A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-22 / 38. szám
Ha az ember belép a bratislavai füvészkertbe, úgy érzi magét, mintha lassú változáson esne át. Nem csoda. Csodálatosan szép világba, kellemes környezetbe sétál be. Ügy tűnik, hogy itt minden más, mint a kapun kívül. Talán még a színek is tökéletesebbek, és más a levegő is: különös illatokkal telítődött. Az ember első útja Victoria-házba vezet, melynek medencéjében tenyésztik és virít a csodálatosan szép Victoria regia. Májusban kezd fejlődni, júliusban—augusztusban a legszebb, aztán fokozatosan elhal... Tóth István kertész itt a „főnök“, a trópusi növényzet szerelmese. Mikor és hol is kezdődött ez a szerelem? Régen. És nem máról holnapra. Vagy mégis? Tény, hogy tizennégy éves korában odahaza a kertben játékból paradicsomot ojtogatott, új fajtát akart kitenyészteni. Hogy sikerült-e vagy sem, nem is nagyon emlékszik rá. Kedvtelésből játszott, szórakozott, s talán akkor pattant ki az a szikra, amiből később lángoló tűz lett, egyszóval a játék következményeként kitanulta a kertészkedést. Kitanulta és nem bánta meg. Valamikor 1938-ban vizsgázott le. Nyomban Vácra került a magyar—belga kertészetbe, amely akkoriban Magyarország legnagyobb kertészete volt. Kerek öt évig dolgozott ott, ahonnan Esztergomba került. Közben katonáskodott. A felszabadulás után a trenéíni kertészetben dolgozott két évig, onnan Nyitrára került, három év múlva pedig Košicére (Kassára). Itt a városban akkor rakták le alapjait a botanikuskertnek. De ott sem bírta ki két évnél tovább. Nyugtalan természete idehozta a fővárosba. Akkoriban még igen kezdetleges állapotban volt itt a botanikuskert. Tóth István nyomban hozzálátott a trópusi növényzet fejlesztéséhez, az üvegházak átalakításához, berendezéséhez. Nagy hasznát vette szakképzettségének és.a különböző kertészetekben szerzett tapasztalatainak. Olyan növényzetet kezdett kitenyészteni, amilyen még nem volt itt, például: banánt, kávét, caricapapaját, orchideát... Legtöbbet a kaktuszokkal foglalkozott. Ma már 1200—1300 fajta díszeleg az üvegházban, de nagyon szépek és rendezettek az akváriumok is. Mondani sem kell, hogy Tóth István rengeteget tanult, és nemcsak nyugtalan természete hajtotta egyik munkahelyről a másikra, hanem az új megismerése utáni vágy is. így aztán nem csoda, ha későn nősült — már harminchat éves is elmúlt. Felesége szintén a botanikus kertben dolgozik. Jól megértik egymást. A lánya tizennégy éves, a fia pedig kilenc. A botanikus kert területén laknak, ők is szeretik ezt a különös hangulatú és ízű világot, annyira azonban talán mégsem, hogy apjukat követve a kertészeti pályát válasszák. Szorgalmas, ügyes gyerekek, jól is tanulnak, leginkább a zenéhez vonzódnak, mindketten harmonikáznak. Tóth István munkaideje szinte kötetlen. Olyan értelemben gondolom, hogy majdnem éjjel-nappal a kertben tartózkodik. A botanikus kertnek sok a látogatója. Főleg ünnepnapokon. Hétközben iskolák, különböző kiránduló csoportok és külföldiek látogatják. Tóth István végtelenül szereti a foglalkozását. Nélküle nem tudná elképzelni az életét. A tavasszal például beutalóval a szliácsi fürdőbe ment. Ismerősei és barátai gunyoros mosollyal jegyezték meg, hogy kár elmennie, hiszen kéthárom napnál tovább úgysem bírja ott ki, mert attól tart, hogy távolléte alatt valaki ellopja a botanikus kertet. — Tervei? — Millió-egy van, főleg a munkámat szeretném tökéletesíteni — mondja. — Egyszóval szeretném szebbé varázsolni az egész botanikus kertet, hogy a látogatók még inkább gyönyörködhessenek és felfrissüljenek itt. LOVICSEK BÉLA
