A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-04-13 / 15. szám

azért mert szeretlek (3.) Emil Negulescu elkeseredett, rosszkedvű volt. Kislánya, Irina megérezte, hogy édes­apját valami gyötri. Felkereste apja barátját, bírótársát, Muscelanu doktort, hogy tanácsot kérjen tőle. — Az ügyben nem tudok tanácsot adni — mondta Muscelanu bíró —, de azt hiszem, a legokosabban teszed, ha beszélsz édes­apáddal. A kislány késő estig várt apjára. — Még hetekkel azelőtt megígérted, hogy Gabriellát elhozod, bemutatod. Napokig, he­tekig vártam, de nem tartottad meg az ígé­reted. Pedig mielőtt megházasodnál, én is meg szeretném ismerni — mondta Irina. — Tudni szeretném, hogy megértjük-e majd egymást. Kérlek, mielőtt feleségül vennéd, hozd el... Vagy talán meggondoltad a dolgot? ... Negulescu szótlanul hallgatta kislányát, majd maga mellé ültette, megsimogatta aranyszőke haját, magához ölelte. — Most nem hívhatom meg. Lehet, hogy majd később. Majd meglátjuk ... Ionescu mérnök is feldúlt lelkiállapotban élt. Nem érdekelte a munkája, állandóan fele­ségére, Gabriellára gondolt. Amíg személye­sen nem ismerte Emil Negulescut, egy pilla­natig sem hitt abban, hogy Gabriella komo­lyan elválik tőle. — Mit tegyek? Egyezzek bele a válásba? — kérdezte barátját és munkatársát. — Azt hiszem, a legokosabban teszed, ha elválsz. De a tárgyalás előtt beszélj még Gabriellával, próbáld meggyőzni. Talán sike­rül ... Ionescu mérnök megfogadta barátja taná­csát, de helyzetét kilátástalannak látta. Amióta megismerte Negulescu doktor erköl­csi nézeteit és emberiességét, érezte, hogy házassága zátonyra futott, a bíró az az ember, aki miatt végleg elvesztheti feleségét. Különös érzéssel, aggódva készült a buka­resti útra, és amikor megérkezett Gabriella lakására, szinte félelem fogta el. Az asszony véglegesen eldöntötte: elválik, új életet kezd. De folyton üldözték a közös emlékek, szerelmük legszebb pillanatai; nem tudott tőlük szabadulni. Emil Negulescut na­gyon megszerette, tisztelte, de a szíve mélyén még a férjét is szerette. Gabriella kedvesen fogadta a férjét. Számí­tott rá, hogy a tárgyalás előtti napon fel­keresi. — Beszélni szeretnék veled — kezdte Iones­cu. — Vannak dolgok, amiket mi ketten egy­más között kell, hogy elintézzünk. Gabriella meglepődött. Nem számított rá, hogy Ionescu ilyen simán beleegyezik a válás­ba. Bosszúsan jegyezte meg: — Erre már én is gondoltam, — de rögtön észrevette, hogy ok nélkül megbántotta a fér­jét, ezért közelebb húzódott hozzá, megsimo­gatta a kezét, majd, hogy időt nyerjen, kedve­sen javasolta: — Főzök egy jó kávét. A hosszú úton biztosan alaposan elfáradtál. Ionescunak jólesett a néhány kedves szó. — Bukarestben te főzöd a legjobb kávét, bizony jól esne... Az illatos, friss kávé néhány percen belül az asztalon volt. — Tulajdonképpen miért jöttél? — kérdez­te Gabriella. — Miben szeretnél velem meg­egyezni? — Elsősorban a közösen szerzett vagyonra nézve. Nincs sok, hiszen csak néhány hónapja vagyunk együtt, de ezt a kérdést is tisztáz­nunk kell. — A pénz, amit te kerestél, a .tiéd, amit pedig én kerestem, az az enyém. Mindketten dolgozunk, egyikünk sincs a másikra utalva. A lakást pedig elcseréljük. Két kisebb lakás­ra.,. — És a bútor? ... — Ez is egyszerű! A tiédet te, az enyémet meg én viszem el. Azt hiszem, ebbe bele­egyezel, nincsen olyan problémánk, amit ne tudnánk megoldani. — Búcsúzáskor még egyet szeretnék tőled kérdezni: Szerettél? És Negulescut jobban szereted, mint engem? ... Gabriella néhány másodpercig hallgatott. Szeme könnyes lett, majd elcsukló hangon válaszolt: — Nagyon szerettelek, és még ma is szeret­lek. Emilt becsületes viselkedéséért tisztelem, és őszintén megmondom, meg is szerettem. A válás nekem sem könnyű ... Ionescu nem válaszolt. Felállt, kezet csókolt Gabriellának s elment, Elérkezett a válóper napja. Emil Negulescut váratlan meglepetés fogadta a bíróságon. Gabriella és Ionescu bontóperét bírótársa megbetegedése miatt neki osztották ki. Ret­tentően izgatott lett. — Ez teljesen lehetetlen, őrültség! — mond­ta és követelte, hogy másra bízzák a tárgyalás lefolytatását. De hiába tiltakozott. A bíróság elnöke nem volt az épületben, édesanyját temette, más bírónak meg nem volt szabad terminusa. Emil Negulescu tudta, hogy ha érzelmei alapján dönt, elveszti bírói tekintélyét, ha pe­dig nem választja el a házasokat, örökre elveszíti azt, akit mindennél jobban szeret. A bíróság megkezdte a tárgyalást. Negu­lescu nagyon kellemetlenül érezte magát. Csöndesen, meggondoltan és nagy körültekin­téssel vezette a tárgyalást. Kihallgatta a tanú­kat, majd a felperes, Gabriella ügyvédjét szó­lította : — Ragaszkodik ügyfele a váláshoz? — kér­dezte. — Igen, ügyfelem minden körülmények között ragaszkodik a váláshoz. Bukarestben akar élni, ahová hivatása köti. Férjét nem követheti • vidéki útjain — jelentette ki Gab­riella ügyvédje. Ionescu mérnök ragaszkodott álláspontjá­hoz: szereti a feleségét, nem tud nélküle élni. Gabriella idegesen, meglepetten könnyezve hallgatta a férjét. Ezután Emil Negulescu, a bíró beszélt: — Az ügyet, melyet én is jól- ismerek, a bíróság megvitatja. Tanácskozás után meg­hozzuk a döntést. A jelenlévők mély csendben várták a dön­tés kihirdetését. Iriha, Emil Negulescu lánya is váratlanul megjelent a teremben. — A bíróság hosszas mérlegelés után vissza­utasítja Gabriella Ionescu festőművész kere­setét. Indoklás: a házasfelek csak nagyon rövid ideig éltek együtt, így nem volt alkal­muk meggyőződni arról, hogy tudnak-e közö­sen élni, vagy sem ... A jelenlevők csalódottan hallgatták a halál­sápadt bírót, aki el-elcsukló hangon, könnyes szemmel folytatta a döntés indoklását.- Vége -A Hét képes mini-filmregénye Román film # Rendező: Mihai Facob # Főszereplő: E. Schaffer

Next

/
Oldalképek
Tartalom