A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-09 / 10. szám

!□ austa Vitali ingatlanközvetítő a múlt év októberében felkereste a római városi ta—11 nácsot és tolmácsolta kliensének, Thomas

Merrick kaliforniai milliomosnak az ajánlatát: hajlandó egymillió dollárt kifizetni a Colosseumért és további egymilliót befektetni az antik Róma egyik legmarkánsabb műemlékének tatarozásába, karbantartásába, természetesen azzal a feltétellel, ha aztán belépődíjat szedhet, amit azonban hajlandó lett volna megfelezni a római magisztrátussal.

Az AP sajtóügynökség jelentése szerint a római városi tanács egyáltalán nem háborodott fel, csak éppen egymillió helyett — egymilliárd dollárt kért. Ez azonban nem igaz. Az ajánlatosak megdöbbenést váltott ki, mert felhívta a figyelmet a Colosseumnak és műemlékek további tucatjainak kétségbeejtő állapotára.

Beda Venerabilis teológus ezt írta a nyolcadik században: „Ha elpusztul a Colosseum, elpusztul Róma.“ A Colosseum ugyan eddig még nem dőlt össze, de állapota olyan kritikus, hogy be kellett zárni a turisták elől, s falain csak úgy hemzsegnek a feliratok „Pericolo—Danger—Gefahr“ — több nyelven felhíva a látogatók figyelmét a veszélyre.

Hasonló feliratok „ékeskednek“ végesteien végig a szomszédos Forum Romanumon is. Az ősi Palatinus falait, amely körül az eredeti Roma Quadrata keletkezett, csak a vas- és fa támasztógerendák erdeje menti meg az összeomlástól. A szomszédos Santa Maria Antiqua, a Forum legrégibb keresztény építménye, Róma negyven Mária-templomának egyike, amelyet ősi pogány templomból alakítottak át, már hosszabb ideje be van zárva.

Nem engedik be a látogatókat a Belvederének, Septimus Severus császár nagyszerű palotájának teraszaira. Bár ez lenne a legrövidebb út, nem lehet innen, a Pantheontól lejutni a stadionhoz.

Az erősen megrongálódott Santa Maria Maggiore falára valaki krétával felírta: „Attenzione — angeli caduti“ — „Vigyázat, potyognak az angyalok !“

A római műemlékvédelmi hivatal — a Sovritendenza alle antichitá di Roma — kidolgozta a főbb műemlékek karbantartásának ötéves tervét. Csak a legszükségesebb fenntartási — nem javítási — munkálatok négymilliárd lírába kerülnének. Ebből 1,3 milliárd jutna a Forum Romanum és a Palatinum, 800 millió Caracalla thermiának, 300 millió a Colosseum, 400 millió a Domus Aurea, Nero arany házának karbantartására, ahonnan az őrült császár nézte, hogyan ég Róma. Ma innen nézhetné, miként pusztul az antik Róma, csakhogy a Domus Aurea szintén a látogatók elől elzárt műemlékek listáján szerepel.

Róma antik műemlékei szüntelenül pusztultak az ötödik és a hatodik században a barbár népek támadásaitól. Van egy reneszánszkori szójáték, mely szerint „amit nem pusztítottak el a barbárok, azt elpusztították a Barberinik“ . — egy előkelő római arisztokrata család, amelyből több pápa származott. A pápai uralom idején, amely gyakorlatilag csak 1870-ben, az egységes Olaszország létrejöttével ért véget, Rómának nem volt városi tanácsa, sem saját polgármestere. A széthulló antik épületekből kőtömböket, oszlopokat hordattak el az arisztokrácia tagjai palotáik építéséhez.

1870 után, amikor Róma Itália fővárosa lett, Viktor Emmanuel király igyekezett lemásolni III. Napóleon neoklasszicista pompáját, akit abban az időben fosztottak meg Franciaországban a tróntól. Az építmény, amely mindenünnen szembe tűnik, akárhol jár az ember, a köztársasági Forum Romanumtól a császári Forum Trajanumig, az első olasz uralkodó fellengzős emlékműve.

A fasiszta uralom idején Mussolini könyörtelenül az antik romok között vezette a fő körforgalmi utat, mely megkerüli a Colosseumot. Ezen az úton — a Via dei Fori Imperialin — ma 8000 gépkocsi halad végig óránként, sőt a június 2-i katonai díszszemle alkalmából tankok is végigdübörögnek rajta.

Olaszország lakói nem tekintenek olyan hagyományos szeretettel Rómára, mint például a franciák Párizsra, az osztrákok Bécsre, a magyarok Budapestre, a csehek Prágára vagy az oroszok Moszkvára. Az ő számukra Róma mindenekelőtt a túlméretezett és gyakran botrányoktól megrázott államapparátus székhelye meg legfeljebb a vatikáni „papgyártó“ nagyüzemé. Az iparosított

Torinóból, a kereskedőváros Milánóból, a vörös Reggio Emíliából s a földnélküli Kalábriából meg a maffia uralma alatt nyögő Szicíliából csak azért járnak ide a vagyonosok, hogy a minisztériumokban ügyeik elintézését sürgessék és megállapítsák, melyik tisztviselőt lenne a legjobb „megkenni“. A fiatal munkanélküliek délről munkát keresni jönnek fel a fővárosba, s aztán elképzelhetetlenül nyomorúságos kunyhókban laknak a San Sebastiano és a San Ostrense külvárosokban, vagy a bűnöző alvilágban kötnek ki. Szép, formás, vidéki lányok feljönnek, hogy ott üldögéljenek a Via Veneto kávéházainak teraszán, abban a reményben, hogy feltűnnek sorban valamelyik filmrendezőnek, aztán egy milliomosnak, gazdag turistának, római polgárnak s végül egyáltalán valami férfinak, akinek 10 000 líra van a zsebében.

„Csúf, hatalmas, lakhatatlan“ — írta Rómáról a torinói La Stampa. 700 000 autó özönli el az utcákat, ahol a szó szoros értelmében nem lehet megmozdulni. A távoli külvárosok „vörös övezetén“ kívül Róma a hivatalnokok és kiskereskedők improduktív városa. Valaki kiszámította, hogy minden 93 lakosra jut egy szatócs és 105 lakosra egy trattória, vagyis vendéglő. Az itteni gazdagok nem tartoznak a nagyiparosokhoz és a fináncburzsoáziához. Azok túlnyomórészt Milánóban székelnek. Inkább a régi konzervatív pápai arisztokrácia lakik itt. A Barbeninik VIII. Urbán pápa unokaöccsétől, a Borghesék V. Pál pápától származtatják magukat. A Villa Borghese ma nyilvános park, és Gíulio Valerio Borghese herceg, aki a háború után egy antifasiszta ellenálló meggyilkolásáért tizenöt évet kapott, tavaly fasiszta puccsot kísérelt meg. A Buoncompagnocsaíád őse XII. Gergely pápa törvénytelen fia volt, s olyan rosszul megy a soruk, hogy a Via Venetón levő palotájukat bérbe adták az amerikaiaknak, akik itt követséget rendeztek be.

Frederico Fellini, a világhírű filmrendező filmtrilógiát alkotott Rómáról, ezek: Édes élet, Satiricon s a legújabb Fellini-alkotás, amelynek ősszel volt Rómában a premierje, a Mamma Roma. Az utóbbi film a római társaság vitriolos kritikája, amit Fellini a reá jellemző kontrasztokkal ér el — a gladiátorokra emlékeztető huligánok bandája, amint motorkerékpárokon száguldoznak az antik műemlékek körül, a hatalmas“ zabálás közepette ábrázolt mai arisztokrácia. amely semmiben sem különbözik az antik császári udvarok kéjenceitől a hanyatlás korában.