A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-06 / 14. szám
LENÁRT elvtárs 50 eves A népeink, csehszlovák szocialista hazánk javára kifejtett alkotó munka közepette ezekben a napokban töltötte be 80, életévét Jozef Lenért elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára. 1923. április 3-án született Liptovská Porúbka községben, munkáscsaládból. A polgári iskola befejezése után az egykori Bata cipőgyárban Svitben és Gottwaldovban mint munkás, vegyész dolgozott és közben elvégezte a vegyipari szakiskolát. Ifjúságát kommunista munkáscsaládban élte le, szülőfalujában, ahol aránylag erős volt a kommunista pártszervezet, ez és a két üzem munkásmozgalmi erői alakították jellemét, osztályöntudatát, politikai és világnézeti tájékozódását. A kizsákmányolással, a szociális és nemzeti elnyomással a fasiszta rendszerrel szembeni ellenállásának megnyilvánulása volt aktív részvétele az illegális munkában. i943-ban belépett a kommunista pártba. Mint fiatal kommunista részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben. A fasizmus ellen, az új, szociális és nemzetiségi szempontból Igazságos Csehszlovákiáért vívott harc nagy forradalmi tapasztalattal szolgált a számára, hozzájárulva politikai és emberi arculatának kialakításához. A szovjet partizánok oldalán vívott közös harcban elmélyült forró és őszinte viszonya a Szovjetunióhoz. Csehszlovákiának a szovjet hadsereg által történt felszabadítása után, amikor a pártban kezdett érvényre jutni és megvalósulni a nemzeti demokratikus forradalom, Jozef Lenárt elvtárs erőit a pórt szolgálatába állította. Mint a Svlt vállalat üzemi pártbizottságának titkára s később mint a popráül körzeti pártbizottság vezető titkára kivette részét a párt építéséből és tevékenységének fejlesztéséből. Harcolt a demokratikus és forradalmi változások megvalósításáért társadalmunkban, a termelés felújításáért, az államosításért, a földreformért, a népi hatalom megszilárdításáért. Lenárt elvtársat 1947-ben a párt megbízta, hogy az SZLKP Központi Bizottságán dolgozzék. Abban az Időben történt ez, amikor kiéleződött a politikai helyzet Szlovákiában, amikor a reakciós burzsoázia elleni küzdelemben a párt mozgósította a dolgozókat a forradalmi célok és szükségletek következetes megvalósításáért. Lenárt elvtárs a februári győzelem után tevőlegesen kivette részét a szocialista iparosítás, a mezőgazdaság szövetkezetesítése, az oktatásügy, a tudomány fejlesztése és Szlovákia kulturális felemelkedése programjának megalkotásából és megvalósításából. E program megvalósításának szolgálatába állította — mint pártfunkcionárius, mint a partlzánskei Augusztus 29 Cipőgyár igazgatója és később mint könnyűipari miniszterhelyettes minden erejét, tehetségét és képességét, Mint tapasztalt funkcionáriust 1953-ban Lenárt elvtársat a párt Moszkvába küldte tanulni az SZKP KB pártfőiskoléjára, ahol elmélyíti elméleti ismereteit és gyakorlati tapasztalatait a Szovjetunió Kommunista Pártja lenini politikájának megvalósításával kapcsolatban és közvetlenül megismerkedik a szovjet emberek életével. Moszkvából visszatérve, 1956-tól mint az SZLKP Bratislava! Kerületi Bizotságának vezető titkára, 1958-83-ben mint az SZLKP KB titkára tevékenykedett, 1962 októberétől 1963 szeptemberéig a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke volt. 1958 júniusa óta a CSKP KB tagja és 1962. decemberétől elnökségének tagja. 1962—63-ban az SZLKP KB Elnökségének tagja volt. Ezekben a felelős párt- és állami funkciókban, abban az időben, amikor a párt új, bonyolult feladatokat oldott meg, és amikor le kellett küzdeni az előző időszak fogyatékosságait és hibáit, Jozef Lenárt elvtár* * kommunista felelősséggel harcolt a lenini elveknek a párt életében és munkájában való megvalósításáért, a társadalmi problémákhoz való osztályhozsáállásért, a céltudatosságnak és a realitásnak a politikában való alkalmazásáért és az alkotó módszerek alkalmazásáért a szocialista építés elméletében és gyakorlatában. Nagymértékben hozzájárult a Szlovák Nemzeti Felkelés, különösen az SZLKP V, illegális Központi Bizottsága feladatai történelmi jelentőségének helyes értékeléséhez. Hozzájárult az SZLKP vezetésének ún. burzsoá nacionalistái ellen kikonstruált vádakkal összefüggő hibák kiküszöböléséhez. 1963 és 1968 között a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének tisztét töltötte be. A népgazdaság stagnálásának leküzdésére, a népgazdaság intenzitásának növelésére és új, dinamikus fejlődésére irányuló erőfeszítések köze-Gtte, a tudományos-műszaki forradalom előreladásának időszakában küzdött az irányítás tudományos megszervezéséért, a termelés racionalizálásáért, a tudományos-műszaki haladásért, a csehszlovák gazdaságnak a nemzetközi szocialista munkamegosztásba való hatékonyabb bekapcsolásáért, különösen a Szovjetunióval való gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés elmélyítéséért. Ez az igyekezet jelentősen megnyilvánult abban, hogy Lenárt elvtérs tevőlegesen részt vett a tökéletesített irányítási rendszer marxtsta-lenlnlsta elveken nyugvó elveinek kidolgozásában, s ezeket az elveket következetesen és felelősen alkalmazta a gyakorlatban a revizionista nézetekkel és praktikákkal s a merevséggel és a konzervativizmussal szemben, Lenárt elvtárs 1968 áprilisában a CSKP KB titkára lett. A pártban és a társadalomban megnyilvánult súlyos válság éveiben Lenárt elvtárs határozott, elvhű, öntudatos és áldozatkész kommunistaként mutatkozott, aki hű a proletár internacionalizmus eszméjéhez és odaadó barátja a Szovjetuniónak, Jozef Lenárt elvtárs hozzájárult az antiszociB- lista és jobboldali opportunista erők vereségéhez, a viszonyok konszolidálásához, a pártban és a társadalomban különösen az 1069 májusában elfogadott végrehajtási irányelvek megvalósításához, amikor a CSKP Központi Bizottságának gazdasági titkárságának titkári tisztségét töltöttebe. Sokéves funkcionáriusi tapasztalatait felhasználta Csehszlovákia Kommunista Pártja marxistaleninista jellegének megújításával és egységének megszilárdításával kapcsolatban. Az SZLKP KB plénuma 1970 februárjában Lenárt elvtársat megválasztotta, az SZLKP KB első titkárává. Tagja a CSKP KB Elnökségének és titkárságának, az SZLKP KB Elnökségének és titkárságának, parancsnoka a szlovákiai népi milíciáknak, tagja a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága Elnökségének, elnöke a Szlovákiai Nemzeti Front Központi Bizottsága Elnökségének, képviselője a Szövetségi Gyűlésnek és a Szlovák Nemzeti Tanácsnak. Vezető párt- és állami funkciókban Jelentősen hozzájárult társadalmunk konszolidációs folyamatának betetőzéséhez. Következetesen és alkotó módon küzdött és küzd a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa irányvonalának megvalósításáért és természetes tekintélyével elősegíti a párt vezető szerepének megerősödését a dolgozók között. Jozef Lenárt elvtárs példaképe a becsületes, áldozatkész és szerény kommunistának, csehszlovák hazafinak, akinek életét az alkotó munka tölti ki a nép javára, a szocialista haza felvirágoztatására. Mint politikus és államférfi, hű internacionalista, következetesen törekszik a testvéri Szovjetunióval való barátság és szövetség elmélyítésére, a szocialista világközösség országai egységének és sokoldalú együttműködésének megszilárdítására. Aktív tevékenységével hozzájárul a nemzetközi kommunista é* munkásmozgalom erőinek összekovácsolódásához, a béke és a szocializmus világméretű győzelméhez. Jozef Lenárt elvtárs több kitüntetés viselője. Ilyenek: a Győzelmes Február érdemrend, a Szlovák Nemzeti Felkelés érdemrend, az 1948. február 25 érdemrend, „Az országépítésben szerzett érdemekért“ kitüntetés, a népi milícia fennállásának 10, évfordulója alkalmából kiadott kitüntetés, birtokosa több emlékéremnek, a Szovjetunió Vörös Zászló Rendjének. Baráti kézfogát: Breztnyev előtárt és Gustáv Huták, a CSKP főtitkára Jozef Lenárttal, az SZLKP Lenárt elvtárt KB első titkárával A CSEMADOK K ö « p o n 11 Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik.»* OBZOR kiadóvállalat gondozásában. Főszerkesztő: Major Ágoston. Főszérkesstő- Arpád, Telefon: főszerkesztő: 341-34. főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkess„ tesz tőség: 890 44 Bratislava, Obchodn* u. 7. -Postafiók: C. 398. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat», Külföldre szóló előfizetéseket elintézi PNS - Üstredná expedícla tlaée, helyettesi Ogivald Árpi ség: 328-65, Szerkeszt: >Sta HírlapszolgáletZi l ....................... ...........„............. ......... ________ ___ *3419 Bratislava. Gottwaldovo nám. 48 VII. Nyomja a Víchodoslovenské tlaőiarne, n. p. Koilce, Előfizetési dl) negyedévre 39,- Kos, fél évre 78,- Kés. égés* évre 156,- Kis. Kéziratokat nem őrsünk meg és nem küldünk vissza. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. INDFX: 454 32. Nyilvántartási szám: SUTI 6/48. Címlapunkon L, Absolon, 'a 24. oldalon PrandI Sándor felvétele