A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-19 / 3. szám
Sajó parti szorgos kezek t Még a legszenvedélyesebb utazók is csak átszaladnak egy-egy falun, nagyközségen, kisvároson, s alig tudnak meg valamit a „bennszülöttek“ világáról. PleSivecről (Pelsőcről) például az iskolás gyermek elmondja, hogy vasúti csomópont, de ennél nemigen tud többet. Esetleg még annyit, hogy hajdani földműves népe szövetkezetbe tömörült, s ezzel be is fagyott az ismeretek forrása. Gyakran megfordulok ebben a nagyközségben, s így én azt is tudtam, hogy főterén, a benzinkúthoz közel, a főút mellett áll egy sarokház, s abban lányok, asszonyok, női fehérneműket készítenek. 1961-ben alakult meg Roíftavában (Rozsnyón) a Járási Vegyesipari Vállalat, ehhez tartozik a pelsőci fehérneművarroda. Tizennyolcán láttak munkához, s mindjárt kezdetben harmincra növelték a létszámot. Hatvankettő tavaszán meg már két műszakban dolgoztak, hatvankét nő és egy férfi. A régi műhelyben női fehérneműt és főleg melltartókat gyártottak, s termékeiket belföldre és Bulgáriába szállították. S az a bizonyos sarokház ma is ott áll a benzinkút közelében, de a műhely 1971 szeptemberében elköltözött onnan. A vállalat vezetősége ugyanis úgy határozott, hogy a régi műhely nem felel meg a követelményeknek, a Járási Építőipari Vállalattal új üzemet építtetett. Pelsőc szélén a Sajó partján. Ma már százkét dolgozót foglalkoztatnak, s az alkalmazottak négy férfi kivételével mind nők. Helybeliek, illetve részben a környékről járnak be az üzembe. A legnagyobb csarnokban kattognak a korszerű termelési folyamatnak legmegfelelőbb gépek, a hazai gyártmányú kéttűs, a Japánból importált ötorsós gépek, és a Magyarországról rendelt gombvarrók. S a gépek mellett csupa nő. Ügy sorakoznak gépek, lányok és asszonyok a legnagyobb teremben, mint a gyermekek az iskola padjaiban. Csak itt nem tanító ügyel fel a fegyelemre és a szorgalomra. Zahoranszky Pál technológus járja végig a termet naponta többször is. ö tanítja be az új munkaerőket, teljes hat hétig ő ismerteti meg az újoncokkal a munka csínjátbínját. Ha elvegyülnék a sok lány és asszony között, akik kivétel nélkül mind mesterei munkájuknak, remekül értenek a gépekhez, s kérdeném tőlük, szeretik-e az üzemüket és a munkájúkat, a válasz egyértelmű lenne, annál is inkább, mert bizony a környéken minimális a nők foglalkoztatottságának lehetősége. Jó tehát, nagyon jó, hogy a járásnak ebben a központi fekvésű községében ezt a ruházati üzemet a magukénak mondhatják. Hogy van hová menni, munkát vállalni és betanulni. Van hol pénzt keresni. Átlagkeresetük megközelíti a havi ezerháromszáz koronát. Ha pedig arra lennénk kíváncsiak, ki honnan érkezik naponta az üzembe vonaton, autóbuszon, gyalog vagy kerékpáron, jó gömöri ízzel, palócos kiejtéssel sorolnák: — Mellétéről, Licéről, Csoltóról, Lekenyéről, Kecsőből, Hosszúszóról, Ardóról, Berzétéről, Csetnekről, Kuntapolcáról, Páskaházáról stb. Jacsmenyik Istvánnal, a majd száz nőt foglalkoztató üzem vezetőjével beszélgetek. A nyelv pörög-e jobban a műhelyben vagy a tű? Persze hogy a tű. A gépek zajában, zakatolásában az mesél, azt követeli meg az összpontosított fegyelmet. Elégedett a lányok, asszonyok munkaerkölcsével. A munkaidőt kifogástalanul betartják. Kötelességüknek lelkiismeretesen eleget tesznek. Megbízhat a munkájukban. Mindezt azzal bizonyítja, hogy még sem belföldről, sem külföldről nem érkezett a címükre panasz. S ha már az üzemvezető a külföldet említette, vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, hogy ez a Sajó parti üzem hogyan is tört be termékeivel a világpiacra. Sokat hallunk, olvasunk a szocialista országok gazdasági mechanizmusát összehangoló Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsáról. Nos hát a KGST lehetőségeivel élve az igazgatóság 1971-ben szerződést kötött (a Rempo útján) az NDK-ban lévő Textilkommerz-cel. A megállapodás öt esztendőre szól, s körülbelül évi kétszázezer munkaruha szállítására. Ami annyit jelent, hogy az anyag bekerül a műhelybe, onnan tovább a szabászati osztályra, majd a modern gépeket kezelő lányokhoz, asszonyokhoz, onnan megint tovább a minőségi ellenőrhöz és a raktárba. Aztán az áru vonatra kerül és nappalokon, éjszakákon át utazik a Német Demokratikus Köztársaság városaiba, üzemeibe. Akik magukra öltik, s odaállnak a tükör elé, hogy feszes-e, testhezálló-e a munkaruha, talán nem is tudják, hogy pelsőci és Pelsőc környéki asszonyok szabták, varrták, készítették. Hogy valahol messze, nagyon messze, egy Sajó parti kis üzemben, napvilágnál és villanyfénynél szorgos asszonykezek munkálkodnak, küldik nap mint nap üzenetüket a világba. A tavalyi év mérlege jó. Közel kétszázezer koronával teljesítették túl a tervüket. A szállítási határidőket is betartották. Egyszóval: jogos bizakodással tekintenek az 1973-as esztendőre! MACS JÓZSEF Tanuljunk meg szocialista módon élni A többgyermekes családokat kedvezően érintő szociális intézkedések hatása máris megmutatkozik. A felemelt anyasági pótlék és a meghosszabított szülési szabadság kétségtelenül lényegesen hozzájárul a népesedésünkben észlelt lemaradás enyhítéséhez és a fiatal házasok életszínvonalának emeléséhez. Társadalmunk tehát bizonyos mértékben elérte célját: több gyermek született (és remélhetőleg a jövőben is ez lesz a helyzet), bár az is fontos követelmény, hogy a szülők, elsősorban az anyák, jó példával elöljárva, nagyobb gonddal neveljék gyermekeiket és körültekintőbben gondoskodjanak róluk. Az utóbbi időben ezen a téren is lényeges javulás észlelhető. Az anyák rendszeresen keresik fel a szülői tanácsadót, csökkent az iskolakerülő gyermekek száma, és a háztartásokban a higiéniára is nagyobb figyelmet fordítanak. Ennek ellenére azonban problémákban sincs hiány. Különösen aggasztó a válások emelkedő száma. Sokan ezt tévesen kizárólag a lakáshiánnyal magyarázzák, holott megállapítást nyert, hogy a válófélben levőknek mindössze 10 százaléka hivatkozik erre az okra. Bebizonyosodott, hogy a fiatalok többsége a számára szokatlan családi élet problémáitól és gondjaitól igyekszik megszabadulni. Ebből a szakemberek arra következtetnek, hogy az ifjúság nagy részét felkészületlenül érik a házassággal járó kötelezettségek, a gyermek nevelése. Ezért hat rájuk nyomasztóan a családi kötöttség, ezért tekintik a családi tűzhelyet személyi szabadságuk korlátozójának, felesleges ! megterhelésnek. Hogyan téríthetők jobb belátásra a fiatalok? A nehézségek kiküszöbölése elsőrendű társadalmi érdek, mellyel a XIV. pártkongresszus határozata alapján a szövetségi kormány, illetve populációs biztonsága is rendszeresen foglalkozik. Megállapította, hogy az anyagi támogatás nagy segítséget jelent ugyan a fiatal házasoknak, de magában véve hiányos intézkedés maradna. A fiatalokat nem érhetik meglepetésszerűen a házasélettel kapcsolatos gondok és nehézségek. Megbirkózni velük azonban csak abban az esetben lesznek képesek, ha idejekorán, tehát már az iskolában megkezdődik felkészülésük a házaséletre, a szülői hivatásra. Am sikerre csak akkor számíthatunk, ha a szülők, az iskola, a tömegszervezetek, a nemzeti bizottságok, az egész társadalom összefog. A kilátásba helyezett eredmények teszik tehát indokolttá a házassági tanácsadók hálózatának további bővítését és az alapfokú iskolákban már bevezetett kötelező tantárgyat, mely a házaséletre készíti fel az ifjúságot. A szakemberek szerint ez a feltétele a népesedés rendszeres fokozásának és annak, hogy a gyermekek megfelelő körülmények között szülessenek és a szocialista társadalom polgáraihoz méltó nevelésben részesüljenek. — km— hct 5
