A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-30 / 13. szám
Egon Erwin Kisch prágai német textilkereskedő családból származik. Német nevelésben részesült és cikkeit is németül írta prágai német újságoknak. Minthogy cseh körökben is sokat megfordult, ezért cseh Újságoknak is írt cikkeket. Kisch cikkeiben sohasem találkoztunk nacionalista vagy soviniszta kijelentésekkel, de annál gyakrabban találkoztunk írásaiban haladó, majd később marxista nézetekkel. A világsajtó Egon Erwin Kischt „száguldó riporternek“ nevezte, mert mindig és mindenütt ott akart lenni és volt is, ahol valami világesemény történt. Számtalan szenzációs riportot írt, többek között Redl ezredesnek, az Osztrák—Magyar Monarchia vezérkari főnökének kémesetét. Híresebb riportjait könyvalakban is kiadták, a legnevezetesebb riportkönyve „Cárok, pópák, bolsevikok“ c. könyve, melyben a cárizmus bukását írja meg és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét dicsőíti. További ismertebb könyvei: Titokzatos Kína, Amerikai paradicsom. Szenzációk vására, Mexikó felfedezése stb. Egon Erwin Kisch azok közé a világhírű riporterek közé tartozott, aki az egzotikus és szenzációs problémákon túl lehatolt a társadalmi problémákig és ezek szociális megoldásáig, mesteri rövidséggel és stilisztikai csiszoltsággal riportjai a művészi próza integrális részévé váltak. Egon Erwin Kisch a kiváló újságíró halálánakj 25. évfordulója alkalmából egy epizóddal emlékezünk meg írói tevékenységének kezdetéről. Első költeményeit, amelyeket még diákkorában írt E. Kisch aláírással, karácsony táján egy szerkesztőnek adta át, aki egyben hirdetési ügynök is volt, egy a német családok körében igen olvasott hetilapnál. Erről különben az író saját maga igy emlékezik meg: ... A szigorú iskolai előírások miatt nem mertem odabiggyeszteni a teljes „Egon“ nevet, ahhoz viszont, hogy álnevet használjak, túlságosan büszke voltam a műveimre. „E. Kisch“ volt tehát az aláírás — így aztán ott, ahol akartam, elbüszkélkedhettem a szerzőséggel, ahol pedig kellett, egyszerűen letagadhattam. A várakozás izgalmában reszketve nyitottam ki a lap karácsonyi számát. Egy sor se volt benne A következő vasárnap aztán megjelent az egyik költemény. Az első oldal alsó sarkában lapult. Mennyire tetszhetett a szerkesztőnek, hogy az első oldalra nyomtatta! Hogy lett Egon Kischből Egon Erwin Kisch? Minthogy költőknél nem volt szokásos, hogy keresztnevüket megrövidítsék, ezért a szerkesztő is törölte az „E“ utáni pontot és kiegészítette a nevet. „Erwin Kisch“ állt a költemény alatt. Hogy hogy jutott éppen ez az eszébe, nem tu-i dóm; soha életemben nem hívtak Erwínnek. A karácsonyi szünidő utáni kedden, az új évszázad első tanítási napján, már jókor ott voltam az osztályban, hogy osztálytársaimnak a legszigorúbb titoktartás mellett megmutassam a halhatatlanság felé vezető utam bizonyítékát. Néhányan már olvasták is a verset, s a hamis keresztnév ellenére is ráismertek annak a körmére, aki különben az iskolai futballújságot szerkeszti. Tehát, ama keddi nap reggelén, mialatt osztálytársaimmal még nagyban vitatkoztam, vajon költeményem köpedelem-e avagy „kiköpött mestermű“, belépett az osztályba Garzaroni (gúnynéven Karceróni), kémiatanár, szokása szerint egész sereg kísérleti üveget, kémcsövet és retortát cipelve magával. Alig lépett fel a katedrára, máris engem szólít. A dolog feltűnő és nyugtalanító, mert alig pár napja, hogy Karceróni kihívott. Odalép egészen a közelembe és úgy mered rám, mint valami hatalmas szörnyeteg a szegény kis törpére. Hirtelen odanyom az orrom elé egy kémcsövet: — „Mi van ebben?" Segítségért könyörgő tekintettel fordulok áz osztályhoz. — Forduljon az ablak felé — mondja erre Karceróni. — Mi van a kémcsőben? Méreg van benne, — gondolom — de nem szólok semmit. — Tehát nem tudja. — Messziről látszó lendülettel hatalmas ötöst kanyarint az osztálykönyvbe. — Elégtelen. — Aztán hozzáteszi: Az utóbbi időben valami Kisch verseit olvastam. Talán bizony maga az? Mindenki lélegzetvisszafojtva hallgat. Talán tud róla? Elsápadok. Sorsomnak egy pillanat alatt el kell dőlnie. — Nem — felelem. De mégsem akarom egészen megtagadni az írásomat, ezért hozzáteszem: — A bátyám írta a verseket. Az osztályban olyan nagy a csend, hogy még a hópelyhek hullását is hallani. Tényleg tud a dologról? Lehet, hogy Karceróni következő mondata hazugságom harsány leleplezése lesz, s ha megállapítja az igazságot, az azt jelenti, hogy máris búcsút vehetek az iskolától. — Ügy lászik, az egész család tudománya a bátyjába szorult, mint a fába szorult féreg — mondja Karceróni. Megjegyzésére feloldódott a feszültség, az osztály hangosan nevet, s ebben a nevetésben ott cseng az öröm is, hogy a labdarúgó csapat nem veszti el balszélsőjét. Ez volt az első eset, hogy a diákok Karceróni óráján nevettek, mert ilyesmi eddig még nem fordult elő. És — Karceróni velük nevet, őt is magával ragadja tréfájának félreismerhetetlenül megmutatkozó hatása, őt magát is valósággal lenyűgözi utolérhetetlen humora. — Úgy bizony — nyögi bele a lassan lecsillapuló nevetésbe — néha egy és ugyanazon családban is akad egy okos ember és egy tökéletesen mamlasz. Megint felzúg a nevetőorkán, ki ne örülne, ha a tanár beesik a csapdába, hozzá még egy ilyen gyűlöletes alak, mint‘Karceróni. Ezután még két és fél éven át voltam Karceróni diákja, aki félévkor mindig elbuktatott. De nem neheztelek rá azért, mert két és fél éven á1 egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy köszörülje rajtam a humorát, egekig magasztalva annak a tehetséges Erwinnek megnyilatkozásait, hogy mellette Egont, ezt a „méltatlan ikret“ lepocskondiázza. És így lett Karceróni, a kémia tanára, Egon Kisch első kritikusa. (rp) Fokozni az ideológiai harcot Az idő halad — senki sem állíthatja meg. Kegyetlenül múlnak életünk napjai, hónapjai és évei. Az élet az emberi tevékenység megállíthatatlan áradata. Az életnek léteznek azonban olyan erői is, amelyek ellen harcolni kell, hogy az emberiség meg ne semmisüljön. Ezek az erők az imperializmus oldalán állanak, s bármikor képesek háborút kirobbantani, ha az emberiség háború ellenes harca nem elég hatásos. A Szovjetunió és a többi szocialista ország, valamint a békeszerető államok következetesen és eredményesen harcolnak a világbéke megőrzéséért. Éppen ezért minden ember elgondolkozhatna azon, hogy mennyit tesz a háborúk, az egész világot megsemmisüléssel fenyegető világégések megakadályozása érdekében. A szocialista államok szilárd eszmei cs politikai egysége halálra ítél minden olyan imperialista kísérletet, amely a szocialista tábor népeinek befolyásolására irányul. Mégis nagy hibát követnénk el, ha nem látnánk, hogy egyes politikailag fejlett emberek gyakran hatása alá kerülnek a burzsoá propagandának, amely társadalomellenes, a szocializmus számára ellenséges, antiszovjet cselekedetekre provokálja őket, hogy ezzel megbonthassa a szocialista államok egységét Következetesen le kell leplezni életünkben a burzsoá propagandát, a szocializmus és kommunizmus ellen irányuló támadásokat, jelentkezzenek azok bármilyen köntösben. Ideológiai munkánk legfőbb célja azonban az, hogy a gyakorlatban is megvalósítsuk a sokoldalúan fejlett szocialista ember nevelését. Ez a feladat hosszúlejáratú és állandó célja ideológiai munkánknak. Nem kevésbbé fontos feladatunk megmagyarázása a Szovjetunió vezette békepolitikának, amely Európa kollektív biztonságának megteremtésére irányul. Az összeurópai konferencia előkészítő tanácskozásaiba és a leszerelési tárgyalásokba Albánián kívül minden európai állam bekapcsolódott, hogy hozzájárulhasson kontinensünk kollektív biztonságának megteremtéséhez. Kontinensünk problémáinak megoldása, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése eszméinek terjedése, amely a szocialista államok céltudatos politikájának az eredménye, nem jelenti a két rendszer közötti osztályharc megszűnését. Csupán azt jelenti, hogy ebben a harcban elutasítjuk a katonai erők és módszerek bevonását, amire az imperialisták oly gyakran törekednek. Ugyanakkor azonban megengedhetetlennek tartjuk a burzsoá eszmékkel való megbékélést. A szocializmus és a kapitalizmus között az ideológia frontján nincs és nem is lehet békés együttélés. Pártunk munkájában a fő súlyt a marxizmus-leninlzmus propagálására, a tömegek mozgósítására helyezi, azon politikai céloknak a megvalósítása érdekében, amelyek hűen tükrözik a dolgozók érdekeit. Mindenkinek tudatosítania kell alapvető feladatát a társadalommal szemben! Ez azt jelenti, hogy le kell mondanunk önző érdekeinkről, azt jelenti, hogy egyéni érdekeinket a társadalom érdekeinek tükrében kell szemlélnünk, s annak alá kell rendelnünk, hogy életünk egyre gazdagabbá és teljesebbé váljon és erősítse a békét. Az idő halad — senki sem állíthatja meg. Kegyetlenül múlnak életünk napjai, hónapjai és évei. Az élet az emberi tevékenység megállíthatatlan áradata, amely alapja és feltétele minden emberi haladásnak. STEFAN 8MATRALA O Egon E rvin halálának 25. évfordulójára Kisch
