A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-08 / 49. szám
Akik az első különvonattal érkeztek BELAZ — az óriásautó 25 ezer négyzetméteren belső tér három részre tagolódik. A csarnok jobb szárnyában kapott helyet a tudományos, műszaki és gazdasági eredmények bemutatása. Itt az ásványi kincsektől kezdve az űrhajózásig minden megtalálható. A középső részt a kulturális értékek és a képzőművészeti alkotások töltik ki. Itt akad néhány olyan festmény, ikon és ékszer, amely első ízben kerül kiállításra a Szovjetunió határain kívül. Az egyik teremben a látogatók megtekinthetik a szovjet és a hazai művészek műsorait, amelyek a kiállítás ideje alatt állandóan váltják egymást. Természetesen van moziterem is, ahol mindennap rövidfilmeket s este játékfilmet vetítenek. A kiállítás negyedik részében a látogató az élettérrel és a közhasználati cikkekkel ismerkedhetik meg. Ahogy tapasztaltam, ez vonzza leginkább a embereket, főleg a lányok, asszonyok állnak itt meg hosszabb időre, hogy megcsodálják a gyönyörű prémeket, szőrméket... Akad látnivaló elég. Több mint kétezer kiállított tárgyban gyönyörködhetnek a látogatók, s ha valami nem világos előttük, ha valamiről bővebb magyarázatot kívánnak, a csinos és szolgálatkész lányok — húszán vannak informátorok — készségesen adnak felvilágosítást. A kiállítás megtekintése után egy rövid fogadáson vettünk részt, ahol Josef Kilián, a kiállítás főigazgatója azt kérdezte az emberektől, hogy az, amit láttak, megfelel-e a várakozásuknak. A felelet egyhangú volt: igen. Az első napon 15 ezer látogató A kiállítás második napján bementem a sajtóközpontba, hogy megérdeklődjem, hányán nézték meg a kiállítást a megnyitás napján. Václav Hudský, a sajtóközpont igazgatója válaszolt a kérdésemre. — Tegnap tizenöt ezer látogatója volt a kiállításnak. Ez csak az első nap. A Cedok 138 ezer jelentkezőt tart nyilván, több mint 80 különvonatot indítanak Prágába az ország minden részéből a kiállításra, ezenkívül több száz autóbuszt. S aki eljön Prágába, nem bánja meg. Olyan élményben lesz része, amely soká megmarad az emberben. Hazafalé Üjra a vonatban. Arra vagyok leginkább kíváncsi, ki milyen élményeket visz magával a kiállításról. — Elsősorban a kiállítás monumentalitása az, ami lenyűgözött — mondja az egyik útitársam. — A tudományos-technikai fejlődés s általában mindaz, ami a Szovjetunió ötvenéves fennállására jellemző ... — Nehéz az első benyomások után a kiállításról beszélni, mert annyi az érdekesség, annyi az élmény, hogy nem könnyű rendszerbe foglalni. Egy azonban bizonyos: nagyszerű volt így együtt látni mindazt, amit a világ első szocialista állama ötven év alatt létrehozott. Részlet a kiállításról- gs -