A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-05 / 1. szám
Gépkocsi az árokban. Es mellette Trnka Jozef, a zvoleni Agrotechna igazgató-helyettese A történések lényegét csak az érti, tudatosítja teljesen, aki maga is részese a történésnek vagy eseménynek. Elképzelheti, de ha nem éli át, az már néni ugyanaz. Az az igazi, amit a saját bőrünkön tapasztalunk. De kezdjük az elején.. A Rimavská Sobota-i (rimaszombati) járásban vagyunk. Mint mondták, a dimbes-dombos gömöri táj nagy része kihasználatlan. Ezen igyekszik változtatni egy teljesen új és korszerű terv, aminek lényege a teraszos művelés bevezetése, szőlők, gyümölcsösök telepítése. December lévén a határ kihalt mindenfelé. Füge és Bátka között azonban egész télen dolgoznak a talajgyaluk. Füge község végén az út szélén a jesenskéi (feledi) Agrostav dolgozói, Stano Stanislav és Juharnak Pál, a földmunkálatok vezetői válaszolnak kérdéseinkre: Baleset — A távlati terv — mondja Stano Stanislav — 700 hektár hegyes vidék átalakítása termőfölddé Bátka és Füge között. A legközelebbi terv pedig 1973. szeptember 30-ig átadni a helyi állami gazdaságnak az ültetéshez előkészített 100 hektárt. A déli oldalon gyümölcsösöket,, az északin pedig szőlőskerteket fognak létesíteni. — Körülbelül egy év tehát — folytatja Juhaniak Pál —, hogy el lehet kezdeni az említett 100 hektáron a gyümölcs- és szőlőtelepítést. Mindenesetre jó érzés elképzelni, hogy a ma még parlagon heverő hosszú dombsoron majd gyümölcsfák virítanak és szőlőtőkék integetnek az arra elsuhanó utasok, autók felé. Elhatározzuk, hogy közelebbről is megnézzük, mit művelnek a talajgyaluk, hogy mi is történik a gömöri földdel. A „közelkerülés“ aztán sikerült is tökéletesen ... Délelőtt úgy fél tíz körül gépkocsinkkal mit sem sejtve haladunk Bátka felé, amikor feltűnik egy traktor. Eddig semmi szabálytalannak mondható nincs a dologban. Amikor azonban mellőzni akarunk, hirtelen a traktor mögül előbukkan egy személygépkocsi. Az út három járműnek keskeny. Választhattunk az összeütközés és az árok között. S nekünk nem marad más, mint a kilométerkő és az árok. De előbb még hallom gépkocsivezetőnk hangját: — Kapaszkodjon! Hát igen, de mibe és mikor? Mert mindez egy pillanat műve. Kocsink befúrja orrát az árok aljába. Mi tagadás alaposan összerázódunk. Térd, könyök, fej ide-oda ütődik, de élünk. Komoly baj nem történt. Aztán ki kellene szállni. Sejtelmem sincs és ma sem emlékszem, hogyan, de végül is kint vagyok a kocsiból. A fekete kabátomon éktelenkedő sárfoltok bizonyítják, hogy a cél, közel jutni az édes anyaföldhöz tökéletesen sikerült. Talán azért van, hogy hosszabb ideig szokatlanul csendesek és sápadtak vagyunk mindannyian. A bennüket árokba juttató, a traktort előző gépkocsivezető szaladgál falfehéren körülöttünk három utasával együtt. — Nem történt valami bajuk? — kérdik sorba, majd ajánlják, hogy szálljak be az ő kocsijukba, mikor látják, mennyire didergek. — Én nem fázok — jelentem ki, mert ez volt a valóság. Furcsán néznek rám, s csak később jövök rá, hogy reszketek, reszketek órákon át, mint a nyárfalevél. Számtalan személy- és tehergépkocsi megáll. Mind felajánlja a segítségét. Sajnálkoznak, megbámulnak bennünket, és az orrára bukott kocsit. Nem vesszük igénybe a segítségüket, meg kell várnunk a baleseti járőrt. Maradjon addig a kocsi ott, ahol van. Kolenié Pavol gépkocsivezető elismeri, hogy hibás. Mint magyarázza, a traktor után haladva jobbról ellenőrizte, hogy nem jön-e szembe más jármű, de minket nem vett észre. Ellenőrizte, nem ellenőrizte, ez az amit mi nem tudunk eldönteni. Csak azt tudjuk, hogy mi megláttuk őt, amikor kihajtott a traktor mögül. S ha a mi gépkocsivezetőnk elveszti a lélekjelenlétét és nem az árkot, de az utat választja, ahol ők jöttek szemben, ma e sorok helyett esetleg néhány halálesettel gyarapodik az amúgyis magas baleseti statisztika. Miközben azt állítja, hogy figyelt, azt is bevallja, hogy éjjel két óráig volt szolgálati úton, s ma újra mennie kellett. Bizony nem pihente ki magát és hát ma is nagyon siettek TrebiSovba (Tőketerebesre), ahol a zvoleni Agrotechna egy hizlaldát épít. Siettek, mert már úgyis késtek. Hogy mennyit késtek, azt nem tudom, de hogy ezt a késést megtoldották még legkevesebb négy órával, azt igen. Ugyanis megközelítőleg addig tartott, amíg a környéken rendőrt találtak, s csak akkor mehettek tovább, amikor kijött a baleseti járőr ... Trnka Martin, a zvoleni Agrotechna igazgatóhelyettese is ott fázik, toporog velünk az út szélén. Amikor gépkocsijuk harmadszor is elmegy a rendőrökért, ő már nem tart velük. — Az a gyanúm, hogy kellemetlensége lesz a gépkocsivezetőjüknek — mondom neki. Felhúzza a vállát, nem nyilatkozik. Fázik és kollégájával együtt bevallják, hogy meglehetősen éhesek is. S mi az orrabukott gépkocsinkból előhalászunk egy-egy darab kenyeret. Jóízűen esznek. Qk sem tehetnek semmiről. Lényegében csak utasai voltak a traktort előző gépkocsinak. A harmadik kollégájuk, gépkocsivezetőjük és a mi gépkocsivezetőnk végre megérkezik, Fodor József főtörzsőrmesterrel, a Velky Blh-i (nagybalogi) rendőrállomásról. Első kérdése, nem történt-e senkinek semmi baja. Aztán felbecsüli a kárt, kihúzatja a kocsit... Ezt megelőzően sikerül még néhány szót váltani Koleniő Pavol gépkocsivezetővel, akinek egy kisfia van. Róbertnek hívják. — Miért előzött? — ismétlem újra a kérdést —, hiszen látnia kellett minket. — Nem láttam magukat... Rettenetesen roszszak az utak. Csúszósak, sárosak. — Mégis előzött vigyázatlanul. Ha összefutunk, maga is meghalhatott volna. S mi lett volna akkor a kisfiával? Különben nekem is van egy kislányom. Mi értelme az ilyen sietésnek? — Közben meg is sajnálom. Látni, hogy fáradt, ideges, ijedt. Később rájövök, hogy az ilyenfajta sajnálat mégiscsak felesleges, mert hiszen sokkal rosszabbul is végződhetett volna a dolog a két kocsiban ülő valamennyi személy számára. Amikor kivontatják a gépkocsinkat és megnézik az orrát, nem vagyunk elragadtatva. A kárt 3000 koronára becsülik. De a kocsi megy. Mindenesetre olyan érzéssel ülünk bele, mint a fogorvosi székbe. Rimaszombatban még megbámulják járművünket, de onnan kiérve, már sötétedik. További csodálóink csak a kivilágított benzinkutaknál akadnak, ahol meg kell állnunk. Egész úton Bratislaváig nem hagy el a félelem és a sok miérttel tűzdelt mellékgondolat... Meggyőződésem, hogy nemcsak rólunk van szó. Ezt bizonyítja a baleseti járőr véleménye. Szerintük is nagyon sok a figyelmetlen, könnyelmű, meggondolatlan gépkocsivezető. A közúti balesetek nagy részét a közlekedési szabályok figyelembe nem vétele: a gyorshajtás és az alkoholfogyasztás okozza. Nagyon sok esetben teszik kockára nemcsak a saját, de a mások életét is. Körülbelül ennél a gondolatnál tartok, amikor előttünk egy nagy csoportosulás, sok-sok autó, rendőrök és keresztül kasul pásztázó fények állják el az utat. Valahol Zvolen előtt lehetünk. És nem tévedünk. Egy újabb karambol az, amely miatt meg kellett állnunk. Igaz, nem kell sokáig várni. Egy jajgató férfit raknak a mentőautóba. Gépkocsivezetőnk is beszáll, mert indulhatunk, s közben beszámol: — Annyit láttam, hogy az egyik szemét elvesztette. — Legalább ne beszéljen róla! — szólok rá idegesen, mintha ezzel változtatni tudnék a valóságon. Amúgyis „jó“ hangulatunk ezzel csak fokozódik. És megyünk tovább. Megyünk, mert mindannyian otthon akarunk lenni. És hazaérünk. Azt hittem, otthon a kabátommal együtt levetem a feszültséget és a nyugtalanságot is. De tévedek. Több éjszakán át dühöngök magamra, amiért nem tudok aludni. Mert ha el is szunynyadok, nemsokára látom a traktort, az elénk ugró autót, rándulok egyet és máris ébren vagyok. Szedem a nyugtatókat, de az egyetlen eredmény, hogy megfájdul a .gyomrom. Azt mondtuk és mondjuk, fontos, hogy nem történt semmi. Nem történt, mert élünk. Azaz mégis történt, mert a mi esetünket általánosítani lehet. És a szerencsés kimenetelű baleset is figyelmeztetés: Senki ne könnyelműsködjön! Ne siessen a halálba! T. KASZA IDA Debnár elvtárs talajgyalu-kezelö, aki Fodor József rendőrfőtörzsörmester felbecsüli a kárt munkája gyümölcséből bizonyára eszik és iszik is majd Akik segítettek. Bial András gépkocsivezető és barátja a baleset után szívesen állnak rendelkezésünkre. (Prandl Sándor felvételei)
