A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-04 / 18. szám
Soha le nem hulló csillag TISZTELGÉS TAMÁSI ÁRON EMLÉKE ELŐTT A múlt év végén zárta be kapuit Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Tamási emlékkiállítás, amely a nagy székely író születésének hetvenötödik évfordulója alkalmával összegezve tárta a nagyközönség elé az érdemes írói pálya remekeit. Az író özvegye, Áprily Lajos családja és Illés Endre — Tamásinak holtig hű barátja — rendezte illetve bocsátotta a kiállítás rendelkezésére a Tamási-életmű anyagát. Az évforduló jelentőségét növelte az a tény is, hogy Erdélyben, az író szülőfalujában, Farkaslakán, ezzel egyidőben leplezték le Tamási Áron emlékművét. Ott áll az a nagy mesélő sírja fölött, abban a temetőben, ahol ő maga megpihenni vágyott. „ölemből odateszem a virágokat az apám sírjára, hadd üdvözölje őt is a tavasz, amelyet anynyit és oly nehezen várt örökké. Aztán mozdulatlanul nézem a földet, és az jut eszembe, hogy valamikor én is itt fogok feküdni.“ Tamási-évforduló alkalmával Mihail Benuic, a Romániai írók Szövetségének elnöke a párt központi lapjában, a Scinteiában egy soha le nem hulló csillaghoz hasonlítja Tamásit: „Azok közé tartozik, akiknek csillaga nem hanyatlik alá, nem merül el a láthatáron.“ Ruffy Péter — az egykori pályatárs a Brassói Lapoknál — joggal mondja róla: „Tamási odatelepedett a legsűrűbb magányba, a farkaslaki csendbe, a néma — bár mindennünnen visszhangot verő — halhatatlanságba.“ Tamási Aront nem kell bemutatni az olvasóknak. Neve ismert, nemcsak a magyar nyelvterületen, hanem a tengeren túl is, s mint a székely néplélek megszólaltatója vonult be az irodalomtörténetbe. Témája a székely földből fogan, hősei ott születnek Háromszékben, Csíkcsicsón, vagy éppen a mesés Hargitán. Ez determinálta Tamási minden lépését és minden írását. Féja Géza, a kortárs és jóbarát ezt a következőképpen sommázza: „Midőn véglegesen Magyarországra költözött, merész kísérletet hajtott végre: fejlett élőfát ültetett más összetételű talajba. A kísérlet sikerült, de mindig úgy éreztem, hogy a lelke otthon maradt.“ Valóban otthon maradt az író lelkivilága. Otthon, Farkaslakán, a szőke Nyikó mentén, amely annyira sietve igyekszik a Hargita nyugati lejtőiről, hogy egy falut sem néz meg, amíg Farkaslakán egy kicsit ki nem fújja magát. Tamási Áron pedig, a székely nép küldötte, a Duna mentén is úgy tudja megrajzolni a székely falvak és tájak világát, hogy az olvasó nemcsak lelki, hanem testközelben érzi magához a történés színhelyét. Meseszövése felemel és elandalít, s szinte halljuk a rokkázó lányok s a csűrdöngölőt járó legények nótáját. Táj- és természetképei zenei hangon szólalnak meg: hallani véljük a félelmetes Nemere vad üvöltését s az évszázados fenyők jajgatását. Megkapó színekkel ecseteli a szülőföld báját, műveit lapozgatva szinte halljuk a szőke Nyikó csobogását. Hősei, az Ábelok és Mókák, meg a pityókát szedő lányok, kilépnek a sorok és betűk erdejéből, testet öltenek, magunkévá válnak, úgy hordozzuk őket szívünkben, lelkűnkben. Czine Mihály, a neves irodalomtörténész, Tamási írásművészetét így értékeli: „Remekei olyan tetőket jelentenek, ahonnan messze látni, vissza a múltba, s egyben a jövőt jelentő emberség térés mezőire is.“ Ars poeticája mindig és mindenhol a mélységes humánumból fakad, ami epilógusként ott található halotti értesítőjén is: „Megfogadtam, hogy a szegények és az elnyomottak zászlaját fogom örökké hordani, bármerre vezéreljen is az utam.“ Bepillantás egy iró műhelyébe Egri Viktor Tiszta források című könyvében eddig megjelent kritikái és könyvismertetései válogatásának első részét adja közre.* Az egyes írások keltezési időpontját jelző legkorábbi dátum: 1927. II. 27. (Beszámoló három új szlovenszkói könyvről — megjelent a Renaissance Könyvtár sorozatban), a legutóbbi pedig: 1972, I. 9. (Költészet és valóság — Jegyzetek Andrej Plávka Sóvárgó szerelmes című könyvéhez). Ez a negyvenöt évet felölelő széles skála két okból is érdekesnek, tanulságosnak és izgalmasnak ígérkezhet: egyrészt egy író — szellemi és gondolkodó ember — esztétikai és tapasztalati érésének, világnézeti fejlődésének egyes állomásai, stádiumai felmérésére, megítélésére ad alkalmat, bepillantást nyújtva ezáltal az író műhelyébe, amely egy róla alkotott átfogó kép kulcsa lehet, másrészt lehetővé teszi objektív történelmi tények ítéletét vagy igazolását, irodalmi korszakok, stílusok, szemléletek szembesítését. Egri ereje s fegyvere a közvetlenség, de ugyanekkor közvetlensége jelenti írásainak buktatóit is. Ignotus mondja egy helyen, hogy „másnak az tud igazán élni, akinek saját élete, ha másban él“. Körülbelül mi is ebből az alapállásból juthatunk el a szépíró Egri irodalomkritikai és publicisztikai (egy alkalommal publicisztikai kritikának nevezett) tevékenységének ösztönzőihez. Hiszen innét ered közvetlensége, gondolatfelvetésének gazdag árnyaltsága, vitájában már csaknem okító-oktató jellege is. Ha a Tiszta források-at műfajilag akarnánk meghatározni, azt mondhatnánk, hogy olvasónaplót tartunk a kezünkben, s e megállapításunkat maga a szerző is igazolja. A gondolatokat átfogó, mélyebb összefüggések meglátására ösztönző egységesítő erő azonban az ilyen gyakorlatnál nagyon esetleges, s a szükségesnél is nagyobb mértékben van a véletlenekre, a külső impulzusokra utalva. És ugyanekkor az- tanulságokkal ilyen kritikai gyakorlat esetében meglehetősen reflexív jellegű, ösztönös az író tevékenysége. Az ösztönösség említése viszont nem akar vád lenni Egrivel szemben. Hiszen, ha úgy vesszük, kritikai hitvallásában nagyon is erős hittel és tudatossággal szól az írott szónak az „élet megváltoztatásában“ — játszott szerepéről: „Kezdettől fogva az olyan könyveket kedveltem és tartottam fontosnak, amelyeknek íróját az élet megváltoztatásának gondolata foglalkoztatta ...; ... az ember sorsa jobbra nem fordítható, ha a világ változatlan marad. Az irodalom adjon tehát fegyvert az ember kezébe, hogy ezt a változást végre tudja hajtani“. Dehát megváltoztathatják-e (megválthatják-e?) az írók a világot? Minden bizonnyal nem, mivel a világ rendje a maga — tehát a természet — törvényei és törvényszerűségei szerint folyik és változik tovább. Viszont az ember szellemi és erkölcsi fejlődésének, jelleme formálódásának irányításában mindenképp részt vállalhatnak az írók is. Ami pedig nem más, mint adott és vállalt feladatok. Az író egyébként három részre, ciklusra tagolja kötetét. Az első Egri Viktornak az antifasiszta irodalom legmívesebb és legjellegzetesebb termékeiről írott ismertetéseit fogja össze, miközben tág teret ad saját antifasiszta meggyőződésének is. Megítélésünk szerint Egri antifasizmusa nem. harcos meggyőződésből, hanem mélységes — kezdetben, ha úgy tetszik: polgári — humanizmusából ered, s Egri maga csak később vált az antifasizmus harcosává. Humanizmusa egyszerre elméleti és gyakorlati humanizmus: a másik emberhez az autonóm lényhez illő tisztelettel közeledik, de ugyanekkor éles hangon bírálja az elembertelenítő, az emberi értékeket degradáló Tamási Áron szülőháza Mint ahogy önéletrajzi hősével, Ábellal mondatja. Az emberszeretet mellett a szülőföld iránti mélységes ragaszkodásra tanít kopjafás sírja a farkaslaki temetőben. Másodszor jártam már Farkaslakán, s ismerősként köszöntött a romantikus kis falu, a díszes faragott székely kapuk mint a régi barátok üdvözöltek. Első utam azonban nem a Tamási-portára vezetett, hanem a temetőbe, a legnagyobb székely mesemondó sírjához. Itt, a sírnál látom testet ölteni Tamási költői-írói mondanivalóját, a székely néplélek megszólaltatását. Elkészült már emlékműve. Szervátiusz Jenő kolozsvári szobrászművész faragta ki a Kárpátok szikláiból. Szimbolikusan az a nép jelent meg a művész kezenyomán, amelyből az író fogant, és amely népnek szentelte érdemekben gazdag életét. Az ő emlékműve nem egy embert, egy népet, az ő népét ábrázolja. A székelység szimbolikus szobra méltó elégtétel és jutalom, amit egy nép legnagyobb fiának sírja fölé állíthat. SZÉNÁSSY ZOLTÁN tényezőket is. Valamennyi — e kötetben helyet kapott írása — így válhatott csak az emberi értékek megvalósítása jobb körülményeinek megteremtését szorgalmazó írói-emberi tetté. Érdeklődéssel forgattuk a könyv második és harmadik — a csehszlovákiai magyar irodalmat, valamint a cseh és a szlovák irodalmat tárgyaló — részét is. Észrevételei többnyire még ma is időszerűek (Id. irodalmi-szellemi életünk pezsgését elősegítő javaslatát — 305. old.); tanácsait (a szó szoros értelmében tanácsokról van itt szó) az őszinte segíteni akarás, az irodalmakat féltő aggodalma szülte. S véleményünk szerint a kötet szerkesztése, összeállítása során épp itt nem ártott volna néhány régebbi írásán, kitételén korrigálnia, amelyek annak idején talán megfeleltek a kor követelményeinek, s általános érvényű igazságként hatottak, de ma már túlhaladottak. Itt csak egy példát említenék meg. Fábry Zoltán „A gondolat igaza“ című esszégyűjteményéről szólva Egri agitatív küldetést tulajdonít az esszének (tárgyalt írása 1956-ban jelent meg a Rudé Právoban) és hangsúlyozza, hogy „Fábrynak kissé expresszionista stílusa több egyszerűséget követelne ...“ Bár mi sem tagadjuk az esszé olykor-olykor agitatív (talán inkább mozgósító) szerepét, mégis elsődlegesen „intellektuális közvetítő szerepét“ (Bretter György romániai magyar marxista filozófus tétele) emelném ki, hiszen annak célja — persze az olvasó megnyerésén túl — éppen az olvasó kihívása (látszatparadoxon!), gondolkodásra, állásfoglalásra késztetése. És ennek Fábry valóban mestere volt. örülünk viszont — épp a bevezetőben említettek miatt —, hogy megjelent ez a könyv. Mert aki a Tiszta források-at tartja a kezében, lényegében egy hasznos, aktív élet dokumentumaival, mérföldköveivel ismerkedik. TÓTH LÁSZLÓ * Egri Viktor összegyűjtött kritikáinak második kötete Csöndes esték vallomása címmel a közeljövőben jelenik meg.
