A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-05-11 / 19. szám

petten a vár úrnője. — Érthetetlen! A várkapitányom cigánylányt válasz­tott hitveséül... Tamás — szólt most I bizalmasan Széchy Mária —, gondol- i ja meg! — Már meggondoltam. Nagyon í szeretem és feleségül veszem. Szebb, | mint az erdei virág, nincsen párja ... — Rendben van. Ha szereti, vegye nőül. De jegyezze meg: nem vagyok ] rá kíváncsi, ismerni sem akarom! — j szólt Széchy Mária és hátat fordított, amivel tudomására adta a várkapi- I tánynak, hogy nem kíván .vele to- I vább társalogni. Revúczky Tamás elköszönt. Azon­­| nal a vár alatti cigányputriba- sie­tett, felkereste szerelmét és közölte vele, hogy úrnője beleegyezett há­zasságukba. A szép cigánylány köny­­; nyes szemmel, boldogan ölelte ma­­j gához szerelmét. — Tamás — suttogta —, nagyon szeretlek ... örökké hűséges felesé­ged leszek . .. A várkapitány boldog volt. Imádta a szenvedélyes cigánylányt, aki sze­­; relmi mámorával varázslatba ejtette, j de valójában nem az őszülő, a törö­­| kök elleni nagy csatákban megtört i öregedő férfit szerette, hanem a ké­­- nyelmes, gondtalan élet után vágyó­dott. A LAKODALMAS NÉP vasárnap­tól vasárnapig egy álló héten át mu­latott, a szerelmeseket, a fiatal párt éltették. A murányi vár környékét betöltötte a nyárson sült pecsenyék fűszeres illata, a távoli Tokajhegyal­­járól hozott aranyszínű nedű, a kirá­­: lyok bora pedig csapra verve, mint í a feneketlen forrás bugyogott. A tü­­| zes szemű, fekete hajú, telt keblű menyecske mindenkinek nagyon tet- I szett, szépségével varázslatba ejtette bámulóit. — Nagyon boldog vagyok, nagyon szeretlek — suttogta Revúczky Ta-i más szépséges hitvese fülébe — s alig várta, hogy a násznagy végre | utoljára emelje egészségükre ezüst­­, serlegét és befejezze a lakodalmat. A középkorú, őszülő halántékú lo­­! vág, és a virágjában levő cseresznye- 1 szemű menyecske végre magukra j maradtak. A szerelmi mámorral telt napok, hetek gyorsan szálltak. Tamás szívében napról napra nőtt a szere­lem. Az első, mézédes napokban szin­te pihenés, megállás nélkül ölelte, csókolta asszonyát. Szerelmük ördög­kereke oly lendületbe jött, hogy meg­szűnt minden szokás, szabály. Erős gyöngédséggel ölelte asszonyát, szin- I te gyerekké vált, amikor annak gön­dör fekete haja orcájához ért. Min- I den kívánságát teljesítette. A fiatal, csapongó szerelemre vá- i gyó menyecske azonban hamarosan betelt az öregedő férj egyre gyengü­lő szerelmével. Nyugtalan vére haj- I szólta, és a várban arról kezdtek í suttogni, hogy a menyecske szívesen i fogadja az egyik fiatal, deli hadnagy udvarlását. SZÉCHY MÁRIA FONTOS FEL­ADATTAL bízta meg várkapitányát. Revúczky Tamás legügyesebb vité­zeivel készült az útra. Az indulás előtti este magához hívatta katonáit. Borozgatás közben vitatták meg út­­jukkal kapcsolatos tervüket. — Wesselényi Ferencet, a füleki ; várkapitányt én keresem fel — mon- I dotta Revúczky Tamás. — Negyedma­gammal indulok. Ti négyen Krasz­­nahorka környékén néztek szét, ti négyen meg Besztercebányán szag­lásztok. De nagyon óvatosak legye­tek! Vigyázzatok, hogy senki se tud- i ja meg a portyázás igazi célját. Sze­rintem — folytatta a várkapitány —, még Basó Mátyás rablólovag korá­ból származó hamispénzről van szó, I amit vagy Basó, vagy pedig társa, ! Bebek rejtett el, és azt most valaki megtalálta. De' lehet, hogy Wesselé­nyi erről már többet tud ... És je­gyezzétek meg: pontosan egy hét múlva, pirkadatkor Besztercebányán, a régi várfal alatt találkozunk. Az indulásra készülő katonák pir­kadatig borozgattak. Revúczkynak nagyon jó kedve volt, mert hitvese még kedvesebb, gyöngédebb volt, mint bármikor azelőtt. Mulatós jó­kedve azonban hamarosan elszállt, amikor észrevette, hogy hitvese időn­ként a velük szemben ülő fiatal tisztre kacsingat, mosolyog. Színültig töltötte borral a serlegeket. Koccin­tott hitvesévéi, a körülötte levő vité­zekkel, majd a vele szemben ülő hadnagyhoz fordulva emelte serle­gét: — Amikor én hadnagy voltam, hordóból ittam a bort. Egyszerre annyit, mint a mai fiatal vitézek egy álló éjszaka. No, igyuk színültig a kupát, bizonyítsd, hogy férfi vagy! Koccintottak. Mind színültig itták a kupát, majd az asztalra hozott szép színű piros halászlébe merültek a kanalak. Szótlanul ettek. Csak a kanalak csörgése törte meg a csen­det. A várkapitány feleségét figyelte. Amikor ismét észrevette, hogy az a vele szemben ülő hadnaggyal sze­mez, a mély tányérból kiszürcsölte a halászlé csípős alját, s kiment az udvarra. A hajnali friss, harmatos levegő balzsamként hatott felkorbá­csolt idegeire. Gondolkozott, majd lassú kimért léptekkel elindult visz­­sza. A lovagterem ajtajában, a bí­borfüggöny mögött megállt. Onnan figyelte asszonyát, akit csak nemrég vezetett az oltár elé. Hitvese előbb bizalmasan cicázott a hadnaggyal, majd közelebb húzó­dott és megszorította a kezét. A had­nagy félve elhúzódott, de miután kö­rülnézett, és látta, hogy senki sem figyeli, belecsókolt az asszony gön­dör hajába, majd szenvedélyesen csókolni kezdte. Tamás legszíveseb­ben mindkettőjüket felnégyelte vol­na. De nyugodt maradt. Csendben figyelt tovább ... — Nagyon szeretlek... Ne félj! Amint útra keltek, gyere hozzám ... Várlak ...! — hallotta a függöny mögül hitvese hangját. Ez most már elég bizonyíték volt. Az őszülő lovag lelkében minden összeomlott. De mégis nyugodtan, jó­kedvet erőszakolva magára lépett a lovagterembe. A hűtlen asszony örömmel, de szemrehányóan fogadta. — Hol voltál oly soká? — kérdez­te. — Nélküled még a vitéz lovagok társaságában sem érzem jól magam — csicseregte édeskésen, és szerel­mesen simult urához. — Rövidesen útra kelünk .. . Dol­gom volt... Körülnéztem, hogy min­den rendben van-e... — válaszolta nyugodtan Tamás. BORÜS HAJNAL VOLT. Revúcz­ky Tamás az ablakból figyelte a vár­udvaron1 készülődő vitézeket. Amikor az istállómester hollófekete lovát fel­nyergelve az udvarra vezette, gyen­géden elbúcsúzott hitvesétől. — Pontosan egy hét múlva, alkor nyatra, de legkésőbben az azt köve­tő nap reggelén itt leszünk — mon­dotta, homlokon csókolta hitvesét, és ment az udvarra. Nagy cseppekben esni kezdett az eső, amikor elindul­tak. A várkapitány dühös, ingerlékeny volt. Lova, mintha érezte volna, ide­gesen tipródott, az árok menti csúszós talajon megcsúszott, lovasát majd­nem ledobta hátáról. Tamás nyug­tatóan simogatta, veregette a ló nya­kát, majd ügetve a csoport élére lo­vagolt. Az útkereszteződéshez érve megállást parancsolt. — Vissza kell térnem! Ti folytas­llSlKSIi tsljsik sátok az utat. Reggelre beérlek ben­neteket! Várjatok meg! — utasította vitézeit, és sebesen Murány felé lo­vagolt. / A malom felett, a mészköves domboldalon pihent meg. Már késő délutánra járt. A fekete esőfelhők szakadozni kezdtek. A nap fáradt bíborszínű sugarai vörösre festették a malom fehér, széles lapátjait. Né­ma csend vette körül. Tamás lelkét mély fájdalom tépdeste. Gondolko­dott ... A malom kerekei elhagyat­va pihentek. Tamás féltékenységé­nek, megaláztatásának a kereke azonban oly lendületbe jött, hogy lel­kében minden józanság, minden em­beri szabály felborult. — Megölöm! Alantas szerelmem­nek véget vetek! Visszaélt bizalmam­mal, szerelmemmel.. . Saját kezem­mel ölöm meg a cédát — fogadko­­zott. Már alkonyodott, amikor a vár fe­lé indult. Lova fáradtan, lassan lép­kedett. Az égen a csillagok ragyog­tak, a hold ezüstkévéje táncolt a vár hatalmas kőfalán, amikor a várka­puhoz ért. Lovát a várudvaron hagy­ta. Hűtlen felesége meglepetten fo­gadta. A szó a torkára fagyott, ami­Széchy Mária, a Murányi Vénusz kor megpillantotta váratlanul haza­érkező urát. Tamás a szoba közepé.i megállt. Körülnézett. Sasszemével szempillantás alatt észrevette, hogy az ebédlő kisasztalán két személyre terítettek. De nem szólt. Megfogta az asszony kezét és a hálószobába ve­zette. Ügy, mint akkor, a lakodal­mas éjszaka után ... A hálószobában az asszony karja Tamás nyaka közé fonódott. Szenve­délyesen csókolni, ölelni kezdte fér­jét, de Tamás durván ellökte ma­gától. Odament az ablakhoz. Kitárta az ablakszárnyakat, és a holdvilágos es­tét bámulta. Dühében sírni, ordítoz­ni, átkozódni szeretett volna, de most is nyugodt maradt. — Mondd, mi bajod? Miért vagy rosszkedvű? — kérdezte félénken urához simulva az asszony. A várkapitány nem válaszolt. Az ablak alatti mély szakadékot, a vár­aljai cigányputrit nézte. Az asszony is közelebb lépett, szintén a mély szakadékot bámulta. Egyszeriben ha­lálsápadt lett, félelmében reszketett. — Menj el onnan, kérlek, csukd be az ablakot! — kérlelte Tamást. — Mitől félsz...? Csak az fél, aki bemocskolta a becsületét! — mondta a várkapitány, s magasba emelve hűtlen hitvesét az ablakhoz vitte. A hűtlen menyecske most már egész testében reszketett. Az egykori murányi vár főkapuja. (Rajz a XIX. századból) — Félsz ... ?! Mondd, mitől... ? — Eressz! Engedj el! —sikoltozott az asszony. — Attól félsz, hogy nem láthatod a szerelmesedet többé és nem hente­reghetsz vele a hátam mögött? Azt hiszed, vak és süket vagyok?! — Tamás, én csak téged szeret­lek .. . csak téged ...! — A pénzemet, a gondtalan életet és a fiatal hadnagyot szereted! — ordította most már dühösen Tamás és hűtlen asszonyát a szakadékba vetette. — Gyilkos! Közönséges gyilkos va­gyok! Megöltem azt, akit szerettem. Becsukta az ablakot, s leült annak az ágynak a szélére, melyen szerel­mes asszonya aludt, melyen élete legszebb és legmámorosabb éjszakáit töltötte. Felállt. Átment a szomszé­dos szobába, ahol a megterített asz­talon kancsóban erős vörös bor állt. — Mennem kell...! Teljesíteni kell a rám bízott feladatot — és elindult lefelé a faragott kőlépcsőkön. A vár­udvaron a fiatal hadnaggyal talál­kozott, aki meglepetten, de jóked­vűen köszöntötte. — Ha tudnád, mi történt, tüstént elszállna a jókedved — mormogta Tamás, felpattant a lovára és eltűnt a mély éjszakában. A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság _______í____________• 1____________t__________I____I__J__!_____u___r____»_______I_______t. .____________;_________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom