A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-08 / 23. szám
fejlesztése A fejlődés korai szakaszától kezdve a gyermek kíváncsi és a maga módján érdeklődő. Négyéves korában már nem elégszik meg azzal, hogy mindent megnéz, ami magára vonja a figyelmét, mindent megtapogat, megkóstol, ami kezeügyébe kerül, hanem egyre többet kérdez is. Sőt, sokat kérdez. Mi, felnőttek sokszor beleununk a válaszadásba, vagy a kérdésre nem adunk a gyermek korának megfelelő választ. Ilyenkor kezd a gyermek leszokni arról, hogy kérdezzen, érdeklődjék. Néhány év múlva majd rossznéven vesszük, hogy gyermekünk nem érdeklődik eléggé, vagy egyoldalúan érdeklődik. Pedig a kezdeti érdeklődés tőle telhetőén sokoldalú is volt. Csak éppen nem érdeklődött jobban a lényeges, mint a lényegtelen iránt, nem érdekelte jobban ä hasznos, a célszerű, mint a haszontalan. Mi pedig valamit elmulasztottunk. Az érdeklődés fejlesztésében akkor teszünk legtöbbet, ha a sokirányú érdeklődés szándékát megtartjuk, bővítjük és azt lényegesre, hasznosra, célszerűre, érdeklődésre érdemes felé irányítjuk. A kisgyermek érdeklődéssel hallgat bennünket, amikor hasznos megismernivalót mondunk vagy mutatunk, de figyelmét hamar elterelheti az ablakpárkányra ugró macska, hiszen nem tudja a lényegest a lényegtelentől megkülönböztetni. Nem elég értelmes még, nem tudja érdeklődését egy tárgyra, jelenségre irányítani, még nehezen koncentrál. Ebben a korban értelmét kell fejleszteni, koncentráló készségét kell erősíteni, és nem helyes, ha szidással érdeklődő kedvét szegjük. Az önként, szívesen vállalt tevékenységéből következtethetünk leginkább az érdeklődés irányára, terjedelmére, mélységére. Ennek megfigyelése közben szempontokat kapunk az érdeklődés céltudatos alakításához is. Az önkéntelen érdeklődés mellett — amint a külső világ tárgyainak, jelenségeinek ingererőssége, felszólító jellege, a gyermek hajlama determinál — helyes irányítással alakítjuk a céltudatos érdeklődést. Ez elsősorban tapasztalatoktól, ismeretektől, élményektől befolyásolt. A gyermeket az érdekli, ami számára tetszetős, aminek művelése sikerrel jár. Értelme fejlődésének arányában érdekli aztán az, ami érdekével összefügg, amit érdeklődésre érdemesnek tart. Később egyoldalú érdeklődéshez vezethet, ha az érdeklődés alakításában a hajlamoknak, spontán érdeklődésnek túlzott szerepet tulajdonítottunk. Az egyoldalú élményekből, tapasztalatszerzésből is származhat egyoldalú érdeklődés. A felületes érdeklődés általában együtt jár az elkényeztetett viselkedéssel, a gyermek fluktuáló figyelméhez való túlzott alkalmazkodással, határozatlan napirenddel, nem észszerű ajándékozással, közvetlen büntetéssel. Nem fejlesztjük megfelelő módon a gyermek érdeklődését, ha a gyermek mindig azzal foglalkozhat, amihez éppen kedve van, ha sietve új játékot veszünk, mert úgy látjuk, hogy a régit már unja, ha indoklás nélkül sokszor mondjuk a gyermeknek: foglalkozz mással, ez nem való neked. Az egyoldalú érdeklődés nehezíti a helyes pályaválasztást, az egyéni és közösségi szempontból hasznos munkahely vagy megfelelő iskola választását. A felületes érdeklődés pedig a ránk járuló feladatok, munka jó elvégzését akadályozza. A gyermek születésekor csak annak a lehetőségét (potencia) hozza magával, hogy majd később érdeklődhessen az iránt, amire szüksége van, ami önkifejtését majd hasznossá teheti. Hogy azután valóban milyen területen válik a gyermek serdülő, ifjú érdeklődővé, hasznos alkotóvá, az elsősorban rajtunk, felnőtteken múlik. Ha úgy látjuk, hogy gyermekünket nem érdekli a könyv vagy a technika olyan mértékben, ahogy azt korunk fiataljaitól elvárhatjuk, akkor mi vezetjük rá azzal, hogy egy-két örömet okozó olvasmányt, melyet kezdetben együtt olvasunk, megbeszélünk, vagy technikai szerkezetekkel megismertetjük (rúgós játékait, vetítőgépét, kerékpárját maga gondozza, maga javítja). A jól fejlődő érdeklődés jelentősége elsősorban abban nyilvánul, hogy figyelmünket, emlékezetünket kevesebb megerőltetéssel eredményesebben működteti; munkában, művelődésben, szórakozásban igényesebbé lesz. levelezni • ismerkedni szeretnének Karaffa Mária, 044 04 Nová Bodva, Cast Tűrő. Nová Vés, ő. 84, okr. KoSice-vidiek. 15 éves vagyok. Szeretem a tánczenét és a sportot. Kedvenc együttesem az Omega. Hozzám hasonló korú fiatalokkal szeretnék levelezni. Musinszky Ferenc, 044 05 Janik, é. 187, okr. Koáice. 20 éves vagyok. Kedvelem a beat-zenét, és szeretek táncolni. 18—20 éves fiatalokkal leveleznék. Tóth Antal, Danis József, VŰ 8186 B 34 251 Su-Sice, okr. Klatovy. Mindketten katonai szolgálatot teljesítünk. 17—19 éves lányokkal szeretnénk levelezni. Pásztor István, 1581 Budapest 146, P. F. 33 Gkv. 24 éves csehszlovákiai fiatalok leveleit várom, magyar vagy orosz nyelven. Krascsenits Gyula, 801 00 Bratislava, ul. Febr. vífazstva 193. Uéftovská Skola. 14—17 éves lányokkal szeretnék levelezni magyar nyelven, minden téma érdekel. Mokos Éva, 95 113 Branő 264, okr. Nitra. 14 éves vagyok, képeslapokat gyűjtök, hasonló korú lányokkal és fiúkkal szeretnék levelezni. Kiss Szabó Margit, Magyarország, 6100 Kiskúnfélegyháza, Homhányi utca 39; Tóth Ildikó, Magyarország, 6100 Kiskúnfélegyháza. Vörös Hadsereg út 34. 17 évesek vagyunk. Csehszlovákiai fiatalokkal szeretnénk levelezni orosz, magyar vagy német nyelven. ARTUR LUNDKVIST (síül. 1906. március 3) svéd író, költő, műfordító. 1928-ban megjelenik első verseskötete. Útleírásai realista társadalomkritikai elemeket tartalmaznak. Agadjr című poémájában a nagy természeti katasz? tréfát irta meg. 1959-ben Nemzetközi Leninbékedijjal tüntették ki. A Béke-Világtanács alelnöke. Magyarul antológiákban és folyóiratokban jelentek meg versei. LINUS CARL PAULING (szül. 1901. február 28) amerikai kémikus, fizikus. A Kaliforniai Műszaki Egyetemen és európai egyetemeken folytatta tanulmányait. A második világháború idején a robbanóanyagok kutatásával foglalkozik. A háború után visszatér a Kaliforniai Műszaki Egyetemre. 1964-ig ott, majd 1969-től a Stanfordi Egyetemen tanár. Az ötvenes évektől részt vesz a békemozgalomban, az atomkísérletek folytatása, a nukleáris veszedelem elleni harcban. Az USA, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának és más tudományos társaságok és intézmények tagja, számos egyetem diszdoktora. 1954-ben kémiai Nobel-dijat kap. 1970-ben Nemzetközi Leninbékedíjjal tüntették ki. BUGAR GÁSPÁR. Ha valaki öt keresi, elég csak annyit mondani a portán: „A Gazsit keresem!" Mert igy ismeri a szinházban mindenki. Rendkívül népszerű ember. Jahodná (Pozsonyeperjes) szülötte, tehát csallóközi gyerek, aki már falujából magával hozta a józan ítélőképességet, az éleslátást, de a humort is. Amikor a Faluszinház új tehetségeket keresett, Gazsi is jelentkezett a felhívásra. Sikerült a vizsga. Hét évig volt a Faluszinház tagja, ahol nagy sikerrel szerepelt többek között a Csodakarikásban és az Örök lángban. Vagy húsz szerepet játszott el hét év alatt — jobbára öregeket. Amikor 1959-ben a Faluszinházat a MATESZ-hoz csatolták, a többiekkel együtt Bugár Gáspár is a MATESZ-hoz került. Egész sor szép alakítására emlékezünk az elmúlt évekből. Sokszor halljuk hangját a rádióban és felfigyelhetünk alakításaira a filmekben is. fiatalok albumába