A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-07 / 27. szám
§ .l»s£> ta n:í i:k:iiIií Válasz Kolárovo-Verký Ostrov-i olvasóinknak A szolgáltatásokról a Polgári Törvénykönyv rendelkezik. Ezek szerint a tisztító felelősséggel tartozik a tisztításba adott holmi megrongálásáért, elvesztéséért vagy tönkretevéséért. Részletes rendelkezéseket a reklamációs szabályzat tartalmaz, amelybe az illető üzletben betekinthet. Kártérítési igényét tehát érvényesítse írásban és követelje a vállalattól kárának megtérítését, amit az esküvői ruha ára, illetve értéke képez. Ha a reklamációját nem 'intéznék el kedvezően, akkor a bírósághoz kell fordulnia és perrel kellene kártérítési igényét érvényesítenie. Azt ajánljuk, hogy forduljon ügyvédhez, hogy le ne késsé a törvényes határidőket. Igényeit ugyanis haladéktalanul érvényesítenie kell, s ezek megszűnnek, ha legkésőbb hat hónapon belül nem érvényesíti őket. Dr. B. G. Az életharmónia útjai | 6.1 Az olvasó joggal elgondolkozhat azon, milyen sokféle ok vezethet lelki betegséghez. A legtöbb ember nehézségek, megterhelések közepette él. Van, akinek még hajlamosító tényezők (alkati sajátságok, családi ideg- vagy elmebajok) is súlyosbítják helyzetét — és mégis egészséges. Hogyan lehetséges ez? Igaz a mondás: sokat kibír az ember. Idegrendszerünk, lelki világunk rugalmas, hajlékony. Sokféle változó és nehéz körülményhez képes alkalmazkodni. A testi betegségekben is megvan a szervezetnek az az ereje, képessége, hogy megfelelő körülmények között helyreállítja egészségét. Az orvostudományban mindig számolunk a szervezet öngyógyulásával, öngyógyító képességével. A seb heged, a gyulladásos folyamat elmúlik stb. Az ókor orvosa még jobban a szervezet öngyógyító tevékenységére volt utalva, s ezért mondhatta joggal: „medicus curat, natura sanat“ — az orvos kezel, de a természet gyógyít. A lelki életben is gyakori az öngyógyulási folyamat, valamint betegeinknek — gyakran ösztönös — öngyógyulási tevékenysége. Tulajdonképpen mindnyájunkat érnek a mindennapi életben kisebb-nagyobb megrázkódtatások. Veszteség, kudarc, s a nyomunkban járó lehangolódás, bánat. Hosszabbrövidebb idő múltán a baj „elmúlik“. Elmúlik, vagyis meggyöngül érzelmi reakciónk ereje és színezete, elhomályosul az élmény, s „túltesszük rajta magunkat“. Később el is felejtjük. Néha bizony ez nehéz, de előbb vagy utóbb „az idő meghozza a vigaszt“ s „a sebek behegednek“. Mindennapi tapasztalat a kellemetlentől szabadulni vágyó ember figyelemre méltó tevékenysége. Igyekszik „elterelni gondolatait“. Történhet ez céltudatos munkával, például önfegyelemmel (nem gondolok rá ...) vagy olvasással stb. Az is előfordul, hogy szép dolgokról álmodozik, vagy régi emlékek közé száll vissza. Fantáziájában akár korrigálhatja is az élei kegyetlenségeit. A vitában ő lesz a győztes, vagy álomképeiben ismét együtt van az elveszített hozzátartozóval. Utazás, nagyobb kirándulás vagy — mint az orvosi tanácsokból ismeretes — környezetváltozás is segítségére lehet. Legfőbb gyógyító tényező ilyenkor az elszakadás a megterhelő környezettől, az ártalmas ingerektől, a pihenés az új, nyugodt körülmények között s mindenekfelett: az idő. Mindnyájunknak lehet valamiféle szenvedélye. A szenvedélyek lehetnek károsak, mint amilyen a túlzott alkoholfogyasztás vagy a dohányzás. Kellemes, szórakoztató szenvedély a különféle gyűjtés, pl. bélyeggyűjtés, fényképezés stb. Feleségek panaszaiból értesülhetünk, nemegyszer, hogy a munka után bélyeggyűjteményével foglalkozó vagy magnetofonozó, barkácsoló férj „se lát, se hall“, még a „vacsora is kihűl mellette“. A hasznos szenvedély értékes tevékenység, amely az embert előbbre viszi, gazdagítja, örömet szerez, s ezen keresztül az alkotó szenvedélynek mondhatni gyógyító ereje van — feltéve, persze, hogy a szenvedélyhez tehetség is társul, és mód nyílik a kiélésére. A teremtő szenvedély elfojtása vagy meggátlása viszont megbetegltő tényező lehet. Itt kell szólnunk a szabad idő kérdéséről. Már az eddigiekből is következik, hogy a szabad idő okos felhasználása is sokat tehet a harmónia megteremtéséért. A szabad időben célszerű foglalkozni a munkát kiegyenlítő jellegű tevékenységgel. Az ülő foglalkozású emberek számára hasznos, ha turisztikával, atlétikával, könnyű sporttal gazdagítják életformájukat. A kultúra, a művészet áldásai nemcsak szórakoztatnak, hanem az élet értékeiért szolgálják lelki egészségünket. A színpad igéző varázsa, a hangverseny művészi élménye felemel a mindennapi gondokból, szinte áthangolja az embert. Mozi után a nézőtérről szipogva távozó asszony érzelmileg megkönnyebbül: „kisírta magát...“ Ki nem tapasztalta, hogy futballrajongók érzelmi feszültségének milyen nagyszerű levezetését jelenti kedvenc csapatuk küzdelmének „végigdrukkolása“? (Folytatjuk) sík n mik tsi n síi: s ni szív ÉS TEJSAV Az ember meghatározott társadalmi környezetben él, melyben az organizmus összes alkalmazkodó és vezérlő berendezése bizonyos fokig összefügg. Ha valamely közösségben fenn akarjuk magunkat tartani, tevékenységet kell vállalnunk. így hát a munka rendszeres megnyilvánulása az életnek, melynek lényeges részét alkotja. Az izomzattal és a szívvel kapcsolatosan tudnunk kell, hogy minél gyakrabban és rendszeresebben dolgozunk, az izomzat egyre több tejsavat termel a szív normális működéséhez. Az energia javarésze a szénhidrát elégése során keletkezik a testben. Ennek az égési folyamatnak néhány közbeeső állomása van, melynek terméke az úgynevezett anyagcsere-féltermék. Az anyagcsere féltermékének egyik igen fontos alapanyaga pedig a tejsav. Ez a sav azonban aránylag könnyen ég el s közben további részekre — széndioxidra és vízre bomlik, miáltal lényeges mennyiségű energia szabadul fel. Az izomzatból a tejsav a vérbe kerül, s benne keringve a koszorúereken keresztül bejut a szívizom sejtjeibe. Itt aztán a gazdálkodás szempontjából a szív munkájának roppant fontos tényezője. E tények szerint a szívizom többnyire az izmok termékéből él. S éppen ez teszi lehetővé, hogy a szív fölöslegesen ne használódjék el, s tartalékerőt gyűjtsön. Sportnyelven szólva, a szív megfelelő munkával gyakorlatot szerez, emeli teljesítményét. Ezzel szemben a tétlenségben ellankadt test nem továbbít elegendő alapanyagot, a szívnek többet kell dolgoznia, s ez nem gazdaságos, mivel saját termelésű tejsavát használja fel. A szív normális működése kizárólag attól függ, mennyire foglalkoztatjuk a test izomzatát. Amikor hangsúlyozzuk az alapelvet, hogy az Izmokat ésszerűen kell terhelni fizikai munkával (rendszeres sportolással, mozgás stb.) és szüntelenül küzdeni kell a tétlensége ellen, tesszük ezt azért, mert a mozgást és a munkát egyedüli komoly lehetőségnek tekintjük, a szív megbetegedésének megelőzésére. Részlet dr. Vladimír Haviar profeszszor könyvéből, amely rövidesen magyarul is megjelenik Tomasek Dovicsovics Margit fordításában. KINEVETTEK... Én is, mint sokan mások, szintén járatom a Hét című képeslapot. Van ugyanis benne olyasmi is, amit még az is elolvas, aki életében soha nem szeretett olvasni. E levelemben az Emberi sorsok című rovatjukhoz szeretnék hozzászólni. Legjobbnak látom, ha az elején kezdem. 21 éves vagyok, kitanult mesterséggel rendelkezem. És most Íön az, ami arra kényszerített, hogy inöktől kérjek okos, meggondolt választ, ami talán véget vet eddigi elkeseredésemnek. Tudom, hogy nem vagyok egyedül a szerencsétlenségemben, de ez engem nem tud megnyugtatni. Gyengébb fizikumú legény vagyok. Leveleztem nemrég egy magyarországi leánnyal, egész odáig jutottam, hogy meglátogattam. Látogatásom során kihívott a strandra, s én ezt félve elfogadtam. Egész úton éreztem, szinte magam előtt láttam a sok mosolygó arcot, amely az alakomra tapad. Így is történt. Sok korombeli fiatal még a vicces megjegyzésektől sem kímélt. Csupán kis ízelítő a megjegyzésekből: „Szegény leány“.. . „Ez egy hete nem látott kaját.“ Butaság, ne vedd figyelembe ezt, mondanák sokan mások. Csakhogy ezek az „okos“ megjegyzések rám vonatkoztak, s ez nekem fájt. Egész idő alatt vidámnak tűnt a lány, de bennem az őröm szikrája kialudt. E napon láttuk egymást utoljára. Szörnyű gyűlölet forrt bennem ama pillanatban mindenki iránt. Szerettem volna beléjük fojtani azt a sok gúnyos megjegyzést. Irigylem azokat, akiket mindennel megajándékozott a sors. Csupán olyan jó tanács segíthet rajtam, egy olyan valakinek a tanácsa, aki valóban meg tud érteni, s érzéssel tud útbaigazítani. Még nem züllöttem el, még pislog bennem a remény. Igazi szeretet után vágyom. Ha valaki rászánná magát a válaszra, küldje azt a szerkesztőség címére, ahonnan továbbítani fogják a leveleket a címemre. Minden segítségért előre is köszönetét mondok. Egy katona OK NÉLKÜL NEM HULLANAK A KÖNNYEK A Hét 19. számában olvasható az a levél, melyen magam is elgondolkodtam. Elhatároztam, hogy reagálok rá, már csak azért is, mert „siránkozókról“ van benne szó. Nem tudom, férfi-e vagy nő a levél írója (föltételezem, hogy férfi), de az biztos, hogy zsebkendőjét nem könnyek törlésére használja ... De ne fussunk előre ... Azzal a véleményével, mely szerint az emberek többsége saját maga szerzi a problémáit, nem érthetünk egyet. Elmefuttatása illogikus! Az a megállapítása pedig, amely a véleményét követi, a szó szoros értelmében irreális! Miért természetes az, hogy a problémák hozzátartoznak az élethez? Talán problémák nélkül nem létezhetnénk?! Véleményére egy ellenvélemény: Az emberek nagy többségének nem érdeke a háború! Egyesek mégis azon fondorkodnak, hogy miként boríthatnák lángba harmadszor is az egész világot! Fölmerül a kérdés: Az emberek „többsége“ szerzi magának a bajt?! K. J. elmélkedése szerint: igen. Logikus ez? Ne állítsunk olyasmit, amire csak hebegve tudnánk felelni. Egy bölcselkedő mondatot is olvashattunk a levelében. Idézem: „Aki semmit sem csinál, semmit se ront el.“ Ez igaz! De én ennél tudok bölcsebbet is. „Aki semmit se ront el, levegőt se érdemel.“ Az a véleményem, hogy ha valaki egyszer elront valamit, az óvatosabbá válik. Tanácsot kér, mert fél, hogy ismét hibát követ el. Ezért kell segítségére sietnünk. Jóindulat kérdése az egész. Kárörvendésre vall, ha valaki gúnyolódik azokon, akik a saját hibájukon kívül vagy a saját hibájukból elrontják az életüket. Szándékosan még a bolond se szerez magának problémákat... K. J.-nak az az érzése, hogy az utóbbi időben néhányan siránkozni járnak az Emberi sorsok rovatához. Kérdem én: mi haszna van abból valakinek, ha siránkozni jár valahová? Ok nélkül nem hullanak a könnyek!... K. J.nek igaza van, hogy a nők nem mo«in In: ri zoghatnak olyan könnyen, mint a férfiak. De ki tiltja azt meg nekik? A törvény? Az nem! A helyi szokások? Ha aszerint fognak élni, akkor akár be is gubózhatnak. Rendszerünk azon fáradozik, hogy a nőket egyenrangúvá tegye a férfiakkal. Jelenleg ez még messze van. A nők mozgási szabadságát mi férfiak akadályozzuk. Nem kell a saját önzésünk okozta problémákat a helyi szokásokra kenni. Ha mi, férfiak úgy viselkednénk a nőkkel szemben, ahogy illik, akkor a nők szabadabban mozoghatnának. De ki fog olyanokkal kikezdeni, akik a törvénytől sem riadnak vissza? Azt pozitíve tudora, hogy a nők naivitása hová juttatja őket. Azt mégse állítanám, hogy saját maguk szerzik a problémáikat. Mindig van a háttérben egy inspirátor .. . Száz szónak is egy a vége: Társtalanul az élet csak vegetálás! S éppen ezért kéne tisztelnünk azt, aki megosztja velünk az életét. Sajnos, megbecsülés helyett problémákat zúdítunk egymás nyakába. A' birkózni nem tudók ilyenkor tanácsot kérnek, ott ahol tudnak, attól, akitől mernek, vagy akiben bíznak. Az együttérző ember igyekszik segíteni, helyes útra vezetni a botorkálókat, ha úgy látja jónak, akár dorgálással is! Végezetül: K. J. leveléből arra lehet következtetni, hogy nem bánná, ha az Emberi sorsok rovatot megszüntetnék... Nevetős Vince, Košice ü nr ülik 20
