A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-11 / 32. szám
AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK £éf?tSti&£e •s js s m s A maratoni futóktól a nyolcszoros olimpiai bajnok Nurmival jutottunk el a közép- és hosszútávfutókhoz. Amíg a maratoni futás egyetlen olimpia műsoráról sem hiányzott, addig az 5000 és a 10 000 méteres verseny csak az ötödik, vagyis a stockholmi olimpián szerepelt először az olimpia atlétikai műsorában. Stockholm előtt ugyanis az 1500 méteres futószám volt a leghoszszabb stadionverseny. Ha azonban pontosak akarunk lenni, meg kell azt is említenünk, hogy 1908-ban — a londoni olimpián — megrendezték az ötmérföldes versenyt, amelyet az angol Voigt nyert meg. Ez a 8046,65 méteres táv azonban kizárólag csak ezen az egy olimpián szerepelt a műsorban. Ahogy a maratoni futásnál, úgy most a közép- és hosszútávfutásnál is egyelőre a második világháború előtti győztesekkel foglalkozunk. Az 1948-as londoni és az 1952-es helsinki olimpia külön fejezetet kapnak majd történetünkben. Hol is hagytuk legutóbb abba ... ? Nurminál, a húszas évek felejthetetlen emlékű „futógépénél“. Nurmi harminc világcsúcsot futott! A második világháború előtti utolsó olimpia idején azonban már csak a 10 000 méteren elért 30:06,2 perces eredménye szerepelt az olimpiai számok világcsúcslistáján. A hosszútávfutásnak a nagymesterei azonban a kis finn nemzet fiai maradtak Nurmi kidőlése után is. Egy eldugott kis tanyán kilenc gyermekével élt Salminen papa, az egyszerű, szegény finn földműves. Kilenc gyermeke közül Ilmari — a későbbi olimpiai bajnok — volt a legidősebb. Korán befogták a mezei munkába. Salminen nem ért volna rá atlétizálni akkor sem, ha akart volna. Az atlétikáról és a sportról az eldugott, kis tanyán nem is hallott. Húszesztendős volt már, amikor besorozták katonának. Viipuriba vonult be. Itt vette észre, hogy van „valami“ tehetsége a futáshoz. A századot gyakran futtatták az egyik tengeröböl körül. Noha állandóan a társai előtt futott, mégse jutott az eszébe, hogy rendszeresen gyakoroljon. Amikor leteltek a katonaévek, hazament a tanyára, és folytatta földműves életét, ahol elhagyta ... Egyszer azonban egy közeli faluban mulatságot rendeztek, amelyre a már 23 éves Salminen is készült. Finnországban régi szokás, hogy a falusi mulatságokat futóversennyel kapcsolják össze. Salminen ezen a falusi versenyen állt először rajthoz, méghozzá kétszer is. Az 5000 méteres versenyt megnyerte, az 1500 méteren pedig harmadik volt. De azért ez a verseny még nem jelentett fordulatot életében. Ehhez egy újabb falusi mulatságnak kellett eljönnie. Itt is rendeztek futóversenyt. Amikor Salminen barátai meghallották, hogy Ilmari ismét futni fog, viccesen ugratták. — No, ezt a versenyt nyerd meg, ha tudod ... ! Egészen jónevű versenyzők neveztek a versenyre. Salmlnennek fogalma sem volt, mennyi idő alatt „szokás“ az 5000 métert megfutni. 0 csak futott... De úgy futott, hogy a végén elment valamennyi ellenfele mellett, és első lett. Később soha sem felejtette el az első Időeredményét: 15 perc 33 másodperc! Ez a siker azonban egyelőre még nem változtatta meg Salminen életét. Viszszatért a tanyára, maradt a föld mellett. De már egyre többet foglalkoztatta a futás. Szabad idejében gyakorolt, amúgy a saját feje szerint. Azután elment versenyekre, még Helsinkibe is. A tanyai futó javuló eredményei már 1928-ban feltűntek a finn szövetségnek, amely meghívta Salminent egy olimpiai próbaversenyre. Salminen felutazott Helsinkibe, rajthoz állt és — győzött! A finn vezetőket meglepte Salminen eredménye, de azt mondották: véletlen volt! És nem vitték el az amsterdami olimpiára. Ezzel elvették a kedvét. Két évig nem is „gondolt" az atlétikára. De azután újra kezdte. Következett Lón Angeles, és szeretett volna eljutni az olimpiára. De ez nem sikerült. Amikor arról volt szó, hogy kik képviselik Finnországot az 5000 méteres futásban, a sok kiváló finn hosszútávfutó versenyt vívott a kiküldetés jogáért. Lehtinen és Iso-Hollo diktálták az iramot, amely a 14:17 p-es világcsúcsot eredményezte. Lehtinennek ez a világcsúcsa még az 1936-os olimpia idején is érvényben'volt. Salminen ezen a versenyen 3000 méternél összeroppant, mert átvette két társa kezdeti nagy iramát. Emiatt nem került el Los Angelesbe sem. De most nem hagyta abba. Nagy kedvvel dolgozott tovább. Az eredmény: 1934-ben megnyerte a 10 000 méteres futás Európa-bajnokságát, 1936- ban pedig az olimpiai bajnokságot. Az 1932-es olimpiai évben beállt a hadseregbe, s amikor az 1936-os olimpián megnyerte a 10 000 méteres versenyt, távirat jött Helsinkiből: kinevezték törzsőrmesternek! És ez a törzsőrmester akkor már négygyermekes családapa volt... Azon a berlini olimpián, amelyen Salminen győzött a 10 ezer méteren, három finn futó végzett az élen, noha a mezőnyben ott volt a japán Murakoso és az argentin Zabala is. De vajon a finn fölény 5000 méteren is ilyen imponáló volt-e? Nézzük a második világháború előtti győzteseket: 1912: Kolehmainen (Finnország) x 14:36,6 1920: Guillemot (Franciaország) 14:55,6 1924: Nurmi (Finnország) 14:31,2 1928: Ritola (Finnország) 14:38,0 1932: Lehtlnen (Finnország) 14:30.0 1936: Höckert (Finnország) 14:22,2 Itt is csak egyszer került „idegen kézbe“ az olimpiai bajnokság. A francia futó külön dicsősége, hogy Faavo Nurmi előtt szakította el a célszalagot. Legjobban Los Angelesben forgott kockán a finn hegemónia. Ezt nem a 10 000 méteres bajnok Kusoczlnskl veszélyeztette, mert ő — bokarándulásra hivatkozva — elpihent a babérjain, hanem az amerikai Hill. Mivel az előző napokban sorra dőltek a világcsúcsok, a nézők várakozással ültek le a stadion kaliforniai naptól tüzelő betonjára. A honfitárs Hill és a két finn: Lehtinen és Virtanen állt az érdeklődés középpontjában. A sajtópáholyban Lehtinen győzelmét tippelték. És valóban Miller indító lövése után — azonnal az élre állt. Virtanen azonban hamar felzárkózott. Felváltva vezettek egészen 3000 méterig, amikor felnyomult a második helyre az amerikai. Brundage ős a Nemzetközi Olimpiai Bizottság reprezentánsai a görögországi Olympiában. Irtózatos küzdelem fejlődött ki a világcsúcstartó és az amerikai futó között. A közönség, amely úgy látta, hogy Hill is győzhet, mint egy ember állt fel. Negyvenezer amerikai torok ordította szinte részegülten Hill nevét, aki egyre közelebb nyomult Lehtinenhez. Következett a hajrá! Hill meglehetősen frissnek látszott. Megpróbált előzni, kiment a második pályára. Lehtinen észrevette és — eléje lépett. Hill erre megpróbált belül előretörni, hiszen már csak pár méterre volt a két futó a céltól. Lehtinen azonban visszaugrott a belső pályára. Hill kénytelen volt fékezni, de még így is csak mellszélességgel ért be a célszalagot eltépő Lehtinen mögött. Erre kitört az olimpia egyik legnagyobbnak „ígérkező" botránya. A negyvenezer torok elégtételt követelve ordított. Botok, napernyők emelkedtek. A közönség fékeveszetten hömpölygött a pályára. Már-már azt kellett hinni, hogy meglincseli a sportszerűtlen Lehtinent. Sokan a világcsúcstartó életét is féltették, mert az emberfolyam úgy seperte el a rendőröket, mint az áradt víz a gátját. És ekkor „csoda" történt. Megszólalt a megafon, az eredmények bemondójának ismert hangja csendült meg benne: „Hölgyeim és uraim, ne feledjük, hogy Lehtinen a mi vendégünk!“ Csodálatos hatása volt ennek a felszólításnak. A negyvenezer ember a rohanásban megállt, majd csöndben viszszavonult a helyére. Az amerikaiak sokáig tanakodtak, hogy óvjanak-e a vendéggel szemben, vagy sem. Végül mégis óvást emeltek, de azt elvetették azzal az Indoklással, hogy Lehtinen testtel nem ért Hillhcz, és így nem akadályozta. Ez a határozat lehetett szabályszerű, de nem volt sem méltányos, sem pedig sportszerű. Ő is a müncheni olimpiára készül... (Kérem, szurkoljanak nekem_) Helena Fibingerová, a női súlylökés olimpiai esélyese — Tizenöt éves, vézna — ahogyan mondani szokták — nyakigláb kislány voltam, amikor édesapámtól születésnapomra egy háromkilós súlygolyót kaptam ajándékba. Nagyon csodálkoztam az ajándékon, mert az első pillanatokban nem tudtam megérteni, hogy miért éppen súlygolyót és nem labdát kapok. Nagyon szerettem kézilabdázni; akár reggeltől-estig is eljátszottam volna, de nagyon ügyetlen voltam, barátnőim csak akkor állítottak be a csapatba, amikor valaki hiányzott. — A legszebb sport az atlétika — mondotta apám, amikor átadta ajándékát. — Ha ezzel a golyóval rendszeresen edzel, meglátod, belőled is erős lány lesz, és ha a sportolást komolyan veszed, még valamire viheted is ... Helenka Fibingerová megfogadta édesapja tanácsát. Szorgalmasan edzett, centiméterről centiméterre növelte teljesítményét. Több mint hét évig azonban csak átlageredményeket ért el. 1970-ben 16,77 méteres teljesítménnyel új csehszlovák csúcsot dobott. Ez volt az első nagy sikere. Ez az eredmény azonban kevés volt a nagy nemzetközi versenyek megnyeréséhez. Jaroslav Smld edző irányítása mellett tovább dolgozott. Az egykori kiváló csehszlovák súlylökő pontos edzés-tervet dolgozott ki, és az volt a cél, hogy Helenka elérje a tizenhét és fél méteres határt. — Sokat, nagyon sokat dolgoztam, edzettem. Edzőm módszere bevált, mert valóban, szinte napról napra jobb eredményt értem el. Sajnos, az egyik edzésen megsérültem. Már-már azon tűnődtem, hogy abbahagyom a versenyzést. Edzőm és barátnőim rábeszélésére tovább folytattam a munkát. Sérült kezem lassan gyógyult, ez nagyon elkeserített. — Minden rossz valamire jó — vigasztalt az edzőm. — A lábmunkádat javítani kell, ezt az időt arra használjuk fel! Naponta rendszeresen edzettem. Száz-százötven ugrást végeztem naponta. Nagyon fárasztó és kimerítő volt. Bizony sokszor elbőgtem magam. — Embertelen munka ez! Minek ez? Inkább abbahagyom az egészet, a világélvonalba úgysem tornászom fel magam — mondogattam, de amikor ki kellett volna mondanom a döntő szót, mégis úgy határoztam, hogy folytatom. Közben a sérült kezem is meggyógyult. Edzőm minden nagyobb verseny előtt tippeli az eredményemet. Papírlapra írja, hogy milyen teljesítményt vár, borítékba teszi és leragasztja. Ebben az évben két nagyobb csalódást okoztam neki. Természetesen kellemeset! Jobb eredményt értem el, mint amit tippelt. Először 17,90 métert dobtam, új országos csúcsot értem el, másodszor pedig akkor, amikor 18,70 métert dobtam. — Milyen maximális teljesítményre számít az Idén? — Ha valaki két évvel ezelőtt azt jósolgatta volna nekem, hogy 19 métert dobok, kinevettem volna ... Ma azonban én is hiszek abban, hogy ez az eredmény elérhető. — Münchenre gondol — ? — Talán ott sikerül! Természetesen nagyon szeretném, ha tervem valóra válna... Tudom, hogy a szovjet és az NDK súlydobónők is nagyon készülnek, de úgy érzem, sikerül majd őket legyőznöm. Nagy előnyöm, hogy 178 centiméter magas vagyok és a 88 kg súlyom is sokat segíthet. Előre megnyert verseny azonban nincsen! Még nagyon sokat kell edzenem, nagyon sokat kell dolgoznom, hogy álmom, az olimpiai győzelem valóra váljon. És ha már erről beszélek, volna egy nagy kérésem: nagyon kérem az olvasókat, szurkoljanak nekem, az az érzés, hogy sokan kívánják azt, hogy győzzek, nagy erőt ad ... Helena Fibingerová, a TJ VZKG atlétanője a szorgalom példaképe. Becsületes felkészülésének minden bizonnyal meglesz a gyümölcse, és ahogyan kérte, sikeréért ml is szurkolunk majd. Megérdemli ... (0
