A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-13 / 41. szám
Baráti látogatások Egész napi munka után szívesen találkozunk barátainkkal és Ismeréseinkkel, jélesik, ha egy kiesit elbeszélgethetünk, érdeklődhetünk hogylétük 1- ránt, és társaságukban néhány kellemes percet tölthetünk. De azért legközelebbi ismerőseinkkel és barátainkkal Is Jé, ha előre megbeszéljük, hogy milyen időpont a legmegfelelőbb látogatásukra. Bármennyire Is Jól érezzék magukat a vendégek, nem szabad megfeledkezniük arról, hogy huzamosabb ideig történő ott-tartézkodásuk kimerítő. Ezzel szemben nem Illik, ha finden pillanatban idegeskednek és azonnal távozni készülnek, majd hagyják magukat rábeszélni és továbbra is maradnak. Mind a vendéglátónak, mind a vendégeknek tudniuk kell, hogy másnap munkába kell menniük. A baráti látogatás alkalmából ugyan nem kőtelező a megvendégelés, mégis meg kell kinálni a vendéget cigarettával. feketével vagy borral, esetleg süteménnyel vagy gyümölccsel. UDVARIASSÁGI LÁTOGATÁSOK Mindennapi életünkben az udvariassági látogatásnak is megvan a maga jelentősége. Az első udvariassági látogatást annál az illetőnél tesszük, akivel közelebbi társas kapcsolatokat óhajtunk fenntartani. Nem tekinthető illetlenségnek és udvariatlanságnak, ha a látogatást nem adjuk vissza. Általában ebben az elfoglaltság és más okok is gátolhatnak. A kapitalista rendszerben szokássá vált, hogy más városba áthelyezett jelentősebb dolgozónak bemutatkozási látogatást kellett tennie nemcsak felettesénél, hanem egyes befolyásos személyek családjánál Is. Szocialista rendszerünk nem ismeri az ilyen kötelezettséget. Tőlünk függ, hogy kinél teszünk udvariassági látogatást. Csak azokat az embereket és családokat kell meglátogatni, akikkel a jövőben szorosabb baráti viszonyt kívánunk fenntartani, s akikről tudjuk, hogy barátkozni szeretnének velünk. A látogatás idejét a helyi szokásokhoz és a házi viszonyokhoz alkalmazkodva válasszuk meg. Hivatalos látogatásra vasárnap délelőtt menjünk. A délután tett látogatás tovább tarthat; a délelőtti látogatást az ebédidőre való tekintettel 15—20 percre korlátozzuk. Előfordul, hogy a látogatás alkalmából olyan emberekkel találkozunk, akikkel nagyon jól megértjük egymást, rokonszenvesek és szívesen kötnénk velük közelebbi barátságot. Ilyen esetben kivárjuk, meghívnak-e bennünket, esetleg mi hívjuk meg őket. Az első látogatást annak kell tennie, akit elsőként hívtak meg. Ha látogatók érkeznek, a háziasszony fogadja őket, és kezet nyújt. Azután a látogató sorra köszönti a család többi tagjait, esetleg a jelenlevő vendégeket. A kölcsönös bemutatkozás után a látogató megvárja, míg hellyel kínálják. Addig a látogató nem ülhet le, míg a háziasszony helyet nem foglal. S mert az első látogatás nem tarthat tovább 15—20 percnél, beszélgetésünket is ehhez mérjük. Távozásunkkor megvárjuk, míg a háziasszony kezet nyújt, a többi vendégtől meghajlással búcsúzunk, az ajtóhoz érve újra a társaság felé fordulunk, meghajtunk és távozunk a szobából. Ha nő volt látogatóban, a háziaszszony kötelessége, hogy kikísérje őt az előszobába. Amennyiben a szobában más vendégek is vannak, ezek előtt kimenti magát. Az első látogatások bizonyos mértékig ünneplés jellegűek, ezeknél a háziasszonyai szemben illik különös tiszteletet tanúsítani. Az első látogatáskor legyünk tartózkodóak. Ne akarjunk elhamarkodva még jóformán ismeretlen emberekkel közelebbi kapcsolatot kötni. KÖTELEZŐ LÁTOGATÁSOK A kőtelező látogatás udvariassági forma. Kőtelező látogatást bizonyos alkalmakkor teszünk: örvendetes események alkalmából, gratuláció, gyászeset alkalmából, részvétnyilvánítás végeit. Barátainkat vagy jó ismerőseinket, akik hosszabb utazásra készülnek, elutazásuk előtt vagy hazatértük után rendszerint meglátogatjuk. Ezek a többé-kevésbé kötelező látogatások bizonyos eseményekkel függnek össze és ez határozza meg a látogatás formáját is. A részvétnyilvánítási látogatásnak egészen más a küldetése, mint az udvariassági, gratuláclós vagy hosszabb utazás előtti búcsúlátogatásnak vagy a hazatérés utáni látogatásnak. A látogatás idejét és a társalgás módját is a látogatás céljához kell alkalmazni. Az udvariassági és baráti látogatásokat rövid időn belül viszonozzuk. Ha az első látogatás bármily ókból (a háziak távolléte miatt) nem sike rült, de a látogatók névjegyet hagytak hátra, kötelességünk, hogy az ilyen, bár személyesen nem fogadott látogatást nyolc napon belül viszonozzuk. Ha .; látogatást bizonyos okokból nem fogadhatjuk, megfelelő és udvarias módon bocsánatot kell kérnünk. Korosabb emberek nem kötelesek a látogatást viszonozni, persze illik, ha a látogatót rövid időn belül újra meghívják. Hajadonnak nem Illik nőtlen férfit a lakásán meglátogatnia. Előfordulhat, hogy idősebb vagy magasabb állást betöltő egyén egy sokkal fiatalabb vagy alacsonyabb állásban levő. személyt hív meg látogatóba. A meghívott kötelessége, hogy a látogatást mielőbb megvalósítsa. írásbeli részvétnyilvánítást levélben köszönjük meg. Ha munkatársunk vágj szomszédunk szolgálati Jubileumát, ötvenedik vagy hatvanadik születésnapját, előléptetését vagy kitüntetését ünnepli, otthonába nagyobb társaságot hív meg. Az ünnepeltnek levélben vagy megfelelő időben személyesen gratulálhatunk. Előnyös az ilyen ünnepséget vendéglőben vagy az üzemi klub társalgójában megrendezni. A vendéglátó a megrendelésben feltünteti a vendégek számát, a társaság érkezési Idejét és az étterem dolgozójával személyesen megbeszéli, milyen ételeket és italokat szolgáljanak fel. Az így megrendezett ünnepségek nem túl költségesek és lehetővé teszik, hogy a vendéglátó teljesen a jelenlevőknek szentelhesse magát. Főképpen olykor előnyös az éttermek dolgozóinak szolgálatait igénybe ven ni, ha külföldi vendégeink érkeztek, hogy kellemesebb érzésekkel és emlékekkel távozzanak el tőlünk. Iskolatáska vagy aktatáska? A hátitáska kiment a divatból. Ma már szinte kizárólag aktatáskát vásárolnak a szülők gyermekeiknek. Ha körülnézünk a tanszerboltokban. azt látjuk, hogy — sajnos — ( az iskolatáska is divatkérdéssé vált. A szülők már nyáron megvásárolják az elsősöknek a tanszereket s hozzá általában a kézben hordható aktatáskát. De ami divatos, nem biztos, hogy egészséges is. Mérjük meg egy táska súlyát. Az olcsón kapható isko latáska súlya kb. 1—1,20 kg. A táska puszta súlya is lehúzza a gyerek kezét, s ez még csak az üres táska. Ebb i belekerülnek a könyvek, füzetek, tolltartó, ceruza stb. összesen kb. 2.50 kg. Kiderül, hogy a táska súlyával egy ült egy hat-hétéves kisgyerek 3,5—4 kg-ot cipel naponta az iskolába. Az egy méter magasságot alig meghaladó elsős kisgye rek a táskát a földtől alig tíz centiméternyire vonszolj;, s mert nehéz, súlya húzza a vállát, gyakran le is teszi földre, ahol persze piszkos lesz. Ez a súly a gyermek test súlyának mintegy egyötöde, ami azt jelenti, mintha eg; 70 kg-os férfi naponta 14 kg-os bőrönddel járna munká ba! Melyik felnőtt vállalná ezt? A rendszeres egyoldalú megterhelés eredménye azután a rossz tartás s esetleg a hátgerlncferdiilés. Megelőzhető ez, ha a szülők legalább az első osztályosoknak hátitáskát vásárolnak vagy ha már aktatáskát vettek, ellenőrizzék, hogy a kisgyerek felváltva cipelje bal és jobb kezében, ezenkívül rá kell szoktatni a kisgyereket a rendszeres testedzésre, sétára is. mint -magazin Emléktargy-ter\ cző Évente százezernyi külföldi látogatja meg a Szovjetuniót, és természetesen a legtöbben szeretnének valami szép tárgyat is hazavinni, amelyhez emlékeiket kapcsolhatják. Ilyesmit árulnak sokfélét, de hogy még nagyobb választék legyen, egy évvel ezelőtt „Kísérleti Emléktárgytervező Vállalat“-ot hoztak létre Moszkvában. Ennek a vállalatnak k ’t művészét és néhány új munkájukat láthatjuk ezen a képen. Megy a traktor, megy Eredeti ötlete támadt 15 lengyel diáknak. Traktorhúzta autóbusszal indultak el Romániába. Úgy látszik, hogy könnyebb volt traktort szerezni mint az autóbusz motorját megjavit• atni. Öreg hajók seregszemléje Finnországban megrendezték az öreg hajók seregszemléjét. 12 kiszolgált hajó vonult fel a bemutatón. Előtérben a legöregebb finn gőzhajó, mely 94 éves. Szép kort megért és még mindig működik. ti,Urak loglalkoza.su Szédülés, tériszony kizárva. Így lehetne jellemezni azokat a bátor férfiakat, akiknek a San Franciscóban levő, 12 km hosszú függőhíd, a Golden Gate festése van a gondjaikra bízva. B. W. Brady egyike annak a fíO karbantartó munkásnak, aki 150 méter magasságban is biztonságban érzi magát. I hét 9