A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-27 / 43. szám
EGY EMBER ÉLETÚTJA Lučenec (Losonc) ... Vasúti vágányok. sorompók, út. Az út két oldalán takaros, új házak. Jómódról árulkodók. Híd. Utána Kisfalu. Egybeépült a várossal. Záhoncsík Ferenc neve már fogalom. Keresem a kisfalusi kastély tövében megbúvó házát. Kinyílik előttem a vaskapu (Ezt is maga csinálta? Igen!). Elnézem az arcát. Markáns, férfias. Néhány mély ránc, régvolt szenvedésekről árulkodó. Természete igazságszerető, közben hamar felhorkan. de ha meglelte az igazságot, hamar megszelídül. Alapjában véve mégis vidám természetű. Tekintete nyílt, ártatlan, néha naív, majdnem kisfiús. Már a múltba pillantana, de még4 nehezen szakad el a jelentől. Egyetlen leányától, négy kislányunokájától (kettő közülük iker), az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat göngyölegraktárától, ahol dolgozik. Nagymajtényban született 1913-ban, hatodik gyermekként. Szülei urasági cselédek. Egyéves korában meghalt az anyja, majd kitör az első világháború, apját a frontra viszik. A hat félárva közül négyről a jóemberek gondoskodnak. Az egyik bátyja magyarországi árvaházba kerül (meghalt vagy eltűnt, teljesen nyoma veszett, nem is hallottak többé felőle), ő a rimaszombatiba, mely kiadja Nagysáróba, egy özvegyasszonyhoz. Itt nevelkedik, iskolába kezd járni. Ügyessége, bátorsága közismert. Alig hétéves, amikor a Tanácsköztársaság alatt gyíkmódra számtalanszor átcsúszik a frontvonalon. Élelmiszert, kávét — a falu küldeményét hordja a sebesült vöröskatonáknak. 1921-ben édesapja viszszatér a fogságból, keresi a gyermekeit, Záhoncsík Ferencet visszaviszik az árvaházba. De hiába várja az apját, az megriadva az egyedülléttől és szegénységtől megnősül, elfeledkezik róla. Sebaj, Kismúiyadban valakinek szüksége van disznópásztorra. Innen Losoncra kerül, Vágóékhoz, ismét elemibe jár, most már szlovákba. Ekkor a losonci Zöldfa otthonban vöröscserkész szervezet létesül. A Vágó fiú is tagja, magával viszi Ferit a Zöldfába, ahol dr. Herz, Munelsz, Madarász és Weil Jenő elvtársak foglalkoznak a proletár szülők gyermekeivel, s kommunista szellemben nevelik őket. Záhoncsík Feri hamarosan plakátokat ragaszt, melyeken munkásöklök „munkát, kenyeret“ követelnek. A nélkülözések megbosszulják magukat, tízéves korában gyomorfekéllyel megoperálják. A műtét után gyengélkedik, elmulasztja a hittanórát, amiért egy Kojnok nevezetű pap megveri és megtépi a haját. A Zöldfába menekül, megmutatja a véres hajcsomókat. Az esetről hamarosan megjelenik dr. Herz cikke a kassai Munkásban. Losoncon, — mint mindenütt az országban — nagy a munkanélküliség. A munkások tüntetnek, a vöröscserkészek haladnak elöl. Kivonul ellenük a csendőrség és tűzoltóság. A tüntetők válaszul beverik a Vasúti és Főutca kirakatait, ablakait. Tizenhat vöröseserkészt letartóztatnak, bebörtönöznek. Titokban hordja nekik az élelmet, kenyérben, alumínium csajkán az írott üzenetet. Amikor elkapják, kegyetlenül megpofozzák. Valaki moslékkal eteti Losoncon a gondozásra kiadott árva gyerekeket. Az ügy kipattan, botrány követi. A gyermekeket visszaviszik az árvaházba. Záhoncsík Ferenc nemsokára a rimakokavaí „iazokon“ őrzi a juhokat. Szerencséje van, tej, sajt, túró, jó levegő gyógyítják a gyomrát. Két év után ismét árvaház, majd a csehországi Votice következik. Azt ígérik, tanulhat, inas lehet, de becsapják. a tehenek farát vakartatják vele. Visszakönyörgi magát. Az másságból nem lesz semmi, felbukkan az apja, hazaviszi cselédnek, majd kis parádés kocsisnak. A fiú meggyűlöli a mostoháját és az urasági pompát. Megszökik, s Losoncon beáll cukrászinasnak. A cukrász be sem jelenti, évekig ingyen dolgoztatja, soha fel nem szabadítja. Otthagyja, vásárokon árul, kosztot, ruhát kap érte, fizetést nem. Végleg megelégeli a kizsákmányolást. 1935-ben bevonul katonának. Azután leszerel, megismerkedik a feleségével, majd mozgósítás, betegség, átképzések, alkalmatlannak nyilvánítás következik. De kell a gólyának való, s újból ki akarják vinni a frontra. Dezertál, bujdosik és 1945-ben nyolcadmagával, katonaszökevényekkel csatlakozik a felszabadító Vörös Hadsereghez. Vezeti a hadseregnek termelő tésztagyárat. Később a likőrgyárban dolgozik, ahol 1948-ban belép a kommunista pártba. 1949-től ugyanannál a vállalatnál dolgozik (csak a neve változott). Évekig az üzemi pártszervezet, majd az üzemi szakszervezeti bizottság elnöke, később a kerületi szakszervezeti tanács tagja, hét évig városi tanácstag, s ki győzné még felsorolni funkcióit. Eredményes munkájáról a párt, a kormány, a szakszervezet és a munkaadó által adományozott kitüntetések, emlékérmek, elismerő oklevelek tanúskodnak. Feri bácsi, a kommunista elhallgat. S most én emlékezem. Látom őt beszélni (mint annyiszor) a nyilvános pártgyűléseken és a fiatalok szűk körében a munkahelyén. A régi, nehéz, harcos időkről, a hajdani tüntetésekről, lelkes május elsejékről. Meg a jelenről, a mai társadalomról, mely megbecsüli a Feri bácsikat, meg a fiait, unokáit. ARDAMICA FERENC fej.*«,.
