A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-06 / 40. szám
Farkas Gábor feleségevei, Lídiával, Moszkva, 1934 Egy elfelejtett kommunista harcos ■ Máté Ida versei: Kiált a csend Kihfvás ez a nagy csend ... üvöltenl késztet 1 A Hold az úr, és időtlen arca belesárgulva csontomba, verejtékes homlokok, szorongások néma jeleit visszahinti az elkékült ajkakra. Hirtelen csattanva zárul az ablak, de nem zár ki semmit, semmit, semmit! S hiába nyílik ki újra, égő napkorong lett már az én fejem is. Szorítják vaserős vékony erek, hasítják, metszi^ hűsítés helyett... Elszánt vad szellemkezek hajamba markolnak, görbelábú gnómok gúnytáncot lejtenek, a súlyos néma zajban megfürösztenek ... 1922 márciusában új szerkesztő került a kassai Munkáshoz. Azelőtt a nevét sem Ismerték, de nem Is Ismerhették, mert csak 1921 decemberében Jött meg az orosz hadifogságból. Azok a lévai származású tisztek, akik vele együtt voltak a krasznojarszki tiszti fogolytáborban, már előre beharangozták, hogy egy „nagy kommunista“ jön haza, aki már 1918-ban belépett az orosz bolsevik pártba. Most Kassán is személyesen megismerhették Farkas Gábort. Szőke, inkább már őszes hajú férfi volt. Ószes azért, mert amikor a fehérgárdisták elfoglalták Irkutszkot, ahol ő akkoriban a művészeti ügyek népbiztosa volt, azonnal halálra ítélték. Akkor őszült meg egy nagy csíkon. Reggelre azonban a vörösgárdlsták visszafoglalták a várost, minden tovább ment a megszokott mederben. Később Moszkvába került, a pártiskolába, s ott kapta a későbbi feladatot, hogy vegyen részt a csehszlovákiai magyar kommunisták, főképpen a kassai munkásság vezetésében. Ilyen körülmények között került Farkas Gábor a Munkás szerkesztőségébe. és Mácza János távozása után 1922. május 9-től ő volt a lap felelős szerkesztője. Munkatársai, a szakszervezeti vezetők, barátai, ismerősei nagyon megszerették. Estefelé rendszerint a szakszervezeti vezetőkkel találkozott a kávéházban. Feleségével, az észt származású Lídiával egy bútorozott szobában laktak. Fizetése hol volt, hol nem, aszerint, hogy a párt pénztára tudott-e fizetni vagy nem. Néha ezer koronát sem kapott havonta, ugyanakkor a polgári lapok szerkesztői három-, négyezer korona havi fizetést kaptak. De a kommunista újságíró rendületlenül végezte munkáját. Szántó László akadémikus, Farkas Gábor egykori fogolytársa irta emlékezéseiben, hogy Kassán megosztották vele egyetlen szobájukat, s úgy tartották, mint kedves családtagot. Farkas Gábor 1895. október 20-án Balassagyarmaton született, ahol édesapja akkor törvényszéki írnok volt. Onnan nevezték ki Turócszentmártonba telekkönyvvezetőnek, s a kis Gábor itt kezdett elemibe járni. A család gyakran változtatta lakóhelyét. Mártonból Csornára, onnan Sopronba, majd a ma Burgenlandhoz tartozó Felsőpulyára, végül Pécsre költöztek, ahol édesapja 1909 októberében alig negyvenkét éves korában meghalt. 1910 nyarán az özvegy két gyermekével Lévára költözött, Farkas Gábor az ottani tanítóképző tanulója lett, ahol legjobb barátai közé tartozott Ciger József, akit J. C. Hronský néven Ismer a szlovák irodalomtörténet. A két barát még Moszkvából is váltott levelet egymással. Amikor 1914 júniusában befejezte a tanítóképzőt, mint jeles tanulót felvették a budapesti Polgári Iskolai Tanárképzőbe, ahonnan 1915 májusában bevonult a nyitral tizennegyedik honvéd gyalogezredhez. 1916- ban a lucki áttörésnél mint zászlós került hadifogságba, ahol azonnal a haladó szellemű tisztekhez csatlakozott. Amikor hírét vették a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, a tábor mintha magától kettészakadt volna. A tisztek kisebb része a forradalom ügye mellé állt. 1628-ban megkapta a szovjet állampolgárságot, később Moszkvában egyetemi tanár és a Plelianov Intézet igazgatója, valamint külügyi osztályvezető Is lett. Együttműködött Münich Ferenccel (aki mindennapos látogatójuk volt), Sík Endrével és sok más magyar emigránssal, a nemzetközi munkásmozgalom harcosaival. 1937. szeptember 2-án halt meg, nem érte meg a negyvenkettedik életévét. Amikor emlékét Idézzük, vele együtt idézzük annak a sok-sok kassai és szlovákiai magyar kommunistának emlékét, akik a Munkásból tanulták meg a proletár internacionalizmust, a munkásság összefogását. , (f. i.) Szeizmográf ez a nagy csend, mágneses nesze köreimen át löki és vonzza a bujtogatást, és reszkető gyomorszájjal tombolón ordítozni késztet: Csendet! Csendet! Csendet! Ringató csendességet! Torkom szétmarja ezer csípős mondat, hiszem is már, hogy kiabálok, de tétova ajkam néhány alaktalan, satnya kis nyüszítésre görbül, s a sok süket félfül sietve elmellőzi, győztesen megkettőzi a CSEND ROBBANÓ ZAJAT. ■ Hiányzol Hiányzol, te pogány szent, s ettől embertelen a Nap kelése, a halál csak szürke kavics, belém dobhatják, a hajnalcsillag hamiskő, hulljon le átkomtól tépett galambként tört kinom mellé... mert szégyentől sápadón be kel! vallanom: mindenem te vagy és átkom visszavonom, ha fejem a válladon megsimogatod egyszer. Már gondolatban beszélgetek veled felmérlek béklyóim árnyai között, de félek, nálad ez is csak pillanat-varázslat. Könyörgöm, ne engedj elhullni a mának ... Ragadj meg, emelj fel vonzásoddal engem, mert erőtlen bennem a hit és a vágy. Lényed két szárny legyen, ne fojtó gyötrelem — röpítsen tovább! A rohanó élet zajával zsolozsmaként duruzsolsz bennem, az Őszi nyugtató esővel szemerkélsz szememben, és én a hitetlen hívő rabszolgaként térdet hajtok előtted, ha fejem a válladon megsimogatod egyszer ... Török Elemér versei: Ősidőbe kötve ülök pipacsos partján a nyárnak s egyre visszavárlak vágyam rebbenése álmot virágzik a lidérces térbe galaxisok fehér ködében látom mosolyod csillag-levélen hangod örvénylő körökben visszhangzik köröttem arcod délibábja miként a mesékben üveggyöngybe zárva hajad aranyzászló kalászok sárga csendjében cicázó karod két rózsafa ujjaid tíz ága tíz éved virága így élsz Örökre a tér vadonéban ősidőbe kötve ■ Vers Most azokhoz írom versem kik barátjuknak fogadtak mint ahogy én is barátként üdvözlöm őket ha belépnek otthonom teljes csendjébe túl sok év telt el meddő küzdelemben voltunk csodavárók merész harcra készek bizonygattuk megváltó küldetésünk s végül szánk egyformán kiszáradt s mély hallgatásba hulltunk de nyílt tekintetünkben tiszta sugár s egy kortnyi fény maradt
