A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-04 / 31. szám
Huszti Péter Sztárfotók F.sziergályns Cecília é Kovács István Drahota Andrea (Hungaro)ilm felv.) Folytatásos képes filmregény ANTONIO NAGYON BOLDOGTALAN VOLT. Azért utazott végtelennek tűnő napokon és éjszakákon át, azért kutatta napokig Janát, hogy rendezhesse életét. De volt felesége nem akart vele találkozni, és még telefonon sem akart vele beszélni. — Mással élek, nekünk már nincsen miről beszélnünk, nincsen értelme, hogy találkozzunk — mondotta röviden Jana a telefonba, s letette a kagylót. És ez Antoniót boszszantotta, nagyon elkeserítette. Miért viselkedik vele szemben így a volt felesége, akit még ma is szeret, tisztel — tűnődött Antonio és felelevenedtek benne a múlt emlékei. Első találkozásuk, szerelmük, házasságuk, majd a búcsú, mely ellen mindketten küzdöttek, de hiábavalóan. Elhurcolták a távoli orosz frontra, ahol a kiszámíthatatlan sors alapjában változtatta meg életét. A nyári záporban Antonio bőrig ázott. Igen... Janát nagyon szerettem és szeretem még ma is — meditált. De nagyon szeretem Masát is, aki megmentette az életemet, önfeláldozó jóságáért szerettem meg az egyszerű és őszinte Masát, és mindenekfölött szeretem kislányomat, aki örökre összekapcsolta életünket. Mit tegyek?... — gondolkozott, és a zuhogó esőben céltalanul rótta az. utcákat. Órákon át bolyongott, majd ismét az állomásra ment, ahol ugyanazt a felvilágosítást kapta, mint délután: — A vasutasok béremelésért sztrájkolnak, vonat ma nem indul... Végigjárta az olcsóbb szállodákat is, de szobát sehol sem kapott. Az egyik mellékutcában tanácstalanul ácsorgóit. Egy utcalány szólította meg; — Láttalak az állomáson... Él akarsz utazni? — kérdezte. — Igen — válaszolta röviden, s tovább akart menni. A lány megfogta a karját. — Hová mégy? Hiszen már csurom víz vagy! — Olcsó szállodát keresek. Nincsen itt valahol a közelben? — Van. De miért akarsz szállodába menni? Gyere inkább hozzám. Együtt, kellemesebben töltjük el ezt a ronda éjszakát — mondta kacéran a lány, s közben Antonióba karolt. Antonio megállt. Kivonta a karját, menni akart. — Miért vagy ilyen szégyellős? Vagy talán elkapott az igaz szerelem? Gyere hozzám, meglátod jó leszek... És ha nem akarsz, hát miattam akár alhatsz is. Antonio a lánnyal ment. Az egyik közeli modern bérház kapuja előtt megállt a lény. Táskájából kulcsokat kotort elő, kinyitotta a kaput. — Itt laksz? — Igen ... — Tiéd a lakás? — kérdezte a lánytól, s közben a lépcsőket rótta. — Kié volna? Az enyém! — Egyedül laksz? — Majd bolond lennék valakivel együtt élni! Miért vegyek a nyakamba nyűgöt? így azt teszem, amit akarok! Antonio ismét hallgatott. A lány kinyitotta a lakás ajtaját, az előszobában felkattintotta a villanyt, majd betessékelte vendégét. — Vetkőzz le! A kabátodat és az öltönyödet tedd fogasra és akaszd be a fürdőszobába. Ott megszárad, reggel majd kissé átvasalom. Antonio levette a kabátját, s közben megpillantotta a szoba asztalén levő telefont. Leült, felemelte a kagylót és kitárcsázta Jana számát. — Ne haragudj, hogy zavarlak. Sztrájkolnak a vasutasok, sajnos nem tudok elutazni. A legjobb esetben holnap indulhatok vissza. Jana nem válaszolt. — Beszélnem kell veled! Találkoznunk kell! Értsd meg, így nem válhatunk el... — Hol vagy? Honnan beszélsz? — kérdezte végtelennek tűnő másodpercek után Jana. — Az állomás közelében. Jana ideges lett, nem tudta, mit tegyen. Habozás után mégis megadta lakása címét. A már kombinéra vetkőzött lány dühében csapkodni kőzdstt — Minek jöttél föl, ha elmégy? És miért vetkőztem le...? Az állomásról nem tudtál telefonálni? Azt hiszed, hogy az én lakásom telefonfülke és nekem erre időm van...? — mondotta dühösen. — És ki fizeti ezt meg nekem ...? Antonio szó nélkül pénzt tett az asztalra. A lány megnyugodott és ismét kedves lett: — Taxit hívok! Ebben a zuhogó esőben nem mehetsz gyalog! — Kár, hogy elmégy... Szimpatikus fiú vagy ... Kellemes éjszakát tölthettünk volna együtt... De, ha meggondolod magad, gyere vissza... Még azt sem bánom, hogy felkeltesz, mert tetszel nekem ... (Folytatjuk)
