A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-10 / 45. szám
Illyés Gyula hetven éves ge és nehéz helytállásra kényszerítő ereje. Dózsa György pörkölődő húsának szagát, évszázados paraszti nyomorúság terhét érzi, s az „osztott táj"-nak a nép kezére juttatását sürgeti, b sízabadságot hívja a szolgaság helyébe (Énekelj költő, Sarjúrendek). Lírával átszőtt, mégis mindvégig tárgyias, plasztikus, az élist jelenségeit érzéki közelségbe hozó epikájának legkimagaslóbb alkotása a Hősökről beszélek, mely a pusztai élet egy fontos eseményének, a „visszaszerzésnek“ (az urasági magtárat és szérűskertek közös, ősi titkos törvények szerint lezajló megdézsmálásának) leírásából szervesen bontakoztatja ki az egyetemes „visszaszerzés“: a forradalom képét, mely majd igazi rendjére formálja át a világ képét. A cseledsors legtökéletesebb képét nyújtó prózai művét, a Puszták népét a Válaszban teszi közzé először 1934-ben. A mű — mely a szociográfiai irodalomnak egyik legkitűnőbb alkotása — kíméletlenül pontos, néha szándékosan szenvtelen tárgyilagossággal írja le az elemi emberi igényeknek messze alatta maradó élet megdöbbentő tényeit. A második világháború élménye keserű és szigorú ítéletek kimondására ragadja (Hullaevők). A fasizmus tombolásának és az ostromnak apokaliptikus képeit a felszabadulás után fokozatosan a bizakodás élménye váltja fel verseiben. Az építés öröméről, szabad földet hasító ekékről szól: Dózsa áldozatának értelmét látja testet ölteni a megújult életben (Megy az eke, Cserepező, Áldozás stb.). Petőfi szavával hirdeti az új országgyűlésnek : „hazát kell nektek is teremteni (Az új országgyűléshez). A reformáció genfi emlékműve előtt című hatalmas, végső soron filozófiai tartalmú költeménye nemcsak a belső küzdelemnek helyenként drámai megformálása, hanem az egyértelmű magatartás igazának hirdetése is. Ekkor fordul határozottan a drámaírás felé: Ozorai példa, Fáklyaláng stb. Gyakran reagál az élet megújuló szépségeire (Vidám reggel, Látogatók, Gyalogúton, Szekszárd felé, Szívközeiben). E korszakának egyik legjelentősebb alkotása a filozófiai és művészet-filozófiai magaslatokig emelkedő Bartók című költeménye. Az ötvenes évek második felétől kezdve fokozatosan szaporodnak verseiben az emlékek. Ifjúkorának harcos éveit, fiatalkori hitét idézi, öreg forradalmárok példájából akar erőt meríteni (Egy falusi forradalmár sírjára, Ifjúság, Dárdavivő, Párizs, szerelem). Az élet tartalmát keresi nagysikerű Kháron ladikján című könyvében. Sok versének művészi értéke leginkább egyeg.v ötletben, a megfigyelés finom pontosságában és a hibátlan kifejezésben van. Mint műfordító főképp az utóbbi másfél évtizedben fejt ki sokszínű tevékenységet. Illyés Gyula, a huszadik századi magyar irodalom kimagasló költőegyénisége hetvenéves. Erőt, egészséget és további alkotókedvet kívánunk neki az elkövetkezendő esztendőkre! Várady Béla, Gombos Ilona és Gyurkovics Mihály — Chmelík, Continé és Ábel szerepében Dása (Tóth Erzsébet) és Pali (Boráros Imre), a darab két fiatalja Sárközi Ferenc felvételei A LÍRA ÉRZÉKENY LÉGGÖMBJE Zsúfolásig megtelt a színház, számos érdeklődő be sem tudott jutni az előadásra — ezzel a megállapítással indult az új idény első bemutató előadása a MATESZ Thália színpadán. De ami még örvendetesebb volt: a košicei (kassai) premierről általában elégedetten távoztak a nézők, és nem titkolta örömét Oswald Záhradník sem, a szerző. Mielőtt magáról az előadásról szót ejtenénk, közöljük, hogy — kis túlzással — történelmi premieren vett részt a szerencséseknek az a csoportja, amely bejutott. A Kinek üt a torony(óra)? című darab előadása volt ugyanis az új, korszerű színpad, a háromszáz férőhelyes nézőtér és a technikai berendezések igazi avatója. Ez volt az első premier a Mojmír utcában. Tegyük mindjárt hozzá: sikeres volt, szép volt, reméljük ilyen lesz a többi is. Oswald Záhradník, a Szlovák Rádió munkatársa, számos hangjáték szerzője első alkalommal próbált szerencsét a drámaírás területén. Darabját a bratislavai Nemzeti Színház, a prešovi (eperjesi) Jonáš Záhorský Színház és egy ostravai társulat is bemutatta, a Thália negyedikként vette át az országos stafétabotot. A magyar nyelvterületen viszont egyetlen színház sem előzte meg a kassaiakat; reméljük, követőik is akadnak majd. A szerző, aki a bemutató után szívélyesen elbeszélgetett a színészekkel, a rendezővel, a társulat vezetőivel és a jelenlévő újságírókkal, elmondta, hogy tudatosan választott szereplőkul nagyapakorú és kamasszá érett unokakorú típusokat. Még nagyobb feszültséget akart ezáltal teremteni a figurák között, még kontrasztosabban kívánta ábrázolni életünk néhány problémáját. Pali, az unoka, és Ábel Ferenc, a nyugdíjas liftboy történetét mondja el a darab: az unoka nősülni akar, de nincs lakása, ezért megpróbálja rávenni nagyapját, adja át neki (és kiválasztottjának, Dásának) egyszobás, kopott lakását, amelyben eddig ketten éltek. Ez tulajdonképpen a Kinek üt a torony(óra)? igazi konfliktusa. Tanúi lehetünk négy öreg (Reiner, az órás, Chmelík, az egykori szolga, Continé, az öregedő hölgy és maga Ábel Ferenc, a nyugdíjas liftboy) kései életének. Látjuk őket rendszeres összejöveteleiken, megleshetjük valamennyiüket, az elérzékenyülések, az álmodozások, a visszapillantások révületében. A darab tehát két különböző világot ábrázol. Az egyik, két fiatal szerelmi-fonódású kapcsolata, a másik négy, már a halál felé hajózó öreg meghitt, érzékeny és áttetsző szálakból szőtt társulása. Érdekes, hogy általában az öregek kerültek közelebb a nézők szívéhez, bár mindkét fiatal szereplő (Boráros Imre és Tóth Erzsébet) élt az őszinteség, a kitárulkozás és később a jószándékú közeledés eszközével. Beke Sándor ismét szép munkát végzett. Rendezése ezúttal egy sereg új színt és eszközt is tartalmazott. A szereplők közül ezúttal Lengyel Ferencet emelném ki, aki Reiner urat, az órást alakította. Minden mozdulatában, gesztusában hitele volt a színpadon, és nagyszerű öltözékének, meg testtartásának köszönhető, hogy egyszer sem jutott , eszünkbe valamelyik régebbi figurája. Gombos Ilona Continéja, a művésznő sikeres figuráinak sorába tartozik, minden bizonnyal ez mondható el Gyurkovics Mihályról is, Ábel alakítójáról. Várady Béla Chmelíkje azért tetszett, mert Várady jól kihasználta a szerep kínálta humort, jó ötlet volt a bajusza is. Hosszabb szünet után ismét láttuk Kovács Lászlót. Mics felügyelő szerepében. Ö is a siker részese. A két fiatal — Boráros Imre és Tóth Erzsébet —■ aránylag nehéz helyzetben volt. Oswald Záhradník darabja talán itt tartalmazott fakóbb színeket, ez a két figura nem volt olyan jól megkomponálva, mint a Reineré, Ábelé, Continéjé vagy a Chmelíké. Boráros is, Tóth Erzsébet is igyekezett. Ezúttal Boráros játékában volt egy árnyalattal több szín, Tóth Erzsébet még nem tudott teljesen megszabadulni — legalábbis időnként ezt éreztem — az Elveszett paradicsom Mirájától. Apróbb szerepben Érsek Györgyöt és Horváth Lajost is láthattuk. A MATESZ Thália Színpad első őszi bemutatójának több tanulsága is volt. Az egyik: a népek közötti közeledés legjobb eszköze, a tett — jó lépés volt a szlovák szerző darabjának bemutatása. A másik: az ember, ha szenvedély ég benne és vágyakozás a jó után, élete biológiai alkonyán is tehet valamit a társadalomért. Lám, Reiner nem nyugodott addig, amíg az évek óta rossz toronyórát meg nem javította! Tette jelképpé emelhető, példává magasítható. Befejezésül már csak annyit, hogy a díszleteket Platzner Tibor tervezte, a segédrendező Lengyel Ferenc, a rendező asszisztense Horváth Lajos volt. A darabot Batta György fordította magyarra. (b) Békeünnepélyt rendeztek Csehszlovák—szovjet barátság békeünnepélyt rendeztek Bušincében (Bussán) a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére. A bussai helyi szervek, valamint a CSEMADOK Veľký Krtíš-i (nagykürtösi) járási bizottsága többórás műsort állított össze. Nagy sikere volt a „Tavaszi szél vizet áraszt“ című népdalversenyben is jól szerepelt Bombór Gábornénak, aki Oláh Antal népi zenekara kíséretében népdalokat adott elő. Kép és szöveg: Nagy László Bombór Gáborné népdalokat énekel
