A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-09 / 6. szám
A régi losonciak még jól emlékeznek a pakfongyárra és annak negyedére. Igazi prolinegyede volt a városnak. Itt született munkásszülők gyermekeként Molnár László. (Hatan voltak testvérek, akik közül már csak hárman vannak életben.) Négy gimnázium elvégzése után az asztalosmesterséget tanulta ki, s azóta is mint asztalos dolgozik. Ügy érzem, elégedett ember. Amit az élet adhatott neki — megkapta. Igaz, a szakmai elismerést nem ajándékként. 1945 után az asztalosok szakszervezete losonci csoportjának lett az elnöke, majd a szakszervezeti tanács helyi és kerületi választmányának tagja. Szívós következetességgel tanult, képezte magát, hogy megfeleljen hivatásának. így lett belőle a mai „MIER" bútorgyárban előbb mester, majd üzemvezető, üzemi igazgató, majd vállalati igazgató. Munkásként kezdte és kitartó szorgalmával verekedte fel magát — üzemi viszonylatban — a legmagasabb »polcig"... Terveiről, vágyairól kérdezem szépen berendezett Lenin úti lakásában. — Személyes terveimről nem sokat mondhatok. Mint nyugdíjas is segítem az üzemet, melytől nehezen tudok megválni. Szeretnék még sok mindent tenni a köz érdekében ... Kinyit egy fiókot, és előszedi kitüntetéseit. Ezek az elismerések úgy jelzik élete pályáját, mint megtett utat a kilométerkövek. Eddigi munkájáért, érdemeiért megkapta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóján a kormány és a Szakszervezetek Központi Szövetsége díszoklevelét. A város felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából díszoklevelet és emlékplakettet kapott. Nyugalomba vonulásakor levélben fejezte ki elismerését a vállalat. Kitüntette a Vöröskereszt is. Ezt azért kapta, mert 1951-től 1971-ig önkéntes véradó volt. Molnár László nem annyira a szó, mint inkább a tett embere. Társadalmi téren alaposan kiveszi részét a munkából. 1954-ben megválasztották a járási nemzeti bizottság képviselőjévé, majd 1957-ben a városi nemzeti bizottság tagja s annak elnöke lett. A CSEMADOK losonci szervezetének alapító és hosszú évek óta vezetőségi tagja. Jelenleg a CSEMADOK helyi szervezetében a gazdasági bizottság elnöki tisztjét tölti be, egyidejűleg tagja a járási elnökségnek is. A tavalyi XI. országos közgyűlésen mint a járás küldötte vett részt. Aktívan munkálkodik a város társadalmi és kulturális életének fellendítésén. Erről ezeket mondja: — Mi, CSEMADOK-vezetők igen nehéz helyzetbe kerültünk pillanatnyilag, mivel a tagság egy része passzív várakozással figyeli a szocialista kultúra iránti érdeklődés felkeltése érdekében kifejtett erőfeszítéseinket. A fiatalságot szeretnénk nagyobb mértékben bekapcsolni a kulturális tevékenységbe. Feltétlenül szükséges lenne a vnb művelődésügyi szakosztálya részéről lényegesen nagyobb segítség. Főleg anyagi téren várjuk a segítségüket, mert bizony pénz nélkül a kultúrát sem lehet eredményesen fejleszteni. Szakszervezeti tagságának kelte 1929. Több mint húsz éve dolgozott egyfolytában a MIER bútorgyárban. 1952-től párttag, tagja volt az üzemi pártvezetőségnek. Molnár László korán ismerkedett meg a politikával, az élettel. A közösség formálta őt. A munkásközösségben eltöltött idő gondolkodó és cselekvő emberré formálta. — Szülővárosomnak legnagyobb problémája mindig a vízellátás kérdése volt — mondja — ezért volt nagy horderejű a hrinovai víztároló megépítése, melynek következtében a város ipara is jelentősen fejlődött, nagyobb mértékben megindulhatott az építkezés, emelkedett az életszínvonal. Molnár László sokat tett a MIER bútorgyár termelésének fellendítése érdekében. Nem volt könnyű feladat annak idején a kisipari termelésről áttérni a nagyipari termelésre. De szívós munkával sikerült. S mivel azonban a mai bútorgyár a város központjában áll, bővítése, fejlesztése nagy nehézségekbe ütközik. Losonc város következő ötéves fejlesztési tervében egy teljesen új, a mai kornak megfelelő famegmunkáló üzem felépítése is szerepel. Az új üzemben a legigényesebb bútorokat fogják majd gyártani. Molnár László ennek érdekében is már sokat fáradozott. S hogy mennyire szívén fekszik még ma is a gyár sorsa, bizonyítja, hogy nyugállományba vonulása óta is állandóan segíti az üzem munkáját, ha kell kétkezi, ha kell, szellemi munkával. — Sajnos — emlékezik a múltra — a mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy a mi fiatalkorunkban tizenkét órás munkaidő mellett mennyit dolgoztunk és harcoltunk a mindennapiért. Az első köztársaság alatt háromszor is sztrájkba kellett lépnünk pár filléres béremelésért. A mai fiatalok egyrészt nem ismerik, másrészt nem értékelik kellőképpen az elődök harcos és áldozatos munkáját, ök mindazt a jót, ami van, magától értetődő ténynek veszik. SÓLYOM LÁSZLÓ t
