A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-09 / 6. szám
HALHATATLAN ÉVFORDULÓ A Szovjetunió történelmi győzelme a fasizmus felett 1945-ben meghozta Kelet-Európa népei számára is a felszabadulást. A szovjet hadsereg győzelmes előrenyomulásával párhuzamosan Kelet-Európa országaiban kibontakozott az antifasiszta nemzeti ellenállási mozgalom, mely tömörítetté a nemzetek leghaladóbb erőit, beleértve a nemzeti burzsoázia antifasiszta részét is. A fasizmus elleni harcban tehát kialakult minden kelet-európai országban egy olyan koalíció, melyet egységessé kovácsolt a fasizmus elleni harc szükségessége, de ugyanakkor az ellenállási harcban részt vevő különböző rétegeknek és politikai áramlatoknak, ami a perspektivikus politikai célokat illeti, osztálylényegük szerint s valójában ellentétes elképzeléseik voltak a felszabadult országok további politikai jellegének kialakításáról. Az antifasiszta koalíció fennmaradt a háború után is. Koalíciós kormányok alakultak, melyekben a kommunista pártok mellett részt vettek a hazai burzsoázia képviselői is. Ily módon a szovjet hadsereg és a szovjet nép történelmi győzelme a fasizmus felett ugyan megteremtette a szocialista forradalom győzelmének előfeltételét minden országban, de önmagában még nem jelentette a szocialista forradalom győzelmét. A szocialista forradalom megvalósítása mint legfőbb stratégiai cél, mint legfontosabb feladat, ott állt minden ország munkásosztálya előtt. Hasonló helyzet alakult ki 1945 után a Csehszlovák Köztársaságban is. Már a felszabadulást követő első hónapokban világossá vált, hogy a Nemzeti Frontba tömörült polgári pártok a politikai és társadalmi életben elfoglalt pozíciójukat arra akarják felhasználni, hogy visszaforgassák a történelem kerekét, és felújítsák a burzsoázia uralmát az országban. E célból igyekezett szabotálni a kassai kormányprogramba foglalt célkitűzések végrehajtását, minden erejével igyekezett fékezni az államosítás ütemét, igyekezett zavart kelteni a termelésben s ezzel elégedetlenséget szítani a lakosság között. A burzsoázia jelr-r.va volt: „Minél rosszabb a népnek, annál jobb nekünk.“ A reakció mesterkedéseivel párhuzamosan az is megmutatkozott, hogy a Nemzeti Fronton belül egyedül a kommunista párt az, mely hagyományaihoz híven következetesen forradalmi politikát folytat. A Gottwald elvtárs által vezetett kommunista párt ezekben az időkben tudatosította, hogy a reakció mesterkedéseivel szemben mindenkor a párt pozitív építő programját kell szembeállítani. Az is világos volt előtte, hogy a hatalomért és az ország jellegéért folytatott harcban csak akkor győzhet a burzsoá pártok mesterkedéseivel szemben, ha megnyeri a munkásosztály, a parasztság és értelmiség döntő többségének támogatását. Csehszlovákia Kommunista Pártja ezekben az időkben naponta mozgósította a széles tömegeket a háború utáni károk felszámolása és a termelés növelése érdekében. Ugyanakkor naponta leplezte a tömegek előtt a reakciós pártok mesterkedéseit. Valóságos hősi korszak volt ez, melyben milliók tettek munkájukkal hitet Csehszlovákia Kommunista Pártja programja mellett. Ifjúmunkások, volt frontkatonák, nők és férfiak egyaránt soha nem látott lelkesedéssel láttak munkához. Ennek a korszaknak fő jellemzője a kommunista párt és a tömegek kapcsolatainak állandó erősödése és elmélyítése volt. Ezeknek a kapcsolatoknak állandó szilárdítása és elmélyítése volt előfeltétele a tömegek öntudata emelésének, valamint a párt politikája támogatásának a széles tömegek részéről. A párt és a tömegek kapcsolatának elmélyítése volt az a tényező, amely végső fokon megteremtette előfeltételét a munkásosztály teljes győzelmének és áthúzta a burzsoá pártok minden számítását. A párt és a tömegek kapcsolatainak elmélyítése következtében 1947 őszén az erőviszonyok olyan eltolódása következett be a társadalomban a kommunista pártok javára, mely egyenesen kétségbeejtő helyzetet teremtett a hazai burzsoázia számára. És ennek a helyzetnek megfelelően 1948 februárjában kétségbeesett lépésre határozta el magát: lemondtak a burzsoá miniszterek. Mindez azonban valóban „csak“ kétségbeesett kísérlet volt a hatalom megszerzésére, még akkor is, ha ennek a lépésnek ihletője Beneá, az akkori köztársasági elnök volt, aki különböző manőverekkel megkísérelte a lemondott burzsoá miniszterek céljainak megvalósítását. A tömegek előtt azonban a kérdés teljesen világos volt, arra kellett választ adni a gigászi méretű politikai harcban, hogy vajon a Csehszlovák Köztársaságnak burzsoá vagy szocialista jellege lesz-e a jövőben. És a nép döntött. A szocializmust választotta, élén a munkásosztállyal és annak kommunista pártjával. 1948 februárja tehát eldöntötte; a hatalom teljes egészében a munkásosztály és a kommunista párt által vezetett Nemzeti Front kezébe ment át. Lényegében tehát győzött a szocialista forradalom, mely örök időkre megszabta Csehszlovákia fejlődésének irányát és külpolitikai orientációját. Miután a hatalom eldőlt, a kommunista párt napirendre tűzte a nemzetiségi kérdés marxista-leninista alapokon való megoldásának problémáját is. Ennek a kérdésnek megoldása elsősorban megkövetelte Szlovákia iparosítási programjának végrehajtását, ami egyik legfőbb záloga lett a csehek és szlovákok testvéri együttélése elmélyítésének. A februári események hatványozott jelentőséggel bírtak a hazánkban élő magyar nemzetiség számára. Számunkra a munkásosztály történelmi győzelme politikai jogokat, nemzetiségi kultúrájuk fejlesztésének lehetőségét, a magyar iskolák megnyitását, tehát a teljes egyenjogúságot jelentette. A februári győzelem nyomán a csehszlovákiai magyar dolgozók egyenrangú polgáraivá, építőivé és irányítóivá váltak a Csehszlovák Köztársaságnak. A februári események után sorra nyíltak meg a magyar iskolák. Létrejött a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesülete, a CSEMADOK. melynek helyi szervezetei, színjátszó és táncsoportjai. énekkarai gombamódra szaporodtak Dél-Szlovákiában. Pezsgő kulturális élet és népnevelő munka indult útjára Dél-Szlovákia magyarlakta falvaiban és városaiban. A nagy forradalmi múlttal rendelkező Dél-Szlovákia magyar nemzetiségű dolgozó népe egyre nagyobb bizalommal tekintett a párt politikájára és egyre jobban elmélyült a magyar nemzetiségű munkások és parasztok között a párt vezető szerepe. Ennek a következménye volt, hogy röviddel 1948 februárja után a magyar dolgozók túlnyomó többsége egységesen támogatta Csehszlovákia Kommunista Pártjának célkitűzéseit, melynek bizonyítéka volt az is, hogy a magyar parasztságok az elsők között léptek be a földművesszövetkezetbe és tették magukévá a falu szocialista építésének gondolatát, és ezen gondolat jegyében éltek és munkálkodtak mezőgazdaságunk felvirágoztatásán az elmúlt két évtizeden keresztül. Pártunk következetes marxista-leninista nemzetiségi politikája következtében állandóan erősödött a szlovák és a magyar dolgozók erkölcsipolitikai egysége, elmélyült a népek közeledését feltételező internacionalista gondolkodás, egymás hagyományainak tiszteletben tartása és a testvéri együttélés normái. Ha voltak is és ha még vannak is olyanok, akiknek az állandóan erősödő internacionalista kapcsolat szálka a szemében, meggyőződésünk, hogy ezek előbb-utóbb eltűnnek a történelem süllyesztőjében, úgy, ahogy eltűntek 1948 februárjában a reakció szószólói és úgy, ahogy eltűntek az 1968- as lovagok, a nacionalista uszítás nagymesterei. Hazánkban többé nem a nemzetiségi uszításnak, de a nemzetiségek baráti együttélésének van helye és perspektívája. 1948 februárjának eseményei nyomán szükséges levonni néhány következtetést, mely örök érvényű, és a marxizmus-leninizmus elméletét és gyakorlatát Igazolja. Igazolja azt, hogy a szocialista forradalmat csakis a munkásosztályra támaszkodva, a széles néptömegek támogatásával lehet megvalósítani, és következésképpen a szocializmus építését is csak a munkásosztály vezetésével és a széles tömegek támogatásával lehet végrehajtani. Igazolja a párt és a tömegek kapcsolata állandó elmélyítésének fontosságát, az ideológiai munka széles alapokra való helyezésének szükségességét, a párt politikájának szüntelen propagálását és népszerűsítését a széles tömegek között. Igazolja, hogy csakis a munkásosztály hatalma biztosíthatja a nemzetiségi kérdés marxista-leninista megoldását, a nemzetek és nemzetiségek baráti együttélésének fejlesztését, a proletár internacionalizmus szellemének állandó elmélyítését. 10 hót