udvarra, és lement a fészerhez. Joe és Frank fejtek.

— Jó éjszakát — mondta Nick. — Remekül éreztem magam.

— Jó éjszakát, Nick — kiáltotta Joe Garner. — Nem maradsz itt vacsorára?

— Nem, nem lehet. Megmondaná Cárinak, hogy az anyja hívja?

— Szólok neki. Jó éjszakát, Nickie.

Nick, a fészer mögötti ösvényen elindulva, mezítláb keresztülvágott a mezőn. Az ösvény nedves volt, és érezte meztelen talpán a harmat hűvösségét. A mező alján átmászott egy kerítésen, leereszkedett, talpa sáros lett a mocsár iszapjától, aztán felkapaszkodott, keresztül a száraz bükkerdőn, végül meglátta a kis házból áradó világosságot. Átvetette magát a kerítésen, és előre-Nagy József rajza

ment a tornáchoz. Benézett az ablakon, látta az apját, ott ült az asztalnál és a nagy lámpa fényénél olvasott. Nick kinyitotta az ajtót, és bement.

— Nos, Nickie — kérdezte az apja —, jó napod volt?

— Nagyon jól éreztem magam, apa. Szép Július Negyediké volt.

— Éhes vagy?

— Eltaláltad.

— Mit csináltál a cipőddel?

— Garneréknél hagytam a szekéren.

— Gyere ki a konyhába.

Nick apja előrement a lámpával. Megállt, és felemelte a jégszekrény tetejét. Nick továbbment a konyhába. Az apja behozott egy darab hideg csirkét tányéron és egy kancsó tejet. Letette Nick elé az asztalra. Letette a lámpát is.

— Van egy kis tészta is — mondta. — Elég lesz?

— Sok is.

Az apja leült egy székre a viaszosvászonnal letakart asztal mellé. Alakja hosszú árnyékot vetett a konyhafalra.

— Ki győzött a meccsen?

— Petoskey. öt: három.

Az apja ült, figyelte, hogy eszik, és megtöltötte a poharát a tejes kancsóból. Nick ivott és megtörülte a száját az asztalkendőben. Az apja levet, te a süteményt a polcról. Vágott belőle Nicknek egy darabot. Áfonyás tészta volt.

— Mit csináltál, apa?

— Reggel kimentem halászni.

— Mit fogtál?

— Csak sügért.

Az apja ült, és figyelte Nicket, amint eszi a süteményt.

— Délután mit csináltál? — kérdezte Nick.

— Kisétáltam az indián táborhoz.

— Láttál valakit?

— Minden indián bement a városba, hogy leigya magát.

— Nem láttál senkit?

— Láttam Prudie-t, a pajtásodat.

— Hol?

— Az erdőben. Frank Washbornnal. Beléjük botlottam. Nagyszerűen érezték magukat.

Az apja nem nézett rá.

— Mit csináltak?

— Nem álltam oda találgatni.

— Mondd meg, hogy mit csináltak.

— Nem tudom — mondta az apja. — Csak messziről hallottam őket zörögni.

— Honnan tudtad, hogy ők?

— Láttam.

— Azt hittem, azt mondod, nem láttad.

— Ö igen, láttam.

— Ki volt az, vele? — kérdezte Nick.

— Frank Washbdrn.

— És mondd ... mondd...

— Mit mondjak?

— Boldogok voltak?

— Biztosan.

Az apja felkelt az asztaltól és kiment a konyhaajtón. Mikor visszajött Nick a tányérját nézte. Sírt.

— Eszel még? — Az apja felvette a kést, hogy vágjon a süteményből.

— Nem — mondta Nick.

— Egyél még egy darabot.

1 — Nem, nem kell semmi.

Az apja leszedte az asztalt.

— Merrefelé voltak az erdőben? — kérdezte ' Nick.

— Fenn, a tábor mögött. — Nick a tányérját nézte.

Az apja odaszól:

— Jobb lesz, ha lefekszel, Nick.

— Jól van.

Nick bement a szobájába, levetkőzött és lefeküdt. Hallotta, mint matat az apja a nappali szobában. Nick az ágyon feküdt, arcát a párnába fúrta.

„Összetört a szívem — gondolta. — Ha érezni i tudok, ettől biztosan összetört a szívem.“

Kis idő múlva hallotta, hogy apja elfújja a lámpát, és a szobájába megy. Hallotta, hogy kinn a fák között szél kerekedik, és érezte, hogy hidegen beárad a függönyön át. Sokéig feküdt, arcát belefúrta a párnába, s egy idő múlva már nem gondolt Prudie-re, végül elaludt. Amikor éjjel felébredt, megint zúgott a síéi kint a fák között, a töltésen csapkodták a partot a tó hullámai, azután ismét elaludt. Reggel erősen fújt a szél, a hullámok magasan felfutottak a partra, s ő már hosszú ideje ébren volt, amikor eszébe jutott, hogy összetört a szíve.

11