A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-11 / 19. szám
Hogyan készüljünk az érettségire?-*• Érdemes volt tanulni ill. lelkiismeretesen készülni érettségire — vallja a szenei Ásványi Marika, aki ma már a nyitrai Tanárképző Főiskola másodéves hallgatója. Iában az emberek félnek a vizsgától. De mitől vagy kitől félnek? Azoktól, akik vizsgáztatnak? Tartsuk távol magunkat attól a gondolattól, hogy az, aki feleltet bennünket, a mi ellenségünk és erőnek erejével meg akar buktatni. Ilyen vizsgáztatót aligha találnánk. Nem engedi ezt sem a becsülete, sem a lelkiismerete. Azzal a tudattal lépjünk a vizsgáztatók elé, hogy ők segíteni akarnak nekünk. És valóban így is van. Erről már több alkalommal és több helyen is meggyőződhettünk. A vizsgától való félelem előidézője az is lehet, hogy nem készültünk fel elégségesen valamelyik tantárgyból, és attól tartunk, hogy épp azt a kérdést húztuk ki, amit nem tudunk. Egyet tudomásul kell venni, hogy a félelem nem segít, hanem inkább árt, mivel elvonja figyelmünket arról is, amit jól tudunk. Persze, a másik végA következő hetekben olvasóink közül is több százan ülnek le a vizsgáztató bizottság elé, hogy számot adjanak az elmúlt évek alatt végzett munkáról. Itt van az érettségi vizsgák ideje. Mindjárt a bevezetőben szólnunk kell arról, hogy annak, aki nem támaszkodott arra, hogy majd az utolsó napokban, de netán az utolsó órákban mindent bepótol, nem kell félnie. Feltételezzük, hogy olvasóink között kevesen vannak olyanok, akik abban bíznak, hogy majd csak „szerencsém lesz“ és olyan kérdést húzok ki, amit éppen tudok. Mi a teendő most az érettségi előtt? A vizsgára való felkészülés előtt nagyon fontos a leltározás. Igen, a leltározás, amikor felmérjük azt, hogy mit tudunk már, miben kellene tökéletesíteni magunkat, és mi az, amit még egyáltalán nem tudunk. A felméréshez úgy kezdjünk hozzá, hogy lapozzuk ét azokat a könyveket, melyeknek tananyagából az érettségire készülünk, és a jegyzetfüzetünkbe írjuk be azokat a témákat, melyeket csak át kell nézni, ill. azokat, melyeket még Jól meg kell tanulni. Tudásunk felmérésénél a következő módszert alkalmazzuk: Az egyes tantárgyakból áüítsunk össze számtalan kérdést, és vagy saját magunkat lefeleltetjük vagy megkérjük osztálytársunkat, közvetlen hozzátartozóinkat, hogy feleltessenek bennünket. Legyünk igényesek mind a kérdések összeállításánál, mind a felelés értékelésénél. Szólnunk kell az ismétlés módjáról is. Nagyon fontos a jó Időbeosztás, mivel az utolsó napokban úgyis drága minden percünk. Határozzuk meg, milyen napon mennyi időt foglalkozzunk valamilyen tantárggyal. Ajánlatos, hogy ne kombináljuk együtt a rokontantárgyakat, például a matematikát a fizikával, hanem inkább a matematikát magyar nyelvvel vagy valami más tárgygyal. Az időbeosztásnál tekintetbe kell venni azt is, hogy milyen hosszú ideig tudja az ember összpontosítani a figyelmét. Egy huzamban nem ajánlatos többet, mint egy órát tanulni, ezután tartsunk legalább tíz perc szünetet. Ezt az időt használjuk ki arra, hogy felfrissüljünk, ill. kikapcsolódjunk (séta, tornázás stb.). A vizsga előtt a félelem rossz tanácsadó, Általetbe esik az, aki azt vallja, hogy neki minden mindegy, lesz ahogy lesz. Az, hogy a vizsgán jó eredményt érjünk el, mindenkinek saját érdeke. Egyetlen vizsgáztató sem szereti azt a diákot, akinek minden mindegy. ősidők óta ismert tény, hogy a. jó hangulat, jókedv elősegíti a gondolkodást. Fölszabadultan és jókedvűen készüljünk a vizsgákra, és így lépjünk a bizottság elé is. A vizsgaidőszakban kerüljük a stressz-helyzeteket. Konfliktusokkal terhelt diák nehezen állja meg a helyét a vizsgán. Még a vizsgaidőszakban se feledkezzünk meg a sportolásról, a zenéről, a filmről vagy arról, hogy barátainkkal találkozzunk. Ajánlatos valami könnyebb műfajú könyv olvasása is. Az alvásra is bőven kell időt szentelni. Ne hagyjuk figyelmen kívül azt, hogy a vizsgára nemcsak szellemileg, hanem testileg is fel kell készülni. Ez azt jelenti, hogy frissek legyünk, táplálkozzunk rendszeresen, és még az érettségire sem szabad menni korgó gyomorral. Megtörténhet az is, hogy vizsga közben nem jut eszünkbe valamilyen matematikai képlet vagy valamilyen adat magyarból, történelemből stb. Mi a teendő ilyenkor? Essünk pánikba? Nem! Ha pillanatnyi összpontosított gondolkodás után sem jövünk rá, próbáljuk meg közvetett módon megközelíteni a helyes feleletet. Keressük az analógiát, ami ezzel a problémával összefügg, próbáljunk visszaemlékezni arra, hogy a képlet vagy az évszám a könyvben melyik oldalon fordul elő, milyen összefüggésben van más képlettel vagy esetleg más évszámmal. Elhamarkodott válasszal többet árthatunk, mint használunk. Az eddigiekben arról szóltunk, mit tegyünk akkor, ha valamit mégse tudunk. Persze, a legideálisabb az, ha az egész anyagot tudjuk. Ismerni kell a tananyag lényegét, és azt vissza is kell tudni adni. Erre kell törekednünk az érettségi vizsgán is. Ha rendszeresen tanulunk, és nem hagytunk mindent az utolsó napokra, utolsó órákra, akkor az érettségi vizsga a több éves munkánk valódi értékmérője lesz. Csakis tőlünk függ, hogy mennyire sikerül. Bízzunk önmagunk erejében és tudásában. — esi — levelezni • ismerkedni szeretnének □ Fuszkó Mária, 937 01 Zeliezovce, ul. Kpt. Nálepku ő. 43, okr. Levice. 17 éves vagyok, hozzám hasonló korú fiatalokkal szeretnék levelezni. □ Máté Ilona, 935 66 Farná, 6. 489, okr, Levice. 17—19 év körüli fiatalokkal szeretnék levelezni. □ Nagy Vilmos, Puha Ferenc, Farkas Ferenc VU 6377/20 771 00 Olomouc. Mind a hárman tényleges katonai szolgálatot teljesítünk. Kedveljük a tánczenét. 18—20 év körüli lányokkal szeretnénk levelezni, magyar nyelven. □ Kelemen Edit, 940 51 Nesvady I., 157, okr. Komárno. 16 éves vagyok, kedvelem a tánczenét, szeretek olvasni. Hozzám hasonló korú fiatalokkal szeretnék levelezni. MONIKA FELTON (1906. IX. 23.) — angol közéleti tényező. Elítélte az amerikaiak Korea elleni intervencióját. Elnöke az Angol Nőszövetségnek, tagja a Béke Világtanácsnak. 1951- ben megkapta a Nemzetközi Lenin-békedíjat. NICOLAS GUILLEN (1902. VII. 10.) - kubai költő. Jogi tanulmányokat végez, de hamarosan irodalommal kezd foglalkozni. 1937—1938- ban a spanyol polgárháború idején haditudósitó. 1954-ben Nemzetközi Lenin-békedijat kap. 1961 -töl a Kubai írók és Művészek Szövetségének elnöke. Világhírű és népszerű költő, aki a néger folklórból és a népköltészethez fordul, s verseit a forradalom, a társadalmi haladás szolgálatába állítja. Magyarul a Keserű cukornád és a Kubai elégia cimü verseskötete jelent meg. BUGAR BÉLA — Jahodnában (Pozsonyeperjesen) született, és már gyerekkorában szerepelt színdarabokban. Egy járási amatőr fesztiválon látta meg őt Martin Gregor, a Szlovák Nemzeti Színház művésze, és az ö ajánlására lépett az akkor megalakuló Faluszinház társulatába. Alapító tagja a Magyar Területi Színháznak. A „Tavaszelő" cimü filmben főszerepet játszott, több rádiófelvétele van. Sok-sok szerep után is maradt még teljesületlen vágya. S nem is kicsi. Még el szeretné játszani Bánkot, a „Bánk Bán" cimü drámából, s a „Vágy villamosa" főszerepét. De szívesen játszana sok mai tárgyú hőst is egyidejű magyar drámákban. Bugár Béla legfőbb jellemvonása magánéletében a szerénység. Bár főszerepei után bízvást büszke lehetne, mégis megmaradt egyszerű, közvetlen kollégának, embernek. fiatalok ■i /1