A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-08 / 49. szám
I il IL2ISII III ■= II11IIIIIIII III ■ Mi az intarzia? Magyarul — faberakás. Fából készített tárgyban, főleg bútorban, más színű fából, az alappal egy síkban berakott díszítés, többnyire minta szerint. Az intarzia a bútor- és asztalosipar egyik legszebb és stílszerű díszítménye. Története régi keletű. Már az ókori Egyiptomban, Görögországban és Rómában felismerték a fa díszítő jellegét, és vékony értékesebb falapokkal vonták be a kevésbé értékes fából készült bútorokat. Később az értékesebb fafajtákból készített lapokat rakták össze mozaikszerűen; ez már az intarzia kezdeti időszakát jelentette. A faintarzia fénykora a XIV—XVII. század, különösen Olaszországban és Németországban volt kedvelt díszítési műfaj. Olaszországban főleg templomi bútorokat, stallumokat díszítettek vele. A XVI. században Franciaországban alkalmaztak először furnér berakású intarziát bútorokon s apróbb tárgyakon. Ez a módszer általánosságban csak a XVIII. században terjedt el, amikor a bútor megszabadult nehézkes építészeti formáitól és az intarzia megjelenhetett nagyobb síkfelületen. Ekkor már nemcsak ékítményes, hanem tájképes, sőt történelmi jeleneteket megörökítő intarziákat is remekeltek. Legkiválóbb mesterei: Giovanni da Verona, Baccio ď Agnolo és Fra Damiano. Franciaországban ennek a bútorművességnek az önálló fejlődése a legjelentősebb intarziaművész, André Charles Boulle fellépésével indult meg. Stílusára jellemző, hogy az alap teknősbékahéj, ébenfa, a berakott ékítmény anyaga valamely fém: ón, vörös- vagy sárgaréz, óezüst és gyöngyház. Mi kell az intarzia készítéséhez? Rajzkészség, színérzék, perspektivikus látásmód s bizonyos fokú anyagismeret. Tudnunk kell, hogy a faanyag színe, rajza nagy mértékben meghatározza a ékítmény hatását, ezért különös gonddal válasszuk ki a nyersanyagot. A durva részek anyaga durva szövetű fa is lehet, de a könnyű, finom formák finom szövetű fát kívánnak. Durva alapba mindig szabad finom szövetű intarziát tenni, de fordítva soha. Amennyire lehetséges, mindig természetes színű fákat alkalmazzunk. Az így keletkező kép diszkrétebb, finomabb árnyalatú. Másrészt gondoljunk arra is, hogy a fák'színe a napfény színbontó hatására idővel megfakul. Az intarzia lehetőleg ne sok színből készüljön, s érvényesüljön árnyékhatása. Ügy válogassuk össze a faanyagokat, hogy szövetükkel és színükkel kifejezzék a rajz kívánta árnyalatokat. A fa élettani tulajdonsága, hogy minden egyes fajtának eltérő a színe és a rajzolata. Számos tényező határozza meg a színét: belső összetétele, szerkezeti felépítése, a talaj, az időjárás. Az sem közömbös, hogy az erdősáv szélén vagy a közepén vágták, döntötték-e ki a megmunkálásra kiszemelt fát. Hogyan válasszuk ki a nyersanyagot? Intarzia készítésére — megfelelő színösszeállításban — minden létező fafajta alkalmas, de különösen jól használhatók a dió, a tölgy, a bükk, a hárs, a nyár, a körte, a kőris, a cseresznye, a rózsa, ezenkívül az ében, a jávor, a juhar, a mahagóni, a teak és a tujafa furnérjai. Juharfához jól illik a körte, a dió, a paliszander és a tujafa. Tölgy, kőris és teakfához a paliszander a jó. Diófában szépen mutat a juhar, a kőris, a körte és a tuja, az utóbbi különösen akkor, ha a diófa tompa mély színű. Mahagóni alapban szépen hat az ében, a paliszander, a juhar és különösen a körtefa. A paliszanderfában jó hatást keltenek a világosabb árnyalatok. Intarziakészítéshez elég néhány fafajta is, hiszen már egyetlen fa is bővelkedik színskálákban. Sötétbarnától a világosbarnáig gazdag választékot ad a diófából készült furnér, amely sokféle színű és rajzolatú. Kezdő intarziakészítőknek ajánljuk, csak olyan furnérfajtát válasszanak, amelynek színében többféle árnyalati eltérés van. Legtöbbször a furnérok sokszínű árnyalata, a fák rajzolata, a különböző színek egymástól való eltérése vagy éppen közelítése adja az ötletet a témaválasztáshoz. A nyersanyag beszerzése nem gond. Intarziakészítéshez megfelelő furnérlemezt lehet kapni. A fák megmunkálásához megfelelő szerszám és segédeszköz kell: rajztábla, vonalzó, acélpengéjű kés, színlő penge, enyv, prés, csiszolóvászon, sellak, valamint az alapfa, amelybe az ékítményt berakjuk. A tervezéstől a berakásig Ha a faanyag és a szerszám már együtt van, csak akkor kezdjünk hozzá az intarziakép tervezéséhez. Egyeseknek talán csalódást okoz, a szakemberek viszont tudják, hogy famunkáknál nem lehet előre tervezni a színt. Még inkább így van ez az intarziánál. A különböző fák színe határozza meg a kompozíció színösszetételét. Sok esetben A modern otthonokban tide színfolt a falakat díszítő intarziakép. A fa kitnnőcn alkalmas művészi megmunkálásra. Színe, fénye, lágy. meleg hangulatot áraszt, s közelebb hozza a természetet az emberhez. alkotás közben kell változtatnunk a berakott színeken, mert 'a kép tónusa, összhatása így kívánja. Első teendők, hogy az elgondolt vagy meglátott témát puha irónnal fehér papírra rajzoljuk. Ezután az ábrát indigó segítségével átmásoljuk pauzpapírra. Az árnyék- és fényhatásokat célszerű satírozással, indigó közbeiktatásával érzékeltetünk. Miután elkészült az ábra — ugyancsak másolópapírral —, rajzoljuk át az alapfának szánt, lehetőleg 0,5 milliméter vastag furnérra. Ügyeljünk arra, hogy az alapfurnér vastagsága megegyezzen a berakásra váró furnér vastagságával és a tervezett kép nagyságával. Az ábrát centiméter beosztással négyzetrácsokra bontjuk, ez megkönnyíti az ábra folthatásainak megválasztását. Ha a témát átvittük az alapfurnérra, azt fektessük rajztáblára és acélpengéjű késsel — a színhatásoknak megfelelő részekre bontva — megkezdhetjük a betétfurnérok berakását. A berakást kétféleképpen végezhetjük: 1. Az alapfurnér alá csúsztatjuk a berakásra szánt ékítményt, s az alapfurnéron levő rajz nyomvonalát követve, mindkét furnérlemezt egyszerre vágjuk át, a kívánt színárnyalatnak megfelelően. Vigyázva vágjuk át a kettős rétegű furnérlemezeket, mert később ettől függ a berakott részek pontos illesztése. 2. Az alapfurnérból kivágjuk azt a részt, amelyet — folthatás miatt — más színű furnérral akarunk helyettesíteni. Először az alapfurnért metsszük át késünkkel, a rajz vonalán. Ezután az alapfurnér kivágott része alá helyezzük a berakásra váró furnérlemezt, s ezt addig tologatjuk, míg nem találjuk meg a kép témájához illő színű és árnyalatú berakást. A rajz szerint kieső furnérlemezek kivágását és berakását célszerű elkezdenünk az ábrázolni kívánt rész valamelyik sarkából. Minden kivágott részt illesszünk szorosan egymáshoz és rakjuk be az alaplapba. A furnérrészecskéket egymáshoz illesztésük után ragasztópapírral rögzítjük. Amint az egyes furnérrészek berakásával elkészültünk, nedvesítsük meg a furnér egyik oldalát, amelyben nincs ragasztópapír, majd a furnérlapot tegyük két sík lap — karton — közé, kb. 2—3 óra hosszat hagyjuk pihenni. Ezáltal elpárolog belőle a nedvesség. Ragasztás, préselés, csiszolás Közben elkészítjük az alaplapot a kívánt méretnek megfelelően. Vastagsága különböző lehet 5—22 milliméterig. Vigyázzunk arra, hogy az alaplap területe teljesen hibátlan legyen. Teljesen sima alaplapra van szükség, amelyen nincs mélyedés, dudor, horpadás, különben felveszi a ráragasztandó furnér a síkbeli eltéréseket. Az alaplap lehet rétegelt lemez vagy panelféleség, furnérlemez-hulladék. A kiválasztott alaplapra most már felragaszthatjuk az ékítményt. Ragasztáshoz 00—70 C fokra felhevített bőr- vagy csontenyvet használjunk. Sűrűsége olyan legyen, hogy az alapra ecsettel könnyen felvihessük, mert az enyv könnyen dermed. Az enyvezést mindig szobahőmérsékleten végezzük, előmelegített alaplapon. Ragasztáskor ügyeljünk arra, hogy az alaplap száliránya ne találkozzon — ne legyen azonos — az ékítmény szálirányával, különben megtörik, elreped, elhúzódik a rajzolat. Ezt elkerülhetjük, ha molinóvásznat helyezünk az alaplap és az ékítmény közé. Az a fontos, hogy a molinó teljesen befedje az alaplap enyves felületét. Ezután a berakásos furnért — ékítményt — felragasztjuk a molinóval közbeiktatott alaplapra. Ha ezzel megvagyunk, helyezzük prés alá a felragasztott intarziát. Tegyünk fölé három réteg csomagolópapírt s arra egy előmelegített alumínium- vagy cinklemezt, amely jól tartja a meleget. Erre a sík felületre kerülhet egy súlyosabb tárgy. Egy kb. 35x20 centiméteres felületre 10—15 kg súly szükséges. Huszonnégy óráig tartsuk nyomás alatt az intarziát, azután vegyük le róla a súlyt s 40— 50 órán keresztül 20—24 C fok szobahőmérsékleten pihentessük. Ezután a prés alól kivett, pihentetett intarzia felületét nedvesítsük meg s úgynevezett színlő pengével távolítsuk el a rajta levő ragasztópapírcsíkokat, óvatosan, anélkül, hogy megsértenénk a furnért. Ezt követően hagyjuk kipárologni a felületen keletkezett nedvességet, majd dolgozzuk el a meglevő egyenetlenségeket, 100—120-as finomságú dörzspapírral a furnér szálával megegyező irányban. Ezután újból megnedvesítjük a furnért és szálirányban átdörzsöljük 200—250-es szemcsefinomságú dörzspapírral. Aki először készít intarziát, annak egyszerű témát ajánlunk, amelyhez kevés szín szükséges. Könnyen készíthető például csendélet: váza három bambusszal vagy kancsó poharakkal. Később ismert állat- és mesefigurák készíthetők, majd portrék és tájképek. A lényeg: meglátni, megtalálni, egymáshoz illeszteni a megfelelő színeket választott témáinkhoz. a n
