A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-24 / 47. szám
Ii Slzili tsíjsil: A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya idegenforgalmi bizottságának cikksorozata hazánk szépségeiről és történelmi nevezetességeiről. Harcos múlt - építő jelen Červený Keiméit (VOrösköj odrának tizennyolcadik században épült jóbe/árata Színpompás, zörgő faleveleket sodor a reggeli szél, s halkan dúdolja az ősz dalát. Az ökötnyál — a napsütéses ősz jelképe — csillogva úszik a verőfényes napsütésben, majd az őszi szél furcsa képekbe formázza a Csenge szálakat. Bratislava, Rača, Pezinok ... Kitűnő aszfaltúton száguld társasgépkocsink, s alig egyórás út után a híres kerámiagyártók vá* rosába: Modrába érkezünk. Modra, ez az ódon városka, mint egy régi vágású udvarias gavallér, névjegyen mutatkozik be. A névjegy azonban nem merített papiros, nem csillogó karion, hanem a városka határában levő hirdetőoszlop, melyen ízléses elrendezésben világhírű kérámia-tárgyak és csillogó szőlőfürtök vannak, s alatta: Vitajte v Modre — üdvözöljük Modrában — felirat olvasható. Előttünk szüretelő kocsik kanyarodnak be a főtérre vezető úton. A Kis-Kárpátok déli lejtőin beérett szőlőt szüretelik, az értékes nedűt szállítják a pincékbe. A főtéren csípős, de jóleső szag: a rámpás illata üti meg orrunkat. Ínycsiklandozó ... és az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy megkóstolja, megízlelje az idei termést. Sajnos, erre most nincsen időnk, mert gépkocsink vezetője a városka peremén lévő hirtelen kanyar után ismét nagyobb sebességre kapcsol, s máris száguldunk tovább kanyargós utakon északnyugat felé. Vöröskő vára — Červený Kameň — palaszürke falaival, piroscserepes tetejével egészen valószínűtlenül hat a távolból. Olyan mint egy történelmi színesfilm díszlete. Az évszázados kársakkal szegélyzett hegytetőn álló vár azonban nem díszlet, hanem valóság — hatalmas erődítmény, mely több száz éven keresztül birkózott az idő vasfogóval, s ebben a gigantikus küzdelemben emberi segítséggel ő maradt a győztes. A turisták és a kirándulók itt az egyik lábukkal az évszázados várfalakon lépkednek, a másikkal pedig az épülő új országutat, a jövő országútjót tapossák. A múlt és a jövő csodálatos tarkaságban randevúzik itt. Az évszázados vártermekben ma villanycsillárok öntik a fényt és a restaurált freskókat ma már nem kell félteni a kandallókból visszaverődő füsttől, mert a fűtést is korszerűen megoldották. Leletek és különböző emlékek tanúskodnak róla, hogy már a legrégibb időben éltek itt emberek. A fennmaradt okmányok szerint a vár ősi magvát — mely az évszázadok alatt állandóan bővült — III. Béla király neje, Mária építtette, az 1230- as években. Vöröskő vára a törökök elleni harcos időkben élte fénykorát. A Kis-Kárpátok legjelentősebb erődítménye, stratégiai központja volt. Mária Terézia uralkodása alatt, 1759- ben Pólffy Rudolf építtette át a várat, s az ebben a formájában áll még ma is. Az eredeti, az ősi vár sokkal kisebb volt. Hatalmas kőfallal — melynek maradványai még ma is láthatók — vettek körül. A várfal sarkain köralakú megfigyelő tornyok voltak, melyekben a várőrség tartott szolgálatot. Három ilyen megfigyelőtorony még ma is áll. A főkapu előtt — évszázadokkal ezelőtt — csapóhíd volt —, ma az érdeklődő turisták hatalmas, boltíves kőhídon jutnak a főbejárathoz. Régi, kifakult okmányok szerint Csák Máté, a trencséni vár ura tulajdonában is volt Vöröskő vára, majd a Bazini és Szentgyörgyl grófok bírták, később pedig az augsburgi Fugger-csalód birtokába került, akik borkészleteiket tartották a hatalmas, háromemeletes pincehelyiségekben. A pincékben fogdák, börtönök, és különféle kírizókamrák is voltak. Gyönyörű, kőből faragott díszkapun jutunk be a várba. A kapu alatt balra őrszoba, mellette az egykori börtön, ahol középkori kínzóeszközök láthatók A volt börtön helyiségében egy hatalmas több száz éves harangalakú cserépkólyha áll, melyet állítólag egy cseh püspök adományozott, aki látogatóban volt a várban, és látta, hogy a velőkig hatoló hidegben mennyire fáznak a rabok. A cserépkályhán azonban nyoma sincsen annak, hogy abban valamikor fűtöttek volna... sőt kéménye sincs! A vár termeiben értékes, ma már csak elvétve látható régiségek vannak. Különféle színű üvegből, porcelánból készült dísztárgyak, neves mesterektől származó festmények, freskók és szobrok láthatók. A vár egyik legnagyobb és teljes épségben fennmaradt értéke a hatalmas több ezer kötetből álló könyvtár és a rendben tartott irattár, valamint a meg középkorból származó gyógyszertár, melyben ma is ugyanabban az elrendezésben állnak az agyagtégelyek es az akkori gyógyszertári felszerelések, mint régen. Vöröskő várának második legnagyobb értéke a különböző stílusú bútorgyűjtemény, mely európai viszonylatban is szinte egyedülálló. A vár kápolnájában értékes, régi egyházi műkincseket is láthatnak az érdeklődők. A felszabadulás után a várat és a hozzá tartozó Pálffy-birtokokat az állam vette át. Az évszázados múltra visszatekintő és még épségben álló egyedüli várkastély karbantartására nagy gondot fordítanak. Az elmúlt évek során több millió koronás költséggel restaurálták, és az érdeklődők megtekinthetik. A vár udvarán és egyes termeiben több történelmi filmet is készítettek ■ Hazafelé a robogó társasgépkocsiban történelmi emlékekről középkori harcokról és az akkori emberi „jogokról1', festőkről, szobrászokról és várépítőkről beszélgettünk. Ragyogó, korszerű aszfaltúton haladunk a történelemből — a mába. Léptennyomon éneklő szüretelők tarka csoportjaival találkoztunk. Račán megálltunk ... Ezúttal már ml sem tudtunk ellentállni a ■ rámpás ínycsiklandozó illatának. Belekóstoltunk az idei új termésbe: a föld, a napfény, a hó és az eső együttes nedvébe. — Kitűnő! Jó az idei bor is! — állapíthattuk meg valamennyien, noha koraősszel még sokan attól tartottak, hogy az idei termés minden tekintetben gyenge lesz. Az őszi napfény pótolta a kissé fukar nyarat, mézédesre érett mégis a szőlő ... Ütban hazafelé valamennyien dicsértük az idei termést és rájöttünk arra, hogy miért telepedtek le a bajorországi Fuggerek a Kis-Kárpátok borvidékének végvárában ... Olcsó pénzen vásárolták össze és szállították el azt, ami a Kis-Kárpátok déli lejtőin termett: a különös zamatú, gyöngyöző, aranyszínű bort, és a bortermelők verejtékes munkájának a hasznát Ők zsebelték be. De ma már a Fugger-család is csak emlék, felejthetetlenül rossz emlék ... A bortermő szövetkezetek dolgozói, a hatalmas szőlőkertek gazdái becsületes és nehéz munkájukért olyan keresethez jutnak, melyből gyönyörű kertes családi házakat, korszerű villákat építenek. A Fuggerek és hasonló más kizsákmányolok eltűntek, szocialista társadalmunk a becsületes jó munkáért azt adja, amiről ezen a vidéken még a háború utáni években is csak álmodni mertek ... (ko) Ebben a hatalmas pincében gyűjtötték össze Fuggerék a uid< ken termb )ó Zamatú bori A ar rzenhutodik században épült bás /áp ak plncé/ében csaknem ny coan méler méla kutat ástak A vár vadász-szobá/a I
