A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-28 / 30. szám
g(3 őtiy vespof c Igen Palotai Erzsi regénye Palotai Erzsi kiváló vers- és prózamondó tehetségét a MATESZ ünnepi megnyitása óta sokszor megcsodálhattuk. Ascher Oszkár legkitűnőbb pályatársát és követőjét, a Magyar Népköztársaság érdemes művészét erős szálak fűzik Szlovákiához ; itt végezte iskoláit, fiatalságának legszebb éveit körünkben töltötte színészi, írói és fordítói ambíciói itt kapták az első ösztönzéseket. Mindez arra serkent, hogy behatóbban foglalkozzam Igen című regénye vitathatatlanul nagy értékeivel, főhőse, Csévi Júlia küzdelmes életútjával, amely egy esztendei vidéki szinészkedésétől, viszontagságos pódiumi fellépéseitől a színpadi nagy szerepekig, igazi művésszé éréséhez vezette. De hadd fűzzem hozzá mindjárt elöljáróban, hogy Palotai Erzsi könyve a hivatásról, egyúttal egy asszonyi sors érdekes története is, melyben megismerjük Júlia csetlő-botló szerelmi bódulatait házasságáig, és nagy vonalakban felvázolt igazi szerelmét, melynek tragikus kicsengése adja az impulzust az önéletrajzi ihletésű regény megírásához. Júlia a felszabadulás után mostoha körülmények között versmondóként kezdi el újra pályáját; keményen harcol a szűkös kenyérért, az érvényesülésért, hogy elérhesse álmát: a pódiumról színházba kerülhessen, s olt alkalma nyíljon megmutatnia sokrétű színjátszó tehetségét. Rögös a színészi pálya, mindennapi szívós küzdelmet követel; hiábavaló próbálkozások, sikertelenségek után újabb és újabb neklgyürkőzéseket, amihez a megszállottak hite és szenvedélye kell. Csévi Júliában kezdettől él a tehetségébe vetett hit, művészete igazáért szenvedéllyel tud harcolni, és ideig-óráig csak az veri le, ha a színház nagyüzemében — Kossuth-díja ellenére — pályája delelőjén a kisebb tehetségűek, a könyökölni és verekedni tudók elragadják tőle a nagy szerepeket. Nyugtalan igényessége nem párosul törtetéssel, távol áll tőle, hogy könyökkel vágjon utat magának nagyképű, szájas szervezők, karrierista pályatársak között. Gondolatban fölényesen, sokszor csipkedő kedvvel megfricskázza őket, és rokonszenves, hogy iróniája a színház intrikákkal teli világában Inkább csak jóízű kajánkodásnak hat, pedig volna elég oka rá, hogy mélyebbre vágjon, visszaüssön. Egyvalami van csak, ami a balsikernél is jobban bántja: a mellőztetés. „Ha egy szerep megformálása nem sikerül, akkor csak épp azt az egyetlen színpadi alakot nem sikerült megfognom, átélnem, újraköltenem — írja —, de ha nem kapok feladatot, ha nem bíznak bennem többé, ez azt jelenti, hogy magamat nem sikerült elhitetnem.“ P alotai Erzsi közismert előadóművésznő, és könyvének főhőse, Csévi Júlia is a szép beszéd, a színjátszás szenvedélyes elkötelezettje. Könynyen adódik ezért a feltevés, hogy a színházi és művészi világot oly színesen, csípős iróniával megjelenítő munka kulcsregény. Bizonyára vannak a regénynek olyan alakjai, akiknek szerepeltetése igazolja ezt a feltevést, ám ez bennünket, Mit olvassunk Szabó Magda: Az őz Az őz gyilkosok és áldozatok regénye. Gyilkol Józsi, a Három Huszár kocsmárosa, és gyilkol Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel... Ez a nagysikerű regény, -amelyet a Szépirodalmi Könyvkiadó harmadik kiadásában jelentett meg, vádirat mindenki ellen, aki vétkes egy ember emberi mivoltának elpusztításában. Passuth László: Örök Hispánia „Ha csak annyit tesz ez a könyv, hogy felkelti az olvasó figyelmét az európai kontinensnek tőlünk szinte legtávolabb fekvő országa s ennek az országnak ősi bonyolult civilizációja iránt — úgy azt reméljük, hogy e szokatlan írói kirándulás mégis némi haszonnal jár. Az olvasó a könyv a mű pesti színterétől távolabb élőket, a számvetés művészi értékeinek megítélésénél nem befolyásolhat. Nem érezzük szükségét, hogy találgassuk, kicsoda a való életben Renáti, az új magyar színmű rendezője, vagy Fuzsitay, a darab szerzője. Kicsoda a Nagyfőnök és Zénó, a kritikus vagy a pályatársak: Poprádi Hanna, Kornélia, Sári, Dücső Tivadar és a többiek. Fontos számunkra csak az, van-e hitelük, szavahihető elevenséggel állnak-e elénk, sikerült-e a szerzőnek valami jellemzően egyénit mondani róluk, és van-e hiteles társadalmi háttere a történetnek. Nem vitás, hogy e tekintetben Palotai Erzsi jó megfigyelőnek, vérbeli írónak bizonyul. Néhol néhány sor is elég a találó jellemzéshez. Egy-két jellegzetes példa: „Nem a Sári célratörő pimaszsága a legroszszabb. Benne legalább élet van, kajánság, önismeret. Még a gonoszkodásai is életakaratot sugároznak.“ Vagy: „Micsoda szépség a Theáé! ismerem a csupasz arcát is... A vadul festett szeme gyulladt. Nem lenne szabad sminkelnie. Mindennap fél hatkor kel. Rengeteget dolgozik. És utána még szép! és szüntelenül, reggeltől estig tehetséges.“ Mélyen megkap — mert a lényeget fejezi ki —, amit a szerző Csévi Júlia, az előadóművésznő belső monológjaiban a versmondó szerepéről, a szép szó szeretetéről és küldetéséről ír. Szenved, ha magába kell fojtani, ha nem közölheti, nem terjesztheti a verset, ha nem adhatja tovább azt a gyönyörűséget, amit érez, amikor olvas. „Alázatot csak a költő iránt érzek — írja —, a hallgatótól nemcsak befogadóképességet kívánok, hanem azt is, hogy szeretetét megossza a költő és énközöttem." Ki tud ma bensőségesen, pátosztalanul egy Balassi verset vagy egy népballadát elmondani? Kevesen, alig ketten-hárman. Két esztendővel ezelőtt egy Kalocsán megrendezett író-olvasó találkozón Jancsó Andriennet hallottam népi balladákat előadni. Megrázó, mély élmény volt; illik rá a jelző: felejthetetlen. Pontosan úgy adta elő a balladákat, ahogy Palotai Erzsi követeli: hanggal, tempóváltással, szünettel, hangmagasságai éreztetve a ballada lényegét, a sűrítést, a homályt, a kihagyásokat, a vágásokat, elszavalva azt is, ami a sorok közt van. ^ izennégy esztendővel ezelőtt, 1958-ban jelent meg Palotai Erzsi Szerelem, fájdalom című első könyve, egy fellobbanó és elhamvadó szerelemnek romantikus hevülettel, érzékeny tollal, színesen megírt rajza. Az első szerelemé, melynek szárnyaló szép óráit és borúját, elfelhősödő egét megőrzi az emlékezet. Az elmúlt közel másfél évtized alatt megérlelődött, elmélyült Palotai Erzsi íráskészsége. Formailag érdekes, modanivalójában magvas új regénye, az Igen, mely különösen első felében invenciózus és művészi, helyenkénti üresjáratai ellenére is az utolsó esztendők legjobb magyar prózái közé sorolható. EGRI VIKTOR lapjait átfutva, bizonyosan megérzi: nagyon mély gyökerekből táplálkozik a spanyol múlt, mely fényét s árnyékát ráveti a még kuszáltabb jelenre. Ügy érezzük, ha nem kutatjuk fel ezt a múltat, nehezebben érthetnénk meg a mindennapokat, s megfigyeléseink vagy elképzeléseink légüres térbe vezetnének“ — mondja könyvéről az író. Révay József: Márvány menyasszony Aelia Sorana a legtehetségesebb borostyánkőfaragó talán az egész római birodalomban, de a Pannóniái Savariában bizonyosan. Vőlegénye tragikus események áldozata lesz. Az emberek a legnagyobb szeretettel és megbecsüléssel veszik körül a kislányt, gazdája, Barbius magával viszi Aquileíába, felszabadítja a rabszolgasorból, sőt Itáliába és Görögországba is elküldi tanulmányútra. Sorana végül — ekkor már Aurelius ezredes felesége Rómában — szoborrá formálhatja életének legszebb álmát: a lebegő Ámort és Psyc hét. Varga Lajos rajza Váci Mihály Pacsirta Tetszik lentről a vergődő merész, örökké hajszolt felemelkedés; az egyre magasabb, az örökös, az egyre feljebb feszített körök, a fel! csak fel! az elkápráztató, szívet robbantó vad kapaszkodó. Tetszik a fojtogató szívverés. Ki tudja: — e meredek mily nehéz! Mit kell legyűrni, milyen terheket, mily súlyos a szív a világ felett, mikor lehúzza minden oda, hol igazán boldog volt valamikor. Körözni csak fenn, mindig afelett, amit bevallhatatlanul szeret, és távolodni mindattól, ami szárnyra bocsátotta — a hajdani mezők, a föld meleg lehelete, az ismerős táj áldó tenyere; a fészek lenn a porban, fű között már rég nem látszik, de csak afölött száll, csak az a föld pólusa neki, — szívét bénítják hű mágnesei. De lentről egyre űzik hangosan; csak feljebb szállhat, — mérik pontosan! Madárnak addig tartják csak, amíg az égre írja haldoklásait. Addig pacsirta csak a nyomorult, amíg sikolt, vergődik, s lángragyúlt röpte veszélyes szép csóváival önhullásán nyer újult diadalt, amíg könyörgése spiráljain parittyaként csavarja fel a kín, s mi átszegezi: a lelkesedés dárdája magasra tartja szívét, oda, ahol, ha szól, kiált, dalol, a szív vére a torkon át kiforr. Es ő csak száll, lobogva egyre fel. Már nem hallani — sír vagy énekel? Már nem is látni — hol van, merre tart? Csak magasabbról hallani a dalt. A láthatárra, égre száll, s tovább; — csillagok közt zengi a föld dalát.
